2016. június 5., vasárnap

Sleek Eau lala liner (Venom)

Sziasztok! :)

A mai bejegyzésben a címben említett termékről szeretnék írni, ezzel megtörve a rúzsok és pirosítók színes-szürkeségét...És egyből figyelmeztetek mindenkit, hogy a hónap folyamán valószínűleg még több rúzs, és pirosító kerül ki a blogra, ugyanis úgy jött ki valahogy a lépés, hogy ez a két termék kategória érett meg leginkább a posztra (a szemre való dolgok nagy részéhez még idő kell, hogy biztosan átfogó véleményt tudjak formálni róluk :)).
Szóval...Ez a termék már pár éve nálam van, egy feketével érkezett, amiről jövő héten szeretnék majd írni bővebben. :)
Egy géles szemceruzáról van szó, a borítás (?) fából készült, így faragni egyszerű, de érdemes lefagyasztani előtte a terméket, ha nem akarunk mindent összekenni. 
alappal
Az állaga nagyon könnyed, úgy siklik, mint egy álom, a száradási idejét közepesnek mondanám (el lehet satírozni rendesen, de lehetetlen felpislogni véletlenül), az intenzitása kitűnő egy húzással is, de akár építgethető is, az alap a tartósságán változtat csak.

És most jön a csoda! (Illetve néhány olyan kép a szememről, amin úgy nézek ki, mint akinek bevertek...óvatosan a színválasztással...)
alap nélkül
Bevezetésként: félig rejtett, zsírosodásra hajlamos szemhéjam van, és a teszteket általában fixálás nélkül készítem el (kivéve, ha borzasztó egy termék, akkor igyekszem hasznos tippeket is adni, hogy lehet jobbá tenni)...tehát meg se fordulna a fejemben alap nélkül használni bármit rajta, nagyon meg kell szenvednem a fixálással mindig...DE! Ez a termék alap nélkül is ÓRÁKON KERESZTÜL A SZEMEMEN MARADT!!! Úgy nagyjából négy-öt órán keresztül maszatolódás, elmászás, ráncba ülés, kenődés, elfolyás nélkül...ugyanott, ahova felrajzoltam...

alap nélkül, eldolgozva 
Aztán fogtam a vékony vonalkámat és megfigyelési célzattal elsatíroztam (a jobb szememen...jobb kezes vagyok, sokkal könnyebb kitámasztani a kamerát jobb kézzel...de gondoljatok bele, milyen jól néztem ki, hogy a bal szemem úgy nézett ki, mint a fenti kép, a jobb meg mint ez a kép :D). A tartóssága így csak 2 óra volt (hangsúlyoznám, hogy alap nélkül, igazi csoda), aztán elkezdett beleülni a ráncaimba, de a határok megmaradtak (tehát nem olvadt/mosódott, csak ráncba ült).
vízvonalon
És kipróbáltam vízvonalon is...Első tipp, lehet, hogy nem akartok a mindennapokban így emberek közé menni, nem a legjobb színválasztás, ha egészségesen kinéző szemet akarunk...Akárhogy is...a vízvonalon a tartóssága csak nem tökéletes! Gyorsan rászárad, nem folyik le, nem irritálja a szemet, és órákon keresztül kitart...
És itt jegyezném meg, hogy bár én nem vagyok szemvakarós (tudom, hogy vannak emberek, akik szeretik a szemüket dörgölni, ami általában a smink rovására megy), a dörzsölést is bírja valamennyire...A kezemről elég erőszakosan próbáltam ledörzsölni, szerintem ekkora nyomásnak az ember nem teszi ki a szemét, szóval szerintem az óvatos "elfelejtettem, hogy reggel sminkeltem" szemdörgölést bírja...Vízállónak nem vízálló, bár beleivódik picit a bőrbe, szóval vízzel se lehet teljesen nyom nélkül leszedni, de azért strandoláshoz nem javasolnám.

És most jöjjön a negatív része...Elvileg ajakkontúrként is lehet használni...Nem vagyok nagy ajakkontúros (vagyis inkább az áttetsző ajakkontúrceruzákat kedvelem), és nincs ilyen színű termékem se, szóval csak szemre vettem, de ha már ott jártam kipróbáltam, miért ne?
Hát ezért...
Nem tartom magam bénának, egy ceruzát még én is tudok használni, és most adok pár pillanatot, hogy értékeljétek a látottakat: hidratált ajkakra vittem fel a terméket...
Őszintén nagyon sok időt vett igénybe, hogy ezt hogy foglaljam össze...Szörnyen nehézkes, alig siklik, nem bírtam egyenes vonalat húzni (mindig elakadt aztán megugrott), kemény volt, iszonyatosan szárít, csak foltosan tudtam kifesteni az ajkaimat...Nem emlékszem, hogy negyed óráig, vagy húsz percig próbáltam korrigálni (ami igazából csak ártott, ugyanis a végére rommá száradt a szám), mielőtt úgy döntöttem így hagyom, mert senkinek nincs ennyi ideje ezzel szenvedni, amikor megy valahova...
A tartóssága is borzasztó volt, a szám belső részénél perceken belül feljött, és nem tudom, hogy a rétegezésnek köszönhetem-e, vagy amúgy is ezt csinálja, de leszáradt, és darabokban pergett az ajkam többi részéről...

Tudom, hogy az ajkak, és szempillák, és a bőrünk is nagyon különböző, és ez a termék tökéletesen bevált a szememen, így nem fogom azt mondani, hogy ne vegyétek, de nagyon remélem, hogy valaki ajakkontúrként is olyan hatékonyan tudja használni, mint én szemkontúrként...
SPOILER!
A fekete verzió az ajkaimon is jobban bevált, de erről majd abban a posztban, szóval nem zárom ki azt a lehetőséget, hogy a színek között minőségi különbség van ajkakon.

Ti ismeritek ezt a terméket? Nektek bevált? :)
További szép napot mindenkinek! :)

2 megjegyzés:

  1. Huhhh hát remélem nem sértődsz meg de ez szemen úgy fest, mint egy kiadós kötőhártya gyulladás.
    Amúgy szép színe van, szájon jól mutat. De ahogy írtad nem egyszerű a felvitele így megérteném, ha nem lenne minden nap must have termék. :D
    Egy Sleek szemceruzám volt, nem szerettem mert kb 1 óra alatt lekopott. Nem értem, hogy miért mert szemhéjpúderekben nagyon erősek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én látok benne fantáziát azért...zombihoz, elmebeteghez, összeverthez (nem tudok szabadulni a véraláfutás-kinézet gondolatától)...rossz napra emberijesztőnek. Bár meggyőződésem, hogy ezt az árnyalatot nem a vízvonalra tervezték. :D

      A sima sleek szemceruza volt az? (Nekem is van egy valahol, de még nem volt lehetőségem kipróbálni, mert nagyon ügyesen eltüntettem. Viszont így ha előkerül is kevesebb bizalommal fogok érte nyúlni. :/)

      Én palettákon keresztül ismertem meg őket, és nem tudom, hogy lehet olyan gyenge a szemceruza. A szemhéjpúderük szépen megmarad vízvonalon is, csak azt meg kicsit több idő felvinni.

      Törlés

Mondd el véleményedet, vagy tedd fel kérdésedet! :)