2019. szeptember 8., vasárnap

Mit szeretnék olvasni ősszel?

Sziasztok! :D

A nagy visszatérés nem csak a blog szempontjából volt fontos, hanem nekem (mármint...úgy...NEKEM) is szükségem volt rá, így úgy döntöttem, hogy hagyom, hogy a nyár a maga módján teljen, aztán kimaxolom az őszömet, és egy listával indítok itt is, mert szeretem a listákat...Ősszel sosincs időm olvasni - vagy energiám nincs olvasni, így elég hosszú olvasnivaló lista lett...Tekintve, hogy még idén le szeretnék nyelvvizsgázni, ÉS valamit kezdenem kellene a szakdolgozattal, aminek a témája felől még mindig nem vagyok biztos...De ezeket leszámítva úgy döntöttem, idén ősszel szeretni fogom magam, és megpróbálok olyan dolgokra időt szánni, amiket kedvelek - úgy mint olvasás...sőt...tovább megyek...FIGYELJ...: olyan könyvek olvasása, amiket TÉNYLEG ÉLVEZEK! Szóval, ha ez a lista egyhangúnak tűnik, az valószínűleg azért van, mert az ízlésemnek megfelelő könyveket válogattam össze, nem pedig kortárs írókkal, ifjúsági könyvekkel vagy stílusidegen műfajokkal szarakodok pazarlom az időmet...Valószínűleg nem fogok a nagy részének a végére érni, de van itt egy olyan könyv, amit ha a három hónap alatt el tudok olvasni, akkor már boldog vagyok...még ha semmi mást nem is...Azt hiszem elég sok klasszikust sikerült felhalmoznom a hónapokra, de határozottan jó érzés még csak ránézni is a kupacra. :)
próbáltam fényt intézni...lehet cenzúráznom is kellett volna?
  1. Lovecraft ~ A kötet a képen csupán illusztrációként szerepel, egyáltalán nem akarom "elolvasni" azt a gyűjteményes kötetet, csupán többet kellene olvasnom tőle, és ez volt az első rész, ezért ezt fotóztam. Lovecraft az az író, aki négy oldal alatt hátborzongató atmoszférát és egy egész, kerek történetet tud teremteni, és úgy érzem, nem olvasok eleget tőle, így ez csak egy barátságos figyelmeztetés tőlem, magamnak: olvass több Lovecraftot. Egyébként, ha nincs is kedvem a borzongáshoz (mintha ez megtörténhetne, LOL), akkor is ott vannak a tanulmányai, amik szintén nagyon érdekesek, és jó meglátásai vannak - bár határozottan nem értek vele egyet, mikor a klasszikus versformákat védi (nem kell egyet értened valakivel ahhoz, hogy elismerd az érdemeit). Szóval...nem tudom, mit fogok tőle olvasni, lehet tényleg befejezem ezt a könyvet, mert azt hiszem kevés elbeszélés van benne (ez a legvékonyabb), de az ilyen dolgokat sosem sorban olvasom, szóval valószínűbb, hogy nem fogom befejezni egyik könyvét sem, mert össze-vissza fogok olvasni mindháromból...és ez teljesen rendben van, hiányzik, jó lesz újra találkozni...<3
  2. Patrick Süskind - A parfüm, egy gyilkos története ~ IGEN, VÉGRE elolvasom - remélem. Ezt a könyvet hosszú évekig szerettem volna elolvasni, lévén, hogy már klasszikusnak számít a thriller/krimi (?) irodalomban, és a filmadaptációját is sokan klasszikusnak tartják. Évekig szerettem volna elolvasni, aztán teljesen elfelejtettem, aztán egy szerencsés véletlen folyamán sikerült megvennem a könyvet, és azóta is szemmel tart, hogy mikor veszem már le végre a polcról? Mindjárt, kicsi könyv, mindjárt! :)
  3. John Fowles - A lepkegyűjtő ~ Nemrég olvastam egy jó pszichothrillert, amiben szintén elraboltak nőket és pillangóként tartották fogva őket...Ez egy nagyon gyakori koncepció ezeknél a könyveknél, illetve filmekben is gyakran látni ilyesmit, szóval a történet önmagában nem különösebben fogott volna meg...Viszont még egy jó pszichothrillerrel később eldöntöttem, hogy kicsit jobban utána járok a műfajnak...és mi derült ki? EZT a könyvet tartják a műfaj megteremtőjének - legalábbis a műfaj modern megfelelőjének a teremtője, amit alátámasztani nem tudok, de 1963-ban jelent meg, szóval kronológiailag teljesen rendben van a dolog, ott volt az elsők között, ha nem is AZ első volt (bárkinek bármi információja, hogy javíthassak?)...Mindenesetre hatalmas hatást gyakorolt az egész műfajra - amit véletlenül hamarabb ismertem meg, mint magát a könyvet. Most már csak kíváncsi vagyok, hogy ez az egész honnan indult. :)
  4. Thomas Harris - A vörös sárkány ~ Eredeti terveim szerint a történet időrendjét követve akartam újra olvasni a sorozatot (illetve Hannibal ébredését sosem olvastam, szóval azt elolvasni, és újra az "eredeti" trilógiát). Hannibalt szerintem elég gyakran emlegettem már, és ha thrillerekről van szó, EZ a könyv a mérvadó. Számomra legalábbis. Ezt a könyvet úgy...10 évvel ezelőtt olvastam el, és...fiatalként/gyerekként rengeteg krimit olvastam és néztem. Mert nagyjából mindent elolvastam, ami a kezembe került, és nagyszüleimnek sok krimije volt. Aztán kamaszkoromban - mint mindenki, gondolom - kicsit átléptem a horrorok világába, és mivel nem túl nagy a különbség a két műfaj között, a thrillerekébe is. A filmbe beleszerettem, aztán levadásztam a könyveket is (kölcsönbe, nem megvettem őket, nem tudtam volna megvenni őket), és emlékszem, hogy az egész élményt úgy értékeltem, mintha kicsit "komolyabb" krimiket olvasnék...plusz a film után tudtam is, mire vállalkozok...Az eredmény meg az volt, hogy beleszerettem a könyvbe...Azóta olvastam némi Bret Easton Ellist, és lehet, hogy az a fajta thriller most már jobban bejön, szóval kicsit félek tőle...Egyrészt nagyon izgatott vagyok, hogy újra olvashatom, és újra találkozhatok a karakterrel, akit mindig a kedvencemként emlegettem...Másrészt viszont az elmúlt 10 évben rengeteg horror és thriller futott át rajtam, és tartok tőle, hogy csalódni fogok, és nem lesz ugyanakkora élmény mint elsőre. Rossz memóriámnak köszönhetően krimiket is tudok újraolvasni, meg nagyjából bármit, ha jó az atmoszféra, akkor nem érdekel az se, ha tudom a könyv végét, mert magával fog rántani az egész...És ebben reménykedem, de próbálok arra is felkészülni, hogy esetleg már nem lesz olyan most, mint régen volt...Kíváncsi vagyok. (Úgy mellesleg majd megmutatom a saját Hannibal sorozatomat - az elmúlt két hónapban a másik három kötetet is megvettem - szörnyen néz ki, két egyforma méretű nincs közte, egyik szakadtabb, mint a másik, de az enyém...xD)
  5. Stephen King - Pet sematary ~ Ülök itt, és nem is tudom, hogy kezdjek neki. Ha ezt a könyvet olvasom el csak a három hónap alatt, már elégedett leszek mindennel. Nagyon...erős érzelmek fűznek a könyvhöz (még mindig a kedvenc könyvem, és még mindig az egyik kedvenc filmem alapja - arra az esetre, ha valaki idetévedne, szeretek úgy tenni, mintha az idei film nem is létezne, TERMÉSZETESEN a '89-esről beszélek). És újra is akartam olvasni - jövőre újra is fogom - nagyon kedvelem a fordítást. DE eredeti nyelven elolvasni egy külön élmény lesz. A könyvet tavasszal vettem, és egész nyáron nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne szedjem le a polcról. Azt akarom, hogy tökéletes élmény legyen. Biztos vagyok benne, hogy amúgy is az lett volna, viszont az ősz a kedvenc évszakom, és ez a kedvenc könyvem, és szerintem illik is az ősz hozzá, és így nem csak az élmény, hanem a körülmények is tökéletesek lesznek...bár egész nyáron őszies volt az időjárás, csináljuk rendesen. Nem? :D (Rövid szerkesztés: 09. 08. van és még el se kezdtem, de már csak a torkom fáj, és a levegőt kapom nehezen, szóval ma délután lehet nekiülök. :))
  6. Stephen King - Borzalmak városa ~ A Rémálmok bazára nagyjából hasonló vastagságú és a színei is hasonlítanak, szóval ez már a második könyv, amit csak helykitöltésnek tettem a képre. Amikor le akartam szedni a könyvet a fényképhez, akkor egy totál másik író könyvét leltem a helyén - ami meglepő, mert King-nek külön polcom van, amin kiadás szerint ÉS betűrendben tartom a könyveket (meg amúgy is mindig minden a helyén van nálam). Takarításnál le szoktam szedni őket, és úgy tűnik, nem jó helyre került vissza a könyv, de hogy pontosan hol van, azt nem tudom (mondom, elég rossz passzban töltöttem az augusztusomat)...Szóval...Első feladat: megtalálni "őszig" - nem hiszem, hogy gond lesz, következő takarításnál tuti előkerül (remélem)...Aztán szeretném elolvasni. Az AZ első 1070 oldalát nagyon élveztem, ezért úgy gondoltam, esélyt adok egy másik "öreg" (klasszikus) King sztorinak is. Most meg utálom az AZ-t, és a Borzalmak városa elszaladt előlem. Maga a történet sose érdekelt, azt se tudom, miről szól (valami Drakula inspirálta dolog, ha jól emlékszem?), de majd a következő könyvnél megértitek, hogy miért vagyok annyira kíváncsi rá.
  7. Stephen King - Nightshift ~ Ez a kedvenc elbeszélés gyűjteményem az írótól, sok kedvenc történetem van benne, de valószínűleg ezt sem fogom "befejezni" év végére - nem tudok rövid történeteket egyhuzamban olvasni - de szeretnék olvasni belőle. Viszont van benne kettő elbeszélés, ami témáját tekintve kötődik a Borzalmak városához (az egyiknek azonos a címe - angolul: Jerusalem's lot és Salem's lot), és arra gondoltam, hogy jó lenne őket együtt olvasni...Még utána kell néznem még egyszer, hogy milyen időrendben íródtak ezek a történetek (párszor már megnéztem, de mindig elfelejtem), és annak megfelelően szeretném a két elbeszélést meg a regényt elolvasni. Úgy gondoltam, hogy a tökéletes őszhöz lehet kellene némi rövid King-sztori is...És ezenkívül csak a Rémálmok bazára van, én meg a 2000 előtti Kingért rajongok (utóbbi pedig a Joyland után íródott, és még azt sem bocsájtottam meg, szóval 2010 után határozottan szkeptikus vagyok). Igazából fel sem merült bennem, hogy azt olvassam ehelyett, de ezt a két elbeszélést kerültem a regény miatt eddig...Most itt a lehetőség, hogy mindent elolvashassak egyszerre! (Leszámítva, hogy az elbeszélések vannak csak meg, a regény meg bujdosik.)
Szerk. utólag: megleltem a könyvet, de nem volt elég energiám újrafotózni és feltölteni...vannak azok a napok, amikor egy ilyen egyszerű dolog sem megy, sajnálom. :(
Szerk. 2.: Másfél hete írom a bejegyzést, és könnyebb jegyzeteket beleszúrnom, mint átfogalmaznom az egészet...sajnálom, még mindig nem vagyok jól, nem tudom összeszedni rendesen a gondolataimat. Illetve azóta szereztem két másik rövid elbeszéléses kötetet, és nagyon kíváncsi vagyok azokra is, szóval valószínűleg gyakrabban fogok rövid történetekhez nyúlni, mint gondoltam volna...Szerzeményes bejegyzés nem lesz, mert a két hónap alatt nem gyűjtögettem őket külön, hanem rögtön elhelyeztem a polcomon, hogy beleolvadhassanak a többi könyvembe, szóval majd ha elolvastam, láthatjátok őket...bár nagyjából emlékszem, hogy mik az új kötetek (pl a Hannibal sorozat három másik része), de igazán nem látom értelmét utólag visszabontani a könyves polcaimat. :)

Remélem jól telt az első őszi hetetek! Én ma nagy "egyetem előtti szépség délutánt" fogok tartani - ami abból áll, hogy felteszek egy arcmaszkot meg fürdök - és mint írtam remélhetően bele fog férni egy kis olvasás is. :)
Kellemes pihenést, és kitartást a munkához - kinek mi jutott erre a borongós, de csodás őszi napra. :)

Szerk. 3.: Igen, ez az idióta - ÉN - tényleg megosztotta egy hatalmas "nincs köszönés" felirattal a címben, amit csak magamnak szántam, hogy el ne felejtsek normális formát adni a bejegyzésnek...töröltem, de gondoltam címeznem kell a dolgot, ugyanis fontos, hogy az ember beismerje a hibáit, és felvállalja őket...

2019. szeptember 2., hétfő

A blog és én

Sziasztok! :D

Mint mondtam: visszatértem...:D
Nem egészen úgy, mint terveztem, de itt vagyok...És egy villámösszegzés, hogy mi is történt addig, amíg nem voltam.
A terv az volt, hogy nyáron szépen helyre pottyantom a blogot és a fejemet, és haladok a nyelvvizsgával, és szépen leradírozok mindent, hogy tiszta lappal indulhassak...De mivel rólam van szó, természetesen ez nem így történt...
Augusztus elején nyaraltunk, nagyon tartalmas, érdekes, idő volt, roppant informatív és pihentető...De betegen jöttem haza...Megfáztam a klímában, gondoltam nem nagy ügy, megesik (nem bírom a klímát, 9-10 nap állandó klíma megviselt)...Másfél hét megfázás és sikertelen kísérlet a kikúrálására után (és miután lefogytam három kilót - ami az én súlyomnál elég problémás, mivel elég közel mozgok az egyik gyógyszeradagolási határhoz) anya meggyőzött, hogy menjek orvoshoz...Arcüreg gyulladás...önmagában nem lett volna gond vele, semmit se bírtam csinálni, de nem is vettem túl komoly fenyegetésnek...Viszont az antibiotikum nagyon kikezdte a gyomromat, még két kiló leszaladt, és most túl vagyok a gyógyszereken, és még így is borzasztóan érzem magam, ezúttal az állandóan görcsölő hasam miatt...

Szóval a kipihenős, tisztalapos haladós dolog helyett...EGÉSZ AUGUSZTUSBAN semmit nem haladtam a dolgommal...Itt vagyok elmaradva, idegesen (amiért nem haladtam), fáradtan (nehéz úgy pihenni is, ha az ember rosszul van, hiába feküdtem végig az elmúlt hetet), és rosszul...Fantasztikus...De ahogy mondták, " the show must go on", szóval ha már a tiszta lapos dolog nem is jött be, és nem sikerült előkészülnöm az egyetemre se, hát akkor majd improvizálok...gondolom...

Idén le kellene tennem egy nyelvvizsgát, amire - meglepetés - nem sikerült előkészülnöm, pedig rászántam a nyaram (vagyis a júliusom, augusztusban tényleg semmire nem jutottam), és még mindig nem jött meg az ihlet a szakdolgozatomhoz (témám nincs, de rémálmaim vannak miatta). Jövő héten kezdődhet az intézkedés, és én még abban se vagyok biztos, hogy jövő hétre meggyógyulok teljesen egyáltalán...

Ennek ellenére kimondottan pozitív vagyok, ugyanis úgy néz ki, lesz némi "szociális jelenésem" is szeptemberben - feltéve, hogy rendben leszek addigra, ugyanis egyelőre két párnahúzás között is le kell feküdnöm pihenni, annyira nem bírok állni. Szerintem én egész nyáron nem is találkoztam senkivel a rokonaimon kívül, és általában nem is hiányozna, de azért jó érzés lesz néhány új embert megismerni (erről egyelőre bővebben nem írhatok, mert még nem tudom, hogy tudnám megírni azt a bejegyzést, ami felvezetés lehetne ehhez, és nem akarok a közepébe vágni, de tudom, hogy jól fogok szórakozni), jó érzés lesz újra látni N-t, igaz az Az 2-t fogjuk megnézni, és a végén nem kedveltem a könyvet se (erre majd panaszkodok a filmnél, szeretnék róla írni, de külön posztot nem érdemel, mert haragszom rá). És ha energiámból és időmből telik szeretnék elkezdeni egyedül moziba járni is...Hát a szeretnék elég erős túlzás, de nem igazán vannak barátaim, főleg nem olyanok, akikkel hasonló lenne az ízlésünk, és a mozijegy drága...se én nem fogok fizetni egy olyan filmért, ami kicsit sem érdekel, se mástól nem várhatom el ezt...Persze lehet otthon is filmet nézni, de a mozinak hangulata van...És az embernek nincs szüksége társaságra ahhoz, hogy moziba menjen (és csendben üljön a sötétben, amíg nézi a filmet)...Szeretnék több időt tölteni a könyvtárban is...Nem tudok könyvtárban tanulni, szóval valószínűleg a fél könyvtárat így is haza kell majd hoznom, de jól esne néha csak úgy beülni a csendbe, és nézni ki a hatalmas üvegfalakon (imádom az egyetemi könyvtárat, olyan hangulatos, és tökéletesen megfigyelhető a kinti világ...szeretem a "parkunkat" is, függetlenül attól, hogy milyen vagy milyen nem az oktatás, a Miskolci Egyetem a legszebb, főleg ősszel...és sajnos most már totál egyedül maradtam a szakon, szóval kénytelen leszek egyedül sétálgatni).

Úgyhogy itt az ősz! Bár nem vagyok tele energiával, és káosz uralkodik a blogon is (előre akartam írni néhány vázlatot legalább, de...igeeen...eltaláltátok, semmi nem lett belőle) - szóval nem igazán az a pompás visszatérés, amit szerettem volna - eldöntöttem, hogy megállíthatatlan leszek! :D
(És figyeljétek meg, ahogy visszaesek valami betegségbe, én a nagy megállíthatatlan, mert túl sokat fogytam, és túlságosan legyengült az immunrendszerem...)

Eredetileg egy értelmesebb, tartalmasabb bejegyzéssel készültem a nagy visszatérésre. Viszont lomtalanítottam (még júliusban), rengeteg kacatom van, konkrétan két szekrényem LOMMAL van tele...nem is feltétlen hasznos lommal, teleírt füzetekkel, dobozokkal, minden hülyeséggel...Ha egyszer végre rend lesz, felhozom a pincéből a "tazóimat", és a pupákjaimat, hogy ne vesszenek el...Igen, minden szart megtartok, és igen: IMÁDOM mindkettőt...tudjátok hány csipsz kellett hozzá, hogy ilyen gyűjteményem legyen? Még van világító is mindkettőből...Mindegy, a lényeg, hogy lomtalanítottam, és találtam egy füzetet, amiről úgy gondoltam, hogy sokkal helytállóbb lenne bepillantást engednem bele, ahelyett, hogy úgy folytatnám a posztolást, mintha semmi nem történt volna...
Bár a rendszertelenségemből nem feltétlen tűnhet úgy, de igazából nagyon erős érzések kötnek a bloghoz...Kívülállóként ez nem látható, tudom, és azt is tudom, hogy borzasztó vagyok, és nem szabadna ezt csinálnom vele - az ember nem hanyagolja a szeretteit se. Főleg ezek után...Szóval...mi is ez a csodálatos relikvia a múltból? Kérem szépen ez egy pre-blog feljegyzés tőlem...Egészen pontosan, valamiért én 12-13 évesen (nem emlékszem, a létezéséről sem tudtam ennek a füzetnek) elkezdtem "termékismertetőket" írni...Nagyon gondosan több tucat újságot szétvagdostam, hogy legyen képem hozzá, és hogy a reklám szöveget írtam le, vagy magamtól írtam valamit, fogalmam nincs...Mindenesetre gondos vagdosás, ragasztgatás és írás következtében egy egész füzetem lett tele ezzel...
Szóval én már akkor is "blogot" vezettem (vagyis füzetet) képekkel (kivágásokkal), amikor az egész blog-téma nem is volt még divat...Egyrészt korlátozott internet hozzáférési lehetőségeim voltak, másrészt azt hiszem túl fiatal voltam, és nem is hagyták volna, hogy kirakjam magam a netre (?)...Én még szépen végig szenvedtem az ocsmány sminkeket, nem hogy videók nem voltak, szöveg sem volt, egyedül a különböző tinimagazinok adhattak útmutatást - azok is olyat, hogy inkább ne tették volna...Aztán amikor rájöttem, hogy van "blogolási" lehetőség is, rögtön el is indítottam a blogot...Azt hiszem akkor még rendetlenebb blogger lettem volna, mert az egész napi gép használatomat msn-nel töltöttem, néha titokban fent maradtam éjszaka és akkor is msn-eztem N-nel (akinek volt saját gépe, szóval neki nem kellett titokban fent maradnia), a szüleimnek úgy kellett levakarni a monitorról esténként, és a gépet nem is használtam másra az msn-en kívül...Ezek voltak a hétköznapok...gyakran órákig sétáltam iskola után a barátnőimmel a lakótelepen, aztán hazamentem és első utam az msn-re vezetett, hogy beszélgethessek a barátnőimmel (akiktől kb két perccel korábban köszöntem el, mert ugyanazon a lakótelepen laktunk)...de az msn idő értékes volt...értékesebb, mint bármi más az interneten...(és ha lenne még msn valószínűleg állandóan rajta lógnék, nagyon hiányzik).

Sajnos a lomtalanítást ez sem élte túl...mert...kell a hely...az egyik szekrényemtől meg kéne válnom, mert túlzsúfolt a szoba, és annyi lom van itt...még az ágyam alatt is kacat van - azoktól is meg kellene szabadulni. De ebben a bejegyzésben és most már az emlékezetemben is megmaradhat az én termékismertető füzetem. :)
Ugyanitt rengeteg érdekes dolgot meg tudtam magamról, kicsit fura úgy nézni magamat, mint kreatív embert, aki "alkot"...rengeteget írtam...mármint...nem ilyesmiket, hanem történeteket...és még többet rajzoltam (a történetekhez), most meg úgy érzem magam, mintha semmi fantáziám nem maradt volna és semmi kedvem semmihez, és nincsen semmi kreatív energiám, vagy kreativitásom...fantasztikus, hogy (valamivel több), mint egy évtized mennyire hatékonyan képes kiölni az emberből az ilyesmit...és mindezt úgy, hogy az általános iskola a leglélekölőbb, legborzasztóbb 8 év volt...onnantól minden jobb volt, és mégis utána indult romlásnak minden ilyesmi...és hiányzik...de hát nincs ihlet, nincs inspiráció, unalmas alak vagyok, aki már csak a gondolataival tudja áttörni a valóság szürke falait, nem a fantáziájával - bár érdekes kérdés, hogy mi is a fantázia...és most sokkal inkább a valóság belseje felé küzdöm magam, nem ki belőle...

A tanulság: először is, hogy öreg vagyok, mert még nem igazán voltak internetes források az ilyen dolgokra, még a YouTube is gyerekcipőben járt...sőt pólyában volt akkor (főleg itthon)...Másrészt: akármilyennek tűnhet a blog, valahol mélyen mindig is ragaszkodtam az én bugyuta termékismertetőimhez...a blog is úgy indult, nagyon messze kerültem tőle, de már nem arról van szó, hogy nem szívesen csinálnám...Hanem arról, hogy sokkal könnyebb más jellegű bejegyzéseket készíteni (leginkább a fényképek miatt, az én fényképezőgépem már nagyon öreg, a telefonom jobb minőségű képeket csinál, de a makro nem akar működni - mivel nem "komolyak" a szándékaim, igazán nem akarok csak ezért befektetni bármibe), és rengeteg oldal van, ahol emberek százai írnak termékekről véleményt...miért pont a plusz egy enyém kellene bárkinek?...

És ezennel megindítom az őszünket, amire rengeteg LISTÁVAL készültem - elméletben, mert mint írtam: a vázlatozás nem sikerült...És ha elég energiám és időm lesz rá, szeretném pótolni az elmaradt könyves bejegyzéseket is - vagy majd tömbösítek, hogy lássátok: jól haladt az 50 könyves dolog (azt hiszem négy hiányzik?). :)

Remélem jól telt a nyaratok, ha van nyaralós beszámolótok, szívesen meglesem, linkeljetek! :D
Csodálatos őszt kívánok előre is! :)

2019. július 9., kedd

Élek még...

Sziasztok!

Tudom eltűntem, meg se próbálok kifogásokat gyártani, mert úgysincs itt senki, és ha mégis lenne, sem érdekelne senkit, beleértve magamat is, hogy nem érdekelnek a kifogásaim...

Szóval vágjunk a közepébe, változások lesznek...nagyok...amennyire imádom a korai bénázásaimat, annyira szigorúan fogok szelektálni a bejegyzéseim között, több, mint 750 bejegyzésem volt, mire ez kikerül, addigra nem tudom, hánynál járok. Egy időre gondolkodtam, hogy lehet el kéne tüntetni a blogot, amíg kitakarítok, de még a végén megörülnétek, hogy megszabadultatok tőlem, szóval ezt elvetettem...Viszont takarítok, szelektálok, megszabadulok dolgoktól, helyre pofozom ezt a porfészket.

Az elmúlt hónapokban nagyon hülye mentális állapotban voltam...egy csomó dolgom lenne, és időm is lenne, és egyébként tök jól el vagyok magamnak, de semmit sem akarok csinálni, csak feküdni és bámulni a plafont...És ez a motiválatlanság mindenre kihat, szóval amit csináltam sem igazán csináltam, csak csinálGATTAM, amivel nem lehet haladni...A blogot meg se próbáltam, olvastam, de túl sok órányi szövegem veszett el, egyszerűen túl kimerültnek éreztem magam, hogy pótoljam őket, lehet megpróbálok valami rövidített, sűrített verziót - valljuk be, ez sose ment - de lehet novemberben mesélek a márciusi olvasmányaimról...ki tudja...
A lényeg, hogy az elmúlt néhány hónapnyi csendben volt időm újra értékelni ezt a kreatív hobbi hiányt, meg hogy mit kezdjek magammal, és rájöttem, hogy nekem nem ÚJ hobbi kell, hanem a régi...Ez egy csodás elhatározás...tényleg az...csakhogy...a motivációnak még mindig híján vagyok...

Szóval úgy gondoltam, talán át kellene gondolnom ezt a blog dolgot, amitől nem akarok megválni (egyelőre), viszont határozottan nyűgnek érzem csak, és át kellene gondolnom, mit kezdjek vele...innen jött a takarítás ötlete...és kegyetlen leszek, ha öt bejegyzés marad, hát öt marad (az első pár bénát bent tartom, nem a múltamtól akarok szabadulni, csak az olyan témáktól, amik már nem kötnek le). Aztán eszembe jutott az egyik legnagyobb hiba, amit elkövettem a bloggal...hagytam, hogy hassanak rám az egyébként jó szándékú emberek. Mert olvashatatlan volt...igen, az volt...de az enyém...szóval ha kitakarítottam itt mindent, akkor újra "olvashatatlanná" teszem...Mármint...olyanná, amit lehet nehezebb látni...ami rendben van...más naplót ír, én blogot vezetek, mostantól ez a hely lehet borzasztóan fog kinézni, és a látogatók nem fogják értékelni, de én jól fogom magam itt érezni...

És ez némi témabeli változtatást is igényel, bár az eddigi mindenes káosz témáját nehéz lehet megváltoztatni...viszont az új irány EGYELŐRE a listák lesznek, mert IMÁDOK listákat írni, és nagyon sok információt röviden a legkönnyebb a listákon átadni...Plusz listát írni szeretek, és úgy érzem, hogy ha van lehetőségem arra, hogy rátaláljak az íráskedvemre, vagy úgy egyáltalán az életkedvemre, az a listákon keresztül lesz...Igazából ez csak formabeli változás, nem is témabeli, de úgy érzem a listák bizonyos dolgokat kizárnak, amik eddig itt voltak, és néhány dolgot magukban foglalnak, ami eddig nem került elő, de ez majd menet közben kiderül...Szeretnék beszélni veletek, aminek egyik legfontosabb oka a hely- és időspórolás, ugyanis több, mint 6 órányi írásom kukázódott, és azt hiszem, ha szóban kéne összefoglalnom, fél óra alatt meglenne az egész. Másik fontos ok, igazán meg kell már tanulnom beszélni, mert nagyon kevés a társas interakcióm, és egyre gyakrabban veszem észre beszélgetések közben, hogy egyszerűen lefagy az agyam és a legegyszerűbb szavak sem jutnak eszembe...ami elég kellemetlen.
A témákra vonatkozó változás sokkal inkább az lesz, hogy...egyrészt megpróbálok visszatekeregni régi kreatív hobbijaimhoz, amihez társamul választanám a blogot, mert hiányoznak a sminkjeim (mármint...a való életben hiányoznak a sminkjeim, úgy érzem sokkal unalmasabb az életem nélkülük, és úgy egyáltalán unalmasnak érzem az életem, amin úgy érzem a smink segíthet, mert az az egyetlen olyan kreatív volt-hobbim, amit szívesen újra kezdenék most). Másrészt engedek az ízlésemnek és azt hiszem a listákon keresztül többet szeretnék olyan dolgokról írni, amiket szeretek és arról, hogy MIÉRT szeretem őket, nem arról, hogy MIK azok...A mik azokkal elég, ha magamat szórakoztatom, bárki láthatja, lehet róla beszélgetni, de sokkal fontosabb azt rögzíteni, hogy milyen érzést keltenek ezek a valamik, ugyanis az érzések változhatnak, a dolgok nem...(Például egy filmnél, a film ugyanaz marad akkor is, ha elsőre a kedvenced volt, negyedik nézésnél meg már utálod...a hozzáállás változott, nem az alapanyag, és talán építőjellegű lenne megfigyelnem a hozzáállásbeli változásokat.)

Ami ezt az egész új kezdet dolgot illeti, nincs hozzá most erőm...se kedvem...ami nem gond, mert nem is most akartam neki állni, most törölgetni akarok, és aztán ha szép tiszta lesz minden, elkezdem összepakolni a dolgokat és kirakosgatni...Ez nem arról szól, hogy ne készülnék...készülök...csak későbbre...a "nagy" visszatérésünk vagy augusztus végén lesz, vagy szeptemberben, vagy októberben, ugyanis fel kéne készülnöm nyáron a nyelvvizsgára, nyaralunk is, családi dolgok is lesznek, és szeptembertől illene csinálnom a szakdolgozatomat (és a nyelvvizsgámat), szóval lehet jól esne visszajönni...illetve...az elmúlt másfél-két hónapban újra és visszavonhatatlanul beleszerettem a horrorba és rajongok az őszért, és az ősz az az évszak, amikor még az átlagemberek is nyitottabban állnak az ijesztő dolgokhoz, szóval valamiért úgy éreztem a kettőnek egyszerre kell megtörténnie...
Ne számítson semmi nagy dolgokra, az első néhány bejegyzés lehet csak ilyen "vettem néhány új CD-t" téma lesz - mert vettem néhány új CD-t és egész délelőtt énekeltem velük tanulás helyett (borzasztó volt hallgatni, örüljetek, hogy nem voltatok itt), szóval ha valami leköt több, mint két órára, azt hiszem az olyasmi, amiről ha csak öt sort is, de megéri írni...Lehet megmutatom azt a néhány szerencsétlen Halloween-i díszt majd, amit kipakolok...Szóval...valami hasonló szörnyen "gondolatébresztő" tartalomban gondolkodok...mert ez esne jól...és mert az utóbbi időkben csak ilyen jellegű bejegyzéseket és videókat olvastam/néztem, szóval miért ne? :D

Szóval ezekkel a csodás tervekkel, és ezúttal pendrive-ra és külső merevlemezre mentett vázlatokkal készülök a jövőre...Addig pedig kellemes nyarat mindenkinek, megpróbálok nem néma kukkoló lenni, de nem ígérek semmit, mert telefonról nem igazán megy az írás...megesik...

A lényeg, hogy vigyázzatok magatokra, pihenjetek, szórakozzatok, kellemes nyarat, jó nyaralást, kitartást a munkához, és minden jót kívánok addig, amíg összekaparom magam - és a blogot! :)

2019. május 15., szerda

Március könyvekben

Sziasztok!

Szóval csak sikerült eltűnnöm megint...ennek több oka van...például az év vége...meg, hogy nyuszi már egy hónapja beteg, hiába kezelgetjük, és aggódok, és őszintén szólva bármihez több kedvem volt, mint írni...Néha jól esik, de most a "valóság" hívott, és nekem mennem kellett...mármint ez nem az időről szól, csupán arról, hogy nem tudtam rávenni magam, hogy leüljek...Amúgy szörnyen ironikus, hogy az a csodás kék szempár, amelyik elindított az állatkísérletmentes úton, most véres, dagadt, undorító valami...Nem bírom a "nyálkás" dolgokat...a szemgolyókat se...És ez a csodálatos kis jószág, akinek a szemébe nézve mindig le tudtam küzdeni az értelmetlen önzőséget, hogy bizonyos dolgokat megvegyek, csak azért, mert kényelmesebb úgy...most ugyanolyan kedves, ugyanúgy néz rám...én meg a szemébe se tudok nézni...mármint csak a bal szemébe tudok nézni, a másik szörnyen néz ki...Ez egyrészt megerősíti a döntésemet, másrészt nagyon sajnálom, hogy ez a "fontos", "állatmentő" szemgolyó így járt...Egyébként nincs semmi bajom vele, ha megvakul...mármint...remélem, hogy nem fog, az ő érdekében, és szépen járunk is a szemspecialistához...de ha kis szemetlen vak nyuszmó lesz, akkor is az én kicsikém lesz, és még jobban fogok igyekezni, hogy ne érezze hiányát...a látásának...
A másik...szörnyen izgalmas hatalmas könyves zsákmány jön majd - hozzácsaptam még néhányat (hát, mivel újra kell írnom az egész bejegyzést, úgy gondoltam, megvárom még a Joy-napi rendelésemet is, mert miért is ne?). És olyannyira izgatott vagyok, hogy meg kell osztanom veletek SPOILER: rengeteg hatalmas kedvencet, és klasszikust (és klasszikus kedvencet?) szereztem be, és sose voltam még ennyire izgatott, hogy legyen időm olvasni...Néhányat már itt is láttok, mert alaposan felpakoltam Bret Easton Ellisből, de megszereztem A vörös sárkányt és eredeti nyelven a Pet sematary-t, meg olyan klasszikusokat (A mester és Margarita, A parfüm, A lepkegyűjtő), amikre hosszú évek óta vágyok, hogy elolvassam (meg jó néhány thrillert is szereztem, és végre megismerhetem Peter Straubot, amit hihetetlenül várok már - bár még meg se érkezett a könyv)...Szóval elképesztően izgatott vagyok, hogy milyen jó olvasmányok várnak rám...bár az idő eléggé fogni fog, de akárhányszor rájuk nézek, mindig eszembe juttatják, hogy már nem sok van hátra, és végre találkozhatunk (vagy újratalálkozhatunk). Bár ennek a bejegyzésnek egyáltalán nem célja, ezt se bírom magamba tartani: rettegek A vörös sárkánytól...Annak idején IMÁDTAM, Hannibal a kedvenc karakterem, és ha thrillerről van szó, ez a sorozat az etalon...viszont...10 éve olvastam (akkor kezdtem újraolvasni a sosem olvasok korszakom végén, és a klisés tinédzser lévén, nyilván az egyik legnagyobb thriller/horror volt az áldozat, és nyilván szerettem, mert kiszámítható az ízlésem). Viszont eltelt 10 év, sokat olvastam azóta, és Ellis elég magasra dobta a lécet (hatalmas rajongó lettem, na :D), ha csak fele annyira jó, amire emlékeztem, még akkor is szuper...de kicsit tartok is tőle, hogy nem jól öregedett bennem...Mármint az biztos, hogy nem a kiszámítható, klisés énem szeretett bele, mert azóta is sok hasonlót olvastam (hát egyik se volt olyan jó, de a műfaj egyezett), és ha mégis az volt, biztos vagyok benne, hogy nem nőttem ki a kiszámítható, klisés ízlésemet...Ami teljesen oké, de olyan, mintha egy iskolás legjobb barátot látnál újra, akivel nem beszéltél tíz éve, és nem tudod azt se, hogy felismered-e, mit mondj neki, milyen lesz az újra találkozás...Ami a Pet sematary-t illeti...hatalmas elvárásaim vannak...a fejemben ez lesz a TÖKÉLETES olvasmányélmény, szóval megvan a veszélye, hogy csalódni fogok, de amiatt majd aggódok olvasás után, egyelőre gondolni sem tudok arra, hogy bármi rosszul sül el vele...Szóval készüljetek fel egy kisregényre arról, hogy mennyi szart vettem, és mennyire érthetetlenül izgatott vagyok miattuk...mert ez lesz...az eredeti bejegyzés úgy...15 könyvvel ezelőtt négy órán keresztül íródott...szóval azt hiszem vagy 6 órám rá fog menni...egyelőre ennyi időm nincs, szóval lehet csak nyár közepére készülök el vele...meg őszintén szólva, ha lesz hat órám egyhuzamban, biztosan olvasni fogok, mert - hát lássátok ezt a bekezdést, miért...

Kicsit késve, de itt is van a márciusi könyvkupac, ami...egy hullámvasút volt...Voltak NAGYON JÓ, és nagyon...meh...olvasmányok...és ezzel a csodálatos agyon vakuzott képpel szeretném felvezetni az egészet, mert miért ne?
Szerintem egész szép kis mennyiség lett, bár bűntudatom van, mert kettő közülük nagyon rövid, egynek meg az utolsó 60 oldala volt hátra, szóval tulajdonképpen csak hátra maradt az előző kupacból...Mindenesetre a szám kijött, és a háttérben látható nagy alakú 1200 oldalas Az egy könyvnek fog számítani, szóval azt hiszem, néha "csalhatok" rövidebb könyvekkel...

Éva Janikovszky - Something's always happening to me
Szóval...Janikovszkyt nem lehet más nyelvre fordítani...Nem tudom, honnan jött a fordító, de abban biztos vagyok, hogy nem amerikai, ami még egy gyerekkönyvnél is problémát okozott...olyan fura kifejezések voltak benne...Nem is volt olyan vicces, mint magyarul...És olyan bugyutának tűnt a magyarhoz képest az egész...Teljesen egyszerű mondat szerkezetek voltak, valahogy hoooossszúúúú összetett mondattá gyúrva? FURA volt...nem tetszett...Még az írásmódon túl is lendülnék, de egyáltalán nem volt vicces, nyűgös volt...
És most a pozitív: imádom Réber László illusztrációit, és sokat segített, hogy felidézzem kis koromból a magyar verziót, ami nagyon vicces volt, szóval miközben végigsóhajtoztam ezt a könyvet, magamban nevettem az eredetin...jep...fura vagyok néha...

Stephenie Meyer - Alkonyat
Komoly terveim vannak a sorozattal, ezért olvasom újra az egészet, erről azt hiszem a következő, vagy az azutáni bejegyzésben írok bővebben, most beszélgessünk az Alkonyatról...10 évvel ezelőtt, mikor elolvastam, az egyetlen pozitív dolog, amit leltem benne az egyszerű nyelvezete volt...Úgy volt megírva, mintha a szomszédlány szörnyen hosszú e-mailekben, vagy a blogján elmesélné, hogyan talizott a cuki sráccal az új suliban, aki egy vámpír...A mostani olvasásnál meg bosszantott ez az egyszerű nyelvezet...Mármint gördülékenyen olvasható, magával sodor, még mindig a szomszéd lány mesél, de most úgy álltam neki, hogy ez egy klasszikus...és ahhoz, hogy klasszikus legyen ez nincs elég jól megírva...Úgy mellesleg ez a történet egy katasztrófa és a napon nem elégő vámpírokért legszívesebben karót döfnék a szívükbe - ja várjunk, azt hiszem ebben a könyvben csak széttépni és elégetni lehet őket...(belül sírok, viszont adott egy új bejegyzés ötletet a későbbiekre)
Viszont két dolgot kezdtem el értékelni benne...Az egyiket ennek a résznek a kapcsán: Bella bénázásai...Általában halálosan bosszantanak az egyedül lélegezni sem tudó karakterek - amilyen drága Bella is, és igazából most is bosszant...De olyan humoros szófordulatokkal írja körül a dolgot, hogy nem tudok teljesen haragudni az írónőre miatta...Mármint...Bella karaktere kimondottan bosszantó továbbra is, néha nyakon szeretném vágni, hogy "hülye vagy, lányom"; de aztán vannak az "elegánsan a fenekemre huppantam" részek, és nevetek rajta...általában magamban, annyira nem vicces, hogy hangosan felnevessek, de túlságosan szeretem az önkritikán alapuló humort ahhoz, hogy ne legyen ez egy pozitív dolog...:
Illetve hatalmas pozitívum, hogy a könyv képes annyira lekötni, hogy ne a színészek bamba fejét lássam magam előtt, hanem a szereplők megelevenedjenek...és a fejemben nem úgy néznek ki, mint a filmben, ami nagyon megnyugtató, mert így végre megszabadulhatok a filmtől...amit még a könyvnél is kevésbé szerettem...ami elég nehéz, mert a könyvet utáltam.

Stephenie Meyer - Újhold
Nem hittem, hogy ezt mondom: hiányzott Edward...A karakterek nagy része túl fárasztó, és a vámpírok nélkül ez volt a legkevésbé szórakoztató kötet. Mármint a történet eleve "meh" kategória nálam...és a fénylő vámpírokért továbbra is haragszom (SOSE fogom megbocsájtani)...Mégis csak szükség lett volna rá...Mert Jacob karakterét annyira nem kedvelem...
...ellenben Edwarddal, akiről most már tudom, hogy valójában nagyon is szerethető a karaktere...Komoly, kimért, egyáltalán nem fárasztó, kicsit fura is, hogy egy ennyire értelmes szereplő hogy került egy ilyen közegbe (azt hiszem megöregedtem)...Szerintem minden ellenszenvem a vámpírságának milyenségére irányult, nem pedig magára a szereplőre...És ami kimondottan pozitív - ez a második nagy felfedezésem a sorozattal - ő kitartott Bella mellett...Sok ezt követő sorozatban a "rossz fiúk" önzőek, és a legkülönbözőbb módokon próbálják a főszereplő lány hagyta űrt betölteni, de mindig csak az a motivációjuk, hogy NEKIK jó legyen...Míg Edward mindent önzetlenségből tett, hogy Bellát megvédje...Első olvasásnál nem volt összehasonlítási alapom (mert mikor először olvastam, akkor kezdett mindenki ilyeneket írni), de határozottan pozitív meglepetés volt egy önzetlen, komoly karakter (azok után, amin keresztül mentem a sok nagyon egyforma könyvben)...mondhatni...JÓ karakter...Valószínűleg elsőre azt gondoltam, hogy hát persze, hogy kitart, tini fantázia, nincs megcsalás, a szerelem örökké tart, meg minden hülyeség...De...látva, hogy később mi jött, már egyáltalán nem evidens, hogy minden rózsaszín ködben van és mindenki kitart mindenki mellett - még akkor se, ha tini fantázia...Ne értsetek félre, továbbra is vannak ellenvetéseim Edward karakterével szemben (erről később), de összességében mégsem annyira rossz, mint amilyennek valószínűleg elsőre éreztem...A főszereplő gárdából határozottan ő a kedvencem.
Halkan meg kell jegyeznem azonban, hogy ahogy a sorozat halad előre, egyre jobban utálom a könyveket, szóval a negyedik rész elkezdését hónapok óta halogatom (én vagyok, a "jövőből" jöttem - hát igazából újra kellett írnom az egészet, és nem emlékszem, hogy mit írtam, és mit nem, de az elmúlt két hónapban úgy eldugtam a negyedik részt, hogy ne is lássam).

Jacqueline Wilson - Lányok a pácban
Na ez volt még egy szörnyű könyv...11-12 éves koromban kaptam, de a 24 éves Lívia is elképesztően kellemetlenül érezte magát (nem a pozitív értelemben), és nagyon örülök, hogy sose olvastam el kis koromban, nagyon komoly gondokat okozott volna...viccesnek szánták...Az egész könyv arról szólt, hogy a főszereplőnek testképzavara volt, ami étkezési zavarokhoz vezetett (bulimiához). És nagyjából az egész könyv arról szólt, hogy "mennyi finom kaja, de én nem ehetem meg, mert dagadt leszek"...Meg arról, hogy "uh de cuki az a fiú, vajon szeret engem?"...Meg arról, hogy kis híján megerőszakolnak egy lányt, mert "úgy néz ki, mint aki akarja"...Meg arról, hogy "modell akarok lenni", és "ha végre lesz elég pénzem megcsináltatom a melleimet"...Borzasztó volt...Értem én, hogy fel akarják hívni az étkezési zavarokra a figyelmet, de talán nem így kéne...így csak hülyének állítják be szegény beteget, arról nem is beszélve, hogy MINDENKIT szidtak, nem akarok olyan kövér lenni, nem akarok ilyen gebe lenni, milyen pocakos lett, milyen dagadt vagyok, milyen vézna vagyok...De ami a legborzasztóbb: kis korom óta bántottak az osztálytársaim, mert hurkapálca vagyok meg anorexiás (amit nem is tudtak mit jelent, csak hát a vékony emberek mind anorexiásak, nem? - de komolyan, ezzel komoly károkat okoztok azoknak, akik tényleg azok...rólam lepereg, egészséges vagyok, de szégyellje magát mindenki, aki valós betegséget gúnyolódni használ)...Erre valakitől...kapok egy könyvet, ami az étkezési zavarról szól fiataloknak...Ráadásul egy ilyen silányan megírt könyvet?! Én igazán rendben vagyok magammal...Hát...a hasammal nem, mert lapos hasat akarok, de lusta vagyok, szóval nem lesz, és inkább rendben vagyok magammal (majd egyszer lehet nekiállok dolgozni rajta xD)...De annyira rosszul éreztem magam a külsőm miatt (is, meg úgy egyáltalán szörnyen kellemetlen volt az egész), amíg ezt a könyvet olvastam, hogy az valami hihetetlen...Mindenki elégedetlen volt azzal, hogy hogy néz ki és bár a vége pozitív lett - nyilván - szörnyen negatív élmény volt az egész...soha többet nem akarok ilyen vagy ehhez hasonló könyvet olvasni...és remélem senki nem adja ezt a könyvet a gyereke kezébe.
Pozitív gondolatom a könyvvel kapcsolatban nincs. Egy se...Semmi...

Beate Dölling - A gödör mélyén
Ez a könyv egy iszogatós, partizós tinilány megtéréséről szól tulajdonképpen...És bár a történet nagy részében tényleg könnyen azonosulhat a tini a sztorival meg a főszereplővel...nincs az a tinédzser, amelyik úgy reflektálna magára, mint ebben a könyvben...Néhol úgy éreztem, tinédzser lányok szüleinek íródott, hogy megnyugodjanak, majd kinövi, minden rendben lesz...Egy példa: volt egy olyan rész, ahol a lány szakadt farmerban, szakadt tornacipőben akart elindulni...és..."tudta, hogy az anyja nem szereti, ha úgy néz ki, mint egy csöves"...NEM TUDTA...A tinédzserek sok mindenre gondolnak "jajjj anyuuu te ezt nem értheted, ez a divat"..."öreg vagy, nem értesz hozzá, ne szólj bele"..."ez a menő, menő vagyok"...De sosem fog néhány szakadt göncért "csöves külsejűként" reflektálni magára...mert nem érzi csöves külsőnek...Az meg, hogy a végén hogy jött rendbe minden csettintésre, és ment valami környezetvédelmi táborba nagyjából két berúgás után megjavulva...ilyen van? Most őszintén, én se ma voltam kamasz...van? (Nem igazán így emlékszem...xD)
Azért olvastam el, hogy megnézzem, milyennek képzelik az emberek a kamaszokat, hogy próbálják őket könyvekkel felkarolni...És...szerintem ennek jó volt...Mármint én nem különösebben élveztem, azonosulni se tudtam (túlkoros vagyok), de úgy gondolom néhány problémát eltekintve a kamaszok kényelmesen azonosulhatnak a szereplőkkel, és kevésbé érezhetik magukat egyedül, mert másokkal is megtörténhet az ilyesmi...És nem volt egy hatalmas hülyeség az egész...rosszabbra számítottam, azt hittem a tinédzsereket menekíteni kell az ilyen könyvektől, mert még a végén valami baromságot csinálnának felbuzdulva rajtuk, de teljesen rendben volt...legnagyobb meglepetésemre. :D

Bret Easton Ellis - Az informátorok
Kapunk 13 rövid történetet...vannak köztük jobbak, vannak köztük kevésbé jók...
Viszont a kiüresedett kapcsolatokat, az egymástól elidegenült emberek, és a szorongást, kétségbeesést, amit a század vége hozott megkaptam...Igazából egy szörnyen rövid könyvecske, de nagyon lassan haladtam vele, mert megviselt...ijesztő volt...és kétségbeejtő...Bár azt hittem felkészültem rá, de túlságosan aktuális, ami megrémít...Voltak benne vámpírok..."igazi" vámpírok...vérengző ragadozók...emberek...beteg emberek...vannak...Bár készítettem magam a sok vérengzésre, mert Ellis olyan szép felszínes, üres világot fest le (amiben egyébként élünk), hogy igazán fel lehet tölteni vérrel...Viszont olyan volt, mintha végig csak a torkomat szorongatta volna, hogy mondani akarjak valamit én is, de ne tudjak...mert nincs aki meghallja...mert nincs, aki figyelne bárkire...szépen egymás mellé dobált emberek vannak, akik ha valamilyen kapcsolatban állnak is egymással, igazából meg se próbálnak kapcsolatba kerülni...Aztán az utolsó történetben kedves szerzőnk, aki szörnyen kétségbeejtett és elkedvtelenített közös utunk során, úgy gyomorszájba vágott, hogy azt se tudtam honnan jön...A vámpír téma oké, minden érthető, elfogadható - ha nehezen is emészthető - de egyhangú...ez az egyhangúság beleillik abba a szenvedésbe, amit a karakterek átélnek (néhányuk ugyanis az egyhangúságból kíván kitörni, de nem megy)...Aztán az egyik karakter lenyomott egy olyan monológot, hogy hirtelen azt se tudtam, mit gondoljak az egészről...Két hónap telt el (eltűnt az eredeti bejegyzés, nem annyira könnyű utólag kitalálnom, hogy mit gondolhattam és mit nem két hónappal ezelőtt), de teljesen őszintén bevallom, hogy még mindig fogalmam nincs, mit gondoljak az egészről...Nem tudok semmit gondolni...Csak azt tudom, hogy "félek"...attól, hogy igaza van a szerzőnek az egész könyvön keresztül, hogy menthetetlenek vagyunk, hogy üresek vagyunk, hogy elfelejtünk embernek lenni, hogy mind megőrültünk, és az élet tulajdonképpen csak az őrületünk játéktere, mi pedig csak faltól falig csapódunk, és fogalmunk sincs, hogy mi a fene folyik körülöttünk...
Jelentősen kevesebb a vér, mint az Amerikai pszychoban, így majdnem azt mondom, hogy bátrabban javaslom bárkinek...De jó néhány elég problematikus téma felmerül (nem, nem a drogok), és voltak olyan helyek, ahol vér nélkül elejtett mondat után kellett letennem a könyvet, hogy feldolgozzam...Nekem tetszett, szeretem, ha megviselnek...Szeretem, ha nem hagyják elfelejteni, hogy mennyire értelmetlen minden, az elmúlt pár hónapom úgyis erre épült (a félévemet Nietzsche nihilizmusával töltöttem...allergiás vagyok rá, elképesztően nehezen viselem el a stílusát...de azt el kell ismernem, hogy mond valamit). És kitűnő példa, hogy kevés vérrel is oda lehet csapni az olvasónak - még mindig haragszom arra a játékbabás hülyeségre. Azt hiszem Ellis az a szerző, akihez mindig bátran fogok fordulni, ha azt akarom, hogy megviseljen, annyira jó a stílusa (és a fordítóé, nagyon jól csinálta, most már bátran fogok bármit olvasni, amit ő fordít)...Egyszerűen...üt...és úgy üt, hogy érezzem...és néha kell az ilyen az embernek.

Bret Easton Ellis - Amerikai psycho
Negatívval kezdek...nem értek a divathoz...sem az anyagokhoz...Így a könyv végére több tucat oldallá bővült öltözet elemzések SEMMIT nem mondtak, már majdnem unalmasak voltak...mármint...értem, hogy mi a szerző célja vele, és teljesen elfogadható, jó eszköz, de olyan volt, mintha kínaiul olvasnék - nem tudok kínaiul. A másik...a zenei elemzések...Ezek a részek egy-egy erősebb fejezet után voltak bepasszírozva, mintegy "megnyugtatni" az olvasót, és meggyőzni, hogy főszereplőnk művelt...Mivel véletlenül sok '80-as évekbeli zenét hallgatok...ezek kínzások voltak...legtöbbször tudtam miről beszél, és úgy éreztem, hogy abszolút nincs igaza, emlékszem az egyik zenekarnál rá kellett keresnem a számra, amit elemzett, mert nem voltam abban se biztos, hogy arról beszél, amire én gondolok...arról beszélt, próbáltam belehallani, amit mond, de nem ment...Feltételezem a közben eltelt 30 év az oka a dolognak, de ezek a részek borzasztóak voltak - mármint valószínűleg még rosszabbak lettek volna, ha az ember nem ismeri az említett zenéket...Egyébként kimondottan jó húzásnak tartom ezeket a "kellemes" átkötéseket...
Bateman karaktere végig természetes maradt, amit nagyon értékeltem...Mármint...gyakran agyondolgozzák az írók a szereplőiket, és aztán kapunk egy remekül kidolgozott, teljesen életszerűtlen karaktert...Egyszerűen hihető és hiteles volt az ábrázolás - függetlenül attól, hogy mennyire hisszük el, hogy a valóságban is léteznek ilyen emberek. Én végig provokátornak éreztem. Mármint, egész könyv alatt úgy voltam vele, hogyha az író az utolsó oldalon azt mondja, hogy "ja amúgy csak vicceltem", akkor azt mondom, hogy rendben, elfogadom, csak kedélyt borzoltunk. Többnyöre konzervatívként állította be magát, miközben épp az ellenkezőjét tette. Én nem értem, ez hogy lenne az őrület jele (a karakternél), sokkal inkább társadalmi tükörnek éreztem az író részéről...mert ilyen van, nagyon gyakran, ha nem is ennyire szélsőségesek a megnyilvánulásai. Az, hogy mennyire nem figyelnek egymásra szintén rémisztő volt...EGY ember látott át a felszínen, ő még a könyv elején elmenekült...Egyébként Bateman nyíltan kimondja, hogy pszichopata és senkit nem érdekel...senki nem törődik vele (se semmi mással, a ruhákon, pénzen kívül). Ugyanakkor mintha némi felelősséget a társadalomra is helyezne az író, hiszen ez egy beteg ember többszörös segítségkérésének is megfeleltethető (elmondja, hogy baj van, elmondja, mi a baj, és mégis mindenki csak átnéz rajta), egy normális társadalomban TALÁN segítettek volna rajta...Néha nagyon összefüggéstelen gondolatmenetei vannak, teljesen természetes összefüggés van a hajók, lefejezett hullák és nők között, és talán ez az első "valódi" jele az őrületének...De egyébként az egész viselkedése provokál, valamiféle választ akar, nem is őrültnek tűnik, hanem kétségbeesettnek: kétségbeesett, magányos ember, aki valami, akármilyen reakciót akar kiváltani a környezetéből, MINDEN áron (egyébként ezt sokkal kisebb és jelentéktelenebb dolgokban valszeg én is hasonlóan tenném, ijesztő az az érdektelenség, ami az embereket körülveszi)...A személyisége szörnyen komplex, úgy érzem ez a provokáció nem teljesen tudatos az ő részéről (sokkal inkább az író részéről az, nem a karakterhez tartozik), így akármilyen műveltnek, és mélynek kívánják feltüntetni, mégis csak egy felszínes alak: felszínes csevegés felszínes dolgokról, néha egy-két sokkoló megállapítás. Arról nem is beszélve, hogy szörnyen önző (mint mindenki ebben a könyves világban - és valószínűleg abban a világban is, amelyikről mintázták), és a tökéletességre való törekvése (edzés, étel) mögött én csak az önbizalomhiányát látom - mármint volt egy rész, ahol két nap edzés után megállapította, hogy mennyivel jobb a teste, mint két napja, és elég sok elég részletes leírás volt arról, hogy mennyire hiú (komplett arcápolási rutint lehet tőle tanulni). Őszintén értékelem, hogy a sok felszínes téma közé egy-egy meghökkentő "és aztán legszívesebben kibeleznélek" jellegű dolgot dobtak, mert ez remek kísérlet arra, hogy megtudjuk: figyel-e a beszélgetőpartnerünk (illetve az olvasó figyelmét is megragadják). Egyébként általában nem figyel, hatalmas kommunikációs szakadékok vannak a szereplők között, mind elbeszél egymás mellett, néha az embernek az az érzése, hogy még ő magukat sem érdekli, hogy mit mondanak...Ezzel el is értünk az üres, felszínes kapcsolatokhoz, az emberi elidegenedés legijesztőbb megjelenítéséhez...Ezek az emberek nem ismerik egymást (az egyetlen ember, aki figyel, még a könyv elején elmenekült), egymás nevét sem tudják, és nem is érdekli őket...Sok az ott van valaki, de lehet, hogy valaki más, igazából tök mindegy, mindenki leszar itt mindenkit...Ez a része őszintén ijesztőbb és terhelőbb volt, mint a részletesen körbeírt gyilkolászás. Mármint...engem nem érdekelnek a vérfürdők (nem sokkolnak, nem igénylem őket, ha jó egy könyv, vérengzés nélkül is jó, ha nem, akkor meg a részletezett trancsír se zökkent ki), ha valakinek gyenge a gyomra sírva fog menekülni a könyv elől, de én úgy éreztem, hogy ezek a kegyetlen részletek azért kellenek, hogy szemléltessék, hogy mekkora a probléma...mármint, hogy mennyire idegen és üres az egész világ, hogy még az ilyen dolgok is elkerülik az ember figyelmét, úgyis, ha az orruk előtt történik...És még rengeteg dolgot tudnék mondani (elfogadásról, emberek tárgyként kezeléséről, visszafojtott szexuális ösztönökről, színjátékról, problémás családi kapcsolatokról)...de nem teszem...mármint...kiemelném, hogy a könyv borítója szerint Bateman kéjgyilkos...de szerintem nem az (én nem éreztem annak...mármint eleinte igen, de a végén nem tűnt annak)...Egy idő után rutinszerű lett a gyilkolászás is, beleunt, eleve csak azért csinálta, mert izgalomra vágyott, unatkozott, SZENVEDETT, de amikor rájött, hogy minden balhét megúszhat, bármit csinál, ugyanolyan monoton és üres lett, mint az élete többi része...
Én nagyon örülök, hogy az elmúlt 6 évben nem sikerült elolvasnom ezt a könyvet, úgy érzem (így utólag), hogy még érnem kellett hozzá...De zseniális, valószínűleg többször is el fogom még olvasni, és nagyon magasra tette a lécet a későbbi olvasmányaimmal szemben...Úgy érzem így lehet tökéletesen beleírni a véres részeket egy könyvbe...nem vesz el semmit a történetből, sőt alátámasztja, de már maga a történet olyan erős, hogy igazából a vér fel sem tűnik...

Szóval...ez lenne a márciusi könyvadag, amiről...tulajdonképpen az utolsó beadandóm összevágása helyett írtam, szóval igazán nem kellett volna most csinálnom...De jól esett egy "kicsit" idejönni pihenni...Most meg el kell kezdenem összeszedni a kis Jumurdzsákomat, hogy mehessünk a dokihoz...

Legyen szép napotok! :)
Mivel töltitek mostanában az időtöket? :)

2019. április 14., vasárnap

Címtelen

Üdv mindenki!

Ma valami magyarázatfélével jövök, ugyanis ezúttal a kihagyásom teljesen nem szándékos volt...Nyuszi beteg, fekélyes a szeme, és az egyetem is olyan, amilyen, és nyilván a családdal is kell ápolni a kapcsolatot, meg minden, ezért egyszerűen nem volt időm újraírni...
Nem elírtam, ÚJRAÍRNI.

Készültem úgy 6-7 elég terjedelmes bejegyzéssel...volt közte egy márciusi könyves dolog, egy könyvvásárlós dolog, egy személyes bejegyzés, egy cipős bejegyzés, és tervben volt/félig kész volt egy szépségápolós "felzárkóztató" is (magyarul újabban bevált termékes bejegyzés)...
Viszont amikor megnyitottam a vázlataimat...üresek voltak...TELJESEN...EGY BETŰ SEM volt bennük...gondoltam, vicceskedik a blogger, nem tölt be, frissítettem, újra meg újra megpróbáltam megnyitni, kijelentkeztem, bejelentkeztem...SEMMI...Több órányi munkámat elnyelte az aggasztó fehérsége a bejegyzés szerkesztőnek...El nem tudom képzelni, hova lett, nem gondolnám, hogy annyira hülye legyek, hogy véletlenül KITÖRÖLJEK mindent és aztán el is mentsem a változtatásokat üresen. De nincs rá magyarázatom...Viszont nagyon felidegesített...Mármint...ÓRÁKAT töltöttem a megírásukkal, általában különböző kis vázlatokból fogalmazok eggyé mindent, cenzúrázom magam, ahol úgy érzem, hogy kell és igyekszem a lehető legérthetőbben fogalmazni, ami néha elég nehéz, mert gyakran még én se vagyok benne biztos, hogy mit csinálok...Őszintén szólva nem hagytam, hogy túl sokáig kedvemet szegje a dolog, mert nem a világ vége...Nyuszi lehet, hogy meg fog vakulni...ez csak bosszantó...bosszantó, hogy tudom, hogy mennyi időm ment rá, amit utólag visszatekintve hasznos dolgokra használhattam volna...Bosszantó, hogy a "minivázlataimat", amik alapján dolgozok, még ha meg sem osztom a bejegyzést, de amint kész a megosztani kívánt tartalom kitörlöm...Egyszerűen újra össze kell szednem minden gondolatomat, és rajtam van a nyomás, hogy ne hagyjak ki semmit, amit a korábbi bejegyzésben fontosnak találtam...És erre most nincs se időm se energiám...Szerettem volna megosztani őket időben, utólag meg fogom osztani mindet (lehet a márciusi könyv összegzés belecsúszik az áprilisiba, nem tudom), de nem tudok honnan időt varázsolni a dologra...Így még nem jártam...általában nagyon "félős" vagyok, így legalább két helyre mentem a vázlataimat (amik az egyetemhez kellenek, a gépre és pendrive-ra is, hogy biztosan meglegyenek), de sose találkoztam azzal, hogy a Blogger kiürítette a bejegyzésemet...Sőt biztos vagyok benne, hogy nem a szerver hibája....de mivel írás közben vannak biztonsági mentések, akármilyen rossz a net, nem lenne szabad teljesen üres lapok előtt ülnöm, amikor annyit írtam...

Szóval...ezt majd orvoslom szépen lassan, nem tudom, mikor jut rá elég időm, még kicsit kedvetlen vagyok az elvesztegetett órák miatt - na meg...megírni a bejegyzéseket, amiket már egyszer megírtam nem épp a listám tetején van, ha prioritásokról van szó...

De hogy valami értelme is legyen ennek a bejegyzésnek, random információ az életemből: megtaláltam azt a módszert, amivel hatékonyan tudok lomtalanítani...Az elmúlt hónapokat azzal töltöttem, hogy minden héten megszabadulok öt darab dologtól (legalább). Ha egy héten többtől válok meg, nem viszem át a következő hétre, hanem öt új dolog kell...Két szekrényem tele van lommal a nagy részére biztosan nem lesz már szükségem, de gyűjtögető vagyok, és nem szeretek dolgokat kidobálni...Ezer éves magazinokról, ezer éves naptárakról, ezer éves, romlott sminkekről, vagy kiürült dolgokról, amiket eltettem, mert azt hittem, hogy majd használom, bármiről legyen is szó, menniük kell...Például mindig eltettem a szempillaspirálos tubusokat, hogy egyszer majd lemosom a keféket a spirálban és használni fogom őket....12 éves koromtól gyűjtögetem őket...ez már az életem fele...szerintetek elmostam közülük akár csak egyet is? Amikor a fél életed SZÓ SZERINT szemetek gyűjtögetésével töltöd, hogy egyszer majd valamire csak jó lesz, akkor el kell gondolkodnod, hogy mit is csinálsz tulajdonképpen...igazából már menet közben kellett volna...(és így is megmentek egy csomót, mert jajj ez volt életem legelső spirálja, jajj ez életem legjobb spirálja, jajj ennek tetszik a doboza - szóval azon még dolgoznom kell, de ötösével hajingáltam ki őket is)

Aztán itt van ez a dolog, hogy semmi kreatív hobbim nincs és üresnek érzem magam...mondhatni nem csinálok semmit - semmit, ami létrehozna valamit, és szórakoztat közben...Ilyen volt nagyon sokáig a sminkelés, de nincs időm rá, nincs türelmem hozzá, és kimondottan rosszat tett a pár évvel ezelőtti szembesülésem is...a készletem azóta oké, viszont a kapcsolatunk nem állt helyre, mert nem vagyok hajlandó elég időt szánni a dologra...Ami borzasztó, hiányzik, szükségem van rá, és nem kéne hagyom, hogy a "praktikusság" a kreativitásom rovására menjen...Mert most mindent megteszek, hogy időt spóroljak (hajat vagy három hónapja nem festettem, és a kozmetikushoz is vagy két hónapja kéne visszamennem, mert már lepacsiztak a szemöldökeim)...És ez nem lenne gond...mármint a hajfestés nélkül tudok élni, annyira nem is látszik, hogy le van nőve, mert kopott eleget a festék, hogy ne legyen feltűnő...De úgy érzem, befásultam...és ami a legnagyobb baj, nem feltűnés nélkül megtörtént, hanem ÉN döntöttem így...ÉN döntöttem úgy, hogy ez meg az az unalmas mindennapi dolog sokkal fontosabb, mint az, hogy kreatív legyek...És amikor véletlenül mégis csinálok valamit, jönnek a jó humorú rokonok, hogy mi van, rád borult egy polcnyi festék? (És nem azért, mert úgy nézek ki, hanem mert már a legminimálisabb smink is feltűnő rajtam, mert úgy megszokták, hogy nem hordok...sokkal gyorsabban egyébként, mint amikor először meg kellett szokniuk, hogy hordok...)
Ez nem igazán bátorít arra, hogy térjek vissza a kreatív dolgokra, sokkal inkább biztat arra, hogy ne csináljak semmi szórakoztatót, hanem csináljam szépen a dolgomat, legyek hasznos...és ezt úgy mondom, hogy valami olyasmit tanulok, ami a társadalmi visszajelzések alapján kimondottan haszontalan...De ezt értem...van előttem egy nagyobb cél...ami túlmutat az én végességemen, tudom, miért csinálom...Viszont ha például a sminkelésről van szó, igazat kell adnom a kötekedőknek...mert semmivel nem leszek előrébb, csak az időm lesz kevesebb...és ez rossz hozzáállás részemről...
Mármint minden kétséget kizáróan igaz, hogy semmi praktikus nincs benne...De akkor minek hallgatunk zenét? Minek nézünk filmeket? Minek olvasunk? Minek járunk kiállításokra? Minek megyünk el a színházba? Minek írunk? Minek zenélünk? Minek rajzolunk/festünk? Minek utazunk? Minek csinálunk bármit is, ami szórakoztató? Meg úgy egyáltalán minek csinálunk bármit, ha a végén mind meghalunk, és elkaparnak minket a föld alá? (Utóbbi bekezdés szarkazmus volt, ha elszoktatok volna a borzasztó humorérzékemtől. :D)

Szóval ez csak egy kis "hahó élek" kiáltás volt addig, amíg sikerül rekonstruálnom az eltűnt bejegyzéseimet, igyekszem...Mármint nem halogatom (ami elég nagy szó, mert amúgy nagyon gyakorlott halogató vagyok xD), és majd valamikor lesz valami belőlük, reményeim szerint minél hamarabb...

Kellemes vasárnapot!