2018. augusztus 4., szombat

(FÉL)Helyzetjelentés

Sziasztok!

A mai bejegyzéssel nem tudom mit kezdjek...igazából nem akarok arról írni, hogy mi történt az elmúlt pár hétben, miért voltam távol, mert egy nagyon boldog eseményt szeretnék veletek megosztani, amihez nem hiányzik hozzácsatolni a nem épp boldog történéseket...Azért leírom...nagymamám meghalt...és bár a logika azt mondja a halál természetes, a hiányérzetünk, amit az eltávozott ember hagyott maga mögött kimondottan kellemetlen érzés...Egyszerűen idő kellett hozzá és csend, hogy felfogjam, bár még mindig nem sikerült...Mármint...lehetett rá számítani, mert...rákos volt, és valljuk be, a rák az egyik legkegyetlenebb betegség...de...még mindig olyan, mintha élne, és fura, hogy "nem sokat hallok felőle" (az utóbbi időkben rengeteget beszéltünk).
Erről nem igazán szeretnék írni, mert nem tudok mit írni róla, mind vesztettünk el embereket...én ezúttal az utolsó nagyszülőmet...és ezek után, bár természetes az is, hogy az élet megy tovább, nehezebb visszarázódni abba az életbe...Igazából ezt a bejegyzést két nap alatt írom/fogom megírni, ez az első adag, a jó hírrel holnap egészítem ki (nem vagyok elég jó hangulatváltó még, mivel ti nem kötődtetek hozzá, és nem is ismertétek, valószínűleg nektek könnyebb lesz témát ugrani).

Van egy szörnyen jó hírem, amit mindenképp szeretnék megosztani...korábban is megtettem volna, csak...nem volt alkalmas...a simek büntetnivalóan boldog kategóriájába csusszantam a körülmények ellenére. Felvettek az egyetemre! Szeptembertől mehetek a Filozófia mesterképzésre...Nagyon boldog vagyok! (Bár...mi a valódi boldogság, és képes-e az ember elérni, vagy csak a közelébe kerülhet...mint az igazság esetében...annak ellenére, hogy magammal is kötekszem, boldognak érzem magam, maradjunk ennyiben. :D)
Hihetetlenül izgatott vagyok, bár a beiratkozás elég szívás másodszorra is, alig várom, hogy elkezdjem az iskolát és a tanulást (mondta/írta: soha senki rajtam kívül?)...Egyedül leszek (illetve egy felettem járóval leszek összevonva), és kicsit billegek a megérte a kopasz foltot a fejemen (bár viccelnék) és a soha többet nem csinálok ilyet között...és ha ez nem lenne elég, elvileg indítanak szabad bölcsészet BA képzést is, ami azt jelenti, hogy lesz utánpótlás...És emiatt is izgatott vagyok, nagyon várom már a fiatalokat, és reménykedem benne, hogy legalább egyet találok köztük, aki komoly lesz...Őszintén szólva - némi tanszéki vezetői ráhatással - nagyon remélem, hogyha lesz ilyen, akkor tudok neki segíteni és támogatni annyira, hogy ne akarjon pályát váltani, és az általános társadalmi visszajelzések ellenére kitartson a szak mellett (ezek elég negatívak, ha szépen akarunk fogalmazni is)...Őszintén szólva ez a későbbiekre (távolabbi jövőre) is elképzelésem...nem feltétlen anyagilag (mert éppen a társadalmi megítélés miatt valószínűleg nem lesz rá lehetőségem), hanem programokkal biztosítani a fiataloknak a megfelelő szellemi közeget ahhoz, hogy könnyebb legyen ilyesmit tanulniuk - mert ez a város kulturálisan és forrásilag sem kielégítő a szakmához...Én makacs vagyok, és szeretek szenvedni ilyesmin, de azért jól esett volna, hogyha biztosítva lettek volna olyan lehetőségek, amik megkönnyítik ezt a dolgot...Na meg a támogatás, még ha csak beszélgetéses segítség formájában jön is támogatás - ebből rengeteget kaptam, de ez nem pótolja a kutatáshoz szükséges források hiányát...Valószínűleg így is színesebb helyre fogok költözni, mert megfojt ez a város, illetve az én "fő témám" olyasmi, aminek itt semmi vonatkozása nincs, szóval szükségem van a helyváltoztatásra, annak érdekében, hogy előrébb juthassak vele, de nagyon szeretném majd valamiképp az "itt ragadtakat" támogatni a fejlődésben...Ez nem egy filozófiai feladat lesz, de második mesternek kulturális mediációt választottam - illetve majd azt is elvégzem - és azt hiszem, úgy benne lesz a hatáskörömben ez is...de még ha nem lesz hozzá végzettségem, akkor is ki akarok találni valamit, hogy hogy valósítsam meg...Mikor beszámoltam N-nek, hogy mennyire boldog vagyok, hogy lesznek friss szabad bölcsészek, rám szólt, hogy azért ne kergessem el az egyetemről...szóval igyekszem visszafogni magamat...xD
Egyébként hosszú távra tervezek a filozófiával, ha úgy érzik alkalmas vagyok, doktorálnék is belőle...de ha most derül ki, hogy ez nem az én világom, megyek másik szakmához...
Anya nem értette, miért "mondanék le", valamiről, amihez ennyire fafejűen ragaszkodok, de ez nem rólam szól...Meggyőződésem, hogy a filozófia előbb-utóbb fog tudni valami olyan információt szolgáltatni az embereknek, ami megváltoztatja az életüket, amikor kénytelenek lesznek beismerni, hogy ez fontos dolog...egy felfedezést, ami mindent új fénybe helyezhet, teljesen új kutatási alapokat adhat...lehet, hogy ezt már nem élem meg, és nem is fogok semmi maradandót hozzátenni, de akkor is aktív részese akarok lenni ennek a folyamatnak...ha pedig azt mondják, hogy nem megfelelőek a képességeim hozzá, akkor szépen félreállok, ugyanis nem akarok az "útjába állni" a fejlődésnek...Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni érte, akkor is, ha ez azt jelenti, hogy nem csinálok semmit és szakmát váltok...bármit a célért...:D
Egyébként ez olyasmi, ami a blogot elkerüli, mert nem lehet ugyanabban a témában agyat pihentetni, amitől elfáradt, de ha már témánál vagyunk: engem az ontológia érdekel leginkább - nem hiszem, hogy erről írtam már...Sokan szeretik a gyakorlatiasabb filozófiát, és nem szeretnek elveszni az ilyen részletekben, de szerintem ez olyan, mint az alapok lefektetése...Lehet, hogy valaki szerint ez elveszlés a legnagyobb hülyeségekben (tudom, hogy van ilyen, beszélgettem róla a filozófiában jártas emberrel xD), de szerintem addig nem tudunk érdemben előre lépni semmiben, amíg nem határozzuk meg azt, hogy mi a lét egyáltalán...Hogy beszélhetnénk dolgokról, amikor azt sem tudjuk, hogy léteznek-e, és ha léteznek, miben áll a létezésük? Szóval, ha sikerülne gyökeret vernem a szakmában, a lét kérdését kutatnám...ez egy szörnyen haszontalan kutatásnak tűnhet, mert látszólag nem vezet sehova (nagy kérdésre nem könnyű úgy válaszolni, ha már a legelső problémánál elakadunk), és vannak a filozófiának használhatóbb ágazatai is (művészet filozófiák, csak hogy egyet mondjak), de valamiért ez a téma birizgálja az agyacskámat a leginkább...olyannyira, hogy idegesít a létbizonytalanság - itt most abban az értelemben, hogy nem tudom, hogy mi a létezés, mi létezik, és ha valami létezik, az hogy létezik...Ez az a kérdés, ami a leggyakrabban előkerült iskolán kívüli bambulós-gondolkodós pillanataimban...óráimban...És úgy gondolom, ha már beleőrülök egy problémába, ez a lehető legjobb probléma, amire az ember mentális egészsége rámehet...A második legzavaróbb kérdés egyébként a jelen kérdése...mármint a most és a pillanatok problémája, mert mire leírom vagy elgondolom a most szót, addigra már több pillanat is elmúlt, és "nem fogtam meg" a mostot...vagy egyáltalán miként határozhatjuk meg a pillanatot, "hogy" telik az idő, meg ilyenek (azt hiszem ez abból következik, hogy gyakran szorongok az idő múlása miatt, és talán megnyugodhatnék, ha megérteném a működését)...A harmadik legérdekesebb dolognak pedig a szolipszizmus problematikáját találom, ugyanis bármilyen filozófiai ágazattal találkoztam, mindig "megértettem"...mármint...sok dolgot nem értettem magamtól, vagy másképp értettem, vagy nem értettem egyet, de végül mindig megtaláltam a kiindulópontot, és beláttam, hogy az adott helyzetben, hogy lett egyértelmű az adott következtetés...viszont ezt nem értem...mármint...egyébként ez egy lételméleti kérdés szintén, viszont szerintem (hangsúlyoznám, ez egy szubjektív vélemény) ez a lételméletnek a nem produktív része (pár sorral azután, hogy kiálltam az ontológia mellett, mert alapokat építünk)...mármint...ez olyan, mint egy zsákutca...nem alakult ki akkora tábor, mint például a keresztény gondolkodóknál, a kantiánusoknál, vagy a hegeliánusoknál - bár a szolipszizmus az tulajdonképpen az idealizmushoz köthető, és az egy elég nagy ágazat, de nem emlékszem, hogy a többi alággal megszenvedtem volna (bár lehet csak az idő szépíti meg a dolgokat xD). Mondjuk úgy, hogy nem véletlenül halt el ez a törekvés...Mármint egy nagyon érdekes kutatnivaló, és nagyon jó agytorna, ha valaki azt játssza, hogy ilyen eszmefuttatásokat olvas, és a logikájára/előtanulmányaira alapozva szépen megpróbálja egyedül megcáfolni a dolgot...de...már régen se jutott sehova, és szerintem nem olyasmi, amit érdemes lenne megpróbálni "újraéleszteni", mert nem jutna sehova most se...

Kicsit elkanyarodtam a felvettek az egyetemre témától...de általában, ha megkérdezik tőlem, hogy mi leszek, ha végre végzek, és azt mondom filozófus (papíron mindenképp, az mellékes, hogy még nincs semmi, amit felmutathatnék, hogy alátámasszam), akkor az általános válasz az, hogy "áh akkor munkanélküli"...vagy közhasznú...vagy sormunkás...Egyszerűen a szellemi munkát annyira ritkán becsülik meg - kivéve, ha pedagógusokról van szó...És általában azokat, akik megkérdezik, hogy most mit fogok kezdeni az életemmel, korántsem érdekli, hogy mit fogok kezdeni az életemmel...mert a lét kérdésének kutatása nem fizeti be a számlát...és egyébként is, miért csinálnék ilyen hülyeséget, ahelyett hogy normális munkát vállalnék...és amúgy is mit kell kutatni a léten, itt vagyunk "oszt jó'van"...Azt hiszem jó érzés volt, hogy végre leírhattam/kimondhattam, hogy mit akarok kezdeni az életemmel - anélkül, hogy a filozófia szó után rögtön elvágták volna a gondolatmenetemet valami nem épp kedves megjegyzéssel...Ha meg nem is szólnak közben, akármennyire kiestem a társasági élet gyakorlatából, azokat a fejeket, amiket vágnak nehéz lenne eltévesztenem...És igazából éppen ezért nem is volt nagyon kivel megosztani az örömömet...Vagyis anyáék, N, a két barátnőm és négy barátom, akikkel még szóba állok örültek neki, hogy örülök, meg tudják, hogy sokat tanultam érte, esetleg még büszkék is rám, hogy elértem, amit akarok, de egyikük kivételével ők sem egészen értik, hogy ez most mi...Mármint...van, aki konkrétan nem ért velem egyet (mert a szellemi munka nem munka és a tudományok viszik előre a társadalmat), de még ő is azt mondta, hogy örül annak, hogy örülök...Rajtuk kívül viszont vagy üres gratulációkat kaptam udvariasságból, mert ha valakit valahova felvesznek, ILLIK gratulálni, vagy felvont szemöldököket és fintorokat...Az egyetlen ember, aki hasonló érdeklődési körű, és olyan (volt) számomra, mint egy "szellemi-társ" (a "lelki-társ" mintájára - úgy mellesleg a negyedik probléma, ami érdekel az a lélek...és úgy érzem, nem használhatnánk ezt a szót, amíg nem tudjuk mit takar, és nem tudjuk mit takar, de gyakran jól hangzik...szerencsére már leszoktam arról, hogy ilyenkor definíciót kérjek, hogy kire alapozva és milyen értelemben használja az adott illető ezt a kifejezést, és miképp indokolja a szó használatot...viszont a lélek létének és mibenlétének megállapításához szintén tisztázni kéne a létet) halott...pedig neki köszönhetem, hogy ezt a szakmát választottam, hogy megtaláltam az utat, ami a legközelebb vezethet önmagamhoz, és még azt se élte meg, hogy megköszönjem neki, vagy hogy elmondjam, hogy elértem az első "pihenős" zászlócskát, és megyek szépen tovább...

Azt hiszem ez a bejegyzés egy szendvics lett két halál között...és ez a gyenge próbálkozásom, hogy a végére mégis valami vidámabbat írjak szerintem súlyos kudarc volt...

Azért remélem remekül telt az elmúlt két hetetek, kellemes éjszakát kívánok mindenkinek!
(És jó reggelt és szép napot azoknak, akik reggel, vagy holnap olvasnak!)

Vigyázzatok magatokra! :)

2018. július 16., hétfő

Állatkísérletmentes haladás

Sziasztok!

A mai bejegyzés a szokásos fél éves helyzetjelentésem lesz...leszámítva azt, hogy szerintem elcsúsztam a félévemmel...Ezúttal változtattam a beosztáson is, mert...őszintén szólva még mindig nem érzem jól magam, és telefonról képet feltölteni kész kínszenvedés, és ha mindent kipakoltam volna, egy kupac alapozón kell átmásznom, hogy eljussak az ágyamig...A szemhéjpúderek területén egyébként csak annyi változás volt, hogy lett négy új palettám (egy sleek, két essence); az arcra való termékeknél meg szerintem csak néhány új highlighter került hozzám (MUR, LOV és talán NYX)...semmi nem fogyott el, semmitől nem váltam meg (még...de most nem is néztem át a sminkeket, mielőtt nekiálltam a posztnak). A maradék két termékkupacon viszont jelentős fogyás van...illetve a mérleg immár átbillent a CF márkák oldalára...(A szemhéjpúdereknél már jó ideje arra húz, az arcra való termékeknél egyelőre a tesztelős márkák vannak többségben).
Igazából kezd elfogyni a gondolatom az ilyen bejegyzésekre, mert tényleg csak a kupacok méretének a változása a lényeg...és az szavak nélkül is megy...Bár most túl sokáig nem írtam, szóval nem úsztok meg két képpel, annál beszédesebb vagyok...és rosszul, szóval a szokásos kisregényemet sem fogom kihúzni...viszont hamarosan lesz egy HATALMAS bejegyzés az elmúlt hónapok zsákmányairól...aa...hamarosan lehet csak jövő hónapban lesz (mostanában nem tervezek semmit venni, és a fogkrémeket, melegítőket nem akarom lefotózni, csak az izgi dolgokat, szóval tartalékolnom kell a bevásárlós bejegyzésem...mármint...arra az esetre, ha mégis találok egy darab érdekes valamit, mert arról nem akarok külön bejegyzést írni, szóval hozzá akarom csapni a már félkészhez - bár mint mondtam: nem tervezek semmit venni...illetve, ha megyünk pestre, akkor lehet veszek néhány dolgot, mert a NYX, Lush, TBS látogatás nem maradhat el, nekem meg nincs önkontrollom).

A rúzsgyűjteményem egy igazán szomorú méretet öltött...vagyis...összezsugorodott az elmúlt időkben...ennek legfőbb oka, hogy elhasználtam dolgokat, illetve hogy kegyetlenebbül szelektáltam...még a kedvenc Rimmel rúzsomtól is megváltam...A felső kupac a teszt-mentes termék kupac...Túlnyomó részt essence, nyx, sleek termékek vannak ott, és a legtöbbjük sajnos nem "klasszikus" rúzs...a L.O.V rúzsomat kiemelném, mert új, és elég elegáns, jó minőségű csomagolása van, egész nap fent marad az ajkon evés ellenére is minimális kopással, de a legelső használatnál teljesen szétment...Valószínűleg újra veszem (?) nem vagyok még benne biztos, de így csaknem használhatatlan...róla majd szeretnék tesztet írni, de a borzasztó állapota (külseje) miatt lehet nem fogok...nem tudom lefotózni a rúzst, gusztustalanul néz ki...
Ami a "rossz" kupacot illeti...ott az ezer éves (nyolc...) Max Factor rúzsocskám, ami az egyetlen rózsaszín rúzsom és szeretném elhasználni...A többi rúzst meg azért tartottam meg, mert nagyon gyakran használom őket - meg a Max Factor folyékony rúzsai nagyon jó minőségűek is...azt hiszem ezeket leszámítva semmi nem fog hiányozni annyira...Mármint...így is vannak dolgok, ami hiányoznak, de amióta az előző bejegyzést írtam, nem használtam csak ezeket a termékeket, és minek tartanék meg még többet?
A másik kupacon a legjelentősebb változást az jelenti, hogy hármasával dobálom ki a spiráljaimat (ezúttal CF spiráloktól szabadultam meg kegyetlenül), illetve rendesen elhasználom őket, mivel nagyjából ez az egyetlen terméktípus, amit használok, és egyszerre csak 2-3 van kibontva, nem 5, gyorsabban fogynak...A jobb oldali (felső) kupac az állatkísérletmentes kupacom, innen legalább négy termék el fog fogyni a nem túl távoli jövőben...
A bal oldalon (alsó kupac) pedig a tesztelős márkák találhatóak...Ezek közül igazából csak a két filces tust használom elég rendszeresen ahhoz, hogy elfogyjanak, de a Maybelline meglepően jól bírja...Évek óta megvan, évek óta használom, és még mindig ugyanolyan intenzív, és tartós...ellenben a Rimmel első kibontástól csak kékes/szürkés vonalakat hagy...A képről lemaradt a Rimmel tégelyes tusa, mert félretettem, hogy megkérdezzem barátnőmet neki kell-e (mert én nem szeretem), de ha visszautasítja, akkor megtartom, mert teljesen mindegy mivel húzok alapot a szemhéjpúdervonalam alá...ezeken kívül az Yves Rocher zselés szemceruza gyűjteményem van itt, amiket imádok, és rendszeresen használom őket - hát...igazából nagyon ritkán sminkelek, szóval a rendszeresen talán túlzás, de ha sminkelek mindig használom őket...

Bejegyzésről bejegyzésre egyre elégedettebb vagyok a sminkkollekciómmal, és egyre motiváltabbnak érzem magam, hogy MÉG TÖBBET SMINKELJEK! Szóval...lehet kezd visszatérni a sminkekbe vetett hitem...:)

Legyen kellemes hetetek! :)

2018. július 9., hétfő

Bogyó

Üdv mindenki! :D

A rendszeresség látszatának fenntartása érdekében, ma összedobtam ezt a kis képválogatást a legutóbbi nyulamról...Mert...a kis rekorder, nem csak több, mint egy éve nálunk van, hanem már elmúlt két éves! Igaz most pont beteg szegényke, meg le is fogyott, hiába csaltunk a diétájával...de még él, és a legidősebb nyulam címet is megnyerte magának! (A nyulak életben tartása valahogy nem igazán megy...pedig imádom az állatokat...és igyekszem...de valahogy mindig vagy eltűnnek - korábbi nyulaim el is szöktek, mert kíváncsiak voltak, aztán valami lett velük - vagy csak egyik napról a másikra elpusztulnak...na jó, igazából háromnegyed órán belül képesek elpusztulni, ha felügyelet nélkül maradnak...)

Ugyanakkor...tudni kell az "állattartási szokásainkról", hogy nálunk van ez a szabály, hogy az állatnak kint a helye...Ennek megfelelően nyuszmó ketrece is kint van...és annak ellenére, hogy nem én hoztam ezt a szabályt, mindig én vagyok az, aki be akarja tartani...Mert nem tartunk állatot, főleg nem a házban, de nézd már szegény nyulat, csak egy kicsit engedjük be, hogy lehűljön...vagy megmelegedjen (és aztán a csúnya, gonosz, kakirabló gazdi lesz az, aki visszateszi a ketrecbe szegényt)...a felújítás alatt így élt hónapokat bent a nyúl, mert sajnáltuk kitenni, és sok kárt nem tudott okozni, most már huzamosabb időszakra a pincébe szoktuk költöztetni, de az elméleti tiltás ellenére, ha be akar jönni a házba, bejöhet a házba (vagyis ritkán van elengedve az udvaron, de csak felügyelet mellett lehet, mert a kerítésnek nincs alja, meg sok itt a macska, meg valahol kerítésünk sincs...szóval olyankor szabadon bejöhet, ha akar)...befeküdhet az ágyba, felugorhat a székekre, megrághatja a számlákat és vezetékeket.
Igazából ha nyúlbiztossá tennénk a lakást, tök jól el lenne velünk, és talán a sok "együtt élésnek" köszönhető, hogy ennyire kis barátságos nyuszi lett belőle...Semmi félelemérzete nincs...és buta is...de egy csomószor én kapom el, hogy ki ne zuhanjon a ketrecből, mert ő jönne oda hozzám, hogy simizzem...ugyanakkor igazi lábgyilkos, még mindig ott a nyoma annak, amit hónapokkal ezelőtt rágott és mart a lábszáramba...

FIGYELMEZTETÉS: FOGUNK KAKIRÓL IS BESZÉLNI - hát...főleg én, és nem beszélni, hanem írni...ne most egyetek Nesquiket...ha már itt járunk...nekem tíz nyúl kellett ahhoz, hogy elkezdjek gondolkodni azon a gabonapelyhen...el nem tudom képzelni, hogy ki és miért találta ki, de vagy nagyon jó humorú volt, vagy nagyon idióta volt...xD

Ez a kép még felújítás előtt készült...A fürdőszobában tartottuk, mert kint hideg volt, a fürdőszobának meg mindegy volt még...azonkívül, hogy szeretett a wc-be ugrani, vagy ráfeküdni a lábadra, amint bementél, vagy esetemben végig marni a lábszárad, amíg elér (a csípőmig elér két lábon...xD), kíváncsian vizsgált mindent...darabokra rágott papucsokat, dobozokat, bármit, ami az útjába került...Viszont piciny kis agyacskájának problémát okozott feldolgozni, hogy mi a francot csinálunk mi a csapban folyton...Szóval egyik reggeli fogmosásnál - hájas pocakját meghazudtolva - felugrott a csap mellett álló ytong kupacra...és belenézett a csapba...Mint a képen látszik, nem igazán értette továbbra se, hogy mi annyira fura a csapban, de ha mindhárom ember mindig ott van, megleste közelebbről, és beleugrott a csapba...(élmény volt kiszedni belőle, mert utál ölben lenni, de végül sikerült lejuttatni a földre egyben)

Drága nyulunknak két állapota van: majd' megsül és majd' megfagy...itt éppen majd megsült, ezért elfoglalta a spajz ajtót, ahol nyugodtan hűsölhetett és mindenkit szemmel tarthatott...
Itt kifolyt a hordozóból, és elnyúlt, hogy erőt gyűjtsön a gazdi utáni kémkedéshez, és néhány cipő szétrágásához...szerencsére itt még túl melege volt, és mielőtt újabb áldozata lett volna, eltettük a cipőt mellőle...
Itt éppen szabadon volt engedve a teraszon, ezért bejött a konyhába, ahol anya főzött...szomorúan tapasztalta, hogy senki sem simogatja, így miután egy darabig sündörgött anya lába alatt, hátha észreveszik, elfoglalta a sörpad alatti részt és lepihent...azzal a gondolattal nyugtatva magát, hogy úgyse megy senki sehova...De azért izgatottan futott anya után a spajzba is, mikor újabb dolgot hozott ki a hűtőből...
Ugyanaz a nap, ugyanaz a konyha, csak melege volt, ezért szó szerint elfolyt a földön...nem tudom, hogy az a popó, a tappancs, vagy a háj, amit a sörpad lába tart meg a cukibb...
Apa kiült a teraszra, és elengedte a nyulat, azt gondolván, hogy az majd ott fog a fűben játszani...mondjuk az egyetlen alkalom, mikor a fűben játszott, az az volt, amikor egy döglött madarat rágcsált...megunta, bevitte a konyhába, letette anya elé, majd elugrált, mint aki jól végezte dolgát...Így senkit se lep meg, hogy a teraszon játszás a fűben néhány vezeték elrágásával később idejutott...És igen, a nyuszi képes átfolyni a szobainas alatt...
A pincében elzártuk egy kisebb helyiségbe (egy nagy falappal), ahol nem tud semmiben kárt tenni - okozott meglepetéseket elrágott szivattyú kábelekkel már...ezen a képen éppen a nagy szökését tervezi...felméri a terepet...

...és próba egy...néhány hasonló próbálkozás után rájött, hogy nem Pókember, és nem tud falra mászni, szóval kelletlenül leült a lap tövében, és megvárta, amíg "kinyitjuk" az "ajtót"...Úgy mellesleg, tudom, hogy a szar kupacot látva azon gondolkodtok, hogy nem takarítok...hát...nem akarok illúzióromboló lenni, de ez egy fél napi termés...óriás nyúl, óriási adag...Egyébként ezeket a bogyókat használja a területe megjelölésére...máskülönben szobatiszta, mindig szépen a wc-re ül (mivel elég nagy a segge, néha az lelóg a wc-ről, és az egész mellémegy...meg...amikor takarítok rendszeresen rájön a vizelési kényszer abban a pillanatban, hogy kivettem a wc-jét, és szemkontaktust tartva szééépen ráááérősen elvégzi a dolgát a wc helyén, utálja ha takarítok nála egyébként, olyan harcokat levág a seprűvel és a karommal, ahogy "védi a területét") viszont a bejáratnál sok az "idegen szag", szóval telebogyózta, hogy tudjuk, hogy az ott az ő helye...
Ezen a képen a nyúl véletlenül kint van a szabadban...Vicces történet, a kép készülte után visszatettük a ketrecbe és onnantól viselkedett furán...szóval nem tudom mit csinált, de belebetegedett a "szabadságába".
Ezen a képen, ha hiszitek, ha nem...ideges...ideges, mert nem tudja, mi a telefonom, és ideges, amiért nem veheti közelebbről szemügyre - magyarul éppen meg akarta rágni, de elhúztam előle, és most mérgesen méreget, amiért nem hagytam megkóstolni a telefont...

Aztán itt egy kép arról, hogy mivel tölti az élete nagy részét...fekszik, a fejét kitartja a ketrecből (hogy ne tudjuk bezárni), és vakartatja magát...
...ééés még mindig vakartatja a fejét, közben egyre közelebb bújva, hogy véletlenül se felejtse el az ember, hogy most vele kell foglalkozni...

...ha észreveszi, hogy abbahagytad a simizést, egy minimálisan odébb fordítja a fejét, hogy meglesse, mi folyik ott, és miért nem simized...semmi hirtelen mozdulat, semmi túl sok energiabefektetés...
Viszont, amiért a legjobban megéri tartani, és az összes lábpusztító törekvéséért megbocsájtok neki, akármennyire fájdalmas dolgokat képes néha művelni...Az ez a nózi...(a képen éppen próbálja a ketrec ajtó bezárását megakadályozni)
Ezzel a nózival muszog össze, ezzel a nózival bököd, ha szeretné hogy simogasd, ezzel a nózival tüsszent a tenyeredbe, miközben próbálod megsimizni a pofiját...azt a puha kis nyomkodni való pofiját...amit egyébként imád...imádja a fésülést, a pofigyurmázást, a gyöntölést, az ölelgetést, a fülvakarást, a fenékvakarást (az nagy kedvenc) és a gazdi megcsonkítását...hát nem édes?

Nektek mi a vélemények az állatok házban tartásáról?
(Mármint...az állatok házban SZABADON tartásáról, nem a hörcsögök, halak, papagájok ketrecben/kalitkában/terráriumban/akváriumban tartásáról - bár...nálunk azt se lehet.)

Szép éjszakát mindenkinek! :)

2018. július 5., csütörtök

Végeztem

Sziasztok, tudom, hogy az utóbbi időkben el voltam tűnve, de szööööörrrnyen sűrű volt az elmúlt...két és fél hónapom...azt hittem, fogok tudni tartani valamiféle "ütemtervet", de mint kiderült, nem ment...Most kezdhetnék mentegetőzni, miért nem voltam, vagy mennyire sajnálom, de tudjátok mit? Nem sajnálom! Vagyis nem jó érzés, de nem tudnék őszintén bocsánatot kérni miatta...

Kemény munkával, rengeteg tanulással, néhány idegösszeomlással sikerült "Kiváló" diplomát szereznem, ami pontosan egy érdemjeggyel jobb, mint amire számítottam...ehhez hozzátartozik, hogy az elmúlt három évben minden személyes ismerősömet (barátokat, haverokat, gyakran rokonokat is) háttérbe szorítottam, és még a blog és Ti (ha itt vagytok még?) voltatok azok, akikkel a legtöbbet törődtem...Tudjátok ebben a diplomában nem az a szép, hogy szép érdemjegyet kaptam...hanem az, hogy az egész környezetemmel megküzdöttem érte...persze, nem egyedül, nagyon segítőkész, támogató tanáraim voltak, és szörnyen türelmes, támogató szüleim, de mindenki le akart beszélni róla...Mindenki azt mondta, váltsak szakirányt könnyebb lesz...de...makacs vagyok és fafejű, és nem váltottam, mert én elhatároztam valamit...nagyjából olyan volt, mint összekötött lábbal versenyt futni, az önszivatás versenyszámban valószínűleg egy szép első helyezettet és egy becsületbeli másodikat és harmadikat kapnék érte, hogy enyém legyen az egész dobogó...De a sok váltsál, hülyeség amit csinálsz között (és ellenére) MEGCSINÁLTAM! És nem a jegy számít...nem is az számít, hogy egészségügyi szempontból valószínűleg béna ötlet volt, és "nem érte meg" - az egészség nagyon fontos, sose hajtsátok túl magatok ilyen hülyeségek miatt...De az a makacs, hülye fafejem, amivel mentem újra meg újra meg újra a falnak végül áttörte a falat...Ez a történet nem azért sikersztori, mert kiváló lettem, hanem azért, mert megcsináltam, úgy, hogy mindenki azt mondta, hogy nem fog menni és a lehetőségek is sorra ugráltak el előlem, hogy megcsináljam...Valószínűleg vannak értelmesebb, és fontosabb dolgok is, amiért küzdhettek, de ha bárki negatív jelzőként használná rátok azt, hogy akaratosok vagytok, jusson eszetekbe ez... Semmi gond, ha néha elgáncsoljátok magatokat, amíg fel tudtok kelni...És talán éppen azért, mert tudom, mennyit tettem érte, és mert nem tudtam, hogy számolnak átlagot, mikor kinyitottam az oklevelem, majdnem elsírtam magam, hogy "kiváló" lett (jóra számítottam, 4,55 lett az átlagom, mint kiderült utólag). Ez az oklevél, olyan, mint a fafejűségem és makacsságom magasan tartott középső ujja mindenkinek, aki kételkedett bennem...

Diplomaosztó előtti nap pedig kényszertúrát tettünk az állatorvoshoz, mert nyuszi napokig ment a hasa után (nem kicsit), nem volt hajlandó odajönni hozzánk, és rángatta a mellső lábait...ez négy nappal a felvételi előtt volt...Persze rohantunk, mert hát a nyulak azok nagyon gyorsan és nagyon feltűnés nélkül tudnak elpusztulni...Kiderült, hogy megfázott, szóval három féle gyógyszert kell adni neki két hétig, illetve diétáznia kell (ez szegény muszmónak elég nehéz, mert ő dagisága igencsak szereti a hasát, és száraz szénán kívül mást nem kaphat, szóval reménykedve nézegeti a tálat és engem felváltva akárhányszor kimegyek, hogy hátha véletlenül megetetem végre). Az első két nap sima ügy volt, úgy ette (itta...por van és fecskendős cucc) a gyógyszereket, mintha valami finomság lenne...Viszont harmadik nap elvette a fecskendőt és elszaladt vele, miután visszaszereztem, megint elvette, és eldobta...Aztán nagy nehezen letudtuk a fecskendőt, az első oldatot orral próbálta kilökni a kezemből, miután az nem sikerült, egy szép lendületes lábmozdulattal a felét rám borította...nem mintha ideges lennék, hogy a drága gyógyszert az arcomról és a karomról kell leszednem, de azért mégiscsak...

De már túl vagyok a felvételin, szerencsére nagyon fel akarnak venni, így annak ellenére, hogy tavalyi tételekből készültem - mert...a tanár azt adta ki, de szerencsére ő is a bizottságban volt....mindent megtettek, hogy jó kérdéseket tegyenek fel, szörnyen kedvesek voltak...segítőkészek...mármint...nyilván a felvételi kötöttségéhez és hivatalosságához mérten...
De én ennyire ideges egy vizsga előtt se voltam...általában nem vagyok vizsgadrukkos, bár az utóbbi fél évben iszonyatosan sokat stresszeltem a tanulás tanulás része miatt...meg hogy végezhetek-e idén...
A történet röviden...nem indítottak szakirányt, amire előtanulmányokat végeztem, szóval másfél évig az eggyel felettem járókkal tanultam a szakirányomat...Aztán néhány "visszamaradt" diákkal együtt (vagy visszatartott...a lényeg, hogy van egy füzetünk, amiben megvan, hogy melyik tárgyakat kell elvégezni, hogy megkapjuk a diplomát, és volt néhány diák, akiknek hiányoztak tárgyaik, amik nekem is jól jöttek, szóval hozzájuk csapódtam, természetesen ehhez az kellett, hogy a tanáraim iszonyatosan rugalmasan álljanak hozzám, és rengeteget jártam a nyakukra, és rengeteget segítettek azzal, hogy egyáltalán beengedtek a "külön" órákra, vagy meghirdettek nekem "megfelelő" kóddal órákat, amiket amúgy nem végezhettem volna el, sőt még kontakt nélkülit is kaptam, és ez hatalmas segítség volt) sikerült az ötödik fél évem végére elvégezni a szakirányt, amin hivatalosan ott se voltam...ez azt jelenti, hogy két évbe belesűrítettem három év anyagát...voltak olyan hétfőim, hogy reggel nyolctól este nyolcig-kilencig bent voltam...vagy hogy heti 34 órám volt (ami annyira nem tűnik soknak de én szörnyen lelkiismeretesen készültem mindenre, és igazából az átlagom sose ment négyes alá). Aztán a fene nagy elkeseredettségemben, hogy még egy utolsó próbát teszek a dékánnál - nem mintha a harmadik félévtől nem zaklattam volna mindenkit, akit lehetett, hogy indítsanak szakirányt nekem - itthon szövögettem kérvényíró terveimet...elég sokat gyakorolhattam hivatalos e-mail és kérvény írását az elmúlt három évben...Mikor az egyik tanár felvette velem a kapcsolatot, hogy hallotta, szeretnék mesteren maradni, és hát...innentől minden begyorsult, január második felében villám kérvényt írtam (a tanár segítségével, és szörnyen hálás voltam, hogy magától ajánlotta fel a segítségét, mert az előtte lévő két év minden lelki erőmet elvette már, és eszemben sem volt, hogy még az utolsó kétségbeesett próbálkozásommal is tanárokat zaklassak, annyit segítettek már nekem előtte is), az utolsó pillanatban sikerült előkredit elismerési kérvényt elfogadtatnom és jelentkeznem mesterre, és aztán vártam...hetekig vártam a választ a dékántól, hogy kicserélhessük a hivatalos szakirányomat a valóban végzettre...és életem egyik legboldogabb napja volt, mikor a dékán igent mondott (bár a történet teljességéért le kell írnom, hogy mikor megkaptam a válasz e-mailt, háromnegyed óráig néztem és nem mertem megnyitni, és rengeteg visszás érzelem átfutott rajtam...ideges voltam, izgatott voltam, szomorú voltam, boldog voltam, bizonytalan voltam, határozottnak éreztem magam, és bátornak, amiért kiálltam magamért, de közben féltem attól, hogy mi lehet benne)...mivel totál nem számítottam már rá, maradt KETTŐ hónapom megírni a szakdolgozatomat, és alig sikerült összekaparnom az utolsó hiányzó kreditjeimet...aztán ebből a néhány hónapból néhány hét lett a borzasztó időbeosztásomnak, és a konzulensem felszívódásának köszönhetően (de legalább minden jegyem 5-ös lett). Szóval gyakorlatilag februártól egy nagy kapkodás volt az egész egyetemi életem...ez meg nem lett annyira rövid történet, de oldalakon keresztül tudnék írni az egyetem és a kar szervezetlenségéről...
Visszatérve...most volt a felvételim...és...a vizsgákkal mindig úgy voltam, hogy lesz új félév, lesz pótvizsga, lesz pót zh...Az utolsó félévem csak azért volt vizsgastresszes, mert úgy kellett hozzáállnom, hogy nem lesz több lehetőségem...Mert tudjátok...amíg csak csúsztam volna egy félévet, vagy egyetemet váltok, az csak engem érint (meg a családomat, de ők támogatnának ebben)...Viszont azzal, hogy a tanár felkeresett és segítséget ajánlott, már azért is felelősséggel tartoztam...Hatalmas plusz teher volt...mert nem akartam csalódást okozni...Úgy éreztem, hogy már nem magamért kell mindent beleadnom, hanem "számítanak rám"...Vagyis...kaptam egy lehetőséget, amit ha nem jól használok ki az olyan, mintha cserben hagytam volna...És még így is, ha bárhol megfognak ráhúzok még egy fél évet...cserben hagyom őket, de elég konkrét tervem van rá, hogy merre tovább...
...VISZONT...ha a felvételim nem sikerül, nem tudom, merre tovább...a felvételi napjára belebetegedtem a stresszbe...A stresszbe, amit amiatt éreztem, hogy nem fog sikerülni, és nem tudom mit csináljak akkor...Mármint tudom: újra felvételizek következő évben...de addig mit csináljak?...Na jó, a belebetegedés túlzás, de görcsölt mindenem, a fejem legalább három különböző helyről sugárzott, a hasam is görcsölt, szörnyen hányingerem volt, émelyegtem és túl kimerültnek és gyengének éreztem magam...Anya vitt el a felvételire...pedig ő beteg volt (útközben elmentünk az orvoshoz is).
Most, hogy túl vagyok rajta kicsit megnyugodtam...vagyis...belekapaszkodok a reménybe, hogy legalább egy hónapig nem utasítanak vissza, és nem gyártok a következő hónapban rémes képeket arról, hogy nem sikerül - főleg, hogy elég nagy a valószínűsége, hogy sikerült...Majd ha megkapom a hivatalos értesítést, idegeskedem akkor rajta, hogy felvettek-e...Addig örülök, hogy van egy hónapom, amíg semmit sem KELL csinálnom...Például...elolvastam egy könyvet...takarítottam...és igazából...nyár végéig még legalább 10 könyvet el akarok olvasni, mert az utóbbi időben túl sok könyvet vettem (akciósan), és nem volt lehetőségem kinyitni őket...na jó, ez nem igaz, kinyitottam őket, és megszagoltam mindet (ez...egyáltalán nem fura, nem?), de olvasni nem...Ezenkívül be akarom hozni a horror film elmaradásomat, már vagy...október óta Halloween maratont akarok tartani (a négy eredeti és a két Zombie filmmel), de rengeteg olyan "klasszikus" horror film van, amiket újra szeretnék nézni...A nagy kedvenceimet...mert jó dolog az új dolgok megismerése...de néha még jobb érzés a régi, jó dolgok újra felfedezése...és ezeket a filmeket nagyon rég láttam már, mert ha időm volt filmet nézni, mindig mást, mindig újat néztem...jó érzés lesz ugyanazt a régit megnézni...SŐT! Neki fogok ülni újra nézni a Broad City összes részét (elég rövid évadjaik van és elég kevés, és az epizódok is rövidek...), sőt, ha időm engedi még (báár az olvasás és a régi horror filmek élvezik a  elsőbbséget) lehet újra nézem a RÉGI X-akták részeket is...Ezenkívül igyekszem újracsatlakozni az emberekhez....úgy...januártól szűntem meg létezni az ismerőseim számára (új szorongásokat növesztettem közben, mint kiderült, yay), szóval most majdnem fél évnyi ott nem létet kell helyrehoznom...Mármint türelmesek és megértőek mind szerencsére, de azért rosszul érzem magam, hogy úgy felszívódtam...főleg úgy, hogy a felszívódásom ellenére nagyon örültek a jó jegyemnek, és hogy sikerült...fantasztikusak! :)

Ezek mellett természetesen visszatérek a rendszeresebb íráshoz ide...az új taktikám a bejegyzések témáját illetően a "dolgok, amikről én is szívesen olvasnék másoknál, akár hajnali kettőkor is tanulás után"...ami azt jelenti, hogy túl sok komoly témával nem készülök (mármint egy csomó dolog van, amiről szívesen írnék, és elgondolkodtató, de úgy érzem jobban tudnám úgy pihentetni az agyamat, ha nem tenném)...pihenő-blogot szeretnék...ami pihenés nekem is, és pihenés annak is, aki idetéved...olyan izgalmas, szörnyen komoly témákkal, mint "mik azok az életmentő kozmetikumok, amik nélkül el nem tudnám képzelni az egyetemi éveimet"...vagy..."mik azok a mesék (könyvek), amiket gyerekkoromban nagyon szerettem, és most is szívesen újra olvasnám őket" (ami nagy valószínűséggel be is fog következni egyébként xD)...vagy..."melyik az a rúzs, amit egy zombitámadás esetén megmentenék" (valahogy fel kell turbózni a termék tesztelős bejegyzéseket, nem? vissza akarok térni hozzájuk...mindig ezt mondom, de túl lusta vagyok a képek készítéséhez, és valahogy mindig elkezdek tök másról írni)...vagy..."miért Michale Graves a kedvenc énekesem" (erre valószínűleg nem lenne elég egy bejegyzés...xD).

Szóval, ha van még itt valaki, visszatértem! :D
Ha nincs, akkor is...:D
Remélem remekül telt az elmúlt időszak nektek...ha már túl vagytok a korai nyaraláson, szívesen várom az élmény beszámolókat! :)
Ha még nem nyaraltatok, akkor is jöhetnek az élménybeszámolók a nyár első harmadáról. :D
És ha még mindig nem szokás bejegyzések alá kommentelni, akkor is üdvözöllek titeket! Örülök, hogy itt lehetek újra. :)

2018. május 17., csütörtök

TOP3 film remake

Üdv mindenki!

Ma egy nagyon rendhagyó poszttal jelentkezem: három kedvenc horror remake-ről szeretnék írni (államvizsgára tanulás helyett - éppen verik szét a fürdőszobát, nem tudok figyelni, és kellett egy kifogás, hogy valamit írhassak, mert eltűntem...ilyen ez a végzős vizsgaidőszak xD)...Az esetek nagy részében folyamatosan csak kritizálom az újabb filmeket, mert...hát nem kedvelem az újabb filmeket, főleg, ha egy fantasztikus régi filmből készült...Ha szeretek egy történetet, vagy egy filmet, akkor meg csak még kritikusabban állok neki az újabb verzióknak...Most, hogy a Kedvencek temetőjét óhajtják szétkapni nekem, kimondottan nagy lelkigyötrelmeken megyek keresztül, hiszen az a könyv számomra különleges, és a film az egyik kedvenc filmem - hiába nem hasonlít a könyvre...A kapcsolatunk különleges, és látva a modern horror ipart nem hiszem, hogy el tudom engedni szó nélkül az új filmet...Az új Az gagyi volt, de nem különösebben kedveltem a régit se - mármint jobban kedveltem, mint az újat, de nem különösebben ragaszkodtam hozzá, horrornak horror volt (az újjal ellentétben), de nem éreztem megbántottnak magamat az új filmmel se...nem úgy, mint a Poltergeistnál, aminek az új filmből a trailert nem bírtam végig nézni, és aztán nagyjából 16 másodperc után a filmet is leállítottam, hogy én ezt nem csinálom, szar az egész....Szóval nem épp felhőtlen a kapcsolatom az új filmekkel, és akkor még el se kezdtem az olyasmit, mint "Texasi láncfűrészes mészárlás", aminek az új része egy vérfürdő volt csak...nem beszélve a rengeteg folytatásról (amik közül volt olyan, ami szörnyen ügyetlenül emelt át dolgokat a Psychoból) - folytatásokról ma mondjuk nem írok, de nagyon bele tudok betegedni a folytatásokba is...meg mindenbe, finnyás filmnéző vagyok...Higgyétek el, én vagyok az az ember, akivel nem akartok filmet nézni...

1. Psycho (1960, Hitchcock <-> 1998, Gus Van Sant)
Oké...Hitchcockot nehéz felülmúlni, vagy utolérni, bár volt olyan ismerősöm, aki megnézte a Madarak első tíz percét, és közölte, hogy túlértékelt...mert nem volt képes észrevenni, hogy milyen korszakalkotó ötletekkel volt tele a film (hű, ha egyszer rászabadulok a madarakra...vagy a 39 lépcsőfokra, még csak nem is kedvelem az ilyen jellegű filmeket, de ami zseniális, az zseniális - és nem vagyok Hitchcock rajongó se, csak szeretem a jó filmeket, és elismerem, ha valaki jó abban, amit csinál), a modern ember nem értékeli eléggé Hitchcockot...Értem én...lassú, unalmas, az, hogy mennyire jelentős alapot hozott létre a horrorban (is), és hogy a zuhanyjelenetet nagyjából MINDENKI újrahasznosítja, nem beszélve a történetről (pont nem rég láttam egy filmet, ami ugyanez a téma volt, csak az anyja helyett a húga volt a főszereplőnek a pincébe zárva, igaz, ő különböző nőket rabolt és öltöztetett be a húgának, nem hullát őrzött, de akkor is...nem beszélve a rengeteg paródiáról, és feldolgozásról...egyszerűen egy alapmű, mindenki szeretne belőle egy kicsit, de nem mindenki tudja megcsinálni), nem számít. Aztán volt ez a Gus Van Sant nevű rendező, aki Viggo Mortensen és Julianne Moore segítségével elérhetővé tette a filmet a "mai" embernek is...Ha önmagában nézzük az új Psychot, távolról se jó film...Nincsenek benne eredeti megoldások se (de a zuhanyjelenet igen xD), és még csak nem is izgalmas...és én pont ezért szeretem...ez a film olyan, mintha újraforgatták volna ugyanazt a filmet...bár Hitchcock rendezését jobban kedvelem (na meg valljuk be a '90-es évek végére rengeteg olyan megoldás született, ami a '60-as években még nem volt kéznél, így sok mindent könnyebb megbocsájtani a korábbi filmnek), nincs ebben értelmetlen vérfürdő, nem rugaszkodik el az ötletektől, csupán újra alkotja őket...persze, hozzáteszi a magáét - hogyne tenné - de annyira jelentéktelenek ezek a változtatások, hogy fel se tűnnek igazán az embernek, hogy ott vannak...Ha egy fiatalnak megmutatnánk ezt a filmet, valószínűleg elhinné, hogy Hitchcock csinálta, ugyanis a jellegzetességeket egyben átemelték, ugyanakkor valószínűleg ezt végigbírná nézni, amíg az eredetit tíz perc után megunná és kikapcsolná...Számomra ez a film olyan volt, amit ha előbb látok, mint az eredetit, biztos megnézem az eredetit is, olyan, mint egy ízelítő...De sajnos borzasztó ízlésem van, és kedvelem Hitchcockot, így hamarabb láttam az eredetit, mint a remake-t és tudom, hogy a nyomába se ér az eredetinek - illetve nem ragaszkodok hozzá annyira, mint az eredetihez.
Szóval az "új" film kitűnő fiatal átverő/kedvcsináló az eredetihez, de önálló filmként túl sok pozitív dolgot nem tudok róla mondani.

2. Halloween (1978, John Carpenter <-> 2007, Rob Zombie)
A Halloween az egyik kedvenc horror filmem...Az első három részt IMÁDTAM! Szóval akárhányszor hozzáértek, mindig félve ültem neki, hogy ebből most mi lesz...Rob Zombie jó munkát végzett - sőt, Rob Zombie JOBB munkát végzett, mint maga Carpenter az ötödik résszel...Bár első sorban a zenéjén keresztül ismertem meg, azt kell mondanom, rendezőként sokkal jobban kedvelem, mint zenészként (nem mintha bajom lenne a zenéjével, de akármennyire szeretem a metal zenét, a punkot mindig közelebbinek éreztem magamhoz, illetve az ő műfajkoktélja nem jön át, persze, meghallgatom, de magamtól nem fogok nekiülni Rob Zombiera bambulni, se az esztétikája, se a hangzásvilága nem a kedvencem - Marilyn Manson koncertfelvételeket órákon keresztül tudok nézni, Rob Zombie nekem túl...hippi?)...Valószínűleg borzasztó ízlésem van, de bármiért képes vagyok rajongani, ami a korábbi évtizedek B-kategóriás horrorjainak hangulatát idézi (a Misfits a kedvenc bandám, és ők is ezt a hangulatot idézik, kiszámítható az ízlésem - van egy új tanárom, még azt se leptem meg semmivel, bocs, hogy klisés vagyok, és nem játszok egyedi hópihét, ha szeretek valamit, hát szeretem - és amúgy se érdekel annyira mások véleménye, hogy úgy tegyek, mintha egyedi lennék...nem vagyok, rám néztek, mondok két mondatot és az egész ízlésemet fel tudjátok térképezni, nem érdekel, legalább könnyebb beszélgetni, és nem kell oldalas listát írnom a kedvenc dolgaimról)...És akármennyire kifacsarta és újragondolta kedvenc filmemet, a hangulatot nem ölte meg...Persze, jó rajongóként, ha választanom kéne még mindig az eredetit választanám, de az új zseniális volt...A régit a korszakalkotó ötletek - illetve a zene xD - miatt kedveltem meg, aztán jött R. Z., és úgy forgatta fel a filmet, hogy élvezhető maradt...persze, más lett...de jó lett...és őszintén szólva úgy emlékszem, hogy írtam róla már, ezért igyekszem itt rövidre fogni magam, de kezdek elbizonytalanodni...

3. Nosferatu (1922, Murnau) <-> Drakula (1992, Francis Ford Coppola)
Oké, ez bonyolult, a Nosferatu egy Drakula koppintás (nem mellesleg az egyik kedvenc filmem), és rengeteg más ember is nekiesett a Drakula témának, hogy egy másik kedvencet emeljek ki, 1931-ben egy amerikai Drakula is megszületett, illetve a Nosferatu 1979-ben kapott egy remake-t (azonos címmel), viszont a rengeteg Drakula mozi között a kedvencem az 1992-es, amiben Sir Anthony Hopkins játszotta Helsinget...Ha már itt járunk ő is külön filmet kapott, és még külön paródiák is születtek, szóval a Drakula témában elég nehéz megmondani, hogy mi film remake, és mi épül a könyvre, bár én most ügyesen - és pontatlanul - egymáshoz rántottam az összes Drakula filmet, és időrendi sorrendben kiszedtem belőle a két kedvencemet...Murnauról szerintem már sokat beszéltem, némafilm létére - vagy éppen ezért - sokkal hangulatosabb, nyomasztóbb az atmoszférája, mint bármelyik Drakula filmnek később...Viszont a kedvenc szórakozásomat az nyújtja, hogy egy olyan expresszionista filmről van szó, ami nem viseli magán az expresszionizmus ismertetőjeleit...Imádom az expresszionista filmeket, és ha be akarnék egyet mutatni, tuti ezt kapnám elő, hogy elmesélhessek mindent a filmről, ami nem...Úgy gondolom ez a film megelőzte saját korát, és szakított a frissen kialakult "hagyományokkal"...Arról nem is beszélve, hogyha Drakulával rémálmodnék, tuti ez a fej jelenne meg előttem...A későbbi film rendben volt, jól összepakolt kis horrorfilm, a vérfarkas-szex jelenetnél elvesztettek mondjuk, de azt leszámítva egy élvezhető film volt...Ez lett a kedvenc filmem? Nem...de ez kronológiailag az első Drakula film, ami megfogott, szóval megérdemli a listás helyet.

+1 Az embervadász (1986, Michael Mann) <-> A vörös sárkány (2002, Brett Ratner)
Oké, ez megint csalás, és elég bonyolult élete volt a kedvenc karakteremnek a képernyőn...Az első részt leforgatták 1986-ban, ami kimondottan felejthető film volt - nekem nem tetszett, bocsi, az én Hannibalom Hopkins, neki elhiszem a dolgokat...Aztán leforgatták a trilógia második és harmadik részét (1991-ben és 2001-ben), utána újraforgatták Hopkins Hannibaljával az első részt (2002-ben), utána megírták a negyedik részt (tetralógiává bővítve a könyvsorozatot 2006-ban), és egy évvel később már képernyőn láthattuk az ifjú Hannibalt is. Szóval gyakorlatilag még egy könyvadaptációt kikaptam, aminek a kultikus első része 15 évvel az első filmes adaptáció után készült csak el...Eltekintve attól, hogy nekem Hopkins Hannibal marad, Ralph Phiennes is kitűnő választás volt Francis szerepére...Hatalmas Hannibal rajongó vagyok, a kedvenc férfi karakterem, és mindent szeretni akarok, amihez köze van - mert hát ritka az ilyen jól megírt, és aztán jól eljátszott karakter - de egyszerűen az első filmet nem tudtam kedvelni...És még csak annyira se maradt meg, hogy elmondhassam mi nem tetszett...Az egész lapos volt, a történet eltávolodott tőlem, és mint már írtam: nem tudtam hinni a karaktereknek...Ha nem olvastam volna a könyveket (és nem látom a másik négy filmet hamarabb), sose ismerem meg Hannibalt...Ha ez a film lett volna az első találkozásom vele, az utolsó is ez lett volna...Szóval kimondottan szerencsésnek érzem magam, amiért a könyvek és Hopkins után szándékosan kerestem a filmet, hogy pótoljam az elmaradásom...és egyébként meglepően sokat kellett keresni...gondolom hozzájárul, hogy a kétezres években szabadabban áramolhattak be a filmek is kis hazánkba, na meg Hopkins azért nagy név, és amúgy is így egységes a sorozat...na meg kimondottan jellegtelen film volt Az embervadász, így nem tudott gyökeret verni a filmes kultúránkban, de el tudom képzelni, hogy valahol él egy felbőszült rajongó, akinek 2002-ben megölték a kedvenc filmét...És mindezt úgy írom, hogy a nyolcvanas évek horrorja az etalon számomra - ha életem végéig csak tíz évnyi horrort nézhetnék, ezt a tíz évet választanám, bár néhány hetvenes és kilencvenes évekbeli hiányozna...meg azért vannak 2000 után is jó filmek (épp egy ilyenről szól a bekezdés), de ha valamiért rákényszerülnék, hogy válasszak, a nyolcvanas éveket nem adnám! (Jobban belegondolva punk zeneileg is a nyolcvanas évekre szavaznék, bár itt vigyázni kell ugyanis a harminc évvel ezelőtti dolgok mostanra irrelevánssá váltak, és azért a "jó punk" mindig az aktuális problémákra reflektál.):D

Szóval itt a bizonyíték, hogy vannak olyan remake filmek, amiket kedvelek...És rettegve várom az Állattemetőt...:D
Ti melyikeket láttátok közülük, és melyik verziót kedvelitek jobban? :)