2019. május 15., szerda

Március könyvekben

Sziasztok!

Szóval csak sikerült eltűnnöm megint...ennek több oka van...például az év vége...meg, hogy nyuszi már egy hónapja beteg, hiába kezelgetjük, és aggódok, és őszintén szólva bármihez több kedvem volt, mint írni...Néha jól esik, de most a "valóság" hívott, és nekem mennem kellett...mármint ez nem az időről szól, csupán arról, hogy nem tudtam rávenni magam, hogy leüljek...Amúgy szörnyen ironikus, hogy az a csodás kék szempár, amelyik elindított az állatkísérletmentes úton, most véres, dagadt, undorító valami...Nem bírom a "nyálkás" dolgokat...a szemgolyókat se...És ez a csodálatos kis jószág, akinek a szemébe nézve mindig le tudtam küzdeni az értelmetlen önzőséget, hogy bizonyos dolgokat megvegyek, csak azért, mert kényelmesebb úgy...most ugyanolyan kedves, ugyanúgy néz rám...én meg a szemébe se tudok nézni...mármint csak a bal szemébe tudok nézni, a másik szörnyen néz ki...Ez egyrészt megerősíti a döntésemet, másrészt nagyon sajnálom, hogy ez a "fontos", "állatmentő" szemgolyó így járt...Egyébként nincs semmi bajom vele, ha megvakul...mármint...remélem, hogy nem fog, az ő érdekében, és szépen járunk is a szemspecialistához...de ha kis szemetlen vak nyuszmó lesz, akkor is az én kicsikém lesz, és még jobban fogok igyekezni, hogy ne érezze hiányát...a látásának...
A másik...szörnyen izgalmas hatalmas könyves zsákmány jön majd - hozzácsaptam még néhányat (hát, mivel újra kell írnom az egész bejegyzést, úgy gondoltam, megvárom még a Joy-napi rendelésemet is, mert miért is ne?). És olyannyira izgatott vagyok, hogy meg kell osztanom veletek SPOILER: rengeteg hatalmas kedvencet, és klasszikust (és klasszikus kedvencet?) szereztem be, és sose voltam még ennyire izgatott, hogy legyen időm olvasni...Néhányat már itt is láttok, mert alaposan felpakoltam Bret Easton Ellisből, de megszereztem A vörös sárkányt és eredeti nyelven a Pet sematary-t, meg olyan klasszikusokat (A mester és Margarita, A parfüm, A lepkegyűjtő), amikre hosszú évek óta vágyok, hogy elolvassam (meg jó néhány thrillert is szereztem, és végre megismerhetem Peter Straubot, amit hihetetlenül várok már - bár még meg se érkezett a könyv)...Szóval elképesztően izgatott vagyok, hogy milyen jó olvasmányok várnak rám...bár az idő eléggé fogni fog, de akárhányszor rájuk nézek, mindig eszembe juttatják, hogy már nem sok van hátra, és végre találkozhatunk (vagy újratalálkozhatunk). Bár ennek a bejegyzésnek egyáltalán nem célja, ezt se bírom magamba tartani: rettegek A vörös sárkánytól...Annak idején IMÁDTAM, Hannibal a kedvenc karakterem, és ha thrillerről van szó, ez a sorozat az etalon...viszont...10 éve olvastam (akkor kezdtem újraolvasni a sosem olvasok korszakom végén, és a klisés tinédzser lévén, nyilván az egyik legnagyobb thriller/horror volt az áldozat, és nyilván szerettem, mert kiszámítható az ízlésem). Viszont eltelt 10 év, sokat olvastam azóta, és Ellis elég magasra dobta a lécet (hatalmas rajongó lettem, na :D), ha csak fele annyira jó, amire emlékeztem, még akkor is szuper...de kicsit tartok is tőle, hogy nem jól öregedett bennem...Mármint az biztos, hogy nem a kiszámítható, klisés énem szeretett bele, mert azóta is sok hasonlót olvastam (hát egyik se volt olyan jó, de a műfaj egyezett), és ha mégis az volt, biztos vagyok benne, hogy nem nőttem ki a kiszámítható, klisés ízlésemet...Ami teljesen oké, de olyan, mintha egy iskolás legjobb barátot látnál újra, akivel nem beszéltél tíz éve, és nem tudod azt se, hogy felismered-e, mit mondj neki, milyen lesz az újra találkozás...Ami a Pet sematary-t illeti...hatalmas elvárásaim vannak...a fejemben ez lesz a TÖKÉLETES olvasmányélmény, szóval megvan a veszélye, hogy csalódni fogok, de amiatt majd aggódok olvasás után, egyelőre gondolni sem tudok arra, hogy bármi rosszul sül el vele...Szóval készüljetek fel egy kisregényre arról, hogy mennyi szart vettem, és mennyire érthetetlenül izgatott vagyok miattuk...mert ez lesz...az eredeti bejegyzés úgy...15 könyvvel ezelőtt négy órán keresztül íródott...szóval azt hiszem vagy 6 órám rá fog menni...egyelőre ennyi időm nincs, szóval lehet csak nyár közepére készülök el vele...meg őszintén szólva, ha lesz hat órám egyhuzamban, biztosan olvasni fogok, mert - hát lássátok ezt a bekezdést, miért...

Kicsit késve, de itt is van a márciusi könyvkupac, ami...egy hullámvasút volt...Voltak NAGYON JÓ, és nagyon...meh...olvasmányok...és ezzel a csodálatos agyon vakuzott képpel szeretném felvezetni az egészet, mert miért ne?
Szerintem egész szép kis mennyiség lett, bár bűntudatom van, mert kettő közülük nagyon rövid, egynek meg az utolsó 60 oldala volt hátra, szóval tulajdonképpen csak hátra maradt az előző kupacból...Mindenesetre a szám kijött, és a háttérben látható nagy alakú 1200 oldalas Az egy könyvnek fog számítani, szóval azt hiszem, néha "csalhatok" rövidebb könyvekkel...

Éva Janikovszky - Something's always happening to me
Szóval...Janikovszkyt nem lehet más nyelvre fordítani...Nem tudom, honnan jött a fordító, de abban biztos vagyok, hogy nem amerikai, ami még egy gyerekkönyvnél is problémát okozott...olyan fura kifejezések voltak benne...Nem is volt olyan vicces, mint magyarul...És olyan bugyutának tűnt a magyarhoz képest az egész...Teljesen egyszerű mondat szerkezetek voltak, valahogy hoooossszúúúú összetett mondattá gyúrva? FURA volt...nem tetszett...Még az írásmódon túl is lendülnék, de egyáltalán nem volt vicces, nyűgös volt...
És most a pozitív: imádom Réber László illusztrációit, és sokat segített, hogy felidézzem kis koromból a magyar verziót, ami nagyon vicces volt, szóval miközben végigsóhajtoztam ezt a könyvet, magamban nevettem az eredetin...jep...fura vagyok néha...

Stephenie Meyer - Alkonyat
Komoly terveim vannak a sorozattal, ezért olvasom újra az egészet, erről azt hiszem a következő, vagy az azutáni bejegyzésben írok bővebben, most beszélgessünk az Alkonyatról...10 évvel ezelőtt, mikor elolvastam, az egyetlen pozitív dolog, amit leltem benne az egyszerű nyelvezete volt...Úgy volt megírva, mintha a szomszédlány szörnyen hosszú e-mailekben, vagy a blogján elmesélné, hogyan talizott a cuki sráccal az új suliban, aki egy vámpír...A mostani olvasásnál meg bosszantott ez az egyszerű nyelvezet...Mármint gördülékenyen olvasható, magával sodor, még mindig a szomszéd lány mesél, de most úgy álltam neki, hogy ez egy klasszikus...és ahhoz, hogy klasszikus legyen ez nincs elég jól megírva...Úgy mellesleg ez a történet egy katasztrófa és a napon nem elégő vámpírokért legszívesebben karót döfnék a szívükbe - ja várjunk, azt hiszem ebben a könyvben csak széttépni és elégetni lehet őket...(belül sírok, viszont adott egy új bejegyzés ötletet a későbbiekre)
Viszont két dolgot kezdtem el értékelni benne...Az egyiket ennek a résznek a kapcsán: Bella bénázásai...Általában halálosan bosszantanak az egyedül lélegezni sem tudó karakterek - amilyen drága Bella is, és igazából most is bosszant...De olyan humoros szófordulatokkal írja körül a dolgot, hogy nem tudok teljesen haragudni az írónőre miatta...Mármint...Bella karaktere kimondottan bosszantó továbbra is, néha nyakon szeretném vágni, hogy "hülye vagy, lányom"; de aztán vannak az "elegánsan a fenekemre huppantam" részek, és nevetek rajta...általában magamban, annyira nem vicces, hogy hangosan felnevessek, de túlságosan szeretem az önkritikán alapuló humort ahhoz, hogy ne legyen ez egy pozitív dolog...:
Illetve hatalmas pozitívum, hogy a könyv képes annyira lekötni, hogy ne a színészek bamba fejét lássam magam előtt, hanem a szereplők megelevenedjenek...és a fejemben nem úgy néznek ki, mint a filmben, ami nagyon megnyugtató, mert így végre megszabadulhatok a filmtől...amit még a könyvnél is kevésbé szerettem...ami elég nehéz, mert a könyvet utáltam.

Stephenie Meyer - Újhold
Nem hittem, hogy ezt mondom: hiányzott Edward...A karakterek nagy része túl fárasztó, és a vámpírok nélkül ez volt a legkevésbé szórakoztató kötet. Mármint a történet eleve "meh" kategória nálam...és a fénylő vámpírokért továbbra is haragszom (SOSE fogom megbocsájtani)...Mégis csak szükség lett volna rá...Mert Jacob karakterét annyira nem kedvelem...
...ellenben Edwarddal, akiről most már tudom, hogy valójában nagyon is szerethető a karaktere...Komoly, kimért, egyáltalán nem fárasztó, kicsit fura is, hogy egy ennyire értelmes szereplő hogy került egy ilyen közegbe (azt hiszem megöregedtem)...Szerintem minden ellenszenvem a vámpírságának milyenségére irányult, nem pedig magára a szereplőre...És ami kimondottan pozitív - ez a második nagy felfedezésem a sorozattal - ő kitartott Bella mellett...Sok ezt követő sorozatban a "rossz fiúk" önzőek, és a legkülönbözőbb módokon próbálják a főszereplő lány hagyta űrt betölteni, de mindig csak az a motivációjuk, hogy NEKIK jó legyen...Míg Edward mindent önzetlenségből tett, hogy Bellát megvédje...Első olvasásnál nem volt összehasonlítási alapom (mert mikor először olvastam, akkor kezdett mindenki ilyeneket írni), de határozottan pozitív meglepetés volt egy önzetlen, komoly karakter (azok után, amin keresztül mentem a sok nagyon egyforma könyvben)...mondhatni...JÓ karakter...Valószínűleg elsőre azt gondoltam, hogy hát persze, hogy kitart, tini fantázia, nincs megcsalás, a szerelem örökké tart, meg minden hülyeség...De...látva, hogy később mi jött, már egyáltalán nem evidens, hogy minden rózsaszín ködben van és mindenki kitart mindenki mellett - még akkor se, ha tini fantázia...Ne értsetek félre, továbbra is vannak ellenvetéseim Edward karakterével szemben (erről később), de összességében mégsem annyira rossz, mint amilyennek valószínűleg elsőre éreztem...A főszereplő gárdából határozottan ő a kedvencem.
Halkan meg kell jegyeznem azonban, hogy ahogy a sorozat halad előre, egyre jobban utálom a könyveket, szóval a negyedik rész elkezdését hónapok óta halogatom (én vagyok, a "jövőből" jöttem - hát igazából újra kellett írnom az egészet, és nem emlékszem, hogy mit írtam, és mit nem, de az elmúlt két hónapban úgy eldugtam a negyedik részt, hogy ne is lássam).

Jacqueline Wilson - Lányok a pácban
Na ez volt még egy szörnyű könyv...11-12 éves koromban kaptam, de a 24 éves Lívia is elképesztően kellemetlenül érezte magát (nem a pozitív értelemben), és nagyon örülök, hogy sose olvastam el kis koromban, nagyon komoly gondokat okozott volna...viccesnek szánták...Az egész könyv arról szólt, hogy a főszereplőnek testképzavara volt, ami étkezési zavarokhoz vezetett (bulimiához). És nagyjából az egész könyv arról szólt, hogy "mennyi finom kaja, de én nem ehetem meg, mert dagadt leszek"...Meg arról, hogy "uh de cuki az a fiú, vajon szeret engem?"...Meg arról, hogy kis híján megerőszakolnak egy lányt, mert "úgy néz ki, mint aki akarja"...Meg arról, hogy "modell akarok lenni", és "ha végre lesz elég pénzem megcsináltatom a melleimet"...Borzasztó volt...Értem én, hogy fel akarják hívni az étkezési zavarokra a figyelmet, de talán nem így kéne...így csak hülyének állítják be szegény beteget, arról nem is beszélve, hogy MINDENKIT szidtak, nem akarok olyan kövér lenni, nem akarok ilyen gebe lenni, milyen pocakos lett, milyen dagadt vagyok, milyen vézna vagyok...De ami a legborzasztóbb: kis korom óta bántottak az osztálytársaim, mert hurkapálca vagyok meg anorexiás (amit nem is tudtak mit jelent, csak hát a vékony emberek mind anorexiásak, nem? - de komolyan, ezzel komoly károkat okoztok azoknak, akik tényleg azok...rólam lepereg, egészséges vagyok, de szégyellje magát mindenki, aki valós betegséget gúnyolódni használ)...Erre valakitől...kapok egy könyvet, ami az étkezési zavarról szól fiataloknak...Ráadásul egy ilyen silányan megírt könyvet?! Én igazán rendben vagyok magammal...Hát...a hasammal nem, mert lapos hasat akarok, de lusta vagyok, szóval nem lesz, és inkább rendben vagyok magammal (majd egyszer lehet nekiállok dolgozni rajta xD)...De annyira rosszul éreztem magam a külsőm miatt (is, meg úgy egyáltalán szörnyen kellemetlen volt az egész), amíg ezt a könyvet olvastam, hogy az valami hihetetlen...Mindenki elégedetlen volt azzal, hogy hogy néz ki és bár a vége pozitív lett - nyilván - szörnyen negatív élmény volt az egész...soha többet nem akarok ilyen vagy ehhez hasonló könyvet olvasni...és remélem senki nem adja ezt a könyvet a gyereke kezébe.
Pozitív gondolatom a könyvvel kapcsolatban nincs. Egy se...Semmi...

Beate Dölling - A gödör mélyén
Ez a könyv egy iszogatós, partizós tinilány megtéréséről szól tulajdonképpen...És bár a történet nagy részében tényleg könnyen azonosulhat a tini a sztorival meg a főszereplővel...nincs az a tinédzser, amelyik úgy reflektálna magára, mint ebben a könyvben...Néhol úgy éreztem, tinédzser lányok szüleinek íródott, hogy megnyugodjanak, majd kinövi, minden rendben lesz...Egy példa: volt egy olyan rész, ahol a lány szakadt farmerban, szakadt tornacipőben akart elindulni...és..."tudta, hogy az anyja nem szereti, ha úgy néz ki, mint egy csöves"...NEM TUDTA...A tinédzserek sok mindenre gondolnak "jajjj anyuuu te ezt nem értheted, ez a divat"..."öreg vagy, nem értesz hozzá, ne szólj bele"..."ez a menő, menő vagyok"...De sosem fog néhány szakadt göncért "csöves külsejűként" reflektálni magára...mert nem érzi csöves külsőnek...Az meg, hogy a végén hogy jött rendbe minden csettintésre, és ment valami környezetvédelmi táborba nagyjából két berúgás után megjavulva...ilyen van? Most őszintén, én se ma voltam kamasz...van? (Nem igazán így emlékszem...xD)
Azért olvastam el, hogy megnézzem, milyennek képzelik az emberek a kamaszokat, hogy próbálják őket könyvekkel felkarolni...És...szerintem ennek jó volt...Mármint én nem különösebben élveztem, azonosulni se tudtam (túlkoros vagyok), de úgy gondolom néhány problémát eltekintve a kamaszok kényelmesen azonosulhatnak a szereplőkkel, és kevésbé érezhetik magukat egyedül, mert másokkal is megtörténhet az ilyesmi...És nem volt egy hatalmas hülyeség az egész...rosszabbra számítottam, azt hittem a tinédzsereket menekíteni kell az ilyen könyvektől, mert még a végén valami baromságot csinálnának felbuzdulva rajtuk, de teljesen rendben volt...legnagyobb meglepetésemre. :D

Bret Easton Ellis - Az informátorok
Kapunk 13 rövid történetet...vannak köztük jobbak, vannak köztük kevésbé jók...
Viszont a kiüresedett kapcsolatokat, az egymástól elidegenült emberek, és a szorongást, kétségbeesést, amit a század vége hozott megkaptam...Igazából egy szörnyen rövid könyvecske, de nagyon lassan haladtam vele, mert megviselt...ijesztő volt...és kétségbeejtő...Bár azt hittem felkészültem rá, de túlságosan aktuális, ami megrémít...Voltak benne vámpírok..."igazi" vámpírok...vérengző ragadozók...emberek...beteg emberek...vannak...Bár készítettem magam a sok vérengzésre, mert Ellis olyan szép felszínes, üres világot fest le (amiben egyébként élünk), hogy igazán fel lehet tölteni vérrel...Viszont olyan volt, mintha végig csak a torkomat szorongatta volna, hogy mondani akarjak valamit én is, de ne tudjak...mert nincs aki meghallja...mert nincs, aki figyelne bárkire...szépen egymás mellé dobált emberek vannak, akik ha valamilyen kapcsolatban állnak is egymással, igazából meg se próbálnak kapcsolatba kerülni...Aztán az utolsó történetben kedves szerzőnk, aki szörnyen kétségbeejtett és elkedvtelenített közös utunk során, úgy gyomorszájba vágott, hogy azt se tudtam honnan jön...A vámpír téma oké, minden érthető, elfogadható - ha nehezen is emészthető - de egyhangú...ez az egyhangúság beleillik abba a szenvedésbe, amit a karakterek átélnek (néhányuk ugyanis az egyhangúságból kíván kitörni, de nem megy)...Aztán az egyik karakter lenyomott egy olyan monológot, hogy hirtelen azt se tudtam, mit gondoljak az egészről...Két hónap telt el (eltűnt az eredeti bejegyzés, nem annyira könnyű utólag kitalálnom, hogy mit gondolhattam és mit nem két hónappal ezelőtt), de teljesen őszintén bevallom, hogy még mindig fogalmam nincs, mit gondoljak az egészről...Nem tudok semmit gondolni...Csak azt tudom, hogy "félek"...attól, hogy igaza van a szerzőnek az egész könyvön keresztül, hogy menthetetlenek vagyunk, hogy üresek vagyunk, hogy elfelejtünk embernek lenni, hogy mind megőrültünk, és az élet tulajdonképpen csak az őrületünk játéktere, mi pedig csak faltól falig csapódunk, és fogalmunk sincs, hogy mi a fene folyik körülöttünk...
Jelentősen kevesebb a vér, mint az Amerikai pszychoban, így majdnem azt mondom, hogy bátrabban javaslom bárkinek...De jó néhány elég problematikus téma felmerül (nem, nem a drogok), és voltak olyan helyek, ahol vér nélkül elejtett mondat után kellett letennem a könyvet, hogy feldolgozzam...Nekem tetszett, szeretem, ha megviselnek...Szeretem, ha nem hagyják elfelejteni, hogy mennyire értelmetlen minden, az elmúlt pár hónapom úgyis erre épült (a félévemet Nietzsche nihilizmusával töltöttem...allergiás vagyok rá, elképesztően nehezen viselem el a stílusát...de azt el kell ismernem, hogy mond valamit). És kitűnő példa, hogy kevés vérrel is oda lehet csapni az olvasónak - még mindig haragszom arra a játékbabás hülyeségre. Azt hiszem Ellis az a szerző, akihez mindig bátran fogok fordulni, ha azt akarom, hogy megviseljen, annyira jó a stílusa (és a fordítóé, nagyon jól csinálta, most már bátran fogok bármit olvasni, amit ő fordít)...Egyszerűen...üt...és úgy üt, hogy érezzem...és néha kell az ilyen az embernek.

Bret Easton Ellis - Amerikai psycho
Negatívval kezdek...nem értek a divathoz...sem az anyagokhoz...Így a könyv végére több tucat oldallá bővült öltözet elemzések SEMMIT nem mondtak, már majdnem unalmasak voltak...mármint...értem, hogy mi a szerző célja vele, és teljesen elfogadható, jó eszköz, de olyan volt, mintha kínaiul olvasnék - nem tudok kínaiul. A másik...a zenei elemzések...Ezek a részek egy-egy erősebb fejezet után voltak bepasszírozva, mintegy "megnyugtatni" az olvasót, és meggyőzni, hogy főszereplőnk művelt...Mivel véletlenül sok '80-as évekbeli zenét hallgatok...ezek kínzások voltak...legtöbbször tudtam miről beszél, és úgy éreztem, hogy abszolút nincs igaza, emlékszem az egyik zenekarnál rá kellett keresnem a számra, amit elemzett, mert nem voltam abban se biztos, hogy arról beszél, amire én gondolok...arról beszélt, próbáltam belehallani, amit mond, de nem ment...Feltételezem a közben eltelt 30 év az oka a dolognak, de ezek a részek borzasztóak voltak - mármint valószínűleg még rosszabbak lettek volna, ha az ember nem ismeri az említett zenéket...Egyébként kimondottan jó húzásnak tartom ezeket a "kellemes" átkötéseket...
Bateman karaktere végig természetes maradt, amit nagyon értékeltem...Mármint...gyakran agyondolgozzák az írók a szereplőiket, és aztán kapunk egy remekül kidolgozott, teljesen életszerűtlen karaktert...Egyszerűen hihető és hiteles volt az ábrázolás - függetlenül attól, hogy mennyire hisszük el, hogy a valóságban is léteznek ilyen emberek. Én végig provokátornak éreztem. Mármint, egész könyv alatt úgy voltam vele, hogyha az író az utolsó oldalon azt mondja, hogy "ja amúgy csak vicceltem", akkor azt mondom, hogy rendben, elfogadom, csak kedélyt borzoltunk. Többnyöre konzervatívként állította be magát, miközben épp az ellenkezőjét tette. Én nem értem, ez hogy lenne az őrület jele (a karakternél), sokkal inkább társadalmi tükörnek éreztem az író részéről...mert ilyen van, nagyon gyakran, ha nem is ennyire szélsőségesek a megnyilvánulásai. Az, hogy mennyire nem figyelnek egymásra szintén rémisztő volt...EGY ember látott át a felszínen, ő még a könyv elején elmenekült...Egyébként Bateman nyíltan kimondja, hogy pszichopata és senkit nem érdekel...senki nem törődik vele (se semmi mással, a ruhákon, pénzen kívül). Ugyanakkor mintha némi felelősséget a társadalomra is helyezne az író, hiszen ez egy beteg ember többszörös segítségkérésének is megfeleltethető (elmondja, hogy baj van, elmondja, mi a baj, és mégis mindenki csak átnéz rajta), egy normális társadalomban TALÁN segítettek volna rajta...Néha nagyon összefüggéstelen gondolatmenetei vannak, teljesen természetes összefüggés van a hajók, lefejezett hullák és nők között, és talán ez az első "valódi" jele az őrületének...De egyébként az egész viselkedése provokál, valamiféle választ akar, nem is őrültnek tűnik, hanem kétségbeesettnek: kétségbeesett, magányos ember, aki valami, akármilyen reakciót akar kiváltani a környezetéből, MINDEN áron (egyébként ezt sokkal kisebb és jelentéktelenebb dolgokban valszeg én is hasonlóan tenném, ijesztő az az érdektelenség, ami az embereket körülveszi)...A személyisége szörnyen komplex, úgy érzem ez a provokáció nem teljesen tudatos az ő részéről (sokkal inkább az író részéről az, nem a karakterhez tartozik), így akármilyen műveltnek, és mélynek kívánják feltüntetni, mégis csak egy felszínes alak: felszínes csevegés felszínes dolgokról, néha egy-két sokkoló megállapítás. Arról nem is beszélve, hogy szörnyen önző (mint mindenki ebben a könyves világban - és valószínűleg abban a világban is, amelyikről mintázták), és a tökéletességre való törekvése (edzés, étel) mögött én csak az önbizalomhiányát látom - mármint volt egy rész, ahol két nap edzés után megállapította, hogy mennyivel jobb a teste, mint két napja, és elég sok elég részletes leírás volt arról, hogy mennyire hiú (komplett arcápolási rutint lehet tőle tanulni). Őszintén értékelem, hogy a sok felszínes téma közé egy-egy meghökkentő "és aztán legszívesebben kibeleznélek" jellegű dolgot dobtak, mert ez remek kísérlet arra, hogy megtudjuk: figyel-e a beszélgetőpartnerünk (illetve az olvasó figyelmét is megragadják). Egyébként általában nem figyel, hatalmas kommunikációs szakadékok vannak a szereplők között, mind elbeszél egymás mellett, néha az embernek az az érzése, hogy még ő magukat sem érdekli, hogy mit mondanak...Ezzel el is értünk az üres, felszínes kapcsolatokhoz, az emberi elidegenedés legijesztőbb megjelenítéséhez...Ezek az emberek nem ismerik egymást (az egyetlen ember, aki figyel, még a könyv elején elmenekült), egymás nevét sem tudják, és nem is érdekli őket...Sok az ott van valaki, de lehet, hogy valaki más, igazából tök mindegy, mindenki leszar itt mindenkit...Ez a része őszintén ijesztőbb és terhelőbb volt, mint a részletesen körbeírt gyilkolászás. Mármint...engem nem érdekelnek a vérfürdők (nem sokkolnak, nem igénylem őket, ha jó egy könyv, vérengzés nélkül is jó, ha nem, akkor meg a részletezett trancsír se zökkent ki), ha valakinek gyenge a gyomra sírva fog menekülni a könyv elől, de én úgy éreztem, hogy ezek a kegyetlen részletek azért kellenek, hogy szemléltessék, hogy mekkora a probléma...mármint, hogy mennyire idegen és üres az egész világ, hogy még az ilyen dolgok is elkerülik az ember figyelmét, úgyis, ha az orruk előtt történik...És még rengeteg dolgot tudnék mondani (elfogadásról, emberek tárgyként kezeléséről, visszafojtott szexuális ösztönökről, színjátékról, problémás családi kapcsolatokról)...de nem teszem...mármint...kiemelném, hogy a könyv borítója szerint Bateman kéjgyilkos...de szerintem nem az (én nem éreztem annak...mármint eleinte igen, de a végén nem tűnt annak)...Egy idő után rutinszerű lett a gyilkolászás is, beleunt, eleve csak azért csinálta, mert izgalomra vágyott, unatkozott, SZENVEDETT, de amikor rájött, hogy minden balhét megúszhat, bármit csinál, ugyanolyan monoton és üres lett, mint az élete többi része...
Én nagyon örülök, hogy az elmúlt 6 évben nem sikerült elolvasnom ezt a könyvet, úgy érzem (így utólag), hogy még érnem kellett hozzá...De zseniális, valószínűleg többször is el fogom még olvasni, és nagyon magasra tette a lécet a későbbi olvasmányaimmal szemben...Úgy érzem így lehet tökéletesen beleírni a véres részeket egy könyvbe...nem vesz el semmit a történetből, sőt alátámasztja, de már maga a történet olyan erős, hogy igazából a vér fel sem tűnik...

Szóval...ez lenne a márciusi könyvadag, amiről...tulajdonképpen az utolsó beadandóm összevágása helyett írtam, szóval igazán nem kellett volna most csinálnom...De jól esett egy "kicsit" idejönni pihenni...Most meg el kell kezdenem összeszedni a kis Jumurdzsákomat, hogy mehessünk a dokihoz...

Legyen szép napotok! :)
Mivel töltitek mostanában az időtöket? :)

2019. április 14., vasárnap

Címtelen

Üdv mindenki!

Ma valami magyarázatfélével jövök, ugyanis ezúttal a kihagyásom teljesen nem szándékos volt...Nyuszi beteg, fekélyes a szeme, és az egyetem is olyan, amilyen, és nyilván a családdal is kell ápolni a kapcsolatot, meg minden, ezért egyszerűen nem volt időm újraírni...
Nem elírtam, ÚJRAÍRNI.

Készültem úgy 6-7 elég terjedelmes bejegyzéssel...volt közte egy márciusi könyves dolog, egy könyvvásárlós dolog, egy személyes bejegyzés, egy cipős bejegyzés, és tervben volt/félig kész volt egy szépségápolós "felzárkóztató" is (magyarul újabban bevált termékes bejegyzés)...
Viszont amikor megnyitottam a vázlataimat...üresek voltak...TELJESEN...EGY BETŰ SEM volt bennük...gondoltam, vicceskedik a blogger, nem tölt be, frissítettem, újra meg újra megpróbáltam megnyitni, kijelentkeztem, bejelentkeztem...SEMMI...Több órányi munkámat elnyelte az aggasztó fehérsége a bejegyzés szerkesztőnek...El nem tudom képzelni, hova lett, nem gondolnám, hogy annyira hülye legyek, hogy véletlenül KITÖRÖLJEK mindent és aztán el is mentsem a változtatásokat üresen. De nincs rá magyarázatom...Viszont nagyon felidegesített...Mármint...ÓRÁKAT töltöttem a megírásukkal, általában különböző kis vázlatokból fogalmazok eggyé mindent, cenzúrázom magam, ahol úgy érzem, hogy kell és igyekszem a lehető legérthetőbben fogalmazni, ami néha elég nehéz, mert gyakran még én se vagyok benne biztos, hogy mit csinálok...Őszintén szólva nem hagytam, hogy túl sokáig kedvemet szegje a dolog, mert nem a világ vége...Nyuszi lehet, hogy meg fog vakulni...ez csak bosszantó...bosszantó, hogy tudom, hogy mennyi időm ment rá, amit utólag visszatekintve hasznos dolgokra használhattam volna...Bosszantó, hogy a "minivázlataimat", amik alapján dolgozok, még ha meg sem osztom a bejegyzést, de amint kész a megosztani kívánt tartalom kitörlöm...Egyszerűen újra össze kell szednem minden gondolatomat, és rajtam van a nyomás, hogy ne hagyjak ki semmit, amit a korábbi bejegyzésben fontosnak találtam...És erre most nincs se időm se energiám...Szerettem volna megosztani őket időben, utólag meg fogom osztani mindet (lehet a márciusi könyv összegzés belecsúszik az áprilisiba, nem tudom), de nem tudok honnan időt varázsolni a dologra...Így még nem jártam...általában nagyon "félős" vagyok, így legalább két helyre mentem a vázlataimat (amik az egyetemhez kellenek, a gépre és pendrive-ra is, hogy biztosan meglegyenek), de sose találkoztam azzal, hogy a Blogger kiürítette a bejegyzésemet...Sőt biztos vagyok benne, hogy nem a szerver hibája....de mivel írás közben vannak biztonsági mentések, akármilyen rossz a net, nem lenne szabad teljesen üres lapok előtt ülnöm, amikor annyit írtam...

Szóval...ezt majd orvoslom szépen lassan, nem tudom, mikor jut rá elég időm, még kicsit kedvetlen vagyok az elvesztegetett órák miatt - na meg...megírni a bejegyzéseket, amiket már egyszer megírtam nem épp a listám tetején van, ha prioritásokról van szó...

De hogy valami értelme is legyen ennek a bejegyzésnek, random információ az életemből: megtaláltam azt a módszert, amivel hatékonyan tudok lomtalanítani...Az elmúlt hónapokat azzal töltöttem, hogy minden héten megszabadulok öt darab dologtól (legalább). Ha egy héten többtől válok meg, nem viszem át a következő hétre, hanem öt új dolog kell...Két szekrényem tele van lommal a nagy részére biztosan nem lesz már szükségem, de gyűjtögető vagyok, és nem szeretek dolgokat kidobálni...Ezer éves magazinokról, ezer éves naptárakról, ezer éves, romlott sminkekről, vagy kiürült dolgokról, amiket eltettem, mert azt hittem, hogy majd használom, bármiről legyen is szó, menniük kell...Például mindig eltettem a szempillaspirálos tubusokat, hogy egyszer majd lemosom a keféket a spirálban és használni fogom őket....12 éves koromtól gyűjtögetem őket...ez már az életem fele...szerintetek elmostam közülük akár csak egyet is? Amikor a fél életed SZÓ SZERINT szemetek gyűjtögetésével töltöd, hogy egyszer majd valamire csak jó lesz, akkor el kell gondolkodnod, hogy mit is csinálsz tulajdonképpen...igazából már menet közben kellett volna...(és így is megmentek egy csomót, mert jajj ez volt életem legelső spirálja, jajj ez életem legjobb spirálja, jajj ennek tetszik a doboza - szóval azon még dolgoznom kell, de ötösével hajingáltam ki őket is)

Aztán itt van ez a dolog, hogy semmi kreatív hobbim nincs és üresnek érzem magam...mondhatni nem csinálok semmit - semmit, ami létrehozna valamit, és szórakoztat közben...Ilyen volt nagyon sokáig a sminkelés, de nincs időm rá, nincs türelmem hozzá, és kimondottan rosszat tett a pár évvel ezelőtti szembesülésem is...a készletem azóta oké, viszont a kapcsolatunk nem állt helyre, mert nem vagyok hajlandó elég időt szánni a dologra...Ami borzasztó, hiányzik, szükségem van rá, és nem kéne hagyom, hogy a "praktikusság" a kreativitásom rovására menjen...Mert most mindent megteszek, hogy időt spóroljak (hajat vagy három hónapja nem festettem, és a kozmetikushoz is vagy két hónapja kéne visszamennem, mert már lepacsiztak a szemöldökeim)...És ez nem lenne gond...mármint a hajfestés nélkül tudok élni, annyira nem is látszik, hogy le van nőve, mert kopott eleget a festék, hogy ne legyen feltűnő...De úgy érzem, befásultam...és ami a legnagyobb baj, nem feltűnés nélkül megtörtént, hanem ÉN döntöttem így...ÉN döntöttem úgy, hogy ez meg az az unalmas mindennapi dolog sokkal fontosabb, mint az, hogy kreatív legyek...És amikor véletlenül mégis csinálok valamit, jönnek a jó humorú rokonok, hogy mi van, rád borult egy polcnyi festék? (És nem azért, mert úgy nézek ki, hanem mert már a legminimálisabb smink is feltűnő rajtam, mert úgy megszokták, hogy nem hordok...sokkal gyorsabban egyébként, mint amikor először meg kellett szokniuk, hogy hordok...)
Ez nem igazán bátorít arra, hogy térjek vissza a kreatív dolgokra, sokkal inkább biztat arra, hogy ne csináljak semmi szórakoztatót, hanem csináljam szépen a dolgomat, legyek hasznos...és ezt úgy mondom, hogy valami olyasmit tanulok, ami a társadalmi visszajelzések alapján kimondottan haszontalan...De ezt értem...van előttem egy nagyobb cél...ami túlmutat az én végességemen, tudom, miért csinálom...Viszont ha például a sminkelésről van szó, igazat kell adnom a kötekedőknek...mert semmivel nem leszek előrébb, csak az időm lesz kevesebb...és ez rossz hozzáállás részemről...
Mármint minden kétséget kizáróan igaz, hogy semmi praktikus nincs benne...De akkor minek hallgatunk zenét? Minek nézünk filmeket? Minek olvasunk? Minek járunk kiállításokra? Minek megyünk el a színházba? Minek írunk? Minek zenélünk? Minek rajzolunk/festünk? Minek utazunk? Minek csinálunk bármit is, ami szórakoztató? Meg úgy egyáltalán minek csinálunk bármit, ha a végén mind meghalunk, és elkaparnak minket a föld alá? (Utóbbi bekezdés szarkazmus volt, ha elszoktatok volna a borzasztó humorérzékemtől. :D)

Szóval ez csak egy kis "hahó élek" kiáltás volt addig, amíg sikerül rekonstruálnom az eltűnt bejegyzéseimet, igyekszem...Mármint nem halogatom (ami elég nagy szó, mert amúgy nagyon gyakorlott halogató vagyok xD), és majd valamikor lesz valami belőlük, reményeim szerint minél hamarabb...

Kellemes vasárnapot!

2019. március 3., vasárnap

Február könyvekben

Üdv mindenki! :)

A február kevesebb könyvvel telt, mint a január - lévén, hogy a bármi, ami pihenteti az agyam helyett meg kellett fontolnom, milyen könyvekre szánok időt...Szóval most itt a következő havi összefoglaló...38 vázlatom van összesen "egyéb" témájú bejegyzésekkel, de őszintén szólva nem érzem úgy, hogy a végükre fogok jutni, szóval nem tartom kizártnak, hogy kitörlöm mind, és a szörnyen egyhangú hónap összefoglalóimat dobálom csak addig, amíg nem jövök rá, hogy tudnék jobban elférni az időmben (meg egy cipőset, nagyon szeretnék írni a kedvenc cipőimről, de még nem tudom, hogy tudnám megtenni)...egy bejegyzést megírni sok idő, és a többet akarok olvasni mellett ezt az időt inkább a könyvekre szánom...ami szerintem érthető, ugyanakkor kimondottan nem szeretnék könyvelődni...Ezek a bejegyzések, akármilyen mozgalmasak a könyvek...csak könyvek...én meg annyi minden másról is szeretnék írni...lehet ki kéne hívnom magam más témákban is, hogy a felelősségtudatom rákényszerítsen egy jobb időbeosztásra...
Mindegy, visszatérve a bejegyzésre: most még sikerült túlteljesítenem a heti egy könyv mennyiséget, bár hozzátartozik, hogy van olyan könyv, amit hónapok óta olvastam és nagyjából 60 oldalt kellett elolvasnom, hogy befejezzem...ezt kicsit csalásnak érzem, ugyanakkor örülök, hogy végre újra felvettem, mert hajlamos vagyok ÉVEKRE félbehagyni könyveket...Volt egy pillanat, amikor úgy éreztem egyébként, hogy nagyon tartalmasan telt a hónapom...de aztán kénytelen voltam újraértékelni...a fénykép minőségéért meg elnézést, kibeleztem a kamerámat (kellett az elem a faliórámba), és nem igazán sikerült kiegyeznem a fényviszony-témában a telefonnal...szóval vakuztam...higgyétek el, nem ez lett a legrosszabb...

David Grossman - Egy ló besétál a bárba
Mivel most még emlékszem, a múltkorihoz hasonlóan a negatív dologgal kezdeném...szörnyen ironikus módon ez a könyv vége volt...annyira...lehangoló volt...Igazából csodálatos magyar nyelvünkben nincs olyan kifejezés, amivel hangot adhatnék a csalódottságomnak...Az angol "underwhelming" szó is csak megközelíti...Az egész könyv egy nagyon érdekes "kísérlet" volt, a végeredmény viszont szörnyen lapos...Annyira pocsék vége volt a könyvnek, hogyha tudom, hogy ez lesz a vége, el sem olvasom...Mármint az egész könyvet élveztem, nagyon tetszett, valószínűleg ezért voltak túl magasak az elvárásaim a lezárást tekintve...amit nem hogy nem ért el, még meg sem közelítette...igazából nem tudom mire számítottam, valami érdekesre...ez még a legjobb esetben is csak "meh" volt...
Viszont mint mondtam maga a könyv egy nagyon érdekes kísérlet volt...Izgalmas volt, berántotta az olvasót, nagyon kényelmes a kiadás, és szinte letehetetlen volt. Szinte...mivel nagyon nem az én stílusom ez a könyv, nagyjából a felénél eljött a pillanat, amikor átfutott az agyamon, hogy tulajdonképpen mit akarok én ettől? Miért nem megyek, olvasom szépen az Azt, az sokkal inkább az én ízlésemnek megfelelő...szóval letettem és folytattam az Azt...Ez nem azért volt, mert a könyv unalmas, vagy mert elvesztettem az érdeklődésemet...csupán...elkezdett hiányozni a horror...nagyon gyakran megesik, nem tudok túl sokáig "más" jellegű könyveket olvasni, mert egy idő után túlságosan elkezdek sóvárogni a horrorjaim után, aztán meg nem tudok figyelni a könyvre, ami épp a kezemben van...Egyébként hatott...izgultam, szörnyülködtem, sajnálkoztam a főszereplőnknek köszönhetően, és valószínűleg újra olvasnám - a pocsék befejezés ellenére is. Ha minden könyv ilyen lenne (mármint ennyire igényes), gyakrabban olvasnék 2010 utáni köteteket...Egyébként javaslom...talán nem tinédzsereknek. Néhány nagyon komoly téma is felkerül, néhány nagyon kellemetlen viccel keverve - voltak helyek, ahol keresgélni kellett az államat, hogy valaki ennyire...nyersen és gúnyosan beszéljen olyan dolgokról, amikről...de összességében tetszett...

Ker Dukey & K Webster - Ellopott babácskák (Csinos játékbabák 1.)
Négyszer írtam újra az első mondatot, hogy a lehető legvisszafogottabb bevezetést adjam ennek a könyvnek...nem is tudom, hol kezdjem...talán kezdjük azzal, hogy a végén a "nagy fordulat", amire az előszóban megkérnek a szerzők, hogy ne áruljuk el a "top 3 legklisésebb könyv/film fordulat" cím büszke tulajdonosa (de jó arc leszek, nem írom le)...Az enyhe utalásokat pedig egy elég egyértelmű spoiler zárja...Maga a könyv szörnyen unalmas volt egyébként, csak azért olvastam el, mert elkezdtem, meg mert annyira elő volt adva, hogy ez milyen durva, hogy végig reménykedtem benne, hogy na majd most jön a jó/izgalmas rész...ami elmaradt...Tulajdonképpen egy nagyon gagyi, klisés "detektívregény", ezt a tényt elfedendő telenyomva vérrel és nyílt szexualitással...Rám az ilyesmi nem hat (a valóságban szörnyen érzékeny vagyok mások életére, még egy virágot sem tépnék le - a könyvek miatti erdőirtás mindig kevésbé tűnik feleslegesnek, ez egy másik probléma, amin dolgoznom kéne - viszont kimondottan magas az ingerküszöböm, ha könyvekről/filmekről van szó), így fájdalmasan kellemetlen volt, hogy mennyire kétségbeesetten próbálnak keménynek tűnni, de SEMMI, azaz SEMMI nem volt mögötte...a történet nem volt jó, sem eredeti...a sok vér és szex benne (nyilván figyelem elterelésnek/meghökkenteni) is inkább az unalmas ("ééés már megint ez a hülyeség") kategória volt.
Volt benne azért pozitív is...a visszaemlékezések sok esetben egy pillanatig tartanak, és 20 oldal egy pillantás alatt elmegy...itt viszont mikor a főszereplő visszaemlékezik, akkor telik a valós idő is...Tehát amíg a fejében járunk, addig is történik a testével valami...(vagyis szólongatják, nem reagál, vagy sírni kezd az emléktől, nem csak ül ott, mint egy darab fa, és aztán szépen visszakapcsol később, mintha nem is történt volna semmi)
Valószínűleg, ha valaki rosszul van a vértől, "durva" olvasmány lehet, viszont én csak a mérhetetlen izzadságszagot éreztem át rajta, hogy most valami nagyon "beteget" akarnak összehozni, és teledobálják "durva" dolgokkal - még csak nem is feltétlen JÓL beleépítve a történetbe - hogy üssön...Szegénykéim annyira erőlködhettek, hogy összejöjjön, hogy a végeredményen én már csak ezt az erőlködést éreztem...Vannak könyvek, amik természetesen dobálnak az embernek mindent, összeszedettek, és szépen, könnyeden ütik ki az olvasót...meg vannak, amik naaaaaagyoooon próbálkoznak, és nagyon nem megy nekik...Most, hogy túl vagyok rajta, nehéz elhinnem, hogy én azt hittem, hogy ez a könyv komfortzónámon kívül esik majd, és megvisel...hogy teljesen őszinte legyek, azt is nehéz elhinnem, hogy valami, amiben van nyomozás és vér, ilyen elképesztően unalmas tud lenni...
Összegzésként: arra jutottam, hogy a régi thrillerek/horrorok összemérhetetlenül jobbak (vagy legalábbis nekem jobban tetszenek), mint a modernek...Ez igazából nem meglepő, általában hajlamos vagyok a 70-es, 80-as, 90-es évek felé húzni (bármiben), de ez a könyv elég alapot kínál arra, hogy többet ne vegyek "új" thrillert a kezembe...kivéve, ha valaki megbízható író írta...Időhúzásnak éreztem az elolvasását, és nem igazán akarom elolvasni a maradék három részt, mert a spoiler alapján hasonlóan jót unatkoznék csak rajta...egyszerűen ebből az egy könyvből sem tudtak mit kihozni, minek több rész mellé? Ha valami hasonlóra vágytok CSAK jóra, Thomas Harrist és Bret Easton Ellist javaslom - utóbbit a sok vérengzés JÓL könyvbefoglalása miatt (én most éppen vele múlatom az időmet, meglepően sok könyve van az egyetemi könyvtárban - szerencsémre, na nem mintha nem kéne inkább tanulnom); előbbit pedig azért, mert ez a téma engem nagyon emlékeztet a Hannibal könyvekre (van benne nyomozás, meg pszichopata), és igazán több Thomas Harrist kéne olvasnom nekem is (mondjuk azt hiszem csak két könyvét nem olvastam összesen - beleértve azt, ami idén jelenik meg/jelent meg, semmit nem tudok róla, szóval lehet pontosabb lenne a "lassan itt az idő újraolvasni a Hannibal tetralógiát"...kivéve a Hannibal ébredését, amit sosem olvastam, de ha újraolvasom a könyveket, a történet időrendjét, nem a könyvek megjelenését fogom alapul venni, a Fekete vasárnap is tetszett, és tudom, hogy vannak, akik nem értik, hogy lehet thrillert újraolvasni, de ha jól van megírva, nem számít, hogy az ember tudja, mi következik, ugyanolyan szórakoztató lesz, legalábbis nekem nem számít).

Benjamin Alire Sáenz - Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában
A negatív része a könyvnek a stílusa...nagyon nem tetszett a stílusa...Mármint...a történet igényelte ezt a fura vontatott párbeszédes dolgot, de kellemetlen olvasni az ilyet...több könyvben vannak hasonló párbeszédek, csak szőrszálhasogatás részemről, de nem esett jól a szememnek.
Valahogy teljesen elkerülte a figyelmem, hogy ez egy LMBTQ könyv...Nem tudom, hogy történt, utána is néztem, de valahogy átsiklott a figyelmem felette...nem volt egyértelmű (mármint...KMK-nál vannak Szivárvány könyvek, ez Vörös pöttyös), nem volt nagy hangsúly fektetve rá a fülszövegben, és némi fáziskéséssel a tizedik oldalon esett le, hogy mindkét főszereplő fiú...Szörnyen hülyének éreztem magam miatta, mert azért ez olyasmi, amit az ember észrevesz...kellemetlen is bevallanom, hogy ennyire bamba vagyok, de nem akarok úgy tenni, mint aki mindvégig tudta mire vállalkozok...mert nem tudtam (de nagyon örülök, hogy így történt, mert lehet amúgy sose veszem a kezembe, és kár lett volna kihagynom)...A történet a 80-as években játszódik, ami - akármennyire is szeretem - emberi jogokban nem igazán...hát...mondjuk úgy inkább, hogy kevésbé voltak nyitottak...így határozottan érződik, hogy a 21. századi felfogás rányomta a bélyegét...mármint...most véletlenül két kimondottan homofób megnyilvánulásokkal teli '80-as (években játszódó, nagyjából abban az időszakban íródott) horror könyvet is olvasok, és ez nem feltétlenül az írók melegellenességét jelenti, csupán az átlagemberek (még ha azok pénzesek is) ellenszenvét, ezzel szemben itt totál elfogadó mindenki a kapcsolatukkal a családban...Oké, ebben is volt némi gyűlölködés, de az egész könyvben úgy tűnik, mintha sokkal kisebb probléma lett volna a diszkrimináció, mint amekkora volt (persze a legkisebb mértékű diszkrimináció IS diszkrimináció, és probléma, de kicsit úgy éreztem, mintha megpróbálták volna "mentegetni" a nyolcvanas évek embereit). Biztos voltak elfogadó emberek is, de annyira érződik, hogy a szerző egy olyan világban írta, ahol nyitottabbak az emberek (bár még nekünk is lenne hova fejlődnünk nyitottság terén)...Egyébként egy fantasztikus könyv volt...nagyon tetszett...magával ragadott teljesen, imádtam az atmoszférát, úgy éreztem magam, mintha visszautaztam volna 30 évet az időben...Bár elég kiszámítható volt, nem voltak váratlan fordulatok, szépen egyenletesen haladt a végkifejlet felé, miközben nagyon egyedi hangulatot teremtett...bár...ne higgyetek nekem, imádom a nyolcvanas éveket, bármi, ami nyolcvanas évek hangulatot teremt (jól) kedvencem lesz...Olyan volt, mintha egy barátunk kézen ragadott volna, előre bök egy egyenes útra, és végigkísér rajta...a végén meg elengedi a kezünket, visszamutat a bejárt útra, és valami olyasmit mond: "látod, együtt könnyebb".
Azt hiszem ez egy olyan könyv, amit minél több fiatalnak el kéne olvasnia - meg felnőtteknek is, de talán nehezebben értik meg egymást a tizenéves szereplőkkel. Egy csodálatos könyv, végre egyszer teljesen megértem, hogy miért kapott valami annyi díjat...Nekem korábban segített volna, mert voltak meleg haverjaim (amikor volt szociális életem), és úgy érzem ebből a könyvből sok dolgot tanultam, hogy hogyan tudnék jobb (támogatóbb) barátjuk lenni...és ezzel eléggé elkéstem, a könyv után visszagondolva borzasztóan viselkedtem...mármint...nem bántottam őket azért, mert "mások"...én azzal bántottam őket, hogy "ugyanolyannak" tartottam, mint mindenki mást... Ha az embernek valamivel nincsenek problémái hajlamos elfelejteni, hogy azok a problémák léteznek. Szóval ezen felbuzdulva több ilyen jellegű könyvet szeretnék olvasni, hogy ha bármikor hasonló helyzetbe kerülnék, jobban csinálhassam, mint a 10 évvel ezelőtti énem...és azt hiszem másoknak is segíthet megérteni ezt a küzdelmet, akkor is, ha ők nem mennek keresztül rajta. Illetve - bár ez csak egy felvetés, nincs mivel alátámasztanom - nem tartom kizártnak, hogy aki hasonló helyzetben van, és nem egészen tud mit kezdeni a dologgal, azoknak is segíthet...Kívülállóként volt lehetőségem végignézni néhányszor ilyesmit...és együtt könnyebb (és az emberek borzasztóak tudnak lenni, szóval néha élettelen barátokkal /könyvekkel/ még könnyebb)...Egy próbát meg amúgy is megér, veszteni senki nem veszthet vele. És természetesen: legyetek nyitottak, legyetek elfogadóak, legyetek kedvesek egymással, és ne féljetek attól, akik vagytok! :)

John Steinbeck - Egerek és emberek
Nehéz negatív dolgot előhalásznom a könyvről...mármint...őszintén úgy érzem, hogy nincs negatív része...Ha nagyon sokáig gondolkodom is csak azt tudom mondani, hogy elszoktam az ilyen stílusú fordításoktól, így néhány szófordulat teljesen váratlanul ért...de ez nem is igazán negatív dolog, többet kéne "régebbi" szépirodalmat olvasnom..."régi" fordítással...Szóval igazából nincs semmi negatív, amit mondhatnék róla.
Szívfacsaró volt, ahogy George elmesélte Lennie-nek, milyen jövő vár rájuk, és ahogy a sok újra meséléstől, amit valószínűleg eleinte csak esti mese gyanánt mondogatott még ő is elkezdett hinni benne...aztán kedves írónk szétzúzta azt az álmot - ami eredendően nem is volt több egy fikciónál...A két főszereplő remekül kiegészítette egymást, és kicsit olyan volt, mintha őket kettejüket behajintották volna a ringbe az egész világ ellen...Még szívszaggatóbb volt a pillanat, amikor George-nak be kellett látnia, hogy Lennie (akármilyen kedves idióta is) túl veszélyes a társadalomra. Mivel a történet folyamán szépen körbejárhattuk egymásra utaltságukat az utolsó döntése még tragikusabb volt...Bár a korai "inkább mennék nélküled, csak púp vagy a hátamon felfogás" kissé beárnyékolja ezt a döntést, úgy érzem az egész könyv arra épült, hogy be kellett látnom: ez egy önzetlen cselekedet volt...Ugyanakkor a könyv közepén, mikor az öreg félvak félsüket kutyának a lelövése volt a téma, elgondolkodtam rajta, hogy akár fogyatékos, akár nem, helyes-e analógiát vonni ember és állat között? (Aztán arra jutottam ismét, hogy valószínűleg sok más lehetősége nem volt, és nem tudta volna gondját viselni Lennie-nek.) Az űzöttség, a meg nemértettség, a mindennapok küzdelme a fennmaradásért, miközben egy távoli álomképet kergetnek...És amikor végre közel kerülnek, gyorsan ellibben előlük...Tragikus...
Az egész könyvet egy nagy sóhajtással zártam...korántsem a megkönnyebbült fajtával...Aztán mikor kicsit összeszedtem magam két konklúziót vontam le belőle...Egy...nekem kell egy belőle itthonra, korábban is el kellett volna olvasnom, miért halogattam? (Megoldás: elolvasom az angolt is, és amelyik jobban tetszik azt megveszem magamnak itthonra.) Kettő: ez mégis miért nem kötelező olvasmány? Szörnyen örültem volna, ha kötelező, és még most is, hogy már rég túl vagyok a kötelező olvasmányokon (korban), hogy ilyeneket kéne olvastatni az emberekkel...Persze értem, manapság már a modern dolgokat szeretjük, de komolyan hogy lehet a Harry Potter kötelező, ez meg nem? (Mármint...én eleve nem szeretem a Harry Pottert, de még ha ettől elvonatkoztatok is, azért nem egy szinten vannak.) Értem én, a gyerekeket szórakoztató irodalommal kell rávenni az olvasásra, kímélni kell őket az "elavult", "nehéz" olvasmányoktól...DE Nemecsek, a kis Bicebóca, és Lennie halála - nem beszélve a Légy jó mindhalálig úgy...egészéről - talán valamivel többet tanít (még ha kevésbé "szórakoztatóak is"), mint néhány seprűn repkedő alak...Mármint megértem, nem az igényes olvasmányokon van a hangsúly (ne értsetek félre, nem gondolom, hogy a Harry Potter igénytelen lenne), hanem azon, hogy legalább valamit olvasnak, és arra jó az ilyesmi, de hogy van ismerősöm, aki büszkén jelenti ki, hogy "ilyen hülyeségeket nem olvas, mert ő a Csontváros sorozatot szereti"...velem egykorú...Ez nekem már sok...nem kell mindenkinek szeretnie az "ilyen hülyeségeket" (értsd: szépirodalmat; őszintén szólva én se szerettem a Légy jó mindhalálig-ot; és még őszintébben, el nem tudom képzelni, hogy ki dönt arról, hogy egy irodalom mennyire szép), de talán ahelyett, hogy félresöpörjük, mert mi csak trendi szórakoztató irodalmat szeretünk, figyelnünk kéne, hogy azok az "öreg, unalmas" könyvek mit akarnak nekünk mondani...(Ne értsetek félre, azt sem gondolom, hogy a Csontváros igénytelen lenne, de kifogásként használni azért elég erős túlzásnak érződik...)

Mihail Bulgakov - Kutyaszív
150 oldal sincs, én meg azóta olvasom, amióta megvettem (nagyjából négy hónappal ezelőtt)...Ez elég sok mindent elmond..De nem szeretem a sci-fit...Sci-fi rajongó ismerőseim mindig azzal jönnek, hogy a későbbiekből ('60-as évekbeli) kéne válogatnom, de irodalmilag sokkal közelebb áll hozzám a század eleje, szóval ha EZ nem köt le, a későbbi pláne nem fog...Rendesen szenvedtem vele, hogy átjussak rajta...Nem mintha unalmas lett volna, egész érdekes volt a történet, de annyira nem kötött le, hogy vagy 5 oldalanként félretettem, hogy valami olyat olvassak, amit szeretnék olvasni. Én próbáltam, próbálkozok sci-fikkel (természetesen a klasszikusokkal, ami sci-fi rajongó ismerőseim szerint hiba, mert unalmasak). Nem értem miért nem lehet elfogadni, hogy valaki nem szeret egy műfajt, egyszerűen KÉPTELEN vagyok odafigyelni (ez egyébként más élethelyzetekben is problémás, hajlamos vagyok elkalandozni a gondolataimban)...Ők nem szeretik a horrort, mégse kezdek térítésbe, hogy milyen horrort olvassanak, és meglátják megszeretnék...igazából szörnyen unalmas azt hallgatnom, hogy a sci-fi az egyetlen értelmes műfaj, ami irodalomnak álcázott filozófiával bombáz minket...ha annyira filozófiát akarok olvasni, köszönöm, inkább a száraz tanulmányokat választom, ha meg irodalmat akarok olvasni, köszönöm a legkevésbé filozofikus művekből is képes vagyok levonni a következtetéseket...a magam tempójában próbálkozom, de szerintük rosszul próbálkozom, csak azért nem veszem észre, hogy a sci-fi nagyjából az egyetlen értékelhető irodalmi műfaj...És tudom, kérdezhetnétek, hogy jön a műfajra való panaszkodásom a könyvhöz...úgy, hogy ez a könyv túl sci-fi volt már nekem (mármint túl tudományos, túl fantasztikus - úgy mellesleg a fantasy a másik műfaj, amivel nagyon nehezen birkózom meg)...Az egyetlen dolog, amit ez az erőszakos hittérítés elér, hogy még kevésbé leszek nyitott a műfajjal, bár most még van vagy két novellás kötetem, ami ebben a műfajban íródott, és nincs még vége - illetve másik, elfogadó sci-fi rajongó barátomnak köszönhetően még vannak regények is, amiket szívesen kezembe vennék. Bár nem vagyok benne biztos, hogy csak azért, mert kedvesen javasolták, jobban fog tetszeni, de egy próbát megér. Nehéz nyitottnak maradni, ha az embert folyamatosan támadják miatta ÉS amúgy is az élet túl rövid ahhoz, hogy kényszerből olvassunk szórakozás helyett...
A könyv egyik legnagyobb pozitívuma számomra az volt, hogy elég bátorságot és erőt adott ahhoz, hogy neki álljak a Frankensteinnek is...Illetve azt hiszem, megpróbálkozok a Mester és margaritával - nézzétek, ahogy végigszenvedem azt is, és végtelen önutálatba süllyedek, amiért ilyenekkel kínzom magam...Illetve pont kapcsolódik az előző könyvnél felvetett kérdésemhez...A kutya lehet-e ember? Csak az agyban dől-e el, hogy kik vagyunk, mik vagyunk? Milyen messzire vagyunk hajlandóak elmenni a fiatalság (örök élet) reményében? Igazából rengeteg érdekes kérdést elénk vet a könyv, mintegy mellesleg, totál nem kapcsolódva a mélyebb tartalomhoz, kicsit szégyellem magam, hogy ennyire szenvedősen rágtam csak át magam rajta...Plusz egy nagyon érdekes társadalom kritikát is megfogalmaz...hogy pontosabbak legyünk, nagyon érdekes...kommunizmus kritikát? Mivel nem éltem az akkori Oroszországban, nem tudom, hogy mehettek a dolgok, de ez alapján az írás alapján azért el tudom képzelni - illetve azt is, hogy ez egy űzött könyv volt, és ha az írót elkapják vele, vagy megtorlással kell szembenéznie, vagy emigrálnia. Igazából ha innen akarom megközelíteni, nagyon hasonlít az Állatfarmra...lidérces jövőképeket vetít elénk, ugyanarra a témára vonatkoztatva...Egyébként az egész könyvnek...nagyon különleges humora van...leginkább a kellemetlen szóval tudnám jellemezni...Tudjátok, mint amikor az embert zavarba hozzák valami borzasztó dologgal, és kínjában csak nevetni tud..."Hehe...hehehe...he...he...he...és most megyek felakasztom magam...he...he..."
Végül csak azért fejeztem be, mert szükségem volt a könyvjelzőre belőle...na meg amúgy is, fejezzük be, jó lesz plusz egy könyvnek az ötvenből...De őszintén szólva ezzel az alig 150 oldallal többet szenvedtem, mint általában az 5-600 oldalaimmal szoktam...Megbántam, hogy elolvastam? Nem...Annak tudatában, amit olvastam újraolvasnám? Nem...Viszont egy nagyon érdekes élmény volt, a kellemetlen kellemesebb fajtájából, amit bár olvasni nem élveztem, erősen megmozgatta az agyamat...Ha kedvelitek az ilyen kísérletezgetős, műtős, dolgokba bújtatott társadalom kritikákat, javaslom. De nem nekem való.

Szóval ezt az öt könyvet olvastam el februárban, végül egész vegyes tapasztalatokkal zárult a hónapom...Ti miket olvastatok mostanában? Ezek közül olvastatok valamit? :)

Kellemes vasárnapot mindenkinek! (Én meg megyek vissza tanulni...)

2019. február 24., vasárnap

Könyvtári kalandok

...mert ha az embernek nincs ideje olvasni, és szerez húsz könyvet, a könyvtárba kell menni MÉG TÖBB könyvért...

Sziasztok!


Ma valami olyasmiről írok, amiről nem hittem, hogy fogok...leginkább azért, mert általában csak tanuláshoz szükséges könyvekért járok a könyvtárba...viszont a pénzem és a polcaim könyvtároló képessége véges, így úgy döntöttem, hogy ezúttal kiveszek néhány könyvet, ami tényleg érdekel...mielőtt megvenném őket...Azért a teljes spórolás nincs meg, mert a kedvenc könyveimből KELL egy példány itthonra, mert notórius újraolvasó (és gyűjtögető) vagyok...nagyon jó fotografikus memóriával...szóval ha van egy sor, ami tetszik, gond nélkül magam elé tudom idézni az oldalt, amelyiken van (így nem is kell külön jelölnöm a kedvenc részeket, mert tudom hol vannak)...ez néha borzasztóan megnehezíti a vizsgákat, mert előttem van a könyv, viszont a betűk nem szavakká, hanem homályos csíkokká válnak...ha a kezembe adná valaki a könyvet, amiből készültem, valószínűleg pillanatokon belül ráböknék benne arra, amit mondani akarok, de az emlékeimben nem olvasható képként jelenik meg...Szóval a lényeg: szükségem van itthon a kedvenc könyveimre, és akárhányszor olvastam korábban másik kötetet, szükségem van arra, hogy a polcon álló példányt is elolvassam, mert csak úgy tudom megjegyezni mi hol van...Tulajdonképpen csak azért vonszoltam haza ezt a nagy kupac könyvet, hogy tudjam a későbbiekben, mit is akarok megvenni...

Einfach Schreiben (Sominé Hrebik Olga)
Mindig is problémám volt a hivatalos írásbeli kommunikációval...magyarul is...angolul is...németül is...Valószínűleg ehhez köze van ahhoz, hogy szorongok, ha idegenekkel kell beszélnem, de bármelyik tanáromnak írok, kétségbeesetten futtatom át legalább három emberen, hogy elég udvarias-e a dolog...arról nem is beszélve, hogy a formális résznél totál meg vagyok lőve...a mai napig nem tudok levelet címezni egyedül...mindig visszakérdezek egy csomószor, hogy mit hogy csináljak...bár levelet ritkán írok, azért a nyelvvizsgán illik úgy csinálni (legalább), mintha tudnám, mit csinálok...A maxim könyvei nagyon jó felépítésűek, nagyon könnyen használhatóak, nekem van két másik (Einfach Grammatik és Sprich einfach B2!), és szeretem őket...Nem elegek önmagukban, mert lusta dög vagyok, és folyamatosan ellenőrzés alatt kell tartani, hogy rendes tempóban haladjak, de nagyon jó könyvek, és néhány angolt is fogtam tőlük a kezemben, szóval szeretettel javaslom nektek, ha nyelvet akartok tanulni...
Ezt a kötetet csak azért hoztam haza, hogy megnézzem van-e benne bármi használható számomra, és ha van, kiírjam belőle...Viszont az egész könyv hasznosnak tűnik, így majd kedvezménnyel veszek belőle egyet magamnak...Tudom, minek, ha tudom ezt is használni, de sokkal kényelmesebb, ha nem kell a határidőkön görcsölnöm; arról nem is beszélve, hogy nekem jegyzetelnem kell, hogy tudjak tanulni, és a könyvtári könyvet nem akarom összefirkálni...

David Grossman - A világ végére
Ez egy beleolvasós könyv, ugyanis sokkal vastagabb, mint amit most be tudnék az időmbe préselni...az Azt hónapok óta olvasom és nem jutok a végére (mert egyszerre mindig több könyvet olvasok, és bármi, ami 600 oldal felett van, túl nagy elköteleződést jelent). Viszont Grossman másik könyve nagyon tetszett, amennyire tudom csak két kötete jelent meg magyarul, és eredetileg nem angolul ír...bár angolra fordított könyve több is van (és semmi problémám az angolul olvasással), ha már FORDÍTÁST olvasok, akkor mindenképp a magyart akarom...angolul olvasni csak azért szeretek, mert nem veszlik el a kedvenc (túlnyomórészt amerikai) íróim stílusa a fordításban...
Ha most nem lesz elég kapacitásom rá, később visszatérek hozzá, ez sokkal inkább "felmérés" lesz, hogy vajon érdekel-e a történet...azt gondolom, hogy elolvasom az első 50 oldalt, vagy valami hasonlót, néhány fejezetet, hogy lássam megéri-e foglalkoznom vele...ha tetszik végigolvasom (ha lesz rá időm), VAGY félreteszem, hogy később elolvassam (mikor lesz rá időm), ha nem tetszik, valószínűleg elfelejtem a közeljövőre, és csak a képzeletbeli listámon tartom meg, hogyha egyszer nyugdíjas leszek kötelességtudatból befejezzem...

John Steinbeck

Rosszkedvünk tele
Steinbeck olyasvalaki, akit többet KELL olvasnom, mert szeretem olvasni. Ez és a Kedves csirkefogók listás volt, de amennyire emlékszem ez volt a rövidebb, ezért ezt hoztam el...az listán marad, később nekiülök annak is, de most egyszerűen túl sok könyvet hoztam el, nem akartam az egész Steinbeck polcot hazahozni...

Egerek és emberek/Lement a hold
Az Egerek és emberek az egyik legrégebb óta várt könyv...rengetegszer el akartam olvasni, rengetegszer meg akartam venni, de aztán sose jutottam el addig, mert mindig leltem MÁST...most viszont végre elolvastam...és tetszett...maradjunk ennyiben (egyelőre).
A Lement a hold nem érdekel, de nem volt külön kötetben bent az előbbi, így ezt hoztam haza...bár az ösztönös első gondolat az lenne, hogy olvassam el, ha már itthon van, szerintem lesz nélküle elég Steinbeckem, az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan könyveket olvassak, amik kicsit sem érdekelnek...persze, ha elfogy az összes Steinbeck, ami érdekelt, akkor lehet nekiülök, mert ő már nem fog újabb regényeket írni, be kell osztanom a régieket, de egyelőre - és úgy a következő évekre - nem igazán érzem úgy, hogy én ezt el akarom olvasni...

Of mice and men/Cannery row
Az Egerek és emberek annyira tetszett magyarul, hogy nem engedhetem meg magamnak azt, hogy ne szerezzek egyet itthonra...Viszont amerikai íróról van szó, én meg szeretek eredeti nyelven olvasni...Szóval...amikor megláttam a könyvtárban, hogy angolul is bent van, mindenképp el akartam olvasni így is...Az egyetlen oka annak, hogy ilyen "rövid időn belül" a fordított és eredeti változatot is el akarom/fogom olvasni, hogy egyet mindenképp veszek itthonra, és így ingyen tesztelhetem, hogy melyiket akarom...Nem volt bajom a fordítással, a KMK-nál van is szép borítójú, de ha az angol jobban tetszik, azt veszem meg...mert...egy példány elég belőle, és szeretném, ha az az egy a legélvezetesebb lenne...
Nem tudom, hogy ezt lefordították-e magyarra, és ha igen, mi lett a címe, 1982-ben készült belőle egy film, "A kék öböl" címen...Ez a történet érdekel, és - mint mondtam - nem láttam magyarul belőle sehol, szóval ezúttal kihasználom a 2in1 kötetet rendesen...:D

George Orwell - Animal farm
Tudjátok, ha valamit ezt igazán szégyenkezve vallom be: sose olvastam angolul Orwellt...egyszerűen nagyon lassan tudatosult bennem, hogy angol író...valószínűleg a születési helye zavart össze, nem tudom...Mindenesetre itt vagyok, pótlom ezt a szégyenteljes hiányosságot, és ha újra beleszeretek, valószínűleg nyugdíjazom a magyar verziót (amit annyiszor olvastam, hogy keresztben kettétört a gerince), és valahonnan szerzek egy angolt is...Hogy teljesen őszinte legyek, nagyon kedvelem a fordítást, és sose éreztem késztetést, hogy mellétegyem az angolt is...de majd most elolvasom, és kiderül...(Bár halkan be kell vallanom, nem szeretek angol írókat olvasni angolul...az angol irodalmi nyelvben nem igazán vagyok jártas - lévén, hogy az "angol" szókincsem nagy része a '80-as évek Amerikájának popkultúrájából származik...az amerikai irodalom közel áll hozzám, de az angollal kínlódok...próbálkozok, Draculát is nagyon kedvelem, de közel sem annyira természetes, hogy értem, amit írnak, mint az amerikainál...sokkal több időbe telik felfognom, amit így olvasok, a szófordulatokat gyakran szótáraznom kell, és úgy egyáltalán nem élvezem annyira, mint a tengerentúliakat...)

Milan Kundera - Tréfa
Két könyvet javasoltak Kunderátólt...az egyik Az élet máshol van, amibe nagyon csúnyán belebuktam...én...én próbálkoztam...de a költő haláláig nem jutottam el...az, hogy egyáltalán nem élveztem, az nem kifejezés arra, amit éreztem...próbáltam kötelességtudatból végigtolni, a végén már úgy olvastam, hogy oda se figyeltem arra, amit olvasok - beláttam, hogy ennek semmi értelme nincs, és inkább visszavittem (majd nyugdíjas koromban átharcolom magam rajta, mert NEM hagyok félbe könyvet). Viszont sokkal kitartóbb/mazochistább vagyok, mintsem lemondjak Kunderáról, mert olyan ember javasolta nekem, akinek az értékítéletében bízok...szerinte ez a könyv tetszene nekem...bár a másik kissé kedvem szegte, nekifutok még egyszer...ha ez se megy, mehet a nyugdíjas olvasmányok listájába, de az első 50 oldalnak mindenképp nekimegyek...bár őszintén bevallom szörnyen kedvetlenül, mert nem volt jó élmény, és biztos vagyok benne, hogy nem tud olyat írni/úgy írni, amire azt mondom, hogy kedvelem az írót...de a könyvet még kedvelhetem...

Bret Easton Ellis - Amerikai psycho
Ezt a könyvet EZER ÉVE meg akarom venni...de mindig túl drága, mindig van valami más, amit szívesebben megvennék, mindig halogatom...és egyszerűen nem bírom kivárni magamat...muszáj volt kivennem (el is kezdtem olvasni), mert nem tudok annyit várni, hogy "meg tudjam venni" magamnak...eddig nagyon úgy néz ki, hogy ha elolvastam még mindig meg akarom majd venni, mert tetszik...De nem bírtam volna megvárni, hogy legyen egy sajátom...hazahoztam a könyvtárból, és rögtön nekiálltam olvasni (oké, előtte tanultam, de amint belefáradtam a tanulásba, repült minden, és elkezdtem). Lehet, hogy azért, mert olyan régóta vágyom arra, hogy elolvassam, lehet azért, mert egy zseni volt ez a fószer, de hatalmas, hatalmas, HATALMAS elvárásokkal ültem neki...és mit ne mondjak, nem csalódtam benne - eddig, de még csak 120 oldalt olvastam el, igen, együltőhelyemben...vannak dolgok benne, amik nem tetszenek, de a könyv remek, ez a nem tetszés sokkal inkább "egyetnemértés", nem a könyv hibájából fakad...Szóval...most éppen nagyon boldog vagyok, hogy milyen remek könyvet olvasok...majd amikor a végére érek, leírom róla úgyis a negatív gondolataimat is, de az összhatás fantasztikus, és több ilyen könyvet kéne olvasnom...mármint nem pont ilyen témájút, csak olyat, amit ennyire JÓ olvasni...
...annak ellenére, hogy a könyvtáros, bár szó nélkül lehúzta a fél Steinbeck polcot nekem, itt felnézett, és kicsit szájhúzva, kicsit aggódva figyelmeztetett, hogy "ez egy nagyon durva könyv", és közben olyan bizonytalanul nézett rám, mintha arra számítana, hogy ja, ez véletlen volt, inkább itt hagyom...Nem akartam bunkónak tűnni (mégse adná ki jól magát, ha a kedvesen figyelmeztető könyvtárosnak azt válaszolnám, hogy elég nagy vagyok ahhoz, hogy eldöntsem mit olvasok), illetve elég zárkózott vagyok (ezért nem akartam azt se megosztani vele, hogy épp ezért kell), így az izgatottságomat (a könyv iránt) elnyomva csak azt válaszoltam, hogy "próbáltak már másról is lebeszélni, de kíváncsi vagyok"...Egy ilyen "oké, te tudod, én szóltam" pillantást kaptam válaszul, és lehúzta a könyvet...

Ti miket olvastok mostanában? Hogy telt a hét?

Kellemes vasárnapot! :)

2019. február 14., csütörtök

TOP 5 romantikus nóta

Sziasztok! :D

Úgy gondoltam idén a Valentin napot veletek töltöm! Mármint...amúgy hülyeségnek tartom az egész Valentin nap dolgot, mert ha szeretsz valakit, remélhetően egész évben kifejezed neki, nem évente egyszer, de úgy gondoltam idén próbálkozok, és itt vagyok egy igazán Valentin-napi bejegyzéssel...Először jó szokásomhoz hűen el akartam viccelni az egészet, de aztán kilőttem a Prosectura-Fürgerókalábak-Hatóságilag Tilos klasszikus trioját, és úgy gondoltam kivételesen komolyan veszem a dolgot...nem fogok belehalni...Na jó, igazából ez irónia volt, és bár olyan "romantikus" dalokat válogattam, amiket nagyon kedvelek, ha édes, komoly Valentin napra vágytok, meneküljetek inkább...:D
A sorrenddel voltak gondjaim, de azt hiszem nagyjából sikerült jól számoznom. Ne ijedjetek meg, azért túl komolyan így se veszem, csupán a közös zenehallgatást akarom visszahozni, és megmutatni néhány kedvencet. :)

1. The Misfits - Die die my Darling
Meglepetéééééés! Ilyen, mikor komolyan veszem a dolgokat...Nem de komolyan...ez miért ne számítana romantikusnak, hisz még a címben is kedvesem...? Majd a második kedvencem alá fogja támasztani...Na meg horror témában túl sok romantikát nem lehet találni...A dalt ITT találjátok, a fantasztikus Graves verziót pedig ITT, a Metallica bohóckodásáról meg nem akarok beszélni...Személy szerint Danzig a kevésbé kedvelt énekeseim közt volt, és abszolút Graves rajongó vagyok. Igazából nagyon érdekes szerintem megfigyelni azt a komoly gitártechnikát is, amivel azt a nagyjából 3 akkordot előadják...ha valakinek szerenádot akartok tartani, ez a tökéletes dal hozzá, még akkor is, ha soha nem tartottatok előtte gitárt a kezetekben! (Amíg rád nem hívják a szomszédok a rendőröket. :D)
(Mármint ez punk...duh...senkit sem érdekel a zene...Doyle maga nyilatkozta, hogy úgy lett banda tag, hogy nem tudott gitározni, csak azokat játszotta el, amiket felvettek...és ez a szépsége a dolognak...:))

2. Marilyn Manson - Eat me, drink me
Még egy csodás, alig vérengző klasszikusról...ti éreztétek úgy, hogy annyira szeretitek egymást, hogy legszívesebben elfogyasztanátok a másikat? Hát mi ez, ha nem igaz szerelem? Úgy mellesleg a "romantikus" rétegen túl kimondottan nagy rajongója vagyok az Alice Csodaországban témának...Egyszerűen fantasztikus...ahogy a két dolog ebben a melankolikus, torz, kegyetlen és mégis gyönyörű harmóniában eggyé válik. (Úgy mellesleg láthattunk már "durvábbat" költőktől is, miért akadnánk fent a jó öreg Mansonon?:D) Olyan kellemesen lehangoló...ITT hallgathatjátok meg.

3. Marilyn Manson - Heart-shaped glasses (When the heart guides the hand)
A kellemetlen beismerések ideje: én ezen a számon sírtam már...Nekem is volt ilyen kék szeműm az életben...(Nem lányom mondjuk, de a kék szemekkel el lehet varázsolni...xD)
Őszintén hiszem, hogy ez Állattemető magasságokba emelkedik, ugyanis nem tudok róla mit mondani...Hallgassátok meg, és ha volt hasonló élményetek, valószínűleg magával ragad, ha nem akkor meg nem. Mármint alapvetően olyan bugyutának nevezném a zenét alatta, és nem is igazán az a pörgős dolog, és egyébként egész pozitív felhangja van (hát...az előbb gyilkoltunk meg embert ettünk, ahhoz képest mindenképp), nem tudom engem miért hangol le...ITT a videó hozzá. :)

4. Murderdolls - Blood stained Valentine
TÖKÉLETES! Igazi B-kategóriás horror romantika csoda...a hangulata, a szövegvilága, MINDEN...Imádom az ilyen filmeket...Imádom ezt a dalt! ITT találjátok ezt a dallamtapadós csodát - és ma egész nap ezt fogom dúdolni...Egyébként a bandától említésre méltó még a Die my Bride és a Love at first fright című csoda is a témában...:D

5. Snow White's Poison Bite (ft. Michale Graves) - Zombie Romance
Erről már a múltkor írtam...de...Michale Graves...mindent megszerel! Még a zombikat is...alapjáraton nem szeretem a zombikat, de ez is bele illik a nagy kedvenc B-kategóriás tinihorror témába...annyira "látványos"...és annyira kedvelem M. G. hangját...lehetnének földönkívüliek is, akkor is az egyik kedvenc számom maradna...ITT pótolhatjátok, ha a múltkor lemaradtatok volna! ;)

Nektek mik a kedvenc "romantikus dalaitok"? :D
(Vagy tényleg romantikus dalaitok, ha kedvelitek az ilyesmit? :) )