2015. december 31., csütörtök

Az adventi kalendáriumom

Sziasztok! :)

Mindenek előtt szeretnék bocsánatot kérni a RÉMES képminőségekért, a termékek jelentős részét telefonnal tudtam csak befotózni, és a borzasztó fényviszonyok nem igazán voltak a segítségemre...A "friss" képes bejegyzéseknél decembertől valszeg január végéig, de lehet valamivel tovább is így marad, igyekeztem a körülményekből kihozni a legtöbbet, dee...hát...ennyire futotta, sajnálom...

Forrás: Facebook

Az év utolsó posztjaként szeretném megmutatni nektek az eddigi életem legizgalmasabb Karácsonyi ajándékát...Mivel elég húzósra sikeredett a decemberünk - illetve a novemberünk, és majd a januárunk is érdekes lesz, de a költözésről később - anya úgy gondolta meglep valami különlegessel...Az évben valahogy valamikor azzal keltem, hogy nekem kozmetikumos adventi kalendárium kell...A makeup revolution le volt fosztva, plusz a postaköltséggel nem érte volna meg már...azon kívül pedig csak a Balea naptára volt elérhető, aminek - bár az ára jó volt - szépen, lelkiismeretesen feltüntették az összes ablak tartalmát a hátulján...Így elég gyorsan letettem a dologról...
Hónap elején viszont mentünk Budapestre (ugye rokonokhoz), és anya riasztotta unokanővéremet, hogy készítsen egy ilyet...így nekem lett az egész Földön (mindenféle túlzás nélkül) a legkülönlegesebb naptáram...Unokatesóm két nap alatt ragasztgatta, vagdosta, és vásárolta össze a szükséges dolgokat hozzá, és olyan termékekkel töltötte fel a saját készítésű dobozkákat, amiket Miskolcon nem lehet megszerezni...Minden nap izgatottan vártam az éjfélt, hogy újabb dobozka nyílhasson, nehéz napokon a nap végét, és amikor azt hittem, hogy nem - vagy nehezen - tudja felülmúlni önmagát a naptárka, mindig újra meg újra meglepett...Az eredeti elképzelés az volt, hogy a költözés okozta hát...elég kényelmetlen helyzetet feldobja ez a "kis" ajándékocska, és amíg anya minden nap arra várt, hogy szóljon a leendő házunk előző tulaja, én minden nap az újabb dobozkáimat vártam...
Remek volt, bár unokatesóm közölte, hogy többet nem...ilyet soha...Minden esetre én nagyon élveztem, szörnyen izgalmas decemberem volt nekik köszönhetően (kit érdekelnek a zh-k meg ilyenek, amikor van naptáram?! :D), és úgy gondoltam egy külön posztot mindenképp megérdemel tőlem ez a dolog - plusz nagyon sokat vásároltam a hónapban, és nem akartam beleolvasztani ezeket a termékeket is...xD

Az első négy nap egy dobozkába került...Volt benne egy havas szilva illatú szappan (a szív alakú), amit én valszeg nem fogok elhasználni, mert olyan jól néz ki...Aztán egy flormar matte m07-es körömlakk, amitől először borzasztóan megijedtem, mert van matt körömlakkom piros is a flormartól, és azt hittem ez az, de én a sötét pirosat vettem meg, ez pedig a piros piros, szóval nagyon örültem neki, mert csodálatos a színe - múltkor is gondolkodtam, hogy melyik legyen, de végül a sötétebb mellett döntöttem...A Douglas körömlakkjavító toll acetonmentes elvileg, és igazából el nem tudom képzelni, hogy ez hogy működik a valóságban...sokszor néztem ilyen jellegű termékeket, de sose ragadott magával, hogy márpedig én enélkül NEM tudok, és nem is akarok élni - vannak ilyen termékek is, de ez nem az volt...ennek ellenére nagyon kíváncsi leszek rá, hogy mit tud...Az Yves Rocher-tól is volt benne három minta (fiatalos ragyogást biztosító alapozó 200-as beige árnyalatban, ránctalanító és feszesítő krém, valamint egy gazdagon hidratáló krém - amennyire le tudom fordítani, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, nincs magyar felirat...). Őszintén rajongok a mintatermékekért, rengeteg termékmintát használgattam az elmúlt pár hónapban - vagyis arcra valóakat, a tusfürdős-testápolós dolgokat általában tartogatom, mert majd azt viszem nyaralni (és ügyesen itthon hagyom xD) - szóval kíváncsian várom őket is...:)

Balmi supercube lipbalm bling ~ Roseberry -> Annyira elképesztően gyönyörű a csomagolása, ha elfogy is megtartom ezt a kockát! Egyébként nagyon finom illata - és íze - van, amikor megláttam, egyből ki kellett bontanom...bár különösebben színe nincs, de mindenképp szeretnék kicsit bővebben is írni róla a későbbiekben, mert nagyon különleges termék, és nagyon megkedveltem - igen, nagyon jól hidratál is, de psszt...;)

Yves Rocher ajakápoló kandírozott narancs és fahéj -> Feltett szándékom volt ezt a terméket megvenni, ha bolt közelben vagyok...És pont aznap, mikor mentünk volna a márkaboltba bontottam ki ezt a dobozt, és annyira megörültem, hogy muszáj volt ezt is felkennem...amúgy is történt egy kisebb baleset az előző ajakápolómmal - erről majd később - szóval nagyon jókor jött! És még pénzt is spóroltam vele...tökéletesen eltalált dobozka...:)

Douglas beauty system arcmaszk -> Teljesen őszintén bevallom, hogy fogalmam nincs, hogy ezt a terméket hogy kell használni, vagy mire specializálódott, mindenesetre ez a kiszerelés nagyon tetszik, és ha lesz normális fürdőszobánk, akkor mindenképp el fogom használgatni...Ha nem lehúzható arcmaszk, akkor ez a kiszerelés elég nagy, és még abban se vagyok biztos, hogy egyáltalán kínozhatom ilyesmivel a bőrömet, szóval...majd kiderül, milyen lesz...mindenesetre nagyon megörültem, mikor megláttam mivel van dolgom...:)

Yves Rocher körömlakk ~ 61, vert canard (3ml) -> Ez egy elképesztően cuki kis minikörömlakk, amikor megkaptam, akkor nagyobb volt a körmöm, mint maga az üvegcse...A színe pedig nagyon különleges zöldes árnyalat, és nekem maga a csomagolás (a minta) is tetszik...Amikor először megláttam, abszolút elbűvölt a kicsike...:)

Douglas kétfázisú szemfestéklemosó (XS - utazóméret) -> A legelső felháborító dolog ezzel a termékkel kapcsolatban, hogy utazóméret, az avonnak pedig a TELJES kiszerelésű terméke ekkora...Ez nem ennek a terméknek a rovására megy, hanem Avonéknak...Nem igazán rajongok ezért az állagért, de pozitívan állok a dologhoz, ugyanis az előbb említettnél csak jobb lehet, és amúgy is milyen cuki már...:D

Yves Rocher sérum végétal ránctalanító és feszesítő nappali arckrém (10 ml) -> Ez a termék ugyanolyan, mint az egyik minta, de sajnos még mindig nem tudok pontos megfogalmazást rá (magyarul), hogy mire is képes vagy való...Igazából én ennek a terméknek is nagyon örültem, bár kétlem, hogy egy hónapnyi adag lenne benne - egy hónap után ígér látható eredményt...És most kérdezhetnénk, hogy minek nekem ránctalanító/lifting hatású arckrém...Nem vagyok ráncos (vagyis a szemem környéke elég rossz állapotban van, majd keresek rá egy jó hidratálót...a minden napos smink, a hidratálás teljes elhagyása, és a gyakori sminkben éjszakázás...), viszont tokám van (igen, vékony vagyok, mégis nagyon látványos tokám van xD), és ott a bőröm eléggé...hát...megereszkedett, és gyűrődött, hogy úgy mondjam...nem lóg, meg ráncos, de azért nem egészen kéne úgy kinéznie húsz évesen, szóval, én ezt a krémet direkt a tokám és a nyakam körüli részre szánom speciálisan, hátha kicsit frissít az összhatáson...Ezt a mini terméket majd az új házban kezdem el használni egyébként, mert alaposabb megfigyelés alá szeretném vetni majd...

Yves Rocher micellás tisztító víz három tea kivonattal arcra, szemre, ajkakra (50 ml) -> Ez egy nagyon vicces történet...Micellás vizet akartam venni, de valamiért egyiket se találtam megfelelőnek, így nem vettem...Nem sokkal később megérkezett a Pixiboxom (vagyis N elhozta nekem), amiben volt egy micellás víz...nagyon örültem neki, és annak, hogy nem vettem meg a boltban egyiket se...Másnap kinyitom a dobozkát, és mi van benne?! MICELLÁS VÍZ!!! Gondolatolvasó...a Pixik és unokatesóm is gondolatolvasó...Elképesztően örültem neki, mert így van micellás vizem (ha nem is nagy kiszerelés), és össze tudom vetni a két márka termékét...Blogger-álom...komolyan...:D

Douglas arctonik (XS - utazóméret) -> Talán ez az első olyan termék, ami nem tett szuper izgatottá...Rengeteg féle arctonikot próbáltam már, így nagyjából tökéletesen kialakult tonik-rutinom van, megvannak a kedvenceim, és megvannak azok, amiket soha többet nem használnék...VISZONT...Tonikból sose elég...nálam villámgyorsan elfogynak, így nagyon örültem ennek is, mert kimondottan praktikus termék, és kíváncsi is vagyok rá, csak nem fogott el a tesztelgetések előtti izgalom - általában extra izgatottan látok hozzájuk, hogy vajon sikerül-e új kedvencet szereznem, viszont itt már annyira kiépült az "ízlésem", hogy ha kitűnő termék, akkor se tudom kedvencemmé tenni...ennek ellenére nagyon remélem, hogy jó lesz, szintén az új házra vár a felavatása...:)

Yves Rocher aranyalma tusfürdő (50 ml) -> És ismételten gondolatolvasó unokatesóm...A márkaboltban szemeztem ezzel a termékkel - illetve a nagy kiszereléssel - de végül eleget költöttem minden másra, és lebeszéltem magam róla...ÉS mit rejtett a dobozkám?! Ezt a fantasztikus illatú tusfürdőt...miniben, de akkor is...:D

The Body Shop 'frosted plum' kézkrém -> Előtte lévő nap voltunk egy TBS márkaboltban, nekem ez volt az első találkozásom velük - vagyis személyesen xD - és tökéletesen beleszerettem úgy...mindenbe, amit találtam...alig bírtam ki, hogy ne menjek csődbe...Fantasztikus termékek vannak ott!!! És igen, ezt a kézkrémet is kinéztem, dee az árát nézve inkább másra költöttem a rászánt pénzt...másnap pedig a dobozból előkerült ez a csoda...Hát én nem tudtam hova legyek örömömben...De tényleg...Le-fel sétálgattam vele, nem akartam hinni a szememnek, nem akartam visszatenni a terméket a dobozba, ki akartam nyitni, megszagolni, magamra kenni az egészet, aztán nem akartam kinyitni, hogy nehogy véletlenül magamra kenjem az egészet, fel akartam avatni, de nem akartam egy olyan semmilyen napon PAZAROLNI ezt a csodát...Szóval igen...már teszteren keresztül is nehéz volt otthagynom, de a legféltettebb kincsemmé vált itt pár nap alatt...komolyan, még magam elől is rejtegettem - vagyis főleg magam elől rejtegetem, mert más nem turkál a cuccaim közt...xD

The Body Shop 'frosted plum' csillámló testápoló (50 ml) -> És itt jött el az a pillanat, hogy már TÉNYLEG lehetetlen felülmúlni az eddigieket...Nem is tudok mit mondani, nagyon örültem neki, és...és...és...Ha van rá lehetőségetek, mindenképp szagoljátok meg a termékcsaládot!!! :)

Yves Rocher Anti-age nappali arckrém (10 ml) -> Igazából ez nem is kimondottan ránctalanító krém, sokkal inkább sejtregeneráló termék, én amúgy is használok ilyen jellegű arckrémet (nem direkt "anti-age", hanem regeneráló, tömörebbé, feszesebbé tevő krémet...:)), szóval szerintem ezzel nem lesz gond...Bár őszintén szólva akkor lennék a legboldogabb, ha ezt a terméket szemkörnyékre is kenhetném, ugyanis kb akkora a kiszerelés, mint egy szemkörnyékápolónak, és mint említettem nekem ott problémásabb a bőröm, szóval oda szívesebben használnám, minthogy a saját sejtregeneráló éjszakai krémemet még ezzel is megsegítsem, mert nem vagyok benne biztos, hogy a túlzott regenerálás nem megy az arcbőr rovására - vagyis ha hozzászokik a bőrünk ehhez az extrához, akkor lehet "elfelejt" olyan dolgokat termelni, amik ezt természetes módon tennék lehetővé...de lehet hülyeséget mondok...

Douglas absolute eyes ~ set your sign -> Ez a termék...gyönyörű...Bár alapjáraton azt mondanám, hogy nem az én színem, de némi sötét, mély lilával kiegészítve elképesztően mutat..."Élesben" még nem próbáltam, viszont első ránézésre eléggé meggyőző volt, szóval kíváncsi leszek rá...:)

NYC mono szemhéjpúder ~Navy yard bleu marine -> Igazából...ez a termék elsőre nem fogott meg...Olyan semmilyen színnek tűnt...aztán kipróbáltam a kezemen, és a szememen, és meggyőzött...Bár a mai napig nem tudom eldönteni, hogy szürkés, zöldes, vagy inkább kékes árnyalat, nagyon jól mutatott rajtam, (szerintem) nagyon szépen illett a szemem színéhez is, és viszonylag kényelmes minősége is van - sajnos nem annyira jó, mint a másik NYC monomé, de azért nagyon jól használható....Összességében ő egy olyan termék, amiről átfogó véleményt tudok már mondani, és határozottan pozitív élmény volt...:)

My Hair Ni (?) Aloe Vera + Vitamin arcmaszk -> Ó te jó ég! Hogy ennek én mennyire örültem...Mindig is ki akartam próbálni az ilyen arcmaszkokat (szövetmaszk ugye)...A hátán lévő magyar címkét elolvasva a hatása is nagyon jól fog jönni a bőrömnek, szóval ha beköltöztünk, igazi kényeztetés lesz az arcbőrömnek, úgy érzem, nagyon rá fog már férni szegénykémre...És rám is, ugyanis minden arcpakolás után a bőröm felfrissül, és én is sokkal pozitívabb leszek, és örülök, hogy "örül" a bőröm...:D

My Hair Ni (?) Kaviár kivonatos arcmaszk -> Ha az előzőt kényeztetésnek gondoltam, ez lesz az extra-kényeztetés...A kaviárt első sorban a bőr fiatalságának megőrzésére, a bőröregedési folyamatainak lassítására szokták használni...Így amikor megláttam, majd kiugrottam a bőrömből, nagyon kíváncsi leszek rá is, hogy milyen, mert ha tartja az ígéretét, akkor a bőrömnek később lesz a Karácsony...:))

Douglas nedves törlőkendő (XS - utazóméret) -> Először úgy álltam hozzá, hogy áh, ez milyen felesleges jelenleg, van nekem is sminktörlőm...Aztán rájöttem, hogy az enyém fogytán van, és egyáltalán nem biztos, hogy azon kívül is van még ilyen termékem bárhol is...Szóval az "áh ez most nem kell" szinte percek alatt vált "áh, de jó, hogy itt van" termékké...Még nem próbáltam, igyekszem spórolósan bánni a másikkal is azért, de határozottan örülök neki, mert szörnyen praktikus, és ha így haladunk, akkor ÉLETMENTŐ termékről van szó...:D

The Body Shop 'mango' tusfürdő (50 ml) -> A termék, amit legszívesebben meginnék...Annyira frissítő, finom illata van, hogy az elképesztő...leginkább tavaszi tusfürdőnek tudnám elképzelni, és biztosan tudom, hogy gyorsan el fog fogyni, de abban is biztos vagyok, hogy MINDEN CSEPPJÉT ÉLVEZNI FOGOM!...Isteni az illata!!!

Douglas hajmaszk -> Nem szeretem a hajra való termékeket, még a hajfestékemhez kapott szőkítő-ápoló valami is megvan...Egyszerűen...az én hajam nem arra való, hogy bármit kenjek rá, iszonyatosan gyorsan zsírosodik, és a vörös a legkényesebb szín, nem is szívesen használok rá semmit...Viszont...Ha az arcom megérdemli a kényeztetést, a hajam miért ne érdemelné meg? Plusz most nem vagyok vörös, a szőkét annyira lehet nem kezdi ki...és hát...amúgy is...ha a hajam "boldog", én is boldog vagyok, szóval várom már, hogy használhassam...:D

Douglas Beauty games utazópaletta -> Nálunk dec. 24. reggele az ajándékbontogatás ideje, így ezt is KONKRÉTAN Karácsonyra kaptam meg, a fa alatt (mellett, alig nagyobb fél méternél a műfenyő, amit kölcsön vettünk a ház tulajdonosától xD) bontottam ki...Iszonyatosan megszenvedtem a dobozzal, mire kivarázsoltam belőle a terméket...ami...FANTASZTIKUUUUUUUUUS! Elképesztően beleszerettem...50 részes termék, van benne egy mini ecset a pirosítóhoz, egy mini rúzsecset, aminek a másik végén aplikátor van, 40 szemfesték, amiből húsz inkább világosabb/melegebb árnyalat, és húsz olyan, ami inkább sötétebb, négy pirosító (amiből három tökéletes az arcszínemhez, és az egyikbe még belenyúlás nélkül is beleszerettem), és hat rúzs...Ezenkívül ilyen szétcsúsztatható a dolog, és van benne tükör, és van egy lába, ami megtartja az egész terméket...Elképesztően jó kis cucc...Bár még semmit se próbáltam belőle...Biztos vagyok benne, hogy lesz róla teszt, és minden szögből le fogom fotózni, mert elképesztően praktikus, és nagyon ígéretes termékek vannak benne...De komolyan...letámasztom, masszívan áll, és pont kényelmesen látom benne magam így...Nem szeretek elhamarkodottan véleményt nyilvánítani, de már most IMÁDOM!!!

Szóval ezek lettek volna az én csodálatos adventi kalendáriumomból előkerült termékek...:)
A Karácsonyi ajándékaimat, és a Decemberi zsákmányokat külön posztokban fogom megmutatni, viszont nem tudom mikor kerül rájuk sor, így most ennél a posztnál kérdezem: ki mit kapott Karácsonyra? Miket vettetek a hónapban? Ismeritek valamelyiket a fentebb említett termékek közül? :)

Jó készülődést az évzáró bulira!!! :) 

2015. december 28., hétfő

Essence silky touch blush (kissable)

Sziasztok! :)
A két ünnep közöttre elhoztam nektek a másik novemberi pirosítómnak is a tesztjét...már legutóbb kifejtettem a pirosítókról alkotott véleményemet, ezért itt kimondottan erre a termékre szeretnék koncentrálni...:)
Amikor a szortiment megjelent, és megláttam ezt a terméket, rögtön tudtam, hogy ez kell nekem...Úgy éreztem ez a termék illeni fog az arcomhoz, és nagyon meggyőzőek voltak az első vélemények és képek róla...
Ilyen nagyon szép nyomott mintája van, és telis tele van apró csillámokkal...amik csodásak...bár én a matt termékeket jobban szeretem - a kombinált bőr átka...
Elég intenzív színe van, a képen ujjal felvíve látható, szintén azért, hogy nagyjából beazonosíthassátok a bőr tónust, amihez jónak véltem a terméket...Egyébként az is látható, hogy nagyon szépen, egyenletesen építhető...:)
És eldolgozva ilyen ez a gyönyörűség...Egyébként amellett, hogy csodás a színe, a tartóssága is kitűnő...egyedül annyi panaszom lenne, hogy a csillámok néha bizony odébb mászkálnak illetve leperegnek...ezt leszámítva szerintem nem lehet rá panasz...

Összegezve szintén remek termék, szintén kedvező áron, és én teljesen elégedett vagyok vele...
Ti szeretitek ezt a terméket?:D

2015. december 24., csütörtök

Boldog Karácsonyt!

Kellemes, békés ünnepet, rengeteg bejglit, csodaszép ajándékokat (legyen szó lelki vagy kézzel fogható ajándékról) tartalmasan együtt töltött időt kívánok minden kedves idetévedtnek! :)
Ja...és természetesen ne felejtsétek el Kevint! ;) :)
forrás: google



Lívia
(Black Fairy)

2015. december 16., szerda

Essence matt touch blush (berry me up!)

Sziasztok! :)
Ma egy essence pirosító tesztjét hoztam el nektek! :)
Több okból se vagyok pirosító párti - mint ezt már korábban többször is említettem - viszont egy ideje van egy kattanásom, hogy az eddig kiaknázatlan lehetőségeket is meg kell ragadnom...Ez egy csodálatos, matt szín...igazából nem is tudom mihez hasonlítani, én azért vettem, mert ez hűvösebb tónusúnak tűnt, és általában hozzám ezek a színek illenek - na meg a barackot ki nem állhatom, és sajnos ez a verzió csak két árnyalatban kapható...Ajánlott fogyasztói ára 950 Ft, és 5 g terméket kapunk...
A tok nagyon masszív, jól záródik, és kb akkora, mint egy mono szemhéjpúder - illetve lehet picivel nagyobb, de kb akkora - a hátulján pedig rajta van a szokásos matrica a fontos információkkal...
A termék mintája nagyon tetszett szintén...apró nyomott körök találhatóak benne, illetve - a képen annyira nem látszik - egy dombornyomott matt felirat is van a közepében...Szerintem még így önmagában nézegetve is nagyon szép termékecskéről van szó, miután hazahoztam (és kellőképp összekentem vele magamat) én is nézegettem, jól esik ránézni...:)
Ezen a képen a csuklómon (nem mintha a bőröm többi része sötétebb lenne xD) láthatjátok...több ujj húzással kentem fel, hogy ezt a színt elérjem, mindenképp meg szerettem volna mutatni, hogy ez a szín árnyalat mennyire megy a bőrömhöz, illetve, hogy tényleg teljesen matt...Egyébként nagyon szépen építhető, könnyen kezelhető termék, és iszonyatosan tartós is, ha felkented nagyon lassan és feltűnés nélkül kopik...
...viszont szörnyen alul pigmentált...A képen látható szín elég korrekt szerintem (alapozón nem próbáltam mondjuk), viszont ez ugyanaz a folt eldolgozva, amit olyan gondosan, rengeteg ujjvonással felkentem magamra...Ha nem a bőrünkbe dörzsöljük, hanem egyből ecsettel esünk neki, akkor nagy valószínűséggel egy ennél halványabb eredményt tudunk csak elérni...Viszont mint már említettem, nagyon szépen építhető, szóval ha elég türelmesek vagyunk, akkor csodás pírt varázsolhatunk magunkra...:)
Illetve...igazából ez a nem túl pigmentált dolog ez nekem jó, ugyanis nagyon fehér vagyok, és így egy ecsetvonással is nagyon szépen ki tudom emelni az arcomat feltűnés nélkül, viszont akiknek esetleg sötétebb az alapbőrszínük (ami valljuk be: nem nehéz ilyen embert találni, gyártótól függően még az "ivory" árnyalat is néha nagyon sötét nekem xD) azoknak szükséges építgetni, és ezt könnyen meg is tehetik...

Egyébként nagyon megkedveltem, ugyanis - lévén, hogy nem vagyok pirosító párti - nagyon könnyen kezelhető, és még az én esetlenségemmel és bénázásommal se lehet elrontani vele a fejemet...mondjuk az is biztos, hogy ijesztő bohóc sminkhez nem ezt használnám, mert hiába vagyok tehetséges a természetes dolgok természetellenessé tételében, annyi türelmem nem lenne, hogy ebből brutál sminket kihozzak...
Tehát megint blogger-vallomás következik: közöm nincs a pirosító használatához...szeretek hullafehér lenni, szeretem a kontrasztokat, a zombiszerű állapotokat, így az élettel teli orcák sose vonzottak...De úgy gondoltam nemrég, hogy egy smink nem fog ki rajtam, és igen is megtanulom, hogy hogyan tudnám leginkább személyre szabni a dolgot...:)

Összességében remek termék, csodás színnel, kifogásolhatatlan tartóssággal, és még matt is (miért nyomnak mindent tele csillámokkal...?), és az én színemhez tökéletes a pigmentáltsága is, de a feltűnő pirosítás kedvelőinek nem biztos, hogy ajánlanám...

Ti szeretitek az essence pirosítókat? Matt vagy csillámos termékeket használtok szívesebben? :)

2015. december 11., péntek

Első Pixiboxom

Sziasztok!

Na találjátok ki, ki a rendetlen blogger? Bizony, én vagyok az...Nem tehetek róla, de megérkezett a legelső Pixiboxom (név szerint a 2015. Karácsonyi/decemberi kiadás), és egyszerűen nem bírom visszatartani ezt a posztot - még a helyhiány, és minősíthetetlen fényviszonyok se tartottak vissza...Annyira örültem neki! :)
Annyit bírtam csak tenni, hogy előrébb időzítettem egy nappal, szóval mire kikerül, valószínűleg mindenki megszerzi a sajátját, és nem rontom el a meglepetést...

Elég nehézkesen jutott el hozzám, egyáltalán nem hittem, hogy megszerzem, csaknem lemondtam róla...vagyis...nem éltem bele magam a dobozka jövetelébe, ugyanis a rendelés előtt több - leküzdhetetlennek tűnő - akadály is felmerült...Először is nincs állandó lakcímünk, hova rendeljem a dobozt? Már azon gondolkodtam, hogy rá tudom-e venni őket, hogy postán maradóra küldjék, és akkor elsétálok érte...Aztán N vállalta, hogy kölcsönadja a nevét, és a címét, hogy megrendelhessem hozzájuk (a neve azért kellett, mert ott is mindenki dolgozik, vagy tanul, és ha el kell menni érte akkor személyivel vagy lakcímkártyával lehet kikérni)...Aztán az előzőekből tanulva mindenképp a "nyitáskor" akartam lecsapni a dobozra, ugyanis képesek elfogyni negyed óra alatt is akár - ami nem is csoda mondjuk - viszont nekem tíztől délig kurzus volt kiírva (ráadásul ez olyan, hogy bemegyek tízre és tizenegy negyvenig beszél a tanár folyamatosan, szünet sincs...kétszer ötven perc)...A mobil netem konkrétan letiltotta már a Chrome-ot (elfogyott a netem, és a Chrome sokat fogyaszt - mobil netről tanulok néha, szóval nem csoda, hogy gyorsan lement...xD)...Végül lopott wifivel, folyton lefagyva, óra közepén sikerült megrendelnem...Mondhatnám, hogy minden jól alakult...de nem...minden CSODÁSAN alakult! A végén kiderült, hogy a kiírt szállítási napon N anyukája szabin van, szóval egész nap otthon van, és úgy alakult, hogy rokonéktól kaptam karácsonyi ajándéknak - vagyis megkaptam az árát Karácsonyra...Szóval minden tökéletesen alakult...Azt leszámítva, hogy N-t és magamat össze kellett szervezni...Nagyon aranyos volt, ugyanis becipelte a gyakszi helyére a dobozt magával, hogy minél hamarabb ide tudja adni - mert tudta, hogy tűkön ülve várom, konkrétan a megrendeléstől kezdve neki tippelgettem, hogy mi lesz benne xD - így már másnap megszerezhettem a dobozkámat...:D

És hogy mik voltak a dobozban? :)
Csupa tökéletesen hasznosítható termékecske...Bár annyira nem varázsolt el, mint a Pixibag, de ennél kihasználhatóbb termék összeállítást nehezen tudtam volna elképzelni a megadott márkákból...Bár itt csak egy vágyam teljesült (novemberben többet is belecsempésztek <3), de a többi termék is fantasztikus...Nagyon remélem, hogy "élesben" is be fognak válni, bár már az elég biztató, hogy minden termék pont megfelelő az igényeimnek illetve a bőröm igényeinek...Mondjuk azt halkan hozzá kell tennem, hogy nagyon nagy elvárásaim voltak a dobozzal szemben - lévén a sok viszontagságnak - és első ránézésre (tapintásra, olvasásra) úgy tűnik, megint megcsinálták...:D
De most nézzük a benne lévő termékeket - kivéve a szórólapokat, piximagazint és kedvezményes lapokat, azokat már eltüntettem egy dobozba (vagyis egy költözős dobozba)...:D

GUCCI Bamboo szórófejes női parfüm minta (1,5 ml)
Ez egy nagyon kellemes illat, nagyon szépen kijött a bőrömön, de nem az én illatom...Először anyának akartam adni Karácsonyra - neki tetszett - de úgy döntöttem, hogy inkább ma átadom már, hiszen így tudja használni addig is, és nem kell várnia...Szóval...remélem rajta is kellemesen, beburkolózósan fognak kijönni a különböző illatjegyek, nem pedig erősen és zavaróan...Egyébként egy nagyon tartós termékről van szó, és kimondottan különleges, mégis klasszikus illata van...ezt érezni kell, nem lehet körbeírni...:)

Curaprox Black is white fogkrém minta (8 ml)
Az egyik legerősebb húzóerő, amiért mindenképp meg akartam kaparintani a dobozkát - vagyis amikor megláttam, hogy ilyen is lesz benne, rögtön felvillant az agyamban a jelző: én ezt most mindenképp megveszem...Fekete...fogkrém...FEKETE...FEKETE...Szóval...FEKETE...Egyébként egy aktív szenet tartalmazó fehérítős fogkrém, ami nekem már első pillanattól kezdve tetszett, hogy megláttam egy blogon...Őszintén szólva főleg a színe (fekete fogkrém...azért ez mennyire metál már?! :D) fogott meg...nem igazán fér a fejemben, hogy hogy tud fehéríteni egy fekete fogkrém...Őszintén szólva az ötlet iránti rajongásom olyannyira elharapódzott már, hogy komolyan gondolkodom a teljes kiszerelésű verzió megvételén (8300 forint körül van egy tubus...>.<)...Még komoly lelki őrlődésen fogok keresztül menni szerintem, amíg eldöntöm, hogy megveszem-e a kedvezményes kóddal, mindenesetre nagyon remélem, hogy ez a kicsike be fog válni...:)

Uriage AquaPRÉCIS hidratáló gél-krém normál és kombinált bőrre (40 ml, teljes kiszerelés)
Gélkrém? Kombinált bőrre? Ide vele! Egyszerűen hihetetlen, hogy megint sikerült olyan terméket választaniuk, ami valószínűleg jól ki fog jönni a bőrömmel...Bár most elég sok arckrémem van, nagyon izgatottan várom...ha a bontottak elfogynak (van egy pár mondjuk...xD), akkor biztosan ezt fogom megkezdeni...Elvileg extra gyorsan beszívódik, így sminkelés előtt is használható...szóval lehet csak a nivea fluidom elhasználása után vetem be direkt smink előtti ápolásként (a többi arckrémemre nem lehet rásminkelni, ezt meg nem akarom "sminktelen" napokon pazarolni)...:D

Uriage Micellás arclemosó termálvízzel zsíros és kombinált bőrre (50 ml, utazóméret)
A Pixik gondolatolvasók...a napokban akartam micellás vizet venni, csak nem tudtam, milyet szeretnék...A Garnier csúnyán leszerepelt, a balea nem volt meggyőző a tesztek alapján, a L'oréal szintén a visszajelzések alapján nem tűnt számomra megfelelőnek, ennél többet meg nem költök ilyen termékekre...És ekkor jött a Pixibox, és az utazó micellás víz KOMBINÁLT bőrre...zseniális...Bár már előkerestem az arctejemet - amit micellás vízzel akartam leváltani - de ha elfogy rögtön előszedem ezt a terméket...:)

ARTDECO perfect volume vízálló szempillaspirál (fekete, teljes kiszerelés)
Őszintén szólva, amikor megláttam a márkát, azt gondoltam, hogy valami - számomra - (el)viselhetetlen színű szemhéjpúdert (meleg tónusú arany vagy bronz pl, Karácsonyi időszakban az ilyesmi eléggé elterjedt) fognak bele tenni, így hatalmas meglepetés és megkönnyebbülés volt, hogy egy spirál jött...Főleg, hogy pont most fogok megválni a "mindennapi" és a vízálló spirálomtól is - előbbi már több, mint fél éve használatban van, és komoly minőségi és állagi leépülést figyeltem meg nála, utóbbi meg már nagyon fogyóban van...Bár...őszintén szólva szerintem ez egy olyan termék lesz, amit megtartok "különleges" alkalmakra...a kefe formája nagyon ígéretes, és ezért úgy gondolom, hogy kár lenne elpazarolni a szürke hétköznapokra - de ha nem válik be, úgyis lefokozom mindennapivá...:)

Schwarzkopf Professional OSIS+ Flatliner hajkiegyenesítő hővédő szérum (200 ml, teljes kiszerelés)
Mind közül ez volt a legijesztőbb termék...általában a hajas cuccok nálam kizáró tényezők - ezért nem lett fesztivál bag-em - viszont most túl erős volt a "fogkrém hatalma", így a tényt, hogy ez a márka hajra valókban utazik teljesen ignoráltam...És jól tettem...Minden nap vasalom a hajamat, és sose használok hővédőt...sajnálom rá a pénzt, plusz az én hajam fura jószág, nem szívesen kenek rá semmit (balzsamozni se szoktam pl)...Ez nem is igazán nagy probléma amúgy, mert a hajvasalómon van kerámiabevonat, és be kell vallanom, nagyon szépen óvta/óvja a hajamat...viszont az évek folyamán (már 8 éves múlt a kicsike) bizony eléggé leamortizálódott a kerámialap...még mindig nem ég szét a hajam, de azért már közel sem annyira jó szerkezet, mint régen...Szóval ez a termék mindenképp telitalálat...hajegyenesítés? hővédés? TÖKÉLETES! Magamtól biztosan nem vettem volna meg - illetve valószínűleg a jövőben se fogok ilyen termékekre is költeni, elég sok pénzt szórok ki sminkekre, és arcra való kozmetikumokra - de úgy érzem, hogy a hajam hálás lesz érte...illetve mivel valószínűleg lustaságból gyakran ki fogom felejteni, biztos sokáig fog tartani...Holnap reggel (vagyis mire ez a poszt kikerül "ma" reggel) mindenesetre felavatom...:)

Szóval tőlem gigapacsi a Pixiknek - megint - Nektek meg majd hozom szépen sorban a teszteket, ahogy lehetőségem nyílik rá! :)
Nektek meglett ez a doboz? Mennyire vagytok elégedettek vele? :)
Szép napot, és kellemes hétvégét!!! :)

2015. december 9., szerda

Paletta-inspiráció (?)

Sziasztok! :)

A mai napon úgy gondoltam, hogy csak néhány szép képet időzítek nektek...Na jó, nem feltétlen hibátlanok a képek, de el vagyok maradva a szemhéjpúder paletták tesztjeivel, és gondoltam egy fajta kedvcsinálóként megmutatom azokat a termékeket, amikről a blogon hamarosan tesztek is láthatóak lesznek...Illetve ezek olyan képek, amiket még biztosan nem mutattam a blogon, a múltkor is "utólag" fényképeztem a zsákmányos posztomhoz két Sleek palettát kiegészítésképpen, gondoltam, most visszamenőleg megmutatom ezeket a képeket - rendes blogger vagyok, az új szerzeményeim kibontása után az első dolgom a lefotózás, és csak utána kenem össze magamat nyakig velük...illetve...lehet volt már példa rá, hogy nem bírtam ki a fényképezést se, de igyekszem még újkorukban megörökíteni őket...:)
A következő termékeket már használ(gat)tam, így már kialakult egy kép bennem nagyjából róluk, viszont még nem fényképeztem be őket (illetve csak ezek a frissen bontott, érintetlen képeim vannak meg), szóval a bejegyzések addig váratnak magukra, amíg elő nem kerülnek a drágák - rendetlen blogger vagyok mégis, fogalmam nincs éppen merre kallódnak...
Ezek közül vannak, amik nagyon régóta nálam vannak, és nem is értem, hogy eddig hogy nem írtam még róluk...de vannak olyanok is, amik viszonylag újak...Hogy némi információval már most szolgálhassak - természetesen nem szeretném lelőni a poént a termékek minőségét illetően - úgy gondoltam, hogy a jelenlegi áraikat és lehetséges beszerzési helyeiket feltüntetem alattuk...Bár a legtöbb terméket ajándékba kaptam, illetve akciósan vettem, valamint van köztük limitált kiadású dolog is...
Igazából szerintem ez a poszt esetleg egy kis segítség is lehet, ha van sminkmániás barátnőtök, és nem tudjátok milyen ajándékot vegyetek nekik, ugyanis az itt felsoroltak szerintem mind tökéletesek ajándéknak is és jól kihasználhatóak bárki számára...Bár főleg a természetes sminkekkel való próbálkozásom eredménye, hogy ezek hozzám kerültek, úgy gondolom, hogy egy kevésbé sötét ízlésvilággal rendelkező illetőnek még egy buli sminkhez is megfelelő alapot nyújthatnak ezek a termékek...:)
És szerintem eleget húztam az időt, nézzük a palettákat - és mivel személy szerint rajongója vagyok a jól eltalált fantázianeveknek, azokat is leírom! :)

sleek i-divine storm
Ez a paletta már-már alapnak számít...Bár az összes Sleek palettát szeretettel javaslom akár saját használatra, akár ajándékba, ez még összesítettben is kiemelkedő helyet foglalna el...Sok összehasonlítást megnéztem, ugyanis természetes palettát akartam és ez meg az Au naturel voltak az esélyesek, végül azért esett a választásom erre, mert ennek a világosabb színeit az összehasonlítós posztokban jobb minőségűnek jelezték, illetve az alsó sorban sokkal különlegesebb árnyalatok kaptak helyet...A felső sor természetes, szép színeket tartalmaz, amik minden természetes sminkrajongó szívét megdobogtatja szerintem, az alsó sorban meg valamivel "vadabb" árnyalatok foglalnak helyet...Így kitűnő MINDEN kísérletezgető embernek: a világos színek kedvelői ezen próbálkozhatnak egy kicsit a sötétebbekkel, a sötétebb színek kedvelői meg barátkozhatnak a világosakkal...Egyébként a második sor 2, 3, 4 és 6 színei a kedvenceim...gondolom ezzel nem árultam el nagy titkot...:)
A színek nevei:
Sand storm; snow storm, calm before the storm; thunder storm; perfect storm; firestorm
Dust storm; gathering storm; storm cloud; electric storm; eye of the storm; blackout

Elérhetőség:
Make-up plaza 2885.-
PinkPanda 2990.-

i <3 makeup i heart chocolate
Ezt a palettát igazából a természetes színek kedvelőinek, illetve azoknak ajánlanám, akik szeretik az ilyen sminkeket...ugyanis a sötét barna sötétsége ellenére se tudnám elképzelni a saját rutinomban ezt a palettát "éjszakai" sminkhez...Egyszerűen...túl...természetes...Persze csodás föld árnyalatokat kapunk, és a bordó előtt le a kalappal, kimondottan jóra sikeredtek a highlighterek is, minden nagyon szépen illik egymáshoz, és jól kombinálható árnyalatokat tartalmaz, a design is fantasztikus, a megvalósítás is...Az itt szereplő paletták közül ezt használtam a legtöbbet, és nagyon jól használható termék - annak ellenére, hogy nem igazán sikerült a rutinomba építeni...egyszerűen nem érzem magaménak ezeket a színeket...mindezek ellenére remek kísérleti paletta...:)
A színek nevei:
You need love; piece me together; one more piece; love torn; stolen chocolate
Thank friday; more!; pleasure girl; meet chocolate; unforgiveable; love divine
Smooth criminal;chocolate love; you need more; what a way to go; endorphins ready!
Elérhetőség:
PinkPanda 3390.-

i <3 makeup death by chocolate
Ezt a palettát őszintén jobban kedvelem, mint az előzőt...igazából ugyanúgy természetesebb földszínek vannak benne - és igazából a barnás árnyalatokat összevetve elég unalmas párosítás - de szerintem összességében egy jóval hűvösebb válogatásról van szó...itt még a természetes árnyalatok is kevésbé meleg tónusúak, szóval ha "csokit" akartok venni a kiszemelt sminkmániásnak, vegyétek figyelembe, hogy milyen tónusú a bőrük...Nekem ezek a színek speciel jobban állnak, jobban érzem magam velük, bár eddig kételkedtem benne, hogy nude színek között ekkora különbség tapasztalható...hát...igen...(halk megjegyzés: tudtátok, hogy csoki túladagolásba tényleg bele lehet halni?)
És még egy őszinte vallomással következek: a hangulatának köszönhetően ez a paletta szerelem! De komolyan, olyan mint egy megvalósult - pöppet kifacsart - álom, zseniális!!!
A színek nevei:
White light; don't let go; break me up; consume me; all is lost
Lick me; fool's gold; one more bar; devour me; tear the wrapper; love you to death
Pray for me; dipped; tease me; set me free; bring down angels
Elérhetőség:
PinkPanda 3390.-

i <3 makeup no photos please
Ez egy kompakt kis termék (először azt akartam írni, hogy cuki, de kétlem, hogy ez a kifejezés megállná a helyét ebben a bejegyzésben :D)...tényleg utazó méret...a hozzájáró aplikátor pont kényelmesen belefér a festékes potokba, de ecsetek közül nekem is volt (van) olyanom, ami túl vastag hozzá...Ez a kis paletta a kiszerelésén kívül abban is eltér a többitől, hogy ajándék mini szemhéjalapot adnak hozzá, így a termék önmagában is több az egyben...Ez azért szerencsés választás, mert ... na jó, most nem fogok a jó szemhéjpúderalap szerepéről írni, szerintem mindenki tudja, hogy mennyit tud segíteni a sminkeken...és így nem kell külön venni, hanem jár hozzá...Ezenkívül ez a sok csillogós, fénylő árnyalat csodálatos! Inkább buli sminknek, vagy az "erősebb színek kedvelőinek" ajánlanám...Egyszerűen...elbűvölő...mind kiszerelését, mind tartalmát tekintve bájos jószág...(Annyi kritikát viszont a paletta tartalmának mérlegelése nélkül azért hozzá tennék, hogy szerintem érdemes hozzá valami matt árnyalatot is használni, mert a túl sok fénylés lehet kicsit tényleg TÚL SOK néha...éés igazából személy szerint én ezt inkább a fiatalabb korosztálynak javasolnám...egyrészt mert a túl sok csillám kiemeli a ráncokat - állítólag - másrészt ez a paletta kicsit komolytalan...imádnivaló, de komolytalan, mégis illik rá a cuki jelző ilyen környezetben is.)
A színek nevei:
Lights; discrete; not now; my moment; publicist; jealous of success; no comment; adoration; supertrash; black exit
Elérhetőség:
PinkPanda 2490.-

makeup revolution give them nightmares
Hogyan adjunk az embereknek rémálmokat? Egyszerű a megoldás: ezzel a palettával igazán könnyen nézhetünk úgy ki, mint akit összevertek! Garantált rémálmok!!!
Pont olyanok, amilyenek nekem lettek volna, ha nem szerzem meg ezt a palettát...eleinte teljesen érdektelen volt, majd nézegettem, és fokozatosan szerettem bele ebbe a "zombiba" (csak engem emlékeztet zombira?)...most már nagyon örülök, hogy az enyém, szörnyen megbántam volna, ha nem szerzem be...Ő limitált kiadás volt, de a brutál sminkek kedvelőinek szerintem nem rossz ajándék, ha meg tudjátok szerezni (a poszt írásakor még elérhető volt a PinkPandán)...A paletta "vadsága" nem feltétlen a sötét színekben, sokkal inkább a sötét és élénk színek párosításában áll...Mint már írtam óvatlan adagolás mellett nagyon könnyen véraláfutásos szemeket varázsolhatunk (a lilákkal és a zöldekkel és a kékekkel óvatosnak kell lenni, na...:D), szóval ezt lehet nem kísérletezgető embereknek javasolnám - mondom én, a "nagy gyakorlott" (első körben az élénk lilával való próbálkozásom úgy sült el, hogy arról inkább nem szeretnék beszélni)...Nekem is teljesen új tapasztalat volt, ugyanis én a sötét és fáradt színeket kedvelem általában szemfestésnél (és a sötét színekkel köszönöm, megtanultam nekem megfelelően bánni - amíg sminkhez nem értő ember nem látja, mit művelek, addig nincs gond, de panda-párti vagyok, bocsi), és ennek a palettának köszönhetően jöttem rá, hogy hiába szeretem pl a lilát, nem feltétlen tudok viselni egy igazán ütős kis élénk lilát úgy, hogy ne úgy nézzek ki, mint aki éppen Halloweenről vagy tömegverekedésből jött (rosszabb esetben halloween-i tömegverekedésről, de igazából én a vintage romance visszafogott színeivel - sőt akármilyen szemfestékkel - képes vagyok borzasztóan hétköznapra vállalhatatlan fejeket kreálni...szerintem az én szuper képességem ez: hogyan csináljuk nagyon ijesztő, Manson-panda keverék sminket nude ceruzával, ugyanis még egy sima melegebb tónusú barna /hot chocolate/ szemceruzával is képes vagyok olyat csinálni, hogy évekig boszorkánynak hívjanak utána - igaz történet alapján)...de semmi gond, majd belejövök...ez nem a paletta hibája...az viszont az övé, hogy nem igazán van kiemelő szín...vagyis...van egy fehér...és ennyi...viszont az mindenképp mellette szól, hogy matt és fényes árnyalatok is helyet kaptak benne, így tökéletesen elegendő ez a paletta, csodásan kombinálható önmagával, anélkül, hogy - az előzőhöz hasonlóan - túl sok(k) lenne a csillám...
Hű elkanyarodtam...a lényeg, hogy ezt a palettát a zöld-kék-lila rajongóknak ajánlom, legelső palettának nem feltétlen szerencsés választás...:)
A színek nevei:
Who's there?; danger coming; lethal; pretty zombie; bump in the night; poisonous
Lawless; the hunger; i am watching you; beyond the night; wicked; friday 13th
White noise; Elm st; ash; boo; depravity; darkness
Elérhetőség:
PinkPanda 3090.-

Nektek megvan valamelyik paletta? Szeretitek? :)

2015. december 1., kedd

Novemberi szerzemények

Sziasztok!

A mai bejegyzésben a novemberi zsákmányaimat szeretném megmutatni...Ez egy időzített poszt, direkt mostanra tettem, ugyanis ennél fantasztikusabb hónap kezdő posztot nehezen írhattam volna...szerintem...
November elején valamikor kiderült, hogy hónap végéig ki kell költöznünk, így a kezdeti izgalmak, amiket a Joy-napok várása okozott elmúlt...Mondhatni elég negatívan vágtam bele már a kuponos napokba is, pedig imádom a kuponozást (hát még a sok kupon napos posztot...valószínűleg én vagyok lassan az egyetlen ember, akit nem bosszant, de annyira jó megnézni másoknál, hogy mikre csaptak le akciósan, és gyakran ötleteket is adnak az én következő vásárlásomhoz, és szeretem előtte a listás bejegyzéseket is :D)...Ennek ellenére szerintem nagyon jól, és számomra hasznosan költekeztem, valszeg tavaszig már nem is veszek semmit - vagy legalábbis csak feltétlen pótlandó dolgokat...Ezenkívül megrendeltem életem első Pixibagét (bejegyzés itt), aminek nagyon-nagyon örültem, és szó szerint bearanyozta a hónapomat...még ezt az összegzést se bírtam kivárni a csomaggal...:)
Szóval a lényeg az, hogy eléggé vegyes volt a november...tárgyak szempontjából iszonyatosan tartalmas, és szuper, viszont a költözésbe nagyon bele vagyok betegedve...szóval...na mindegy ezt egy másik bejegyzésre hagyom, nem szeretném a következő csodás dolgok hangulatát elrontani negatív gondolatokkal...:)
Sajnos viszont egyet meg kell osztanom veletek is - de látni is fogjátok - egyszerűen nem volt lehetőségem normális fényviszonyok között fényképezni...igyekeztem minden alkalmat megragadni, amikor fényképező és termék közelben voltam, de nem igazán tetszik az eredmény...mindenesetre úgyis alá írom a fontos információkat, a színhűtlenséget meg majd a tesztbejegyzéseknél igyekszem korrigálni...:)
Szóval...kezdjük el...:)

Anya hozott nekem egy piros és egy fekete derékmelegítőt is, szóval lassan minden általam hordott szín szerepel a ruhatáramban...:)

Az Antikvárium.hu ezúttal villámgyorsan szállított, aminek nagyon örültem...Aminek még jobban örültem: az az ajándék kötet...Nem tudom, hogy sikerült ennyire eltalálniuk, de Edgar Allan Poe Túl életen és halálon című novellagyűjteményét küldték ki nekem...Megrendeltem Stephen King Halálos árnyék című regényét is, amivel nagyon régóta szemeztem, de most ez le volt árazva, így őt választottam, egyébként remek állapotban van, csak a gerince van félbetörve szegénynek, de az se feltűnő - illetve nagyon sárga, de vannak egyből hozzám került (nem használt) könyveim is, amik már elsárgultak, szóval...Kassák Lajos Az izmusok története és Csavargók, alkotók című munkái tanárúr ajánlására kerültek hozzám, ugyanis nagyon erősen javasolta, hogy nézzem meg, mit művelt a drága Kassákunk, amikor épp nem költött vagy irodalmárkodott (? - nem vagyok benne biztos, hogy mindig tökéletesen értem, amit mond). A Vagyonom és fegyvertáram teljesen saját szórakoztatásomra került hozzám, szinte ingyen...azért választottam ezt a művet, mert ez a KEDVENC versgyűjteményem Kassáktól...nem hiszem, hogy lehet interneten rongyosra olvasni dolgokat, de ha lehet, akkor az én internetemnek ez a része már teljesen elkopott...:)

Anya vett nekem egy kupac zoknit, mert nem igazán szereti, hogy télen mindig bokazokniban vagyok - oké, fázik is a lábam rendesen, de a sima zoknikat nem szeretem...xD

A fa shower+lotion gránátalmás tusfürdője szintén ajándék volt anyától, mert nagyon szeretem a gránátalmát - és egyébként a fa termékeket is, és a Dove limitált kiadású Blütenzauber tusfürdőt is tőle kaptam..:)

Ez valami arcszesz, vagy nem tudom mi...most neki köszönhetem, hogy egy málló fejű zombi lettem...Bőrgyógyász írta fel, de iszonyatosan szétszárít, és nem tudok elég hidratálót se magamra kenni, hogy ne tegye...Persze hatékony, mert a kiütéseimet szépen húzza le, de hosszú távon nem leszünk jóban...

Eegy kupac boldogság, ami kimaradt a dobozolásból...Őszintén szólva ezek a termékek a hónap végén kerültek hozzám (ugyanazon a napon), amikor én már nem számítottam zsákmányokra egyáltalán, szóval róluk készítettem egy csoport képet is! :)
Nyílt egy új DM Miskolcon (illetve a Bükk áruházban lévő "kiköltözött" az épületből - most már kívülről lehet megközelíteni, de ugyanúgy az épületben van az üzlet, csak máshol van a bejárat, meg odébb is költözött :)), és nyitási akció keretein belül 10% lejött a vásárlásokból...Mikor máskor menne az ember bevásárolni, ha nem ilyenkor? Igazából nekem csak ilyen "luxus" (értsd: teljesen szükségtelen, de jól eső) vágyaim voltak a DM-mel kapcsolatban, szóval eleinte be se akartam nézni - és amikor bementem is kerültem a sminkes részt - de úgy érzem megérte...
A Balea luxury golden glamour kézkrém régi nagy vágyam volt, ugyanis az illata nagyon finom, ez a pumpás kiszerelés szörnyen praktikus (gyakran felejtem el a kézkrémezést - na jó, őszintén szólva sose használok kézkrémet, mert MINDIG elfelejtem, éés ez látszik is a kezemen...), és a csomagolása annyira szép, hogy tökéletes dísznek is...Igen...azért akartam ezt a kézkrémet megszerezni, hogy kitegyem az asztalra, és ha szem előtt van, akkor gyakrabban használom, és még dísznek is jó...:)
A Palmolive gourmet kollekcióból igazából több darabot is kinéztem, viszont élőben nem igazán nyerték el a tetszésemet, így csak ezt a chocolate passion illatút hoztam el...Legszívesebben megenném...annyira krémes, édes, forrócsoki illata van...valami elképesztő! (Sajnos a többi tusfürdő nagyon jellegtelen volt, de ez nagyon ínycsiklandó! :))
A palmolive aroma sensations feel glamorous tusfürdő meg teljesen véletlen volt...Vonzó volt az áfonya, vanília és sárkánygyümölcs képe a tusfürdőn, illetve az, hogy elvileg ilyen apró radírozó szemcsék is vannak benne, ezért muszáj volt megszagolnom...Nagyon finom, friss illata van...télre nekem mondjuk ez nem "jó" (bogaras vagyok, télen édes illatokat kedvelem), de tavasszal szerintem ez lesz a kedvenc tusfürdőm...úgyis rég volt már Palmolive tusfürdőm (egy ideje a jóval olcsóbb balea és kedvezményes avon tusfürdőkre hajtok...>.<). :)

Az avonból igazából nem rendeltem magamnak semmit se...
Az extra lasting kétfázisú szemfestéklemosó lötyi úgy került hozzám, hogy anya kinézett egy spirált magának, és ahhoz járt ajándékba - igen, a kinézett spirált kapja Karácsonyra, amúgy ötletem nem volt, hogy mit vegyek, és tudom, ez így nem meglepetés, de így legalább olyat kap, amit elhasznál, nem pedig még egy kacatot a polcra (igen, általában díszeket szoktam venni meg csokit...szereti az angyalkákat, a csokit mindenki szereti, és mindenki örül...xD) - mivel az ő szeme nagyon érzékeny így ezt az olajos valamit "nekem adta"...és...mivel a spirálban mikroszálak vannak (amire figyelmeztettem azért, hogy óvatos legyen majd), lehet, hogy még az is nálam köt ki...bár azért remélem be fog válni neki, mert sok jót olvastam róla...Visszatérve a lemosóra: nagyon fura állaga van...vagyis...volt már nagyon sok különböző kétfázisú lemosóm (több márkától is), és egyiknek se volt ilyen állaga, ennek az olajosabb része minta túl sűrű lenne...igazából a krémes lemosókban jobban bízok, de kíváncsi vagyok ez milyen lesz...Egyébként őszintén szólva nem kicsit riasztó, hogy elég látványos "SZEMBE NE KERÜLJÖN" jel van rajta...ez egy szemkörnyéken használható terméknél szerintem nem sok jót jelent...de majd kiderül, nem akarom előre leírni a terméket, lehet, hogy teljesen jó lesz...:)
A parisian chic mini parfüm (10 ml) igazából anya rendelése - hogy olcsóbban jusson egy másik mini parfümhöz - de mivel nem az ő illata, és én korábban meg akartam már rendelni a "rendes" parfümöt (csak szerintem túl van árazva, és az árából sok-sok egyéb kozmetikumot tudtam venni, amikre jobban vágytam xD), nekem adta...Egyébként nagyon finom az illata, és meglepően tartós...Reggel magamra fújtam, és még délután is éreztem...A dobozkája pedig nagyon cuki, a csomagolása masszív (pedig a kupakja első körben eléggé gagyinak tűnt), simán elbírja a táskában utazást, szóval ezeket a miniparfümöket bátran ajánlom mindenkinek! :)

Szintén egy DM látogatásom eredménye...Régen vásároltam már úgy bárhol is, hogy még útközben nekiestem a vett termékeknek, de ennél a kupacnál nem bírtam várni...általában rendes blogger vagyok, és itthonig kibírom...most nem jött össze...
A Balea Cool blossom és Frozen Breeze limitált kiadású tusfürdők, és valami mesés az illatuk! Télies, mégis friss...nagyon finom...:)
Blogger vallomások: az ebelin szempilla göndörítő életem első szempilla göndörítője...Iiiiiiiiiiiiiiiiiigen ennek is eljött az ideje...sose tartottam fontosnak, de már nagyon ki akartam próbálni, hátha szebb lesz az összhatás...Bár nem érzem még a csodát - illetve a bal szememet nem tudom megcsinálni vele normálisan - elég praktikus jószágnak tűnik, szerintem jóban leszünk - a következő "újításom" pedig a műszempilla lesz...azom se volt sose, mindig csak messziről nézegettem, hogy milyen szép eredményt lehet elérni a kis tincsecskékkel...bár szerintem az első adag a tanulópénz lesz, ugyanis biztos vagyok benne, hogy bénázni fogok és meg se fogom tudni fogni azokat a kis vackokat...xD
Vettem két essence pirosítót is...Nem igazán vagyok pirosító párti, de ezeket már régen kinéztem, nagyon tetszett a színük, illetve elhatároztam, hogy rendesen fogok sminkelni (lassan), minden rendelkezésre álló eszközt és lehetőséget megragadva...Biztos nektek is vannak pillanataitok, amikor úgy érzitek, kell valami plusz, és valami, ami teljesen eltér a megszokottól...Gondolom ez a komfortzónából való kilépés egyik verziója (vagy önmagam teljes elhagyása?), ugyanis imádok hullafehér lenni...de...nem tudom...úgy éreztem, hogy nekem most erre volt szükségem...vagy lesz szükségem...aztán majd kiderül...Egyébként áldozatomul a matt touch blush 20-as berry me up! árnyalatát illetve a silky touch blush 70-es kissable árnyalatát választottam...

És akkor jöjjenek a Joy-napi zsákmányaim!!! :)
2 darab Palette intensive color creme hajfesték C9-es ezüstszőke árnyalatban, ami a DM-ből jött velem egy áráért (50%-os kuponnal ugye), anya mondta, hogy vegyek többet is, de még nem biztos egyáltalán, hogy sokáig kitartok emellett a szín mellett...eleve...így már a negyedik hajfestésem lesz vele, ami nálam rekordnak számít, főleg, hogy ez még csak "átmeneti szín"...:)
A balea frost flower tusfürdőt nem hagyhattam a DM-ben szintén, le volt értékelve, és nagyon finom illata volt - kíváncsi vagyok a másik limitáltra is - már eldöntöttem, hogyha elfogy a jelenlegi tusfürdőm, akkor ezt fogom használni, szóval nem is teszem a doboz mélyére...:P :)
2 db ebelin 70 darabos vattakorong még mindig le volt értékelve, és még mindig nem volt nagyobb kiszerelés, de mivel az enyéim elég rendesen fogyogatnak, úgy gondoltam az utánpótlás nem árt...amióta a fentebb mutatott arcszeszt használom azóta amúgy is jóval több vattakorong esik naponta áldozatul nekem...:)
És a legizgalmasabb kupac ismét...hű...hát...hű...Megint álljunk meg egy percre, és gyönyörködjünk bennük...:)
Fedett, zsírosodásra hajlamos szemhéjra jó tust találni...lehetetlen...a Rimmel legalábbis nem tűnik elég jónak benne, így biztos tavasz előtt felbosszantott volna annyira, hogy bebűnözzem ezt a Maybelline lasting drama up to 24 h gel eyelinert noir black árnyalatban...kétvégű aplikátor jár hozzá, és valami új formulát ígér, szóval nagyon kíváncsian várom - egyébként rengeteg jót hallottam már róla, nagyon kíváncsian és reményekkel várom, hogy mit produkál rajtam! :)
Fekete, fehér, igen? Nem. semleges...Szóval a Maybelline colossal kajal szemceruza fekete színben...Nagyon rég kinéztem már, nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen, és mivel most akciósan lehetett hozzájutni, gondoltam beszerzem...a catrice ceruzám mondjuk nem igazán fogy, de annyira borzasztó minőségű, hogy nem bírom rávenni magamat a használatára...Ennek a terméknek a beszerzésével voltak gondok, ugyanis az első Rossmannban szemceruza volt, tus nem, a másodikban tus volt, és a szemceruzát kellett tök máshonnan lehorgászni, de szerencsére senki se használta előttem, így egy teljesen új terméket kaptam...Az Astor soft sensation moisturizing ajakkontúrja universal transparent árnyalatban relatíve új kattanásom...pár nappal a Joy-napok előtt láttam meg a Facebook-on, és akkor rögtön meg is kedveltem a gondolatot, ugyanis - bár imádom - az essence áttetsző ajakkontúrja faragós, ami engem kicsit zavar...sokkal jobban szeretem az automata cerkákat, így egyből lecsaptam erre az "újdonságra" (igen, nem túl gyakori volt eddig ez az árnyalat a drogériák polcain, pedig ez a legpraktikusabb szerintem :) :(). A S-HE szemhéjpúderalap szintén régóta kívánságlistás volt, mert az essence i love stage szemhéjpúderalapja egyszerűen nem képes együttműködni velem...én próbálkozok, már lassan elfogy, de még egyszer se sikerült elviselhető eredményt produkálnia rajtam...:/
Rimmel apocalips ajaklakk big bang színben úgy került hozzám, hogy - miután felvásároltam minden létező, és nekem tetsző Rimmel rúzst - célirányosan nekem kell egy ilyen, DE normális színben felkiáltással vettem be az állványt...Ez kicsit pazarlás, hisz minden Rimmel termékre kedvezmény lett volna, de piciny kis szívem vágya most ez az ajaklakk volt, és a tesztereket próbálgatva piciny kis szívecském ennél az árnyalatnál dobbant nagyobbat...Nos...nézegettem, mindig nézegettem ezeket a termékeket...deee...egyszerűen egyik szín se tetszett...most már úgy indultam neki, hogy ha visszafogottabb (bár kinek mi a visszafogott) árnyalatot veszek, akkor azt, de mindenképp szeretném már kipróbálni...Ennek ellenére ezt az elképesztő, élénk, gyönyörű pirosat leltem...kicsit olyan, mintha előkarácsony lenne nekem...(Halk megjegyzés: bár le van fóliázva - gigapacsi - a felirat már elkezdett kopni...oké, a termékem érintetlen, de azért ez a csomagolás minőség...)
Végre megszereztem a hőn áhított Astor soft sensation lipcolor butter matte royal divat is...Már a múltkor is nézegettem, de sajnos nem volt mattban szinte egy szín se...igazából...ezt is jó, hogy kibontottam - kövezzetek meg érte - mert kettő darab volt csak, és a teszter ellenére valami nagyon okos az egyiket már használta...Tudom, nem szép dolog kibontogatni a termékeket, de...senki nem akar megkezdett rúzst hazavinni, és sajnos az itteni vásárlási-kultúra (amiből a kultúra szó nem létezik xD) sajnos megköveteli, hogy ami nincs leragasztva mindenképp ellenőrizni kell...tényleg nem szeretem a bontogatást, de iszonyatos helyzetek uralkodnak - később kitérek rá, egy másik szerzeményemnél tapasztaltam némi...háát...új értelmet nyert a bunkó borsodi kifejezés, maradjunk ennyiben...majd leírom ott...A lényeg, hogy enyém lett ez az érintetlen álom szép MATT ajakkence, aminek nagyon-nagyon örülök...DM-ben több astor terméket is lehetett venni a kuponnal, így mindenképp úgy akartam vásárolni, hogy legyen ajakkontúr és ez is...az első DM-ben sikerrel jártam - így DM-ben összesen egyben voltunk...:)
Tüdüdüdüdüdüdüdüdűűűű...dobszóló...taps...meg minden...:D
VÉGRE ENYÉM LETT A MAYBELLINE COLOR TATTOO METALLIC POMMEGRANATE ÁRNYALATBAAAAN!!! Yaaaaay!!!! :D
(Elnézést, hogy lekiabáltam a fejeteket...:/)
Nem tudom, hány éve nézegetem...nem tudom hányszor írtam fel listára...és...ez volt a LEGUTOLSÓ darab a DM-ben...nem a legutolsó bontatlan - bár bontatlan :) - hanem tényleg nem volt már másik belőle...Most írnék még valamit, de egyszerűen nem találom a szavakat...amióta megvan nézegetem...és nézegetem...és nézegetem...és tetszik...És ha ránézek, sose az jut eszembe, hogy mennyire pocsék minőségű a fekete árnyalat, hanem az, hogy ez milyen csodás lesz...nagyon remélem, hogy nekem se fog csalódást okozni...bár szerencsére hozzám hasonló szemhéjjal "megáldott" emberek is értékelték pozitívan...szóval...
Hjahj...hát nem gyönyörű?! :))
L'oréal color riche J Lo pure red ajakrúzs...Ez a rúzs annyira...csodás...A csomagolása elképesztően elegáns, különleges, igényes, minőségi, és szép, már a tapintása is más...A benne lévő terméket még élesben nem próbáltam, de egy nagyon jól kenhető, intenzív, és elég tartósnak tűnő árnyalatnak tűnik...kicsit sötétebb, kékes beütésű, gyönyörű szín...Leragasztott, bontatlan - még mindig az enyém, igazából olyan, mint egy valóra vált álom...Őszintén remélem, hogy élesben is tartós lesz, és akkor ő lesz a legfantasztikusabb alkalmi rúzsom...nagyon szeretném, hogy ő legyen az...:)

És most a nyafi...
Egy eredetileg négyezer forintos rúzsról van szó (ami le volt értékelve, és a leértékelt árából jött le kuponnal az 50% *-*)...Ezzel nincs gond, még az is egy dolog, hogy ellopták a tesztert - láttam már ilyet olcsóbb termékeknél is, szomorú, de teljesen megszokott látvány - a ragasztás felszaggatása már egy kevésbé elfogadható viselkedési forma...de itt nem ez volt a legnagyobb gond...Széttört kupakból lógott ki szomorúan a megcsonkított, és még fognyomokat is tartalmazó rúzs...két dolgot hangsúlyoznék: NEM A TESZTERről van szó, mert teszter nem volt, és egy eredetileg NÉGYEZER FORINTOS RÚZS...Most tekintsünk el attól, hogy helyben törném el a kezét, ha meglátnám, hogy valaki/valakik ilyen pusztítást művelnek egy ilyen csodás rúzzsal (vagy egyáltalán akármilyen sminktermékkel)...Hol vannak a biztonságiak? Én nem tudok tusfürdőt/borotvát venni, mert van egy a fenekemben, amikor az essence pulton nézelődök nagyjából a nyakamba ülnek, hogy lássák nem lopok-e a leárazott cuccok közül, és amikor kitekerem a (nagyjából 500 forintos) szemceruzát, hogy működik-e (ellenőrizni kell azt is, volt már olyan, hogy a félbetört szemceruzát valaki egybetette) úgy néznek rám, mintha éppen meggyilkoltam volna egy cuki kiskutyát, és egy négyezer forintos eladásra szánt rúzst szét lehet így barmolni mellettük??? Most komolyan...egy leragasztott terméket, úgy hogy minden be van kamerázva...Bár ez a szerencsétlen rúzsocska messziről látszott, hogy nem kicsit használt volt, és véletlenül se az eredeti céljának megfelelően használt, szóval valszeg senki se veszi meg...és tudnék többet írni még erről, de inkább abbahagyom...nem akarok belegondolni a dologba...
Egyébként oké, a kupon napokra lehet fogni, de nem...nem kifogás a tömeg...ez pofátlanság...akár kuponos dolog, akár nem...Plusz az év többi részében is ugyanúgy belenyúlnak a termékekbe...
És  befejeztem...elnézést a kitérés miatt...de szó szerint sajnáltam a rúzst, egy "szerető" tulajt érdemelt volna, aki rendesen használja, és elhasználja, és akinek "hűséges társa" lehet...ugyanis egy JÓ rúzs öltöztet...és azért egy L'oréal rúzs (ha még csak tesztereken és a kezemen tapasztalhattam is EGYELŐRE) igenis minőséginek számít...(Plusz halmozó életmódom ellenére nagyon nem szeretem a pazarlást, és szinte fáj látni, amikor valakik kidobnak termékeket...én ezért ajándékoztam el az utóbbi időkben sok terméket, amit nem használtam, hogy használják őket, és ne csak álljanak...és ami nekem nem vált be, az másoknak tökéletesen működött - na igen, a kombinált bőr, és a zsírosodásra hajlamos rejtett szemhéj nem egy hálás párosítás sminkelés szempontjából...és ezzel tisztában vagyok, ahogy azzal is, hogy más körülmények között sok termék jól teljesít...:))

Szóval ezek lennének az én szerzeményeim a hónapban! Ti miket vettetek? :)