2014. október 31., péntek

On the catwalk

Sziasztok! :)
Így a hét lezárásaként (a hétvégém a rokonozással és a temetőkkel fog telni, nem biztos, hogy lesz időm írni) egy csodálatos terméket szeretnék megmutatni! Essence rúzsom eddig sose volt, de a vizsgám után gondoltam meglepem magam eggyel, és milyen jól tettem, hogy tényleg rúzst vettem, nem körömlakkot!!! Ja igen, és essünk túl a rossz híren (titeket annyira nem érint, engem megvisel), azzal, hogy még ezt a rúzst is élesben használtam teljesen tönkretettem az ajkamat, szóval most egy darabig nem rúzsozhatok (ajakápolók és szájfények, hello! mert azért az ajakápolás kell, a szájfény pedig egy ragacsos védőrétegként bevált már jó párszor az ajkamon lévő sebekre), mert nagyon rosszul nézne ki, meg beleülne a sebbe, ami nem egy kellemes érzés...pedig annyi szépség várja, hogy viseljem őket, vagy önbizalmat adjanak nekem (ja kéne keresnem egy új függőséget, tudom, de a b-terv teljesen megszűnt létezni, szóval maradtak a rúzsok...de még így is jobb, mintha macskákat gyűjtenék, nem? Rúzsos néni leszek...macskás néni helyett...úgyis vannak árnyalatok, amik érettebb embereken jobban mutatnak...meg úgyis van annyi rúzsom, hogy kitart jó darabig...mérsékelnem kéne a dolgokat, de úgy imádom őket...). Mondjuk ez a blogot egyáltalán nem érinti ugyanis szerencsére még van vázlatom rúzsról is, de "sajnos" a blogon kívül is van életem, és ott hanyagolnom kell a kicsikéimet...kíváncsi vagyok, meddig fogom bírni...xD (szerintem egy napig max...meztelennek érzem magam nélkülük...)
Vissza a témához: az essence tartós rúzsának címben szereplő árnyalatáról írnék nektek...kezdem a csomagolással, ami szerintem eszméletlenül helyes! Matt fekete, rajta egy a rúzs színével megegyező gyűrű, nem tudom szerintem olyan elegáns - főleg, ha azt vesszük, hogy 850 forintba kerül...nagyon igényes, imádom! A kupak masszív, nagyon jól zár, de nem kell feszegetni, táskába is simán mehet!
Na ezen a képen konkrétan semmi nem látszik a színéből, köszi fényképezőgépem, de legalább a többin fog látszani...
Szóval maga a termék egy nagyon kellemes illatú, krémes rúzs, ami elég szépen pigmentált, nem olyan hű de erős, de nagyon szép egy rétegben is, és szépen építhető, kellemesen siklik, könnyen lehet eloszlatni, egyenletesen fed, és nagyon kényelmes viselet...A színét...nem nagyon tudom meghatározni, különleges, őszi színe van, leginkább pirosas sötét rózsaszínnek mondanám (mondjuk az ajkaimon messziről ez nekem még a természetes kategóriába esik, mivel sötét bordó és élénk piros rúzsokhoz vagyok inkább szokva...), csodálatos fényes végeredménnyel.
Egyébként nagyon jó kis termék, kellemes csalódás volt nekem - az essence "sima" rúzsainak teszterjeit végignézve, valamint a trendkiadásaik rúzsait végig húzgálva a karomon elég sok kétségem volt a márkával szemben rúzsügyileg - bár a tartóssága nem kiemelkedő, teljesen átlagos...Szépen, egyenletesen kopik, nem mászkál el, nem ül bele a ráncokba (se a repedésekbe, ezen meglepődtem), kicsit hidratál is (egyik legkényelmesebb rúzsom, pedig elég sok van...); evés-ivás mondjuk teljesen ki fog rajta, de az összes többi kellemes tulajdonsága pótol érte...
Próbáltam megfogni a sok apró csillámot, amik a fényességét adják...ezek a csillámok olyan aprócskák, hogy egyáltalán nem lehet érezni őket, sőt igazából még látni se lehet, hogy csillámos a rúzs, de nagyon szép fényt ad...

Az első képen jobban látszik szerintem a valódi színe, a második képnél inkább a csillámokra vadásztam (vagyis forogtam a fürdőszobában, hogy olyan fényviszonyokat teremtsek, hogy látszódjanak a csillámok...na ez nem sikerült), de mint láthatjátok, egyáltalán nem zavaróak...:)


Ti szeretitek az essence rúzsait? :)
Legyen nagy rúzs összefoglaló posztom? :) (jó mondjuk amúgy is lesz előbb-utóbb, de ha érdekel titeket a gyűjteményem, előrébb hozom...és amint rendbe tettem a kamerát jelentkezek a szépségeimmel...bár mivel újra kezdődik az iskola nincs kizárva, hogy ez csak téli szünetben lesz így is)
Kellemes hétvégét nektek! :)

2014. október 30., csütörtök

Blazing black

Sziasztok! :)
Ma egy nagyon fura termék tesztjét hoztam el nektek, ugyanis a Müllerben még kapható, viszont a Rossmann-ban a kifutó termékek közül halásztam ki 350 forintért...Elég régóta listás volt az essence stays no matter what termék családjának a fekete jumbo ceruzája, de simán elmentem volna az állványon mellette, ugyanis a csomagolása sötét zöldnek tűnik...(egyébként fekete csak nagyon sok arany csillám van rajta...)
Mivel Sopron környékén még a miskolciaknál is agresszívabb vevők vannak, elég leharcolt volt az összes már...nem az, hogy ki voltak próbálva...valamelyiknek a vége le volt törve, valamelyiknek a kupakja...szóval igyekeztem a legkevésbé megviselt példányt kiválasztani, és sikerrel jártam, ugyanis az én kis elbújt darabom még csak ki se volt próbálva (és bár ilyet nem szoktam, gyorsan megjelöltem, és kipróbáltam én a kezemen - de én biztosan tudtam, hogy ennyiért megveszem, csak hát a kíváncsiság...ja és egyébként meg is vettem azt a darabot, amelyikkel összefirkáltam a kezemet - ez még egyben volt legalább, bár a csomagolása picit kopott volt).
A külső jellemzését az előbbiekből kifolyóan inkább hanyagolnám...a belső...szóval...Amikor levettem a kupakot róla, iszonyatos mű, zsírkréta szag csapta meg az orromat (nem vicc, nagyon erős), és egyébként a termék állaga is szörnyen zsírkrétás...
Viszont csodálatosan rétegezhető, amire szükség is van, ugyanis óvatos vonalakkal szürke, arany csillámos valamit kapunk (ami egyébként szemhéjfestésnél szép, kontúrnál igénytelen hatása van); erősebb nyomásnál nem lehet egyenletes színt elérni, viszont a rétegekkel ügyesen bánva gyönyörű erős fekete, arany csillámos színt kapunk. Eldolgozni szinte lehetetlen (sőt nem is szinte, eldolgozni lehetetlen), de cserébe nem peregnek a csillámok...Ahova egyszer felkentük, ott bombabiztosan ott marad, szóval nagyon kell vigyáznunk, hogy mit csinálunk, még a szemfesték lemosó is csak dörzsölve hozza le (igazából elég fájdalmas dolog a leszedése). Az érintés meg se kottyan neki, ha erősen dörzsölöd, akkor a csillámok elmásznak, de a vonal masszívan, kenődés mentesen a helyén marad...nap végéig...nem tudom, mennyi időt bír ki (órában), de nekem reggeltől estig (korán indultunk reggeli után és vacsorára mentünk vissza a szállóba) konkrétan meg se moccant...picit se...nem maszatolódott, nem ült be a ráncokba, nem mászott el...Alap nélkül ugyanez a helyzet...Teljesen csepp álló, a vizes dörzsölést is egészen jól bírta, bár elhalványodott kicsit, de maradt kenődés nélkül (alap nélkül a koszos szürke réteghez hasonló színe lett).

A vastagabb vonal alappal, a véknyabb nélküle készült, de csak a tartóssága végett fontos a különbséget említenem, ugyanis pigmentáltság szerint teljesen mindegy, hogy használtunk-e valamit alatta, vagy sem...
Ja amúgy a faragását nem véletlenül nem említettem, még nem tapasztaltam, de fából van, szóval gondolom nem lesz túl nehéz dolgom vele...


Összességében: szerintem nagyon jó termék, a borzasztó állagát az árának köszönhetően elnézem...bár teljes árat nem fizetnék azért érte (ez a zsírkréta hatás), de nagyon szeretem...Aki szereti a jumbo ceruzákat, és tud vele bánni, annak mindenféleképpen megéri, de az érzékeny szeműek azért a problémás eltávolítás miatt vigyázzanak vele...

Ti szeretitek az essence stay no matter what termékcsaládját? :)

2014. október 29., szerda

Igenember

Sziasztok! :)
Minden bizonnyal feltűnt, hogy mostanában száműztem a személyes bejegyzéseket a blogról, igyekszem minél kevesebb személyes témát feszegető dolgot kitenni most ide, tehát egyelőre az újabb adagok nem jönnek a kihívásból (eskü fotózgatok még, kényszeresen szükségét érzem az apró boldogságoknak)...annak nem lenne jó vége, ez a blog nem azért van, és valószínűleg én is megbánnám utólag...de mindegy, a lényeg az, hogy éppen ezért elszaporodtak a tesztek (és a bejegyzések, a depresszió jó írásra, mert valamivel MUSZÁJ lekötnöm magamat)...DE sajnos a fényképezőgépem most készül kilehelni a lelkét (az összes elemcsere szörnyen megviseli szegénykémet, szerintem ilyen gép a világon nincs még egy...de ha épp sikerült normális elemet szerezni, akkor biztosan a beállítások és a módok szenvednek...áh...modern technika...), szóval úgy gondoltam, hogy ma inkább egy filmről írok nektek...
Jim Carrey elég megosztó személyiség a filmvilágban, leginkább a vígjátékairól ismert (...ehhez nem fűzök semmit), de bizony komolyabb szerepekben is játszott - igaz akkor is elmebeteget, de ez áll jól neki...Egyébként nagyon jó színész, én nagyon szeretem, bár bizonyos vígjáték mennyiség után már kicsit TÚL SOK belőle (mint Adam Sandler...), de nem emlékszem, hogy írtam volna olyan filmről, amiben ő játszik (annak ellenére, hogy két komoly filmet, és egy elég szép adagnyi vígjátékát végigszenvedtem...ha már itt járunk, a Rob Schneider filmek is méltatlanul mellőzve vannak a blogomon, pedig nagyon szeretem őt is, csak nem akarom teletöközni az oldalamat, ugyanis a kreatív magyar fordítók minden filmjét - kivéve, amikben A. S. mellett játszik - valamilyen "tök"kel címezték meg...pff...).
forrás: google
A mai film egy vígjáték...A története röviden (a port.hu-ról kimásolva):
"Carl Allen (Jim Carrey) a válása után teljesen bezárkózik, és csak kedvenc horrorfilmjeinek él. Hiába próbálja őt barátja, Peter (Bradley Cooper) kirángatni a gödörből, mindig mindenre nemet mond. Egészen addig, amíg össze nem hozza a sors egy félőrültnek látszó ismerősével, aki elcipeli őt Terrence (Terence Trump) szemináriumára. Maga sem tudja, hogyan és miért, de fogadalmat tesz, hogy mostantól mindenre igent mond. Az igeneknek köszönhetően az utcai verekedéstől az előléptetésig mindent átél, még a nagy szerelmet és annak az elvesztését is."
Most azért néztem meg, mert már nagyon ki volt az agyam, és egyszerűen szükségem volt valamire, valami idétlenre...már láttam régen is, emlékszem, akkor egészen felejthető "á, megint csak Jim Carrey" filmnek tudtam be (pedig milyen mimikája van ennek az embernek...eskü gumiarcú...O.o). Ehhez képest szörnyen meglepődtem most, hogy másodszorra néztem...Nagyon korrekt film volt, nem volt idétlen (Jim Carrey-hez képest, emlékezzünk Ace Ventura kalandjaira...), nagyon jól volt összerakva, érthető, jól felépített története volt, meg volt benne a "mondanivaló"...picit gúnyosan eleinte, aztán szájbarágósan, de igen, volt mondanivalója...mondjuk tény, hogy konkrétan kimondták a filmben, de akkor is...persze volt benne romantika is (na arra most nem volt szükségem pont mondjuk), szenvedés (az elején én teljesen el lettem volna úgy egy darabig, amit ő csinál...csak filmek és rágcsa...és semmi más...ráadásul nézte a fűrészt, jó ízlése van xD), jó poénok, pihent és fárasztó poénok (most hirtelen nem is tudom melyikből volt több)...Igazából a Hantaboy-hoz képest is egészen komoly lett (amiről nem emlékszem, hogy írtam-e, de mivel nagyon pozitív csalódás volt ez a film, szerintem neki ülök Jim Carrey vígjátékokat nézni - főleg, hogy Adam Sandler a "már túl sok" kategóriába került, és a Kavarást sose bocsájtom meg neki...akkora egy szar filmet én még nem láttam...na jó, de, nagyobbat is, Gyakornokok a címe...azt se bocsájtom meg Owen Wilsonnak - pedig őt is szeretem....na mindegy erről a kettőről szándékosan nem írtam...nem tudnék összeszedett, káromkodás mentes véleményt írni róluk...pedig mindkettőről tudtam, ha rávisz a lélek, akkor szerintem a közel jövőben mégis előszedem őket, mert az biztos, hogy inkább öngyilkos leszek, minthogy újra megnézzem akármelyiket is, és addig kell írnom róla, amíg emlékszem rájuk - bár igyekszem elfelejteni őket).

Összességében szerintem egy egész jó film, ha szeretjük Jim Carrey-t, akkor tetszeni fog, ha nem szeretjük, akkor viszont kerüljük messze ezt is...Nekem most pont egy ilyen laza kis filmre volt szükségem, és szerintem egy unalmas őszi estét fel tud dobni...Ha 4-5 éves időközökről beszélünk (mint esetemben), akkor többször is megnézhető...

Ti szeretitek Jim Carrey-t? :)
Szép estét nektek!:)

2014. október 28., kedd

Fekete padlizsán

Sziasztok! :)
Már elég régóta várnak ezek a vázlatok itt a gépen, most úgy gondoltam írok róluk végre...A mai napon két hajfestékről is szeretnék írni...Az egyik a Kallos Glow Padlizsán árnyalata, a másik a Color Time Fekete színe...A color time hajfestékekkel nem vagyok jóban...bármilyen színre festettem eddig (vörösek) bebarnultak, aztán narancssárgák lettek (jut eszembe a mostani vörösömet se ártana lassan átfesteni...), szóval a feketével szemben már nem voltak elvárásaim...Viszont a Kallos festékei nagyon jó minőségűek és olcsóak, és csak ők gyártják a kedvenc árnyalatomat, szóval megszavaztam neki a bizalmamat...
Most előre megmutatom a végeredményt...A fekete color time egészen fekete lett, bár számomra érthetetlen a barnás-vöröses fény, mivel a frufrum mindig is fekete volt (vagyis miután visszafestődtem vörösre, akkor is fekete volt), de biztos a festék gyártónak ez a perverziója, vagy én nem tudom...Viszont, ami hatalmas bajom ezekkel a festékekkel az, az (a minőségükön kívül), hogy szörnyen hullik tőle az ember haja...oké, 340 forintért nem tudom mit várjon az ember, de a Kallos nem sokkal drágább, és érdekes módon mégse szedem utána markostól a hajamat...Iszonyatosan szárít (az én hajamat szárítani...az kb lehetetlen...szörnyen zsíros hajam van - sajnos, két naponta kell mosnom...és a festék se javít rajta...vagyis ront rajta), egy festés után is szépen el kezd töredezni, és bár állandóbban nem használtam még, szinte biztos vagyok benne, hogy gyakoribb használat mellett megkopaszodnék...Szóval color time hajfestéket soha többet...
A kallos viszont gyönyörű, természetes, sötét vörös hajat eredményezett (köze nincs a múltkori lilához, ami padlizsánnak indult szintén...). Nem tudom igazából itt a minőséggel nincs bajom, kicsit az volt csak fura, hogy foltosan fedett be (elöl fekete tincsek vannak egy régebbi festésből még, azért sötétebb, de ha hátul nézitek, ott már nincs fekete, az foltos), és én nekem a kopása is kicsit gyors volt...persze minden vörösnek kevés időre van szüksége ahhoz, hogy teljesen megfakuljon, de a Kallos vörösei (és a feketéje is) rajtam eddig még nagyon tartós volt...A közeljövőben biztosan nem próbálkozok a padlizsánnal (sőt valószínűleg soha többet, max hajszínezőben - amihez le kéne szivatni a hajamat...szóval...na...), szép szín, de nekem valahogy mindig túl természetes, plusz most fel vagyok tankolva ibolyavörössel, és amúgy is a közel jövőben lehet teljesen fekete leszek, mert most valahogy az illik a legjobban a hangulatomhoz...
És "kölcsönvettem" barátnőm haját is, mint láthatjátok természetes szőkén a fekete szép erős, a vörös meg inkább sötét barnásnak tűnik...Az ő hajában azért jóval természetesebben nézett ki a padlizsán...

Na ennyi lettem volna mára, mindenkinek szép napot kívánok! :)
Ti kipróbálnátok/próbáltátok már a padlizsánt? :))

2014. október 27., hétfő

Red flame

Sziasztok! :)
Hogy ez a hét is vidáman kezdődjön, a kedvenc sminktermékeim újabb darabjával jöttem ma...Egy NYC expert last ajakrúzs (név és szám szerint a 402-es red flame) tesztjét hoztam el nektek...:)
A sikertelen forgalmi vizsgám után vettem még, utolsó darab volt, és 320 forint, így egyértelmű volt, hogy velem jön...a tesztert utólag néztem meg, de nem igazán számított már, mert szükségem volt a boldogsághormonokra...Mivel ez az első nyc rúzsom, nagyon kíváncsi voltam mit tud...A csomagolása nagyon jól néz ki, és nagy kedvencem a márkának az a tulajdonsága, hogy lefóliázzák a terméket...Amennyire jól néz ki, annyira gagyi viszont szegényke...a kupak nem elég masszív, bár nekem még nem kezdett önlepergésbe, már most lötyög (pedig alig használtam párszor)...Igazából a külsejéről sok dolgot nem írnék, mindenki láthatja milyen is...a terméket is látni az átlátszó kupakon keresztül, és amúgy nagyon kényelmesen kézre áll...
A termék illata nagyon kellemes, édes...a NYC termékek nagy részének ilyen finom illata van egyébként, ijesztően hasonlít a bowery blush szájfényére...Első ránézésre egy nagyon csillámos, inkább rózsaszínes rúzsnak tűnik...
Felkenve egy sűrű, elég pigmentált, de iszonyatosan fura színű, csillámos masszát kapunk...egy rétegben teljesen jelentéktelen a szín (olyan jellegtelen, egyáltalán nem tetszik), de szépen rétegezhető, és több réteg mellett (alatt) már én is megtaláltam a nekem megfelelő eredményt...A színe szerintem minden, csak piros nem...Bár nem szárít (jobban, mint más rúzsok), nem épp kellemes viselet...végig éreztem, hogy ott van, és bár a csillámok nem karcosak (khmm avon rúzsok), azért kényelmesnek nem nevezném így se...A szín magától egyenletesen kopik, evéssel/ivással kontúrosan (a tartós szót nem használnám a termék jellemzésénél), de a csillámok ragaszkodóak nagyon...A repedéseket/száraz részeket nagyon kiemeli, de nem ül bele...Bár elég mű hatása van az állaga miatt ez a szín (hozzám képest) egészen természetes, nem hivalkodó, nem tolakodó...
(egyébként nagyon hasonlít az avon rouge luxury rúzsára kinézetre, és fogásra sőt sajnos még minőségre is)
A kezemre egyenletesen sajnos nem tudtam felvinni, de a színe itt látszik a legjobban...
És most kivételesen hoztam képet élesben is...bár az ajkam pocsék állapotban van még mindig, és sebes is, szerintem ahhoz képest egész elfogadhatóan sikerült felvinnem még ezt a terméket is...Mindenesetre elnézést érte...és a bőrömért is (mindkettőn látszik, hogy mennyire kiszáradtak, de nem tudok velük mit kezdeni, szedek vitamint, megfelelő mennyiségű folyadékra is figyelek, akkor is iszok, amikor egyáltalán nem esik jól, de a stressz és kialvatlanság okozta sérüléseket nem tudom így eltüntetni a bőrömről...).


Összességében - bár én ilyet nem szoktam mondani, főleg nem rúzsról - ez a termék szerintem nem ért többet annál a 320 forintnál...Jó termék, elmegy, de valami nekem végig hiányzott belőle...Nem tudom...nem a külsejével van a baj, még csak nem is a minőségével...hanem...úgy az egésszel...Ha úgy öt évvel ezelőtti én lennék, akkor nagyon örülnék, mert erős, és csillámos...de most így kicsit komolytalan volt rajtam...nem tudom...Szeretem az élénk színeket is, meg a fáradtakat is, a rikító pirost, és a sötét bordót is, a mély lilát, és a fényes rózsaszínt, de ez valahogy nem az én színem...Nem tudom miért, egyszerűen nem érzem úgy, hogy illene hozzám...Persze azért tetszik, mert kívülről nem látszik, de úgy valahogy a belsőmhöz nem illik...nem tudom, miért érzem így, tényleg jól néz ki élőben - szerintem - csak olyan nem én vagyok hatású...És még a színét se tudom konkrétan behatárolni, mert olyan, mint egy sötét pirosas rózsaszín, tele csillámokkal, kék fénnyel...
Szóval fura kis dög, teljes árat biztosan nem fogok NYC rúzsért kifizetni, esetleg ilyen akciók keretein belül még jöhet egy pár, de igazából azt is nagyon meg fogom gondolni...és csak a hozzám tökéletesen illő árnyalatok jöhetnek akkor is...

Remélem azért tetszik nektek, szép hetet mindenkinek! :)

2014. október 26., vasárnap

The Rocket

Sziasztok! :)
A hét lezárásaként egy nagyon pozitív posztot szeretnék hozni (és ezzel lelőttem a poént is). A spirál megtalálása nem egyszerű feladat, mindenkinek másféle pillái és másféle igényei vannak, más elvárásokat emel a termékekkel szemben. Számomra is nagyon sok év és sok tapasztalat kellett, hogy megleljem A spirált...Voltak tökéletesen működő darabok (maxfactor spirálok), de sajnos túl drágák voltak - jó a minőséget meg kell fizetni, és amúgy teljesen megérték az árukat, de mégiscsak egy gimnazista vagyok...hiába csak alkalmakra használtam, így is elfogytak, szóval új "alkalmi" spirál kellett...hétköznapokon el vagyok a "sima" (olcsóbb/gyakran gagyibb - avon, essence és társai) spirálokkal is...A Maybelline márkával eddig volt pár tapasztalatom, de őszintén szólva egyik se volt olyan hű de elhagyhatatlan spirál...bár állítólag a legerősebb drogériás szempillaspirálokról van szó, én valahogy háromszor is belebotlottam olyan termékekbe, hogy egyszerűen nem izgatta a fantáziámat az újabb és újabb spirálcsoda tőlük...pedig a csomagolásaik igazán szépek, igényesek, és nekem a keféikkel sincs bajom...Ez elég sokáig nem is változott, aztán neten belefutottam a "Rocket" nevezetűbe, aminek a keféje ránézésre egy álom volt, a visszajelzések, és tesztek után rájöttem, hogy nekem tulajdonképpen valószínűleg rá volt szükségem eddig is - DE ha már beruházok egy drágábbra, és van vízálló verzió is, inkább őt veszem meg...Így a vásárlási stop és a glamour-kihagyás ellenére is fél áron (1000 forintért) megvettem őt.
A csomagolás formája a megszokott maybelline forma, és szerintem ez az egyetlen olyan spiráljuk, aminek semmi különleges minta nincs a kupakján (a legegyszerűbb spirálba szerettem bele...), ellenben ronda kék csomagoláson még rondább kék felirat található, ami bár szépen illik egymáshoz, nagyon nem szeretem a kéket...Jó mondjuk a csomagolásokkal szemben nekem sosincsenek elvárásaim, de azért olcsóbb termékek között szeretek úgy válogatni, hogyha már gagyi, legalább a színe tetszedjen a csomagolásnak - ez is bizonyítja azt, hogy milyen jó termékről van szó. A hátán található egy kép arról, hogy milyen keféje van a terméknek, és 9.6 ml-t kapunk, ami szerintem egész jó...Ennek még az eredeti ára is 2000 forint, ami nem egy meghalós összeg, szóval kupon nélkül se vészes annyira...Az enyém fekete színű, de nem árt megnézni a kis matricán az árnyalatot, ugyanis nem csak feketében gyártják, és ezt nem tüntetik fel a terméken máshol...
A keféje ilyen csonka kúp (valaki tud erre jobbat?) formájú szilikon kefe, tele különböző méretű sörtékkel. Nagyon kényelmesen kézre áll, és nagyon könnyű használni...Megfelelő mennyiségű festéket vesz fel, melynek állaga közepes (szerintem pont jó), egyenletesen lehet eloszlatni, és nagyon szépen fésüli a pillákat, sőt még picit göndörít is (bár mivel én a bal szememet fotóztam, bal kézzel meg bénán spirálozok - az én hülyeségem, hogy még a tus vonalat is bal kézzel húzom meg a bal szememen...pedig jobb kezes vagyok...na spirálozni is így szoktam...xD - az nagyon nem fog látszani, de a jobb szemem vállalhatatlanul nézett ki, mint akit megvertek...duzzadt, véreres, piros, fúú...na mindegy...lehet lassan aludnom kéne...egy hete két-három órákat alszok, és azért látszik is rajtam, mondjuk a bal szemem is táskás...hmm na elkalandoztam, szóval vissza a témához...). Nagyon szép fekete pillákat kapunk, nem póklábasít, dúsít, hosszít, meg minden ami kell...önmagában is látszik, hogy rajtunk van, és smink nélkül is csodásan kiemeli a szemünket (mint a jó minőségű spirálok nagy része)...A száradási ideje mondjuk közepes, de miután megszáradt érintés álló és cseppálló, a vizes dörzsöléssel el lehet kenni, de egyébként mozdulatlanul fent marad, és nem "konyul le" a pilla több órányi viselés után se...Az én szememet nem irritálta még így se, hogy mostanában elég érzékenyek szegénykéim, de azért az összetevőket elnézve (és azt a mű festék szagát érezve) óvatosságra intenék minden érzékeny szeműt...
Az egyetlen negatív tulajdonsága az, hogy kb lehetetlen leszedni...Alig bírom a nivea lemosómmal ledörzsölni magamról, gondolom olajos alapúval könnyebben lejön, de én azokat a bőröm miatt nagyon nem szeretem...Mindenesetre a sok dörzsölés és szenvedés miatt egy kicsike szempillahullás (vagyis konkrétan kitépkedés) előfordulhat, viszont én ezt járulékos veszteségként nem rovom fel a terméknek, ugyanis amúgy teljesen meg vagyok vele elégedve...és szerintem fantasztikus, hogy még a lemosóval szemben is így tartja magát...
nélküle

egy réteg

két réteg
Igazából szerintem már egy rétegben is tökéletesen kiemeli a szemet, de két rétegben valami fantasztikus a végeredmény...Amúgy a képeket megnézve egészen büszke vagyok magamra, hogy nem kentem szét az egész szemhéjamat bal kézzel - igen, megesik, mindig a bal szemem a smink legkritikusabb pontja, ezért szoktam a tesztekhez meg a sminkekhez is a jobbat fotózni...Mindenesetre a három réteget már fel se kentem, mert így is picit össze tapasztja a szempillákat (két rétegben, de egyébként szerintem ez se zavaró...nekem igazából tetszik is...:D).

Hmm na jó egy kis személyes összegzés: számomra ő A spirál, tökéletesen pigmentált, tökéletes tartósságú, csodálatos végeredményt ad a pillákon, de az a csomagolás valami iszonyatosan néz ki - igényes, de akkor se szeretem a kéket...

Ti szeretitek a maybelline spirálokat? Számotokra melyik márka gyártotta le A spirált? :)
Szép vasárnapot és kellemes pihenést mindenkinek! :)

2014. október 25., szombat

Hello Autumn

Sziasztok! :)
Bár az ősz már jó ideje tart, és az essence ezen kiadása előző hónapra volt kiírva (ami azt jelenti, hogy kb előző hónap közepétől lehetett kapni...), még biztos vagyok benne, hogy leárazva itt-ott lehet pár darab ezekből a csodákból...ez talán annak köszönhető, hogy essence-ék mostanában nagyon megosztó termékeket, és még megosztóbb trendkiadásokat dobnak piacra...Általában engem se bűvölnek el annyira, hogy bevásároljak, ha mégis, akkor nagyon nagy valószínűséggel nem hozzák be Magyarországra azt a kiadást...Így kimondottan örültem annak, hogy ez nálunk is kapható...Bár őszintén szólva elsőre annyira nem keltette fel az érdeklődésemet, de rúzsmániásként elég egyértelmű volt, hogy neki esek az ajakkrémeknek, megnézem őket, és ha úgy van be is szerzek belőlük (az essence stay matt ajakkrémje nekem bevált, én nagyon szeretem a silky red nevezetűt is). A pirosat ki is néztem...aztán Simone Simons blogján (aki egyébként fantasztikus énekesnő) láttam róla a tesztet, és az elismerő szavakat...a szín felől amúgy se lett volna kétségem, de a minőségéről ott győződtem meg először...de mivel spórolok, nem árt, ha meggondoltam cselekszem, szóval utána még rengeteg tesztet és képet néztem róla/róluk...aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen a rózsaszín sokkal jobban illik hozzám, mint a piros (a piros túl meleg, a rózsaszín hűvösebb árnyalat), de egy ilyen szép pirosról nem tudok lemondani...szóval hosszas gondolkodás után kép nézegetés, teszt olvasgatás után...teljesen döntésképtelen voltam...A végén addig nézegettem őket kipakolva, hogy csak nem tudtam otthagyni egyiket se, és mindkettőt haza hoztam...
Csomagolásilag teljesen megegyeznek az előbb említett ajakkrémmel...kicsi (a mostani szájfényeikhez képest mindenképp) áttetsző műanyag, ezüst színű kupakkal, rajta a nevük...az applikátor teljesen sima, régi féle szájfényes (tudjátok, az a ferde szivacsos/szőrös).A termék illata egy kicsit parfümösebb illat, ami eleinte zavaró, de felkenve egyáltalán nem érezni (nem olyan kellemes édes, mint a silky red). Állagát tekintve előbbinél hígabb, ebből adódóan kevésbé pigmentált is, de a fedése csodálatos, bár picit lassabban "szárad rá" az ajakra...A piros árnyalat fedése sokkal egyenletesebb, mint a rózsaszíné, ami engem nagyon meglepett, általában az élénkebb színekkel van a több gond. A színek bár félmatt hatásúak (silky red teljesen bemattult), sokkal kevésbé élénkek, mint a másik ajakkence...csodálatosan illenek az őszhöz egyébként tényleg...ezt most tényleg eltalálta az essence nagyon - igen tudom mondtam már, de ritkán vagyok ennyire elégedett velük...
A tartósságuk jóval gyengébb, mint elődjüké...Bár egyenletesen kopnak, és eléggé ragaszkodnak (kicsit mintha bele is ivódnának az ajakba), az evés-ivás megviseli őket...Ezenkívül sajnos eléggé szárítanak - és kivételesen, mivel mindkét színt szoktam használni most csodásan szétszáradt (és szétrágott) ajkak miatt "felejtődött" el az éles kép készítése, pedig a rózsaszínt csaknem minden nap használom (nem érdemes, nagyon megterheli az ajkakat...).
Szerintem teljesen megérték, és annak ellenére, hogy burgundi szemfestékért indultam (tipikus női vásárlási módszer...xD), szerintem így is nagyon jól jártam...sőt talán így még jobban...:)
Szóval ők lennének szépen eldolgozva a karomon, felül a beauti-FALL red, alatta pedig a keep calm & go for a walk...
(Egyébként már elég erőteljesen gondolkodom rajta, hogy ha sikerült végre rendbe tennem az ajkaimat, akkor visszamenőleg befotózgatok minden rúzst, ami elmaradt fotó szempontjából a teszteknél - jó mondjuk valószínűleg ez csak hirtelen fellángolás, ugyanis sajnos mostanában nagyon ritka, hogy lefotózok valamit ajkon is...tehát nincs kizárva, hogy a folyamatos törölgetés és fényképezgetés még jobban megviselné az ajkamat...xD)

Nektek hogy tetszenek? :)

2014. október 22., szerda

Testápoló teszt

Sziasztok! :)
Eredetileg mára a 100 happy days tag folytatását terveztem, de sajnos nem vagyok olyan lelkiállapotban, hogy ilyenekről írjak, így gondoltam egy felszínesebb témát fogok magamnak, ahol könnyebb tárgyilagos hangnemben maradni, és kevésbé kalandoznak el a gondolataim is...Nos igazából ez nem fog menni teljesen, de legalább semmi köze nincs személyesebb dolgokhoz a témának...
Szóval...a lényeg, hogy az AVON októberben két új testápolóval jött...én nem nagyon szoktam mostanában a bőröm remek állapota miatt testápolót használni (meg gyakran el is felejtem amúgy is), de egyszerűen ezeknek nem tudtam ellenállni...viszont sajnos dönteni se, így mindkettő velem jött...(mondjuk itt inkább az illatok voltak döntőek, mert a ragyogást nyújtó az avonnál azt jelenti, hogy tele van csillámmal, és még az "örvényes" megoldás se nagyon izgatott...de téli illatúak, szóval próba szerencse)

Reklám szerint:
Kettős formula C- és E-vitaminnal
*hidratálást és ragyogást nyújt a bőrnek
*puhábbá teszi a bőrt és szaténfényt kölcsönöz neki
*finom illatit hagy a bőrön
Októberi katalógusban csak 699.- darabja
Nos a csomagolás...egyszerű tubus, puha műanyagból, szóval a termék kinyerése egyáltalán nem probléma...150ml terméket tartalmaz, ami így elsőre nem tűnik olyan nagy adagnak, de azért ez nem is annyira kevés...A kupakja viszont iszonyatosan kényelmetlen...ez a tekerős megoldás szerintem egyáltalán nem praktikus, inkább a testradírokhoz hasonló pattintós zár kellett volna rá (zárójelben említeném meg, hogy a katalógusban ilyen kupak volt az illusztráción...), ennek ellenére szerintem egészen hangulatos kis tubust kaptak...
A krémek illata egyszerűen imádnivaló...édesek, kellemesek, a hidegebb időben TÖKÉLETESEK...legalábbis szerintem...az elsőben inkább a vanília dominál, a másodikban őszintén fogalmam nincs, ugyanis nem nagyon tudom, hogy milyen illata van a magyalnak...bár a shea vajnál azért kicsit savanykásabb, bogyósabb illata van azért...na mindegy...
Az állaguk nagyon jó, nem nehéz, kényelmesen el lehet oszlatni, nem hagy ragacsos érzetet, és gyorsan beszívódik...A hidratálása nagyon jó, nálunk már megy a fűtés, mégse száradt ki annyira a kezem (igen, csak a kezemen teszteltem, ugyanis a bőrömet nem akarom terhelni ilyenekkel, kézkrémet meg amúgy is használnék), viszonylag tartósnak is mondanám...a csavaros dolgot én nem nagyon tapasztaltam...illetve fogalmam se volt, hogy ezt a csavaros megoldást hogy kell keresnek, mi változik...vagyis minőségileg...mert én a többi avonos testápolóhoz képest nem nagyon éreztem a csodát...na mindegy...
Az avon köztudottan szereti teleszórni csillámokkal a termékeit, legyen szó sminktermékekről (szemfestékek, rúzsok, alapozók!, bb/cc krémek - még a matt is!, szájfények, pirosítók, púderek, stb), körömlakkokról, tusfürdőkről, testápolókról, bármiről...És avonéknál az "enyhe fény" is egyenlő a hatalmas arany csillámokkal, amik peregnek mindenhova...na most...ezek a testápolók TELE vannak csillámmal...a vaníliás verzióban kicsit kisebb szeműek, mint testvérében, de azért elég látványosak...messziről szép fényt adnak, közelről viszont látszanak rendesen a csillámok...hát nem tudom...ez szerintem nem túl előnyös...kb olyan, mintha csillámban fürödtél volna, elég nagy szeműek...DE szerencsére, viszonylag hamar leperegnek - amiben az a rossz, hogy mindenre ráragadnak...egyéb bőrfelületektől kezdve, ruhákon keresztül MINDENRE, teljesen úgy viselkednek, mint a sminktermékek ragaszkodó csillámocskái, annyi különbséggel, hogy ezek nem dörzsölnek és nem kényelmetlen a viselésük...Igazából a látványt leszámítva meg a pergést semmit se zavarnak...

Összességében szerintem elég korrekt termék, nekem nagyon tetszik a csillámok ellenére is, ugyanis a hatása, és az illata kárpótol a csillogásért...Plusz nagyon olcsón lehet hozzájutni most, szerintem azoknak mindenképp megéri beruházni rájuk, akik szeretik az édes illatokat...én se bántam meg, hogy megvettem mindkettőt, pedig én nem vagyok testápolós...:)
Nektek mennyire vált be ez a termék? :)

2014. október 21., kedd

Hatalmas haul

Sziasztok! :)
Mint ígértem, itt is van a haaaatalmas haul posztom...:D
Az elmúlt elég hosszú időben rengeteg csodálatos dolgot vásároltam illetve kaptam, szóval most őket szeretném megmutatni Nektek ebben a posztomban...Eredetileg jobban beosztva akartam a vázlataimat feltenni (szerencsére ma volt egy kis időm, így jegyzeteltem nagyon sokat meg fotózgattam, szóval most lesz egy darabig témám), de úgy gondoltam, hogy a depizés után jöjjön valami vidámság még MA a blogra...amúgy is holnap, ha lesz még erőm este (estig vagyok így utolsó napomon is szünet előtt...:/), akkor közzé teszem a 100 depi happy days poszt következő részét is, bár őszintén szólva most nem képes összefoglaló lesz, sokkal inkább személyesebb dolgok/történések illusztrálás nélkül (a mai napra pont lesz mondjuk képem is xD)...Aztán hamarosan jön néhány teszt még, és remélhetően minél hamarabb be tudom fényképezni A spirálomat is, amit szorgosan (de nem pazarolva) tesztelgettem már, csak éppen a fotók nincsenek meg még róla...Ezenkívül szorgos anyag (flakon) gyűjtésbe kezdtem, hogy egy nagy összehasonlító színvédő samponos posztot írjak majd nektek, de sajnos egyelőre még van olyan is, amit nem mertem kipróbálni, szóval ez még jóval odébb lesz...(de képek már vannak hozzá legalább...eddig az tartott vissza, hogy mindig kidobáltam a flakonokat és nem fényképeztem le őket)...A képek minőségéért bocsánat, a fényképezőm szenved, és a telefonommal jobb képeket tudnék csinálni, csak azt felvarázsolni a gépre elég időigényes (telepítenem kéne hozzá egy programot és annyi idegzetem nem nagyon van, hogy kivárjam)...
Na szóval...igyekeztem tematizálni picit a termékeket, ugyanis rengeteg szép dolog került hozzám...meg rengeteg hasznos dolog, és őszintén szólva jó párat már próbálgattam is...:D

Először is pótoltam az olvasnivalókat...igazából egyik könyv se volt listás ezek közül, mondhatni impulzusvásárlásként kerültek hozzám (ó és mennyi van a listán is...), de akciósak voltak, mindkettő 990 forintba került az alexandránál, így a hülyének is megérte...(legalábbis nekem mindenképp...)
  • Rudyard Kipling~Kívánságok háza -> Az ő neve valószínűleg mindenki számára ismerős, igen, ez az a Kipling, akinek a Dzsungel könyvét, és rengeteg más mese könyvet is köszönhetünk...Engem nagyon meglepett, hogy sci-fit is írt - ó igen, vettem még egy ilyen gyűjteményt, bár nem szeretem a műfajt, Kipling ő...hát...Mondjuk úgy, hogy a neve (és az Irodalmi Nobel-díja) elég volt, ahhoz, hogy meggyőzzön: nézzem meg ezt a könyvet...Szóval picit utána néztem a dolgoknak...Amit én szintén nem tudtam róla, hogy fantasy műfajban is tevékenykedett - na jó, nem mintha a mesék olyan realisztikusak lennének...meg a beszélő kígyók...- mondjuk nem csoda, lévén, hogy azt a műfajt se szeretem...Sokáig nézegettem a könyvet, kicsit bizonytalan voltam magamban....de az, hogy 'wellsi' látomások szerepelnek a könyvben az picit megnyugtatott, hiszen Wells, a sci-fi atyja (bár horrornak röhejesek a történetei, a horror gyűjteményem is sci-fi tőle), és egészen pozitív volt róla az első benyomásom...Viszont a végső löketet mégis csak az adta meg, hogy rögtön ezelőtt írták az "orwelli látomásokat"...Orwell köztudottan az egyik kedvenc íróm, az Állatfarm nagyon nagy hatással volt rám (jut eszembe, még azt a posztot is megírom majd a közeljövőben), és mivel Kipling hatalmas irodalmi zseni, gondoltam adok egy esélyt neki, és a műfajnak...szóval...így került hozzám ez a fantasztikus, tudományos-fantasztikus elbeszélés gyűjtemény...Szerintem nagyon megérte az árát, és a borítója valami eszméletlen jól néz ki, egyszerűen imádnivaló: hangulatos, gyönyörű...remélem a könyv is jó lesz...:D
  • Bram Stoker~A fehér féreg fészke -> Kezdeném azzal, hogy a cím gyönyörűen alliterál...nna szóval...itt bizony tényleg csak a név miatt vettem meg a könyvet...Stoker a Drakula alkotója többször is megpróbált a horror műfajban tevékenykedni, de állítólag Drakula sikerei voltak a legjelentősebbek, és a többi történetet nem nagyon ismerték el (bár a vámpírját is halála után kezdték csak megbecsülni...de hát ilyen ez a szakma)...A könyv alaptörténete nagyon tetszett, és mivel edzett régi horror rajongó is vagyok (Lovecraft életműve listás...Poe bácsiéról nem is beszélve...bár utóbbi nem horror), valószínűleg tetszeni fog...Bár van ismerősöm, aki olvasta és szidta az írót is, meg magát is, hogy megvette, nagyon utálta...DE ő nem horror műfajban mozog, nincs hozzá szokva a régies horrorhoz, és engem Wells annyira megedzett már lassú, ilyen nyelvezetű történetekben (King se ír mondjuk sokkal mozgalmasabb regényeket...xD), hogy szerintem ilyeneken nem fogok fennakadni...Lassú történetvezetés? Na és...akiről díjaz neveznek el, olyan jelentőset alkotott egy műfajban, nem lehetett rossz író...meg néha amúgy is kimondottan az ilyen vontatott de borzongató történetekre vágyok...
Ez a gyönyörű bordó boleró egy kínaiból jött velem, mindössze 870 forintért...A színe gyönyörű, és tökéletesen illik a sálamhoz...néha megéri a kínaikba is benézni...:)

  • Fa nutriskin care&protect deo -> Az adidasom fogytán van, és az utóbbi időkben nem nagyon vagyok megelégedve már vele, szóval gondoltam eljött a váltás ideje, próbáljuk ki ezt...
  • Palmolive naturals gránátalmás színvédő sampon -> Oké...akkor...350 ml terméket kapunk, 500 forintért (egy százasban vettük), gránátalma illatú, festett hajra való...Egy próbát megér szerintem...:D
  • Syoss szárazsampon vékonyszálú hajra -> Őszintén szólva a syoss termékek közül a száraz sampon az egyetlen, amivel meg vagyok elégedve...még őszintébben, csak a kék színű...elhasználtunk egy zöldet is (arról nem is írtam itt semmit), de szerintem EZ a legjobb tőlük...báár...azért én néha kicsit sokallom az árát, de akciókkal megéri...:D
  • AVON naturals csillámos testápoló~warm spice&vanilla; winterberry&shea -> Megszagoltam az illatmintát, és egyszerűen nem tudtam dönteni, hogy melyiket szeretném, szóval..megvettem mindkettőt...Őket már ki is próbáltam, szóval most nem lőném le az összes poént velük kapcsolatban, a lényeg az, hogy bátran ajánlom mindenkinek télire, aki szereti az édes illatokat...(teszt hamarosan)
Egy csoportkép a bűnözésemről...szóval igen...én éppen spórolok, és nem veszek semmit, nem költök semmire...öh izé...nézzük csak, mire nem költöttem mostanában...
Rögtön az ajakra valókkal kezdem, ugyanis innen rengeteg szerelmem van már, és imádom a rúzsokat meg ilyeneket, és ahhoz képest, hogy semmit se akartam venni, szerintem elég szép kis kupacom lett...
  • Essence hello autumn ajakkrém~beauti-FALL red; keep calm&go for a walk -> Hát...eredetileg egy sötét bordó szemfestékért mentem be...és megláttam...és nem tudtam ellenállni...az essence-nek az elmúlt öt évben ez volt az a kiadása, ami nagyon megfogott...és nézegettem az ajakkrémeket (amúgy az essence-hez már volt szerencsém, a régi szortiment silky red árnyalatához már volt szerencsém), egyértelmű volt, hogy megveszem a pirosasat...DE a rózsaszínes olyan fantasztikusan nézett ki egyszerűen, hogy nem tudtam otthagyni...és milyen jól tettem, hogy elhoztam! Minden napi iskolai sminkem szerves része, nagyon megszerettem, hamarosan a színmintát is közzéteszem nektek, hogy megvehessétek, ha még nem tettétek, és vágytok egy szép ajakkrémre...:)
  • leopard lipstick~Nr1. -> 290 forint volt, és már a márkának próbáltam korábban is rúzsait (azok beváltak...), ennek igazából a csomagolása szúrt szemet (na jó már a múltkor is úgy vettem tőlük rúzst, hogy tetszett a csomagolás...xD), de aztán megláttam, hogy egy csodálatos sötét piros rúzs rejtőzik a gyönyörű külső mögött (igen, képes vagyok egy ilyen gagyi csomagolást gyönyörűnek látni...rúzsmániám van, és szörnyen tetszik ez a fekete alapon ezüst leopárd minta)...Szóval egyértelmű volt, hogy velem jön...
  • essence hosszantartó ajakrúzs~on the catwalk -> Nos igazából őt őszi rúzsnak vettem...Miután meglett a jogsim, úgy gondoltam megjutalmazom magamat (apropó el kéne már mennem végre a jogsiért, de egyszerűen semmi időm nem volt még rá, de majd szünetben elintézem...), és mivel amúgy is vágytam egy őszi rúzsra, és ez meg listás volt, gondoltam megveszem...Persze előtte azért rengeteg képet megnéztem, hogy elég őszies szín-e, ugyanis nem akartam a nagy spórolásban feleslegesen költekezni (bár rúzsra költeni sose felesleges szerintem)...Mindenesetre iszonyatosan tetszik, nagyon komoly kis csomagolása van, és szerintem jó sokáig nagyon jó barátom lesz...:D
  • tubusos carmex original -> Nagyon szétment a szám, és 1200 forintért vettem ezt az állítólag csodaszert...A másik kiszerelés jobban tetszett, de ez több terméket tartalmaz, szóval jobban megéri...Őszintén szólva eléggé fogcsikorgatva ruháztam be rá, mert ez nem kevés pénz...én ennyit általában még szemfesték palettára is sajnálok kifizetni (az essence palettákra pl), de nagyon sos kellett valami, ami helyreteszi az ajkakat...hamarosan írok róla is tesztet, és elmondom, hogy nekem mennyire vált be ez a szer...
Most kivételesen egy rakás szemre valót is vettem, pedig azok nagyon lassan fogynak, mostanában semmi időm sminkelni, meg borzasztó állapotban van a szemem is (igazából..én úgy egy az egyben borzasztó állapotban vagyok, de erről később - vagy soha?...), szóval nagyon nem is akarom leterhelni szegénykémet...Viszont vannak dolgok, amiknek az ember nem tud ellenállni...
  • avon glimmerstick flick~at the flicks -> Ő a Hollywood kollekció egy darabja, nagyon különleges a formája, ezért vettem meg...Igazából még csak barátkoztam vele, szóval csak nézegettem, próbálgattam, de élesben még nem volt rajtam...Őt azért vettem meg, mert avonos fekete szemkontúrom fogytán van, és ez is fekete, szóval gondoltam kipróbálom...Téglalap alakú a hegye egyébként, szörnyen érdekes...vagyis...különleges...nagyon kíváncsi vagyok már rá...:D
  • essence extratartós tusceruza -> Őt a spirálhoz csomagolva adták ingyen, igazából magamtól soha nem vettem volna meg...bár szeretem az essence filces tusait, ez már a harmadik tőlük, az a tapasztalatom, hogy eléggé változatos minőségűek ezek a termékek, szóval nagyon kíváncsi leszek rá, hogy Ő milyen...:)
  • essence lash princess szempillaspirál -> Most mondhatnám azt, hogy milyen kis cuki a csomagolása, meg milyen szép, meg ilyenek, DE nem mondom...engem az ilyen "cuki" dolgok nem kötnek le (legalábbis ezt a csomagolást egyáltalán nem találom cukinak, igazából engem inkább taszított volna a vásárlástól), de a hatását tekintve mégis felkerült a listámra...Eredetileg nem mostanában akartam megvenni, mert bőven van spirálom, de egy ilyen akciót nem hagyhattam ki én se...szóval így került hozzám a hercegnőcske...:D
  • maybelline the rocket waterproof~black -> Számomra ő A spirál...régóta vágytam rá, de valahogy nem akaródzott annyit fizetni érte, amennyibe került...viszont a glamour napok alkalmával 1000 forintért nem tudtam ott hagyni...Számomra TÖKÉLETES...igyekszem róla is minél hamarabb tesztet írni, mert szorgosan használgattam őt is, ő az én kis alkalmi spirálom (illetve jelenleg az egyetlen vízálló spirálom is, lehet nem ártana egy olcsóbb, gyakoribb használatra való verzió is). Egyszerűen semmit se tudok, rosszat mondani róla...talán a csomagolásának a színét...de egy ILYEN terméknek még az is elnézhető...:D
  • AVON négyes szemhéjpúder paletta~aquamarine mystery -> Ő teljesen bűnözős dolog...Már jó ideje ki akartam próbálni az ÚJ avon palettákat, de egyszerűen nem volt olyan, ami tetszett volna...Már azon gondolkodtam, hogy veszek még egy Purple haze árnyalatot, hogy összehasonlítsam a régivel, de mivel vörös vagyok megint, óvatosan kell a lilákkal bánnom...Aztán most érkezett három új szín, alig tudtam dönteni, hogy melyiket vegyem meg...végül emellett döntöttem, mert a képek alapján ennek volt a legszebb, leghozzámillőbb színe (az avon és a képek...), de mondanom se kell, hogy élőben teljesen máshogy néz ki - mindenesetre csodálatos paletta, az élő színei még jobban is tetszenek, mint a katalógusbeliek...Bár őt se próbáltam még, azért már barátkozom vele, mert szerintem télen ő is elég gyakran elő fog kerülni majd nálam...:D
  • Rimmel bb krém~light -> Ő volt az utolsó darab az összecsomagolós állványon, és volt rá kuponom, és jó az árnyalat, szóval egyértelmű volt, hogy velem jött...Egyébként az alapozójukra vágytam, de az nem az én színem volt, és már vettem a múltkor egy más árnyalatú alapozót, szóval gondoltam nem veszem meg a rimmelt is...amúgy is van egy csomó alapozóm...viszont az, hogy utolsó darab volt, az tuti egy jel volt, és csak rám vártak már...:D
  • Rimmel stay matte púder~peach glow -> Na ő is listás termék volt, csak az áttetsző árnyalatban...minden esetre így a minőségét letesztelem majd, és ha jó, akkor megveszem az átlátszót is, ha nem, akkor meg örülök, hogy nem adtam ki külön pénzt rá...egyébként még nem bontottam ki, de a csomagolása már így is iszonyatosan gagyinak tűnik...O.o
  • catrice camouflage~ivory -> Ő nagyon régóta listás termék, nagyon régóta ki akarom próbálni, most végre az enyém, és egyszerűen nem volt lehetőségem használni...Sajnos a bőröm nem nagyon bírná el (igazából amióta beteg voltam az arcomat egyáltalán nem is sminkelem, múlt hét kedden a fotózás miatt tettem csak fel sminket)...így hát bedobtam a bontatlan termékek közé...remélem minél hamarabb fedhetek vele - igen, az is ritka, hogy az ember elfedni valót kíván magának, de egyszerűen annyira várom már, hogy kipróbálhassam...
  • essence hello autumn körömlakk~beauti-FALL red -> A hőre változós körömlakkok mindig is érdekeltek, és ez egyszerűen csodásnak tűnik...És illik az ajakkrémhez...és ezt a trend kiadást tényleg nagyon eltalálták, nagyon szeretem, nagyon sajnálom, hogy nem próbálhattam ki őt se (borzasztó állapotban van a körmöm és az ujjam is...mint már említettem...borzasztó állapotban vagyok).
Bár sajnos most nem nagyon sminkelhetek (vagyis senki se tiltotta meg, de egyszerűen annyit kínoztam már magamat, hogy most kímélő üzemmódba kapcsoltam), illetve lakkozni se tudok, azért nagyon örülök, hogy beszereztem ezeket a csodás termékeket...Nagyon remélem, hogy minél hamarabb rendbe jövök annyira bőrileg, hogy legalább egyszer kipróbálhassam őket, és legalább egy használatnyi véleményt tudjak írni (a képeket hiába csinálom meg róluk, vélemény nélkül szerintem nem sokat érnek...).
Hát ennyi lettem volna mára, elég nehéz szülés volt ez a bejegyzés, a bőség zavara ugye...meg, hogy ne írjak meg olyan tesztet, amit még nem mutattam a blogon, mert így nem lenne hova visszautalnom...és egyébként szerintem látszik a bejegyzésen is, hogy kezdek teljesen off lenni (ismételten...de erről is később), elnézést érte...remélem azért sikerült érthetően kifejezni magamat, ha nem akkor remélem legalább a képek tetszenek - annak ellenére, hogy még normálisan fényképezni se tudok a gép miatt...wáh...nagyon nem megy ez nekem mostanában...xD

Na szóval...ti miket vettetek mostanában? Mik azok az őszi trendkiadások közül, amik megfogtak titeket? :)
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek! :)




...szemed színe hangulatommá vált...

Na a címhez annyit, hogy egy kis angol tudás (vagy legalább nyelvismeret) nem árt hozzá, valamint egy kis BlackFairy ismeret se...(ha valaki figyel arra, hogy mit írok/írtam, akkor nem szorul magyarázatra és értelmet nyer)

A dalhoz meg nem fűznék semmit (szöveg!)...Viszont hamarosan újabb zene hallgatós poszttal jövök majd...mert néha ilyen is kell...:)

Na további szép napot mindenkinek! :)

2014. október 20., hétfő

Neutral grey

Sziasztok! :)
Ma egy csodálatos körömlakkot mutatok meg nektek...Igaz, hogy az elmúlt elég hosszú időben nem lakkoztam a körmömet (regenerálom éppen szegénykémet), de megtaláltam ezeket a képeket a vázlatok között, és úgy gondoltam, hogy legalább itt kiélem a lakkozás iránti vágyaimat...(Mondjuk őszintén bevallom, hogy a másik ilyen vágy enyhítő dolog egy jó nagy körömlakkos bevásárlás lesz, pedig van egy új még, amit nagyon ki szeretnék már próbálni, csak nagyon nincsenek olyan állapotban az ujjaim sajnos...)
Szóóval a mai téma az avon nailwear pro+ körömlakkja lesz...őszintén szólva ez az első ilyen kiadású avon lakkom, bár a gel finish lakkok nagy kedvenceim (gyorsan száradnak és tartósak), és meg vagyok elégedve a speed dry lakkokkal is (nagyon gyorsan száradnak, de sajnos nem elég tartósak), ilyen kiadásból csak egy lakkom volt, ami egyrészt régebbi fajta, másrészt iszonyatosan híg, így sajnos nem volt türelmem élesben alkalmazni, nagyon sok idő lett volna, hogy fedjen és meg is száradjon...szóval egy darabig hanyagoltam ezeket a lakkokat aztán megláttam akciósan EZT, és mivel fogytán van a  (grafit) szürke lakkom, gondoltam ennyit megér (megjegyzés: kéne fekete körömlakkot vennem, nude rózsaszínt és pirosat - valahogy sose jutok el ezekig az "egyszerű", alap színekig, mert mindig elkapnak az újdonságok...xD).
A szokásos tégla alakú üvegcsében kapjuk a szokásos adagot, 12 ml-t...őszintén szólva ez nagyon sokáig soknak tűnt, de amióta meg van az Envy lakkom, és már kevesebb, mint a fele van benne, rájöttem, hogy igazából egy jó körömlakkból még lehet, hogy kevés is...na de visszatérve, az alján most nem találjuk meg a szokásos árnyalat jelző kis címkét, és igazából a terméken sehol sincs feltüntetve...a kupak viszont a szokásos fekete, kényelmes, kézreálló; az ecset pedig a már megszokott (szerintem elég) vékony avonos ecset...szóval igazából küllemre teljesen ugyanolyan, mint az összes többi avonos körömlakk (kivéve a régebbi kiadásokat, amiknek még ilyen ovális alakú volt a kupakja, de az ecset ott se nagyon más).
DE a lényeg az, hogy mi van belül...Esetünkben egy iszonyatosan gyönyörű szürke szín, aminek nagyon kellemes állaga van (se nem túl híg, se nem túl sűrű), szépen terül, nem csíkozódik, és két rétegben tökéletesen lefedi a köröm végeket is (rövid körmökön elég szép hatást lehet elérni egy közepesen vastag réteggel is). A száradási ideje közepes, nem zavaró egyáltalán, és amúgy is lehet rajta segíteni különböző fedőlakkokkal, ha valaki nem bírja kivárni...
A tartóssága - hiszen ennek a lakknak az a lényege - fantasztikus...az én körmeimen 6 nap után kezdett kopni (a körömvégek megkoptak, de nem pattogzott le egyáltalán, meg talán egy kicsit elvéknyodott a felsőbb réteg lakk, de mivel egy rétegben is egész szépen fed, ez egyáltalán nem volt zavaró - és igazából a körömvégek se voltak látványosak, szóval...), és 8 nap után pattogott kicsit a vége (de csak a sarkoknál)...Az egyetlen esztétikai hibája a terméknek lényegében az volt, hogy már nagyon csúnyán látszott a lenövés, de maga a lakkozás alap és fedőlakk nélkül bő egy hétig teljesen vállalható volt...



Összességében szerintem egy iszonyatosan korrekt árú és jó minőségű termék...Nekem semmi bajom nem volt vele, nem tudok semmit felhozni ellene, jó akciókkal pedig szerintem érdemes megnézni ezeket a lakkokat - bár gondolom az árnyalatokban itt is sok különbség lehet a minőségüknél...

Ti szeretitek az avonos pro+ lakkokat? :)

2014. október 18., szombat

100 happy days (8)

Sziasztok!
Ma egy újabb boldog bejegyzés következik...igazából nagyon fura, hogy már majdnem a felénél járok, és még nem feledkeztem meg róla (a határidők tartása se az erősségem, főleg ha bejegyzésekről van szó...xD).
Szóval a mostani hét összefoglalva:
36
Hétfői adag finom, édes mézes gabonapehely...Az édesség mindig jó, feldobta a napomat ez is kicsit...(igaz gyógyszer utáni íz elvevőként kellett főleg...)
37
Ó igen, öt év alatt ide is eljutottam...nem hittem volna...Kedden tablófotózás, ez még a szerkesztetlen kép, de olyan kis okos voltam, hogy ott jutott eszembe, hogy nem az avon (köztudottan csillámos) CC kréme kellett volna a fejemre, hanem valami jól mattító púder és alapozó (mivel tele vagyok ilyenekkel, még matt bb krémem is van, de hát miért ne lehetnék diszkógömb a képeken?! :D)...Ez egyébként még a szerkesztetlen kép, szóval nem aggódok a csillogó fejem miatt (és amúgy is milyen szépen fénylik az a CC krém...:)); viszont azt még muszáj megemlítenem a képhez, hogy az avon color trend Gerbera rúzsa van rajtam - igen, én mondtam, hogy szinte egyáltalán nem látszik az ajkakon...viszont hivatalosan is a kedvenc ajakápolómmá lépett elő! :)

38
A mai napom nagyon hosszú volt, este végeztem német tanárnál, így ide nem nagyon tudok képet mutatni...igazából a német tanárig nem is nagyon volt olyan momentum, ami boldogságra adott volna okot, viszont az órám után imádott barátom feljött csak azért Avasra, hogy aztán lekísérjen Majláthra...(Nos igen, ez valószínűleg miskolciaknak többet mond, de maradjunk annyiban, hogy nem kis táv...minimum egy óra, és egy átszállás...)

39
A mai nap folyamán végignéztem az összes eddigi rúzsos tesztemet, és rájöttem, hogy hatalmas visszafejlődést mutatok bennük...bár feldobott, hogy mennyi szép rúzsom van, és szomorkodtam a már elfogyottak felett, de azért hasznos volt...régen mindent ajakra kentem, most meg hiába a jobb minőségű képek, ha többnyire csak a kezemen látni ezeket a csodákat - szóval ezen próbálok változtatni továbbra is, és igyekszem vállalható állapotban tartani az ajkaimat, hogy normális rúzs teszteket tudjak csinálni majd...:) (úgyis van jó pár szépség, ami várja a bemutatkozást a blogon)
40
Ó ma érkezett avon csomag, hamarosan óriási haul bejegyzést (elég sok dolgot vettem az elmúlt hónapban, de még van egy rendelés, amit be szeretnék várni, szóval nagyon szorgalmasan gyűjtögettem a bejegyzés alapanyagot - bár őszintén bevallom, már több dologba is belemásztam...). Egyébként most nagyon visszafogott voltam avonilag, pedig annyi szép dolog volt a katalógusban...*gondterhelt sóhaj*...



Na ennyi lettem volna mára, most még megyek ki, találkozok néhány ismerőssel...:)
Egyébként nektek hogy telt ez a bedolgozós szombat? Mik a tervek erre a hosszúúú hétvégére? :)
Jó pihenést mindenkinek! :)

2014. október 13., hétfő

Joe Hill - A szív alakú doboz

Sziasztok! :)
Mivel nagyon régen írtam már könyvről, és nemrég végeztem ki ezt, gondoltam most ezzel jelentkeznék - amúgy is mostanában nem nagyon volt érdemi bejegyzés a blogon, csak a tag-gel jöttem folyton...
De mivel most van időm (na nem mintha nem kéne tanulnom például, de valahogy már nem fog az agyam ilyenkor, és amúgy is kicsit kába vagyok még a gyógyszerektől), gondoltam ez a tökéletes alkalom, hogy bemutassam a regényt...:)
Először is, aki nem tudná: az író Stephen King fia, aki azért változtatta meg a "King" nevet, hogy ne hasonlítgassák rögtön az apjához, ahogy meghallják a nevét...ennek igazából azért van jelentősége, mert apuhoz hasonló műfajban tevékenykedik, bár szerintem nem lenne túl nagy negatív reklám neki, hogy korunk egyik legelismertebb és legtermékenyebb írója az apja, viszont olyan szempontból teljesen érthető ez a húzása, hogy nem könnyű egy ilyen nagy ember árnyékában elhelyezkedni, főleg azon a téren, ahol elődje tevékenykedik...(Egyébként zárójelben jegyezném meg, hogy többször is kiérdemelte a Bram Stoker Díjat...többek között...azért az nem kis elismerés.)
Amikor az új könyvét behozták Magyarországra, akkor szinte ingyen (90%-os kedvezménnyel, 290!!! forintért) szórták ezeket a könyveket, így egyértelmű volt, hogy komolyabb utánanézés nélkül is megvettem - de a második könyvét csak a belőle készült film után fogom megvenni (amit Daniel Radcliffe-fel nem tudnak eladni nekem úgy, hogy egészen megvoltam elégedve ezzel a könyvvel is, az nem ér annyit, hogy időt szánjak rá...szóóval...kíváncsian várom...). 
Aztán persze utána néztem az írónak kicsit jobban a rendelés gomb megnyomása után, ennek ellenére úgy álltam a könyvhöz végig, hogy teljesen külön íróként gondoltam rá, semmilyen párhuzamot nem vontam az apja és közte...vagyis miután befejeztem a könyvet utána már igen, meg voltak olyan részek, ahol akaratlanul is az jutott eszembe, hogy tiszta apja ez a gyerek (jó értelemben), de igyekeztem elvonatkoztatni tőle teljesen...
Már a könyv borítója is megfogott, az eleje szörnyen kifejező, különleges, és nagyon tetszik, szerintem szörnyen hangulatos, és nagyon illik a könyvhöz is, szóval végre egy normális borító (a legtöbb könyv magyar kiadása valahogy a borítónál meghal...majd a Szép szoba című könyvnél visszatérnék erre); egyébként az egész könyv barnás-bordós (alvadt vér) színű, és valahogy ránézek, és az az első gondolatom mindig, hogy tökéletes őszi rúzs szín lenne (tudom beteges, de ennek köszönhető az, hogy abszolút szerelem a borítója - annak ellenére, hogy a hátán nincs cselekmény leírás, így attól most megkímélek mindenkit).
Mint látjátok a háta teljesen üres, ezért a borító belső részéből (egyébként elég furán van megoldva, ritkán találkoztam olyan puha fedeles könyvvel, ami porvédő borítóhoz hasonlóan be van hajtva...) derül ki a rövid történet, és az író fényképét is láthatjuk.
"Judas Coyne-nak volt egy spéci gyűjteménye: egy régi akasztófakötél...egy boszorkány beismerő vallomása...egy mexikói halálpornó-video...Számtalan rajongója éppúgy ismerte a korosodó death-metal rocksztár hátborzongató ízlését, mint hírhedett ifjúkori ballépéseit. Ám a legrémületesebb, legvalószínűtlenebb darabra éppen most tesz szert, jóformán a szemünk előtt - egy internetes árverésen olyasmit kínálnak, aminek képtelenség ellenállni:
Árverésre bocsátom nevelőapám kísértetét...
Egy szó, mint száz: Jude ezer dollár fejében büszke tulajdonosa lesz gy halott ember öltönyének, melyben állítólag egy nyughatatlan szellem kísért. Jude-nak persze semmi oka félni ettől. Kísérti őt sok minden a múltból is - anya- és gyermekverő apa, kíméletlenül eldobott szeretők, elárult, cserbenhagyott muzsikustársak. Eggyel több mit számít?
Csakhogy amit az UPS egy szív alakú fekete dobozban leszállít neki, az nem közönséges, képzeletbeli szellem. Az a legvéresebb valóság.
Egyik pillanatról a másikra a legváltozatosabb helyeken kezd felbukkanni az öltöny korábbi tulajdonosa: a folyosón...a hálószobaajtó mögött...Jude imádott Mustangjának hátsó ülésén...at ablakon túl...a tévékészülék képernyőjén...Mintha várna valamire (vagy valakire) - és egyik csontos keze egy láncon függő, fényes borotvát himbál...
A novelláiért több irodalmi díjjal is kitüntetett szerző első regénye a horror és a dark fantasy legújabb csillagának igen ígéretes karrierjét vetíti előre."

Maga az író egyszerűen zseniálisan ír! Szerencsére örökölte apja tehetségét...Valami fantasztikus, ahogy magával rántja az olvasót, szinte beleképzeli az adott szituációba az ember magát, nagyon jól átadja a hangulatot, a leíró részek (Kinghez hasonlóan) nagyon pontosak, tökéletesek szinte...Szóval egyszerűen IMÁDOM a stílusát. DE!!! Aki nem szereti a káromkodást, az szépen tegye vissza a könyvet, ugyanis apucihoz hasonlóan Hill is szereti a feszültséget néhány trágár szóval/kifejezéssel megtoldani...engem mondjuk nem zavart, teljesen illett a karakterekhez, és úgy belesimultak a történetbe, hogy nekem fel se tűnt szinte - csak azért említettem meg, mert tudom, hogy valakit nagyon tud zavarni a csúnya beszéd egy könyvben/filmben/zenében...
A történet nagyon izgalmas, bár gyakorlott krimi/thriller/King olvasók könnyen kikövetkeztethették a sztorit, nagyon érdekes, izgalmas és cseppet se unalmas...A szálak gyönyörűen fonódnak, és szépen lassan épül fel a kép (néha túl lassan is, az apjához hasonlóan ő is néha képes "helykitöltősen" terjengős és teljesen lényegtelen mondatokat írni...), de nem hagyja, hogy az ember letegye...Bár részekre van osztva, aminek a címei néha lelövik a poént (főleg a vége felé), de ennek ellenére nagyon jól meg van csinálva...A karakterek szörnyen életszerűek, és szörnyen reális a viselkedésük, olyan emberszerűek tényleg, olyan apróságokat is megoszt velünk az író, amik egyszerűen más könyvekből kimaradnak, olyan hétköznapinak írja le néhol a szellemek ellenére, olyan valóságos...
...MÉGIS ÚGY ÉRZEM, HOGY VALAMI NEM STIMMEL...
Micsoda? Hiába lenne alapjában véve egy nagyon jó könyv, tényleg álom könyv, DE (hatalmas nagy de, ekkora "de"-t én még nem írtam könyveknél, se filmeknél, sőt szerintem a blogon még egyáltalán nem) végig ott van a "valahol ezt már láttam" érzés (ami amúgy nem ritka, ha az ember sokat mozog ilyen műfajban...), a karakterek néha már túl természetesek, teljesen sablonosan viselkednek, a történet alapja is sablon, hiába tökéletes a kivitelezés, és egyedi a megfogalmazás, és hiába szörnyen érdekes szemszögből láthatjuk a helyzeteket, egyszerűen sablon az egész...A szellemes részek tele vannak klisékkel, elnyűtt közhelyekkel, és sztereotípiákkal...Ennek előnye mondjuk az, hogy így támasztékot nyer a mű, hiszen már sokszor használt alapra épít, így masszívabb lesz...De engem akkor is zavart...itt van ez a tehetséges író, tökéletes stílussal, hatalmas tehetséggel, nem is úgy ír, mint az apja (leszámítva a néhány már megemlített apróságot), és olyan közhelyeket dolgoz fel, hogy csak na...persze ezzel sincs baj, mert ha jól megvan írva az ember szívesen elolvassa akár a 30. majdnem ugyanolyan könyvet is, ha érdekli a téma...és még azt se mondhatom, hogy csalódtam, mert teljesen új íróként, a róla olvasottak és a könyv értékelése nélkül ültem neki a könyvnek, szóval igazából nem vártam semmit - sőt ilyen szempontból jócskán felülteljesített, és elhiszem, hogy nem lehet már újat kitalálni...de azért pici változtatásokkal teljesen el lehet az ember figyelmét terelni arról, hogy ugyanazt kapja, amit mindig, csak szebb csomagolásban...Ja és a leírás alapján azért nem lehet sejteni, hogy ebből ezt fogják kihozni, szóval ez hatalmas plusz pont az írónak!
És ami még hatalmas kedvencem a műben az az, hogy a szív alakú doboz visszatér benne...Nem csak a szellemes motívumként van jelen, hanem egy régebbi emlékként (majd a "valóságban") is előkerül - viszont ebbe nem akarok belemenni, nem lövök le minden poént...de egyszerűen zseniális...:D
Ja igen, és mivel hasonló zenei stílusban mozgok néhol már szinte sértő a megfogalmazás "ránk" nézve...Oké, nem mondom, minden tiszteletem az íróé, mert nem egy tahó, sztereotipikus rockert nyom elénk, és annak ellenére, hogy néhol kiakasztó a viselkedése (és egyáltalán nem méltó hatalmas rocksztárhoz khm), szörnyen szerethető a főszereplő, és nagyon ügyesen kivívja az együttérzést az író neki és a barátnőjének is (aki nem kevésbé sztereotipikus hölgyike, de egyébként szerintem ő még a főszereplőnél is jobban sikerült karakter lett:)). De valaki azért elárulhatná, hogy milyen az a "kiöregedett death-metal rocksztár" - tudathasadása van már, vagy az író nem tudta eldönteni, hogy mit szeretne? Death metál karakterhez gyenge, rockernek erős...

SPOILER! Akit nem érdekel a könyv vége, mert el szeretné olvasni, az a következő bekezdést ugorja át!
Direkt kisebb betűvel fogom írni, hogy ne lőjem le a poént annak, akit érdekel a mű! :)
...a végéről nem is beszélve...Értem én, hogy happy end, de ennyire fú...Oké eleve a műben volt egy szörnyen érzelmes vonal (nem romantikus, de azért érzelmes), de a könyv végéig felhalmozott feszültséget (amit nagyon jól csinált) az utolsó pár oldalban már elkezdte feloldani, és onnantól már mindenki tudta mi lesz a vége: mindenki boldog, a világbéke visszatért, a jó győz, a gonosz veszít...BLAHBLAHBLOAAAH...


Összességében zseniális író, zseniális, könyv, de bőven van még mit javítani - a sok közhelytől megszabadulni pl - és annak ellenére, hogy a végét szerintem szörnyen elszúrta nagyon élveztem a könyvet, és nagyon tetszett...

Ti ismeritek Joe Hillt? Esetleg olvastátok valamelyik könyvét? :)
Őszintén remélem, hogy valakinek felkeltettem az érdeklődését és elolvassa, ugyanis nagyon kíváncsi vagyok mások véleményére is, hogy ők mit gondolnak róla, mert a sok elismerése ellenére kicsit szégyellem magam, hogy ennyit kötekedtem a művel...:/
És egyébként mindenféleképpen megéri elolvasni, ugyanis ha sablon is, akkor is szépen, sőt, gyönyörűen van színezve...:)

2014. október 12., vasárnap

100 happy days (5 - 6 - 7)

Sziasztok! :)
Bocsánat, hogy eltűntem, de az elmúlt másfél hetet kb elég messze töltöttem a gépemtől (betegség miatt többnyire), és a telefonon egyszerűen lehetetlen képet feltölteni ide, így nem tudtam jelentkezni...Viszont szorgalmasan fényképezgettem közben természetesen, bár "sajnos" besikerült két olyan nap is, amit fényképekkel nem tudok alátámasztani, de azért írnék róluk is...talán ez a két nap volt a legnagyobb örömöm az elmúlt két hétben amúgy is, de egyszerűen nem találtam megfelelő illusztrációt hozzájuk...
Egyébként hamarosan egy szerintem nagyon izgalmas haul poszt fog következni a blogon (csak még bevárom a "maradékot"), legalábbis én az összes terméket nagyon imádom már most, és sajnos nem voltam elég szorgos bloggerke, nem fényképeztem be őket használat előtt...szóóval...kivételesen elég hiányosak lesznek már a képeken, de szerencsére sok helyen ez nem fog látszani...:)
Na és természetesen fényképezgettem azért teszthez is a blogra, de mivel a fényképezőm is szenved, nem tudom, mikor lesz lehetőségem feltölteni őket - remélem minél hamarabb. :)
A címben azért tüntettem fel most több számot is, mert az ötös elosztást szeretném tartani, viszont semmi értelme nincs külön posztba megírni őket, ha az összes képet egyszerre töltöm fel, szóval ezt a párat összevontam, a jövőben viszont szeretnék visszatérni a "normális" ötös felosztáshoz, valamint a rendszeres(ebb) posztoláshoz, úgy, hogy valami érdemit is írok már végre és nem csak ezeket a tag-eket teszem közzé (bár én élvezem ezt is mindig feldob a posztok megírása, de azért szeretnék végre teszttel vagy valami ilyesmivel is jönni már). :)
21
Csooooooooooookiiiiiii!!!!*-*
Na igen, a csoki és a boldogsághormonok...szerintem ehhez sok mindent nem fűznék...xD

22
Nos a mai napon kedvesem gépe mégis bekapcsolt, szóval tudtunk "rendesen" (facebook-on - átok reád modern, netes világ) beszélgetni...mondjuk elég sokat beszéltünk amúgy telefonon is, de így mégis jobb, hogy órákon keresztül lóghatunk a cseten...:D
23
Ma elmentem vásárolni...hát öh izé...ennyit a spórolásról..."kicsit" bűnöztem...na jó, nem kicsit, de mega jól jártam, ugyanis sikerült lecsapnom erre a csodálatos essence akcióra (is - a fosztogatásom többi részéről nem is beszélve xD), nagyon izgatott voltam, hogy milyen lesz, de végül még nem szedtem szét őket, ugyanis közben sikerült vásárolnom pár dolgot, és a spirál gond megoldódott, de erről később...:D
24
Újabb szint, újabb bölcsesség - ígérem, ebben a posztban több ilyen nem lesz, pedig azóta már rég nem a 18-nál járok...:D

25
A mai napot már sajnos nem bírtam végig az iskolában, viszont ez a csodálatos ajakkrém azért pozitív energiát adott - aznap ez volt rajtam...néhány társával együtt került hozzám, ugyanis, ha az essence-nek volt olyan trend kiadása az elmúlt 5 évben (amióta nyomon követem őket), ami megfogott, akkor EZ az volt...

26
Miután betegen feküdtem egész nap, és semmihez nem volt erőm (még a tv-ig felállni se, ugye nincs távirányítóm - és amúgy se adnak semmit a tv-ben...), úgy döntöttem kivégzem ezt a könyvet, és sikerült...egész elviselhető vége lett, de sajnos lassan kifogy az olvasnivaló listám, és nem lesz mit olvasnom - nem akarok könyvre költeni most épp...de azért jó könyv volt, majd hamarosan írok róla is a blogon...:)

27
Összeszedtem magam annyira, hogy kimenjek barátommal sétálni...bár csak másfél óra volt, azért nagyon örültem, hogy találkoztam vele, olyan ritkán látom - ez nem fog így sokáig működni sajnos...
28
Nincs is rosszabb, mintha az ember beteg...egész nap ittam, egy pohár vízzel a kezemben és a zacskó kekszemmel mászkáltam (vagyis tettem meg a konyha szoba távot a gyógyszer vagy egy újabb pohár víz miatt), és persze közben olvasgattam is, hogy teljen az idő...:D

29
Anyáék vendégségben voltak, és hoztak finom pogácsát...több is volt, de olyan jól esett...bár rendes kaját egész nap nem ettem kb, azért néha-néha egy egy pogácsát lebírtam nyelni én is...:3

30
Selejteztem a smink készletemet, és amióta kifogyott a vékony "hegye" ennek a csoda tusnak, azóta hanyagoltam (a másik vége számomra nem kényelmes, mivel a cica smink nem áll jól, így tök felesleges is), és gondolkodtam, hogy mit kezdhetnék vele, mivel jó termék mégse dobom ki...Aztán megvilágosodtam, TÖKÉLETES szemöldök toll lehet belőle, csodálatos tényleg! :)

31
Orvosnál voltam, aki kiadta, hogy egyek csokit csokival, mert sokat fogytam (vagyis ahhoz képest, hogy alapból kicsi vagyok...), szóval a gyógyszerek mellé egy csokika és egy új fanta is becsúszott...nagyon finom volt mindkettő! :3

32
A reggelim, az ebédem, és az uzsonnám...imádom a fornettit, és a csokit (és amúgy a milka oreo jóval olcsóbb, mint a "rendes" milka)...néha megéri betegnek lenni is...(bár a gyógyszerek lehet többet ártottak, mint használtak...xD)

33
Én ki akartam hagyni teljesen a glamour napokat, de ez a spirál A spirál számomra...és megláttam a kupont, és hiába vettem már másikat (ugye az essence), egyszerűen ezer forintért (50%-kal...) nem tudtam otthagyni...azóta már használatba is vettem, bár őt nem pazarlom hétköznapokra, hanem különlegesebb alkalmakra tartom, és egyébként rájöttem, hogy még mindig ő A spirál nekem...szóval nagyon örültem neki, elmondhatatlanul (leírhatatlanul)...:3
34
Azért elmentem nézelődni a glamour napok alkalmából, de nem leltem semmit, viszont a müllerben ott árválkodott egy ilyen csomag (az utolsó darab volt)...Igazából ezt a púdert ki akartam próbálni, meg az alapozót is (de sajnos nekem egyik se megfelelő árnyalat - viszont már vettem sötétebb alapozót nem rég, szóval úgy gondoltam a sötét púder jó lesz ahhoz), viszont most glamour napokon 50% kedvezménnyel (összesen) és 160 forint levonással (előző vásárlásból 3%, amit a beváltható blokkon kaptam) teljesen megérte elhozni az UTOLSÓT...egyébként a BB pont árnyalat, a púder meg majd jó lesz valamire (állítólag nincs nagy fedése, végső esetben is el tudom használni nyáron, de azért az áttetsző még vár rám)...lényegében egyébként ebben a posztban most a 33-as és 34-es képek az egész glamour napi zsákmányomat bemutatják, túl sokat vásároltam azon kívül, nem mehettem boltot fosztani - meg nem is láttam nagyon semmi olyat, ami feltétlen kell...

35
Négysajtos pizza...több, mint két órát vártam rá, de megérte!!! Nagyon finom, és nagyon hangulatos matek tanulás közben "egészséges" pizzát enni...(legalább lesz elég energiám a folytatáshoz, és amúgy is híznom kell...:D)


Na ez lett volna a "visszatérő" posztom! Majd jelentkezem, amint tudok, addig is minden jót mindenkinek! :D
További szép vasárnapot mindenkinek! :D