2013. június 25., kedd

Fiery sky

Hello mindenki! :D
Először is elmesélem a napomat: kész rohangászás volt...Délelőtt ugye évzáró volt - még mindig nem nagyon szeretem az iskolai egyenruhát - kikaptuk a bizonyítványt, ami nekem 4,54 lett (nem volt hármasom), valamint dicséretet kaptam németből...Aztán innen rohantam csekket befizetni (kicsit el voltam maradva az AVON-os dolgokkal), valamint át a városon a nyelvvizsga bizonyítványomért...Szerencsére volt kísérőm is, így nem kellett egyedül megtennem ezt az utat...ennek külön örülök, mert fogalmam nem volt hova megyek...Szerencsére könnyen odataláltunk, de nekem komoly fenntartásaim voltak a lépcsőházzal szemben, ahova be kellett mennünk...De a végén bátrak voltunk, beléptünk...hát hogy ott milyen hangok voltak...O.o
És ezek után most délután folytathattam az utamat az AVON irodájába, hogy átírassam a nevemre a dolgokat...szóval hamarosan (MÉG) hivatalos(ABB) tanácsadónővé válhatok...:D

Ha már AVON, akkor ma az AVON egyik "új" körömlakkját hoztam el...mostanában jöttek be ezek a nyári égboltot idézőek, és én se bírtam ellenállni neki természetesen (bár ez szerintem senkit nem lep már meg)...
Szóval először is a külső: A szokásos tégla alakú kis üvegcsénk van, ami pakolás/rendezés szempontjából kimondottan praktikus...Az ecsete vékony, egyenes, szóval ugyanolyan mint az összes AVON ecset...12 ml lakkot kapunk, ami nálam már nagyobb kiszerelésnek számít, ugyanis legalább kétszer annyi, mint amennyire valóban szükségem lenne, de ez mindegy...
És a belső: áttetsző-bordó lakk, telis-tele csillámokkal (ezek is bordósak)...Egy rétegben fedőlakként is tökéletes, több rétegben viszont fantasztikus erős fedése van...A tartósságát sajnos nem nagyon sikerült tesztelnem, mert 5 nap után ráuntam (és betört a körmöm, szóval retour á la nature/vagy legalábbis körmökre kivetítve), de eddig tartott kopás nélkül is!!! :)


2013. június 23., vasárnap

A kabalapasi

Hello mindenki! :D
Megint vasárnap, megint film...Igazából ebből nem lesz rendszer, csak tegnap nekiültem anyával filmet nézni (nagyon régen néztünk utoljára szombat este együtt filmet...minden héten amikor volt valami jó, egész addig, amíg nem lett működő - netet fogó - gép a szobámban...Utána már vagy a cseten lógtam valahol, vagy pedig kint köztéren haverokkal...Szóval ez a szokás úgy abbamaradt...
Viszont tegnap amikor ledőlt pihenni átmentem hozzá, hogy akkor nézzük együtt...(egyébként két filmet is megnéztünk, a másikról is írok majd, ha eszembe jut a címe, és tudok róla képet keresni...:D)

kép:google
Egy szörnyen beteg és perverz vígjáték...Kiskorában megátkozták a pasit, hogy minden nőjének az utána lévő legyen az igazi...És be is válik, a magányos nők már sorra keresik fel, hogy nekik kell a pasi, és ő segítsen nekik, aztán sorra kapja a meghívókat...Viszont egy lányba meg beleszeret, bár látszólag nem ő az igazi számára se...Igyekszik távol tartani magát tőle, de amikor nem megy neki, akkor nagyon beparázik: el fogja veszteni...Innentől harcol érte, valamint az átkot rászóró nővel beszél, és a végén - mint minden vígjátéknak - a várva várt "hepiend"...
Egy szörnyen vicces film, mi végig röhögtük...bár már az elején megmondtuk mi lesz a vége, és izgalom se túl sok volt benne, nagyon jó kikapcsolódás...
Aki kb másfél óra nevetésre, és jó kedvre vágyik, annak javaslom bátran ezt a filmet! :)

Most pedig lépek, és rendbe hozom magam mire ideérnek a vendégek! :)

2013. június 21., péntek

Debreceni vásárlás

Hello mindenki!
Tudom, hogy megint elmaradtam, de szorgalmasan tanulgatok, és tanfolyamra járok... Tegnap meg (mivel apa Debrecenben dolgozik) felmentünk anyával, és vásárolgattunk egy kicsit...este értünk csak haza, és akkor már annyi erőm se volt, hogy befényképezzem őket, de ma - valamivel frissebben - neki álltam a bejegyzésnek...És igazából nem is nagyon sietek vele, ugyanis utána megint ülhetek neki tanulni és este megint tanfolyam...szóval...Na mindegy is...:D

Először is a 'beauty' dolgok...megérkezett az AVON is a héten, bár most nagyon kis visszafogott voltam (következő katalógusnál nem leszek, ugyanis egy csomó nagyon vonzó ajánlatuk van...utálom ilyen szempontból a katalógusokat...mindig van valami, amibe beleszeretek)
* AVON clearskin lehúzható arctisztító -> Ez még a gyereknapi ajándékom, csak nem volt készleten, és csak most tudták kiküldeni...Amúgy már ki is próbáltam, de egyelőre nem tudom hova tenni...
*AVON clearskin mitesszer eltávolító tonik 2% szalicilsavval -> Az arctonik amúgy is gyakori a bejegyzésekben, de mostanában ő a szekrényem állandó lakója...:D
*AVON gránátalma szemápoló gél -> Régóta szemezek a szemkörnyékápolókkal, de sose leltem olyat, ami tetszett volna...Ez megtetszett (imádom a gránátalmát), gondoltam egy próbát megér...
*AVON spf50 napolaj -> Nos nyári hőségbe kell ez...Akár csak utcára is érdemes egy kicsit magára kennie az embernek, mert szörnyen tűz a nap...
*AVONcare ajakápoló -> Amire igazából semmi szükségem nem volt, de 300 Ft-ot megér, hisz nálam úgyis gyorsan fogynak az ilyenek (bár mostanában csak szájfényeket használok).
*Balea young "Hüttenzauber" tusfürdő -> Miskolcon nem láttam már ilyet mostanában, ezért vettük meg ott...Isteni illata van, és a Balea tusfürdőket amúgy is nagyon szeretem...:D

És most jöhet a ruha részleg...
Először is: én mindig cipőgondokkal küzdök...torkos a lábam, vékony a bokám, próbálj meg egy ilyenre csizmát venni, meg egyáltalán bármilyen cipőt (mondjuk az acélbetétes bakancs ilyen szempontból tökéletes...de mindegy xD), és a múltkori ruha, amit vettünk külön feladta a "keress cipőt hozzá" házit...És csodák csodájára: leltünk...A Deichmannban...Pedig általában, ha az ember keres valamit, azt nem szokta megtalálni...
Ezenkívül beugrottunk egy Bershkába is, és vettünk egy olyan felsőt, amit egyébként fogalmam nincs hova és mivel fogok elhordani, de olcsó volt, anya szerint jól állt, és jó lesz majd valamire...egyébként a képen nem tudom mennyire látszik, de ez olyan kis rövidke, hogy a hasad kilóg...emlékszem pár éve még mennyire szidták az ilyen "hasatki" dolgokat, hogy milyen gagyik már...el kezdett volna visszajönni a divatba?
És végül: a H&M bizonyult a legtermékenyebbnek, majdnem beköltöztem a próbafülkébe...Bár természetesen volt, amit csak poénból vittem be, de ez volt az első bolt, és még volt energiám hülyéskedni is (nap végén már alig vonszoltam magamat)...
Nos a csíkok...magukkal ragadtak minket...Egy csíkos pántos top, és egy csíkos szoknya is jött velünk...
Ezenkívül a mostani állatminta mániám is magával ragadott, így vettünk még egy szoknyát:
Ami elsőre túl lengének és kényelmetlennek tűnik, tudom...Az anyaga elég fura, és nagyon vékony, de nem kell megijedni, ugyanis van alatta egy fekete szoknya, ami egyrészt nem ennyire lenge, másrészt kellemesebb anyagból készült:
És az utolsó dolog (kicsit sajnálom, hogy ő maradt a végére) egy szűk ruha...Fekete ruha, fekete nyomással az elején, és felvéve iszonyatosan csinos...még rajtam is:
A háta meg teljesen egyszínű fekete:

Nos ők jöttek velem haza mostanában...Most, hogy ezt megírtam megyek és egy frissítő tusolás után nekiállok megtanulni estére a táblákat, festett jeleket, és azt, hogy mikor miért integet a rendőrbácsi...Utána tanfolyam...Utána este totál fáradtan beesek a házba, rárogyok az ágyra, és pihi egészen szombat reggelig (szégyen, hogy ez a pénteki program), amikor is koránkelés, és tanfolyam, és takarítás másnapra, mert rokonok jönnek...Elég sűrű egy nyár...xD

Nektek hogy telt eddig a hetetek? Miket vettetek mostanában? :)







2013. június 17., hétfő

Opera (outfit)

Hello mindenki! :D
Múltkor (múlt hét előtti héten pénteken) voltam operában, és most volt időm befényképezni (és beöltözni), hogy megmutassam nektek hogy mentem...A szerelésem nagy része darabokban (outfit és zsákmány) bejegyzések formájában már szerepelt a blogon, szóval sok újdonsággal nem fogtok találkozni...:D
Először is a feladat: öltözz ki csinosan, de kényelmesen, hogy kibírd az utat Pestig, az operába illő legyen az öltözeted, és az utána lévő plázázáshoz is menjen (kinézetre és kényelmes is legyen)...Nagyon sokat gondolkodtam előtte rajta...őszintén bevallom...Aztán úgy döntöttem a fekete nadrág az tuti nyerő, hisz lehet elegáns és laza is...Na igen, de ehhez elegánsabb felső kéne és elegánsabb cipő...ijj itt már azért voltak gondok...És végül megszületett az összeállítás (a tükörben pózolás, és az önfényképezés hercegnőjétől x'D):
csipke felső~Tally Weijl
fehér felső~H&M
fekete nadrág~Tally Weijl
fekete titokzokni (ami nem látszik)~kínai
csipkés cipő~Deichmann

És ezen volt még a kedvenc csipke sálam, ami már majdnem teljesen szétszakadt, valamint a ballon kabátom, ami valószínű ősszel ide is fel fog kerülni...Ja és a körmeimen az AVON Vamp it körömlakkja látható (teszt)...

Ti hogy oldottátok volna meg a kényelmes&elegáns ruhakérdést? :)

2013. június 16., vasárnap

Ragadozó

Sziasztok! :D
Vasárnap van, végre pihenhettek, úgy gondoltam megint egy filmet hozok nektek! :D
Ez pedig egy mindenki által nagyon ismert, már-már klasszikus Schwarzenegger film, még pedig a ragadozó...:D
google
Nos először is a besorolása: sci-fi...nem szeretem a sci-fit, se a fantasy-t, se az akció filmet, se a robotokat, se a néger humort, se az űrlényeket, se a romantikus filmeket...Szóval ez érdekes választás volt részemről...Őszintén szólva az egyetlen oka, hogy neki ültem az a hírneve...Szinte klasszikus, kíváncsi voltam miért is...
Vegyes érzésekkel ültem neki...kicsit tartottam tőle...Azt hittem félúton bealszok unalmamban, vagy esetleg kikapcsolom röhögve, hogy időpazarlás...
Pozitív csalódás volt...Nagyon tetszett....még én is meglepődtem mennyire...Sőt még izgalmas is volt...pedig valljuk be, nem egy mai film (1987 nem most volt)...És még mindig él ez a film...Még mindig nem unalmas, még mindig nézhető, és még számomra is élvezhető volt...Egyszerűen fantasztikusan meg volt csinálva...A hangok, a történet, a látványvilág...Bár Schwarzenegger szépen kidolgozott teste is biztos képes egy pár embert ez elé a film elé szögezni (szerintem már-már ijesztő az a pasi...O.o)...

Kiknek javaslom ezt a filmet?
Akik szeretik az izgalmas filmeket, a scifiket, Arnold Schwarzeneggert, az ilyen amerikai katonás-felderítős-rajtaütős filmeket (van egy jó pár, és ez is így indul), vagy csak szeretne kikapcsolódni egy hetes gürizés után...:)

Nektek tetszett ez a film? (Vagy esetleg van olyan köztetek, aki még nem látta ezt a - szinte - alapdarabot?)
Jó pihenést! :)

2013. június 15., szombat

Díjat kaptam! :D

Hello mindenki...:)
Egy nagyon kedves olvasómtól (aki egy nagyon szókimondó, őszinte, és érdekes blogot vezet) kaptam ezt a díjat...:)
Sajnos visszaküldeni nem tudom Tipegő Zombinak, mert nem szokás, de egy képzeletbeli díjat azért adok neked, mert szerintem megérdemled...:D

Szabályok és válaszok

1. Tedd ki a képet! -> Sajnos csak ide tudom tenni, ugyanis nem hagy képet tölteni az oldalsávba a blogger (meg néha feltölteni se, de ez most mellékes)


2. Írj 11 dolgot magadról!

*testékszer (piercing), és főleg fülbevaló mániám van (sokáig gyűjtöttem is őket, több, mint 80 pár van jelenleg)

*a fekete színt én életvitelként, és stílusként, nem pedig színként tartom számon...

*nagyon szeretem a zenét, 6 évig zongoráztam (sajnos a pianínómat el kellett adni), 4 évig gitároztam, (jelenleg egy csodaszép elektromos gitárom van, és egy leharcolt akusztikusom) és imádok énekelni is...

*kedvenc állatom a kutya, imádom őket...

*van egy plüssmacim, ami nélkül nem alszok el (ciki vagy sem: legjobb barátnőmtől kaptam, akivel sajnos nagyon ritkán tudok csak találkozni, ezért még így nagykorúként is magammal rángatom a plüssmacikát minden osztálykirándulásra és nyaralásra, mert olyan, mintha N egy része lenne velem)

*volt egy punk korszakom, de azóta is nagyon ragaszkodom hozzájuk (a punkokhoz, az életvitelükhöz, a zenéjükhöz), a két legmeghatározóbb banda az életemben az Aurora (magyar punk banda), és a The Misfits (horror punk banda) volt mindig is...

*utálom a kék színt, viszont a kékes-zöldes-szürkés szemektől elolvadok szinte...

*gyakran megesik, hogy piercing/tetoválás alapján ismerem fel az embereket...

*a zenék, filmek, könyvek mondanivalóját mindig is jobban figyelem, mint a külsőségeket, számomra ez a legfontosabb, ezért értelmetlen filmeket nem nézek (pl amikben ok nélkül gyilkolnak)

*a csúnya (összenőtt, bozontos, tetovált és kékre fakult) szemöldököktől sikítófrászt kapok, és ki lehet velük kergetni a világból is...

*az "iskolai énem" és a "valódi énem" teljesen ellentétes...iskolában csendesnek, zárkózottnak ismernek; míg haverékkal/barátnőkkel/bárhol máshol nyitott vagyok, barátságos, és be nem áll a szám...a haverék suliban nem ismernének fel, az osztálytársaim iskolán kívül nem...


3. 11 kérdés megválaszolása

*Hova húz a szíved / Melyik országba mennél, ha tehetnéd?
Nem mennék én sehova...Szeretem a kis megtépázott hazámat...max kirándulni mennék, akkor bármelyik német nyelvű országba, de szívesen meglátogatnám Oroszországot, Skóciát, Írországot is...:)

* Kedvenc színész/színésznő?
Johnny Depp...zseniális szerintem...:D

*Melyik az az emberi tulajdonság, ami a legjobban kiakaszt?
Az ostobaság és a kétszínűség...undorító egyszerűen...

*Milyen az álomlovagod?
Mivel kezdek visszasüllyedni a punk-szintre, valszeg taraja van...xD
Viccet félretéve: nem tudom...Nem a külsőt nézem soha...de általában az elmebetegek érdekesek...;)

*Mondasz három rossz tulajdonságot?
Nem mindenkivel vagyok türelmes, szörnyen gyorsan tudok robbanni, de van hogy minden érzésemet elfojtom, ezenkívül sajnos ha ideges vagyok általában mardosom magamat (próbálok leszokni róla, de fel se tűnik, hogy csinálom, csak a hegeket látom)...

*Egy nagy cél, vagy sok kicsi?
Sok kicsi sokra megy...Felesleges gürizned egy nagy dologért, mert ha megszerzed már nem is leszel boldog, mert belenyomorodsz az elérésébe...Viszont a sok kicsi sok kis sikerélmény, amik boldoggá tehetnek...:D

*Mi a három kedvenc könyved?
Hűű...három könyv, ez nehéz kérdés...
1. Madách Imre~Az ember tragédiája...
2. George Orwell~Állatfarm...
3. Lewis Carroll~Alice csodaországban...

*Mit hallgatsz most?
Jelenleg semmit, mert már késő van, és a friss piercing miatt nem tudok betenni fülhallgatót...:/

*Mi nyugtat meg?
Az ölelés, az önmardosás (rossz szokás, fel se szokott tűnni, csak a hegeket látom, de próbálok leszokni róluk), a jó kis dübörgős-hörgős zene maxon, valamint az éneklés...:D

*Édes vagy sós?
Nehéz kérdés...alapból a sósat szeretem, de csoki és cukor függő vagyok...viszont a sütiket nem szeretem...:/

*Milyen természeti jelenség lennél?
Vulkánkitörés/láva...Imádom a tüzet...:D


4. 11 kérdés
  1. Kedvenc színed, ami inspirál?
  2. Miért szeretsz blogolni?
  3. Milyen könyveket szoktál olvasni/melyik a kedvenced?
  4. Milyen hobbijaid vannak?
  5. Van valami olyan dolog, ami nagyban befolyásolta a személyiségedet (legyen az egy banda, egy film, egy szám, egy szín, egy ember, egy könyv, egy állat, bármi)
  6. Van valami rossz szokásod?
  7. Mi a kedvenc együttesed?
  8. Ha egy napra életet cserélhetnél valakivel, ki lenne az, és miért?
  9. Szereted a testékszereket/esetleg van testékszered?
  10. Mi az, ami nélkül sehova nem indulsz el?
  11. Mi a kedvenc virágod/milyen virág lennél?

5. 11 ember, akinek továbbadom

Na most megyek szólok az embereknek, hogy díjat kapnak, és Tipegő zombi bloggerinának küldöm a "képzeletbeli" díjat, ugyanis visszaküldeni nem szoktak sajnos....:/

Kellemes hétvégét, nyugi, most nem tűnök el! Este fele, de legkésőbb holnap délelőtt még jelentkezem, jó pihenést! :)

2013. június 14., péntek

REKLÁM

Sziasztok!!! :D
Ma is elugrottam a piercingeshez...nos ebben igazából nem hiszem, hogy túl sok újdonság van, hisz már jó ideje készülök...Tulajdonképpen nem, nem fejeztem be a másik fülemet, csak azért írom meg ezt a bejegyzést, mert a miskolciaknak szeretném ajánlani a számomra legjobban bevált stúdiót...Bár nincs akkora híre, mint a Plázásnak, és nem akarom azt lehúzni (bár amit ott csináltak egyszerű fülbevalót nekem, az még így, négy évvel később is levedzik), szerintem a Vulkán Tattoo azért jobb munkát végez...
Sajnos a Facebook profiljuk még nagyon új, így nem sok munkájuk van fent rajta, én láttam élőben (és tapasztaltam is), hogy milyen jól végzik a munkájukat...
Szörnyen igényes tetoválásokat készítenek, és nagyon szépen kidolgozzák őket...Valamint (amiről személyes élményem is van) kifogástalanul piercingelnek...Az összes ott készült ékszeremmel minden a legnagyobb rendben volt, semmi bajuk nem volt, csodásan gyógyultak...Remélem a két legújabbal is így lesz majd...
A munkájuk mellett amit muszáj megemlítenem, az a rendkívül jó hangulat...Szörnyen barátságoska, és jó humorúak mindketten, és én lassan már beköltözök hozzájuk...Egyébként engem megjegyeztek, és a hajvágás ellenére is felismertek, mint a csajt, aki végigröhögte a köldök piercing szúrást....xD
Ha már itt tartok szeretném megmutatni a mai ékszer "szerzeményeimet" is...nem akarom sérteni a "szerzői jogokat", szóval nem töltöm le a képet a profiljukról, de ITT az én fülem szerepel...(új hajamról felismertek...xD)

Összegezve: ha testékszer(eke)t akartok, és Miskolcon (vagy agglomerációban laktok), akkor nyugodt szívvel ajánlom nektek a Vulkán Tattoot...:)

Bocsi a reklámért, de szerintem nagyon jók, és mivel nem annyira nagyon forgalmas helyen található a szalonuk, valószínűleg nem sokan mennének oda maguktól...sőt lehet vannak, akik nem látják a plázától a vulkánt (pedig még olcsóbb is...), és nem is tudják, hogy létezik ez a hely...Én is csak úgy találtam rá, hogy nem akartam a plázába menni megint, ezért egy csomó időt töltöttem a net bújásával, hogy találjak másik szalont, ahol piercingelnek is...Tetováló szalont találtam egy csomót, de ahol piercinget is csinálnak, olyat csak ezt (a Skin Workshop Tattoon kívül)...
Ja és Eilithnek, és N-nek köszönöm a kíséretet...:)

További szép napot nektek, és előre is kellemes hétvégét, én meg most neki ülök átnézem a kreszt holnapra..:D

2013. június 13., csütörtök

Nagy nyári bevásárlás

Hello mindenki!
Tudom már volt egy vásárlós poszt, de ma beugrottunk a Bükk áruházba (miskolciaknak nem kell bemutatnom), és a kínaiban, valamint a DM-ben is leltem egy csomó jó dolgot...Valamint anya járt a Rossmannban (vele is hozattam dolgokat...), ezenkívül még az AVON rendelés is megjött...(aminek a számottevő részét másnak rendeltem)...Egyébként a DM-ben nagy akciók vannak, az akciós termékek mellé odaírom, hogy 'AKCIÓS' bár őszintén szólva a nagy részének az árára nem emlékszem már, a blokk az meg már valamelyik kukában van...:D
Na de kezdjük el...:D

A "beauty" részleggel kezdeném...:D

  • Balea extra power styling gel -> A rövid hajamhoz muszáj volt vennem, ugyanis így (ahogy a képen is volt) nem egészen illik a személyiségemhez...Valami direkt borzos, vagy felzselézett verzió szerintem jobb lenne, szóval majd tesztelgetem...AKCIÓS volt a DM-ben most...
  • Balea guavás tusfürdő -> Nagyon finom illata van, és szeretem a Balea termékeket, és bár van egy csomó tusfürdőm ez listás volt (listát írok a tusfürdőkről is...). AKCIÓS termékről van szó megint...
  • Balea fügés-csokis tusfürdő -> Sokáig szemeztem vele, de valahogy mindig visszakerült a polcra...Mondhatni röhejesen kevés pénzért került hozzám...Hisz nem volt drága teljes áron se, de AKCIÓSan már tényleg nem hagyhattam ott...:D
  • Dove go&fresh gránátalmás tusfürdő -> Nos igen kicsit sok lett a tusfürdő, de imádom az illatát, és régóta szemezek vele, szóval AKCIÓSan jött ő is velünk...:)
  • Gyógyszertári alkohol -> A piercingek fertőtlenítéséhez kell, és csak azért raktam fel ide, mert bár a szalonokban is adnak fertőtlenítőket (alkoholt, vagy betadine-t), sokkal olcsóbb gyógyszer tárban megvenni...Ez speciel 50g, és kevesebb, mint 500 Ft volt...általában sokkal kevesebbet kapunk 4-500 forintos áron a piercernél...
  • L'oréal elseve színvédő sampon -> Nem rég szoktam át erre a Garnierről, és őszintén szólva nekem ez sokkal jobban bevált...Már egyet majdnem teljesen elhasználtam, ezért vettük meg...:D
  • Garnier pure active krémes bőrradír szalicilsavval -> Nagyon szeretem a szalicilsavas termékeket, az én bőrömmel csodákat művelnek...Ezt az arcradírt évek óta használom már, de most kipróbáltam egy AVONt, ami bár nem rossz (sőt kiváló), ez nekem sokkal jobban bevált...:)
  • For Your beauty körömreszelő (18cm) -> Na ő biztosan Rossmannos, de őt én vettem...Nagyon olcsó volt, szóval teljesen megérte (csak azért vettem a nagyobbat, mert ugyanennyibe került a kisebb is...)
  • Nivea creme -> Ez egy csodaszer!!! A sarkamra használom, és nagyon szeretem, és tényleg csodákat művelt velem...Bár alapjáraton nem szeretem a kék dobozát, ez a szívecskés kiadásból egy felhős, és szerintem szörnyen cuki...:)
  • ebelin vattakorongok (140 db) -> Hát ezt nem fejteném ki bőven, ugyanis vattakorongból sose elég...Nálam olyan gyorsan fogynak, hogy majdnem minden szerzeményes bejegyzésemben helyet kell nekik adnom...:D
  • Wilkinson xtreme3 beauty borotva -> Nos ezt nem nagyon kell kifejtenem szerintem...Nyáron minden nőnek szüksége van borotvára, és ha már pénzt ad ki rá, érdemes jó minőségűt venni belőle (egyetlen hátránya az a horror ár, amin kínálják)
  • AVON nailwear pro+~fiery sky -> Ő a legújabb AVON lakkok egyike, a nyári szenvedélyes égboltot hivatott visszaadni nekünk...csodálatos lakk egyébként, de vigyázzatok, mert a képen rózsaszínesebbnek tűnik, míg a valóságban inkább barnás-pirosas-rozsdás (szörnyen különleges színe van, és gyönyörűen csillog).
  • AVON glazewear vitaluscious~vital copper -> Ez az új szájfényeik közül az egyik árnyalat...csodaszép, bár még a számon nem próbáltam...Így üvegcsén keresztül abszolút szerelem, és barnásabbra (rosszabbra) számítottam bevallom őszintén...
Persze ruhákat is vettünk, ha már bementünk a kínaiba...Rengeteg mindent felpróbáltam, végül ezek jöttek velem haza...:D
Piros nadrág, bár a vakunak köszönhetően a színe nem nagyon látszik...Egyébként nagyon vékony anyaga van, és kényelmes, de télen még harisnyával se érdemes szerintem felvenni, mert belefagy az ember...
Egyszerű fekete csőtop, kényelmes nagyon, és bármivel fel lehet dobni...Nagyon szeretem az egyszerű dolgokat, mert elég teret hagynak az ember fantáziájának.(csak sajnos az ember fantáziája reggel 6 és 7 között, amikor suliba kéne öltözködni nem nagyon működik, így általában felkapom az első dolgot ami a kezembe akad, és rohanok sminkelni aztán a buszhoz, és még így is elég gyakran megesik, hogy elkések...xD)
Nyakban megkötős top, mellrésznél húzott, a többi része meg nagyon lenge anyag, így nyáron se lehet belesülni majd...Egyébként nagyon kényelmes az anyaga, szerintem szeretni fogom a nyári hőségben...:D
Tüll borítású ruha (bár a tüll pont nem látszik annyira), mindig is nézegettem az ilyen ruhákat, de soha nem leltem méretet, vagy valami hibája volt...Csodák csodájára itt sikerült találnom egy teljesen oké darabot, aminek semmi baja sincs, és még jó is rám (bár a kínaiban vett felsőknek és ruháknak csak EGY mérete volt...nem voltak külön, szóval eléggé kétesélyes a dolog...vagy jó, vagy nem...vagy nem esetén vagy átvarrod magadnak, vagy otthagyod...szerencsére rám jó volt...:D)
Ez pedig egy leopárdmintás ruhácska, mell alatt gumírozott rész fut...Ennek a hátából anya majd picit bevesz, ugyanis egy része meg van nyúlva (gondolom sokan próbálták egy méretes lévén)...
Ja ha már leopárdmintánál járunk: valaki nem tudja véletlenül hol tudnék ehhez illő (ilyen mintás) balerinát venni? Ugyanis sajnos nekem nincs mivel felvenni, csak egy csipkebalerinám van, de stílusban nem nagyon illik ehhez az sajnos...:/

Nos ennyi mindent vettem mostanában (konkrétan az elmúlt pár nap szerzeményei)...Bár most spórolok, ezek nagy része tényleg hasznos (bár szerintem mindig minden hasznos, de ezekre most tényleg szükség volt ugyanis vagy elfogyott, vagy mindjárt elfogy, vagy röhejesen olcsó volt és egy idő után úgy is elfogy)...

Ti miket vettetek mostanában? :)





2013. június 11., kedd

Haj-jajj

Hello mindenki!
Mint említettem egy nagyon nagy hülyeségre elszánt dologra vállalkoztam...Megszabadulok a hajamtól...Ma ez be is következett...bár tetszik, nagyon szokatlan, és hajzselével sokkal elviselhetőbbé tudnám tenni, de mindegy lényeg az, hogy mára csak hajas képeket hoztam...Ennek egyik oka, még siratom a hajamat, a másik, hogy már kicsit késő van ahhoz, hogy normális és értelmes posztot írjak...
Nos régebben kértétek egészében hagy lássatok, de mivel nem szeret a fényképező, és mindig tök hülye fejet vágok, szeretném megtartani azt a szokást, hogy az outfit bejegyzéseket fej nélkül, ha lesz sminkes poszt, azt részletekben mutatom csak meg, és teljes arcos képeket továbbra se nagyon szeretnék közzé tenni...
Viszont mivel nem bujkálok senkitől, és nem is titkolom a ki létemet, úgy gondoltam az előtte/utána fotók tökéletes alkalmat biztosítanak, hogy megmutassam az arcom is...Igen ezeken a fotókon se sikerült túl értelmes fejet vágnom, de az utána képnél közrejátszik, hogy próbáltam mosolyogni, de olyan vicsorszerű lett, hogy inkább hagytam a fenébe...
Szóval én és a 'hajikám' (ezzel a szóval sirattam az elmúlt négy napban...)

Előtte
Emlékeztek, mit össze szenvedtem a hajszínemmel, és a hajammal? Ez lett a végeredménye a sok vörös-fekete festésnek...És nagyon megtetszett, főleg az utóbbi egy hétben szerettem meg nagyon, de töredezett volt, és a feketétől meg kellett szabadulni, így döntöttem a hajvágás mellett...

Utána
A képen sajnos a színe nem látszik, de teljesen vörös az egész, csak a frufru végén megy át feketébe...Gyönyörű egyébként a színe, de sajnálatos módon nem érzem magamhoz közelinek ezt a hajat, ebben a formában...Egy kis hajzselé, és egy kis tupírozás mondjuk csodákra lenne képes, szóval következő vásárló körutamnál mindenféleképpen szerzek egyet...

Egyébként az értelmes fejemért, amit vágok, nem vállalok felelősséget...:D

Ti vettétek már rá magatokat, hogy ennyi hajtól megszabaduljatok? (Nekem lett már derékig érőből is állig érő, de ez szerintem durvább akkor is...>.<)

2013. június 10., hétfő

AVON clearskin arctisztítók

Sziasztok! :D
Mivel kicsit el vagyok maradva, úgy gondoltam egy kalap alá veszek két terméket (szó szerint, mivel a tonikot egy kalapban fotóztam le xD)...
Nos mindkét terméket régóta használom, és már közelednek a végük felé, mégis úgy érzem, hogy érdemes megemlítenem őket, ha másért nem, azért, mert így már kiforrt véleményem van róluk...
"A Blackhead Clarifying technológiával készült termékek szalicilsavat tartalmaznak, mely radírozó hatású és segít a faggyútermelés szabályozásában. A mitesszerekbe jutva segítik azok kitisztítását és csökkentését és segítenek megakadályozni az újabbak kialakulását."

Nos én nagyon szeretem a szalicil savas termékeket...Garnier arcradírját is ezért imádom annyira...Ezt a kettőt napi szinten használom, és még az én reménytelennek tűnő bőrömmel is csodát műveltek...Nagyon magas (2%) a szalicilsav tartalmuk, ez elvileg a pattanásokra is nagyon jó, bár ezeket kimondottan a mitesszerek eltüntetésére ajánlják...
És mint egy rossz reklám szöveget, elmondom nekem mennyire (nem) használtak...


Arctisztító mitesszeres bőrre

  • Láthatóan kevesebb mitesszer
  • Kellemes, hűsítő érzet
  • Könnyű és gyors használat (felken, dörzsöl, lemos)
  • Kicsit szárít
  • Nincsenek újabb pattanásaim (egyáltalán pattanásaim sincsenek már...:D)
  • Nem irritál
  • Nincs vöröslő, kipirosodott bőr
  • Minimálisan radíroz is
Nos én rendszeresen használom már amióta meg van, napi szinten...nagyon szeretem, de sajnos ha elfogy még lesz egy másik arctisztítóm, amit el kell használnom, viszont utána biztos, hogy újraveszem...:D

Tisztító tonik mitesszeres bőrre

  • Láthatóan kevesebb mitesszer
  • Kicsit ragacsos érzetet hagy, de ez hamar elmúlik
  • Kellemes (felüdülés szinte) a használata
  • Nem irritál
  • Segít megakadályozni a pattanásokat
  • Szárít egy kicsit (és hűsít is)
Nos már jó pár ilyet elhasználtam, de számomra Ő a tökéletes arctonik, a napi rutinom része lett...Reggelente sminkelés előtt, és esténként smink lemosás után is használom, és látványos a hatása...Imádom egyszerűen...:D

A későbbiekben majd kiszeretném próbálni a lehúzható mitesszer eltávolítót is, és a szalicil savas tusfürdőt is ebből a termékcsaládból...

Ti használjátok/használtátok az AVON clearskin termékeket? Nektek mennyire váltak be? :)

2013. június 9., vasárnap

Újra itt...:D

Hello mindenki!

Újra eltűntem...az év végi hajtás se tesz jót, de szerencsére olyan kedvesek a szüleim, hogy fizetik a jogsimat...Így szerda-csütörtök rohangásztam az orvoshoz, papírokat, alkalmasságit intézni...(szerencsére anya vitt is, de így se rövidült meg túlságosan az ott eltöltött idő...de nem baj végülis, most már ezen túl vagyok)...
Aztán csütörtökön még volt egy megnyitó, ahol elmondták, hogy heti 3x2,5 óra lesz a tanfolyam...szerda-péntek-szombat....szóval durva lesz...
Ezenkívül intéztem fodrászt, és kozmetikust...ugyanis hosszú harc után (magam ellen) elhatároztam, hogy búcsút intek a hajamnak...Anya azt mondta nem baj ha kiszőkítjük se, csak tüntessem el a feketét...ennek következtében úgy döntöttem levágatom a feketét...Legalábbis a nagy részét, ugyanis alig pár centis hajam vörös csak, és tüsi hajat nem akarok...Szóval kedd fodrász, én meg tisztára izgulok miatta...biztos durva lesz...és szokatlan...utoljára 5 évvel ezelőtt volt rövid hajam...

De természetesen haladtam a blogra valók tesztelgetésével is...Így, ha időm engedi, hogy írjak, akkor hamarosan egy púder, egy ajakceruza, néhány arctisztító, és egy színezett hidratálókrém is kikerül ide...Valamint majd ha megjön az AVON rendelés egy összefoglaló szerzeményes poszt is várható lesz, ugyanis apróságokat, és nem sok mindent, de vásárolgattam is mostanában...:D

Nos ezzel a poszttal szeretnék bocsánatot is kérni, amiért így eltűntem, igyekszem rendszeresebben jelentkezni, de az elkövetkezendő pár hetem az elég húzós lesz...utána meg jön a vizsga is...uhh...na mindegy...
További kellemes hétvégét, és jó pihenést nektek...:)

2013. június 4., kedd

Luscious mauve

Hello mindenki!
Újabb hét kezdődött, és bár kicsit késve, meghoztam a mostani hét kezdőt, ami nem más mint az AVON plump pout szájfénye...Már egyszer volt róla szó, és ott a véleményem nagy részét leírtam már, itt csak a különbségekkel foglalkoznék, meg megmutatom, hogy hogy fog, és hogy néz ki közelről az ecset...
Ezen a linken találjátok a véleményemet róla...Itt elég bőven írok, de azt el kell mondanom, hogy ennek az ecsete kicsit durvább, az illata kevésbé mézes, valamint jobban bizserget (csíp)...Nagyon kellemes, mentolos, a színe elég enyhe, de nekem pont elég ennyi is, imádom...:D
Igen, neki sikerült szebb hátteret találnom, mint a másiknak...elég csalóka egyébként...Szerintem kicsit sűrűbb is, mint a "testvére"...
Itt az a rémes ecset, és hogy hogy fog...Mint látjátok nem épp a pigmentáltságáról lehet felismerni a drágát, de én azért szeretem...akciósan...teljes árat azért nem adnék érte...

Nektek van valamilyen AVONos szájfényetek? :)



2013. június 2., vasárnap

Halálos hallgatás

Hello mindenki!
Így vasárnap egy újabb filmet szeretnék bemutatni (tipikus babás horror, már jó ideje szeretnék megnézni egy ilyet, ami Chucky mentes), hogy kikapcsolódhassatok, kipihenhessétek a hetet...:D
A Fűrész alkotóinak filmjéről van szó...Mary Shaw egy hasbeszélő művész(nő), kinek több, mint száz babája van, akiket a gyerekeiként szeret...Minden álma, hogy a tökéletes babát megalkossa...Egy kisfiú kikiáltja őt csalónak, a bábját játéknak nevezi, ezek után a gyerek rejtélyesen eltűnik...A feldühödött lakosság (az élen a gyerek családjával) megölik Mary-t, és kivágják a nyelvét, aki bosszút esküdik, hogy megöli az összes rokonát a gyilkosainak...Végrendeletében elrendeli, hogy a "gyermekeit" mellé temessék...Később az egyik baba rejtélyes körülmények között egy fiatal házaspárhoz kerül...Amíg a férfi magára hagyja a nőt, az rejtélyes körülmények között meghal, nyelvét kivágják, élő babává változtatják...A férfi (Jamie) ki akarja nyomozni párja halálát, állítja, hogy a babának köze van hozzá, ezért visszamegy Ravens Fairbe, de a nyomozót nem sikerül leráznia, az állítja, hogy ő ölte meg...Különböző rejtélyes dolgok történnek itt, sorra halnak meg az emberek, csak egy féleképpen menekülhetsz meg a babáiban visszatérő Mary lelkétől: ne sikíts...
"Óvakodj Mary Shaw szemeitől,
Gyereke nincs, a babákkal öl.
És ha álmodban mégis várna rád,
Vigyázz, hogy sikoly ne hagyja el a szád."
forrás: google
A filmről...Nagyon jók a hangeffektek, szörnyen jól meg van az egész csinálva, és nagyon jó a történet...Viszont sajnos szörnyen kiszámítható, bár ezt lehet csak azért látom így, mert tapasztalt horrorfilmnézőként ültem neki...Őszintén szólva néhol már-már untam a filmet, pedig tényleg jó volt...Csak már a film elején tudtam, hogy mi lesz a vége...így sajnos nem sokat borzongtam...
Ezenkívül amikor a detektív beszélgetés előtt lazán kikapta a villanyborotvát a zsebéből, és elkezdett vele borotválkozni, aztán folytatta a beszélgetést az a rész betette a kaput...szinte sokkot kaptam, és olyan röhögőgörcsben törtem ki, hogy meg kellett állítanom a filmet, mert nem tudtam figyelni...x'D

Ti láttátok ezt a filmet? :D

2013. június 1., szombat

Vamp it!

Hello mindenki!
Tegnap láthattátok, hogy a kedvenceim között voltak dolgok, amikről itt még nem volt szó...Most átnéztem a képeket és a jegyzeteket ezekről a dolgokról, és a legcsábítóbbat, az AVON speed dry vamp it lakkját hoztam el közülük elsőnek...:D
Első AVON speed dry próbálkozásom, szóval kicsit izgultam előtte...Vékony rétegben villámgyorsan szárad...KOPOGÓSRA...sokkal gyorsabb, mint a Rimmel gyors száradója, viszont sajnos minimum két réteg kell belőle a szép fedéshez...Ha teljesen megszáradt lakkra visszük a kövi réteget, akkor a második réteg is villámgyorsan megszárad, viszont ha még nem teljesen kopogós az első réteg, akkor bizony elég hosszúra nyúlhat ez az idő...Elvileg most valami vulkáni kő formulával, vagy mivel gazdagították, ami tartósabbá teszi a körömlakkot, és erősíti a körmöket...Nekem 5 nap után megkopott a köröm vége, de még így se a vállalhatatlan kategóriás volt, és lepattogni egyáltalán nem pattogott (alaplakkot nem szoktam használni, miss sporty körömerősítő volt most is a körmömön; valamint fedőlakkot SE használtam)...Az eltávolításával kicsit megszenvedtem mondjuk az erős színének köszönhetően, és alig szedtem le rögtön vissza akartam rakni...
Na akkor most térjünk vissza kicsit a külsőségekre, ugyanis eléggé sikerült a közelébe vágnom...Nagy kiszerelésű lakk; ecsete vékony, de könnyű vele dolgozni, nem csíkoz, és szerintem kényelmes is...
A színéről semmi konkrétat nem tudok mondani: erős, mély bordó, csodálatos, gyönyörű, fantasztikus, és szavakkal körbe se tudom írni...Abszolút szerelem...


Ti szeretitek az avonos lakkokat? Hogy álltok a bordó/vörös/piros színhez? :D