2020. január 1., szerda

Rúzskollekció frissítés

Üdv mindenki!

Ma egy (számomra) nagyon izgalmas témával IS jelentkezem, és valószínűleg az izgatottságom és lelkesedésem eléggé az abszurditás határán (túl) mozog, de az előző bejegyzés nem épp vidám hangulatát muszáj ellensúlyoznom valahogy. Szóval az elkövetkezendő évet egy teljesen új hozzáállással tervezem kezdeni, és azt hiszem ebben a bejegyzésben jelenik meg először a szele...Mármint...Nem is kell nagyon visszamenni, de már a kannabisz palettánál mondtam, hogy újra elkezdett izgatni a smink téma - abban az értelemben, hogy újra érzem, hogy nem halt ki teljesen a fantázia belőlem - és ennek megfelelően arra gondoltam, hogy siralmas kis rúzskollekciómba is életet kellene lehelni...Ugyanis a rúzs a kedvenc sminktermékem. Most, hogy lassan a fél életem sminkekkel töltöttem (korán kezdtem, na), azt hiszem a rúzs volt a leghosszabban a legkedvesebb termékem...és még mindig az...Tudom, hogy a készletem így is sokkal nagyobb, mint ami egy embernek "kellene", de bőven 100 felett kezdtem, és ahhoz képest a 40 (amiből 5 állatkísérletes) elég kevés...És nem úgy kevés, hogy számszerűen nem elég, hanem úgy kevés, hogy "unalmas" és nem kielégítő a kínálat...Tudom, ez hülyén hangzik, mert az ember talán 40 rúzsból képes egyet találni minden napra, de nem érzem inspirálónak a dolgot...Vannak kedvenceim, amit előszeretettel szedek elő minden nap, vannak, amiket tudatosan szeretnék minél hamarabb elhasználni, de már nem olyan "nagy lánggal ég" a rúzs szerelem. Még ez a 40 (a sok sötét és néhány "extrémebb" színnel) is inkább praktikus, nem pedig izgalmas és újdonság...Ismerem őket...Szeretem őket (már amelyiket)...Használom őket...De izgalmas, új formulákra vágytam, meg arra, hogy kicsit kilépjek a komfortzónámból, ami azt hiszem nálam nem egészen azt jelenti, mint általában az embereknél...Az esetek nagy részében nem sminkelek (nincs rá időm, folyton késésben vagyok), viszont teljesen kényelmesen érzem magam így is a bőrömben, és teljesen kényelmesen érzem magam a semmi nincs a fejemenből az összes sötét színt magamra kenem, amit leltem itthon váltással is...pedig valószínűleg nagyon néznek miatta...De végre elég önbizalmam van ahhoz, hogy TÉNYLEG azt csinálhassam, amit akarok sminkügyileg - amibe beletartozik, hogy hétfőn még arckrémet is elfelejtek felkenni, kedden meg sötétbordó szemsminket dobok fel sötét bordó rúzzsal. És nem tudok annyi értetlen pillantást kapni, hogy akár csak kicsit is rosszabbul érezzem magam a bőrömben, mert olyan jó érzés mindig, hogy volt időm foglalkozni a sminkemmel...Jöhetnek a "rád borult egy polc festék"-ek, jöhetnek a "mi van bemostak neked egyet"-ek és én csak mosolyogni fogok, mert végre valami kreatívat csinálhattam...Jó érzés...felszabadító...Bár már köze sincs a bejegyzéshez...

Szóval kanyarodjunk csak vissza a rúzsokhoz...Azt hiszem így év végére jól feltankoltam rúzsokból már, mert újra teljesen használhatóvá váltak számomra. Voltak pillanatok, amikor a nagy sminkkedvtelenségemben arra gondoltam, hogy kötelességtudatból mégis csak kennem kéne valamit...És aztán lebeszéltem magam róla, mert "mit fognak gondolni mások"...Mármint nem feltétlen az érdekel, hogy mit gondolnak mások, hanem azt nem akartam, hogy egyet értsek velük...Ha valami tetszik nekem (pl nagyon rövid haj - mint korábban többször volt), akkor bárki bármit mondhat, nem tudja kedvem szegni...Viszont ha valami nekem sem tetszik őszintén (pl egy béna formájú rövid haj, ami sajnos szintén volt korábban többször is), akkor mások negatív véleménye eszembe juttatja a sajátomat, és még jobban szarul érzem magam a bőrömben, mert folyamatosan emlékeztetve vagyok rá, hogy nekem sem tetszik a dolog...
Azt hiszem ezt a külsőséges témát már magam mögött hagytam teljesen, mert nem számít, hogy nézek ki (a szorongás belülről jön, és az nagyobb probléma, mint az, hogy nem tetszek másoknak esetleg - ami egyébként nem igaz, de néhány dicsérettől nem fogom jól érezni magamat)... Vicces személyes adalék (ami nem is vicces), a "nem lehetek teljes ember férfi nélkül" (mert senki nem lehet teljes ember egyedül) rokonom közölte, hogy a világ legszomorúbb dolga, ha az ember senkinek sem tetszik és senkinek sem kell és ő aggódik emiatt...Egy: az hogy neki nem tetszek (amit tudok, mert ugyanez a rokon van a sminkek, testékszerek és hajfestés ellen is), nem jelenti, hogy senkinek sem tetszek (és még ha tényleg senkinek sem "kellenék", ha magamnak tetszek, akkor minden rendben). Kettő: szerintem a világ legszomorúbb dolga, ha az ember kényszeresen állandóan másoknak akar tetszeni és megfelelni, és a nagy kétségbeesésében elfelejti, hogy NEKI mi lenne a jó.
A smink sem azért ad "plusz önbizalmat", mert "jobban nézek ki vele", hanem mert tökéletes vizuális reprezentációja annak, hogy még mindig képes vagyok kreatív dolgokra, ami nagyon boldoggá tesz, mert az utóbbi pár évben nagyon úgy éreztem, hogy ez el van nyomva...A gondolataimat szabadjára engedtem, szóval igazán felszabadító pár év volt így is, de szerintem elég sokszor panaszkodtam itt is, hogy szeretnék egy kreatív hobbit (is) megint...

Hosszú bejegyzés lesz, szóval ha szeretnétek látni az új ajakravalóimat, kattintsatok tovább! ;)



Először megmutatnám ezt a csodálatos kis dobozkát, ami idén elkísért Karácsonyozni....24 közepes méretű termék volt benne, akciósan vettem, és a termékek kiszerelése és a teljes kiszerelés ár/mennyiség arányát tekintve TÖKÉLETESEN megérte ez a doboz. Arról nem is beszélve, hogy így rengeteg olyan dolgot is kipróbálhatok, amiket magamtól nem veszek meg. Ezen kívül vettem néhány külön terméket is, szóval a bejegyzés felépítése az lesz, hogy a következő csoportkép alatt leírom mindenről az előzetes véleményeimet (mivel itthon "csak úgy" nem akartam mindent kibontani, nem igazán lesz sűrű ez a része a dolgoknak); amikből dupláztam/tripláztam, ahhoz pedig fényképes bizonyítékokat csatolok alatta.


  • L.O.V lipaffair matte (950, guilty conscience) ~ Ez az ajakrúzs igazából már megvan nekem, a legdrágább teljes áras rúzsom, viszont az enyém - sajnálatos módon - balesetet szenvedett...többet is...Az első használatnál rommá tört, és próbáltam összeolvasztani, összefagyasztani, de csak azt értem el, hogy egy gusztustalan, széttrancsírozott valami lett, amihez még ajakecsettel sem férek hozzá rendesen. Ha lesz időm, kis tégelybe beleolvasztom, hogy tudjam használni, viszont nagyon tartós, jó minőségű termékről van szó, és szeretném addig is használni. Egyáltalán nem szárít, kényelmes viselet, csodálatos színe van, és hihetetlenül tartós ajakkontúr nélkül is ahhoz képest, hogy "sima" rúzs. A nem túl zsíros/olajos evést, és az ivást is simán kibírja, akár 6 órán keresztül tart, és aztán nagyon szépen, egyenletesen kopik...Ha kinyitom az újat, szeretném megmutatni Nektek is, mert már az előzőt is szerettem volna megmutatni nektek - ha nem vált volna használhatatlanná.
  • NYX Love Lust Disco suede matte lip kit (05, Cherry skies) ~ A kedvenc "liquid suede lipcreamem" a Cherry skies, és ez az árnyalat azonos azzal. Azt a folyékony rúzst annyira kedvelem, hogy lassan el fog fogyni, annak ellenére, hogy egy nagyon sötét piros árnyalatról van szó - az egyik leggyakrabban használt rúzsom. Mikor megláttam a rúzst azonos árnyalatban, rögtön meg akartam venni, együtt az ajakkontúrral, hogy ha véletlenül mégis kopásnak indulna a folyékony verzió (ami 17 órán keresztül evés és ivás ellenére sem történt meg eddig egyszer sem), akkor legyen mivel bepótolni. Na meg: nagyon kedvelem ezt az árnyalatot és szerettem volna kipróbálni a rúzs verziót is...És ha már van ez az árnyalat rúzsban is, nyilván ezzel kezdem, mert tudom, hogy jól áll és IMÁDOM. Az ajakkontúr nagyon hasznos lesz a folyékonyhoz is, bár igazán jól működik nélküle is. Izgatottan várom, hogy kipróbálhassam.
  • NYX lingerie push up hosszantartó ajakrúzs (French maid) ~ Szintén megvan a folyékony verzió, azonos névvel. Amennyire láttam a teszteket a két árnyalat a közös név ellenére nem egyezik, de nagyon kíváncsi voltam a formulára, és nem igazán mertem volna látatlanban mást rendelni (elég nehéz online nézelődés közben a saját árnyalatainkhoz igazítani a dolgokat)...Az összehasonlító tesztek legalább arra jók voltak, hogy lássam, hogy egymáshoz képest hogy néznek ki, és így nagyjából magamon is el tudom képzelni az eredményt.
  • NYX #thisiseverything ajakolaj (Sheer) ~ Ez a termék az adventi kalendáriumban volt, és magamtól sose vettem volna meg, de nagyon örülök, hogy hozzám került. Télen, a kinti hideg, benti fűtés időszakában kimondottan hasznos kis darab. Réteget képez az ajkon és védi a kiszáradástól, arról nem is beszélve, hogy remekül hidratál, és ahhoz képest, hogy egy ajakolaj, egészen tartós is. Pár órán keresztül fent marad, akár szájfény helyett is lehet használni, és szerintem ennek köszönhetem, hogy nem száradt le az ajkam még (annak ellenére, hogy rendszeresen matt folyékony rúzsokat használok). :)
NYX soft matte metallic ajakkrém
Mint valószínűleg tudjátok, nem igazán rajongok a fényes dolgokért. Ha ajakra valókról van szó, ha arcsminkről, ha szemfestékről, mindig mindenben matt kell, maximum a szaténmattig merészkedem. Persze, néha kreatívnak érzem magam, és hagyom, hogy elcsábítsanak a gyönyörű fényes szemfestékek, de alapvetően jobb kedvelem, ha semmi sem fényes a fejemen a highlighteremen kívül. Viszont ezt a formulát mindenki dicsérte, és rengetegen mondták, hogy sokkal jobb állagú, mint a Soft matte lipcreamek - aminek IMÁDOM a formuláját - szóval a kíváncsiságom győzött a "mattságom" felett.
  • Budapest ~ Mivel a SMLC-ek közül ez a kedvenc árnyalatom, és lassan elfogy, úgy gondoltam, hogy szívesen kipróbálnám az új formulában is - és még egy gyors mini összehasonlítást is belepréselnék, ha beleférne. Nagyon kíváncsi voltam a formulára, és a rendelésem megelőzte az adventi kalendáriumot, szóval ezt még abban a hitben vettem, hogy ő lesz az egyetlenem, és nyilván a tökéletes "természetes" sötét bordómat választottam erre a célra...:)
  • Copenhagen ~ Ha már párokról van szó, ez az árnyalat az adventi kalendáriumból jött (és mostantól minden más is onnan lesz), de olyan kis szerencsés vagyok, hogy megvan a teljes kiszerelésű verziója az SMLC-ek közül, szóval...ha a Budapesttel ki is csúszok az összehasonlításból, ez a csodálatos sötét bordó (?) árnyalat még mindig itt lesz! :)
  • Monte Carlo ~ Ez az SMLC párjával együtt érkezett, bár őszintén szólva elég nagy a különbség a két termék színe között (az egyik egy rózsaszínes piros, a másik sokkal inkább sötét rózsaszín), szóval ők egy kicsit már a komfortzónámon kívül mozognak...tekintve, hogy nem igazán megyek rózsaszín termékekre...De azért kíváncsi vagyok, mert épp ezek az új színek jelentik azt a kihívást, amit a sminkelésben keresek! :)
  • Cannes ~ Ő az utolsó SMLC párral érkező dolog, és egy kicsit félek tőle. Egy világos, barnás-mályvás nude árnyalatról van szó, ami önmagában is kívül esik a komfortzónámon, mivel világos a bőröm, sokkal inkább a sötét nude színekre vadászok (a kontraszt miatt, a világos árnyalatok rajtam hülyén néznek ki általában), de így első ránézésre még sokkal melegebb a tónusa is, mint ami illene a bőrömhöz, szóval...kíváncsi leszek rá.
  • Milan ~ Legyünk őszinték, ez túl rózsaszín nekem...Minden szempontból. Nem szeretem magamon a rózsaszínt, nem is áll jól, meg úgy általában nem is kedvelem a rózsaszínt. Azt hiszem ez lesz az egyik legnagyobb kihívás, hogy valamit kezdjek vele. De meg fogom próbálni, mert ha valami, akkor ez NEM unalmas árnyalat.
NYX soft matte ajakkrém
Imádom ezt a formulát! Annyira kényelmes ezeket a termékeket viselni, hogy épp itt volt az ideje, hogy kicsit "felturbózzam" az itthoni készleteket. A tartósságuk is nagyon jó, de sajnos nap közben muszáj frissíteni egyszer-kétszer, mert az evést nem igazán bírják ki az eddig próbált árnyalataim.
  • Monte Carlo ~ Ennek az árnyalatnak ez a verziója a hordhatóbb színű (a pirosasabb), de alapvetően ez sem egy olyan pirosas árnyalat, amiért magamtól nyúlnék. Kíváncsi leszek, hogy jövünk ki.
  • Cannes ~ Nyilván túl kell esnünk ennek is a "második" verzióján is. Szóval még mindig csak ugyanazt tudom mondani, hogy egy mályvásabb árnyalatú nude színről van szó, ami nem biztos, hogy képes lesz együtt működni a bőrömmel. Mármint maga a szín nagyon tetszik, olyasmi, amit megnéznék, és átgondolnám, hogy megvegyem, de továbbra sem vagyok benne biztos, hogy a bőrömnek ez az árnyalat megfelel.
  • Rome ~ Ez az árnyalat nagyon hasonlít a Budapestre (ami a kedvencem), talán valamivel kevésbé a rózsaszínes-pirosas vonalon mozog, inkább barnásabb. Magamtól sosem vettem volna meg, de nagyon izgatott vagyok, hogy kipróbáljam, mert egy olyan árnyalatnak tűnik, ami jól is fog állni és nagyon fog tetszeni magamon is. Ő lesz a Budapest 2.0, a természetes (barnásabb) bordó, amit hordhatok, ha elfogy a másik! Persze szeretném előtte kipróbálni, de éppen más dolgokat is tesztelgetek, és nem akarok mindent egyből kibontogatni (amúgy meg nem járok sehova, szóval a tesztelgetés is lehet túlzás). :)
  • Sao Paulo ~ Ez az árnyalat elsőre TÚL rózsaszínnek tűnt, aztán rájöttem, hogy talán mégis használható lenne, meg tudnám oldani. Nem mondom, hogy túl izgatott vagyok, de úgy gondolom, ha van olyan rózsaszínes árnyalat, ami akár működhet is, EZ lesz az.
  • Abu Dhabi ~ Ez az első olyan szín eddig, amit sehogy sem tudok elképzelni magamon. Túl világos, és túl barna, és még abban sem vagyok biztos, hogy más árnyalatokkal együtt képes leszek kihozni belőle bármit is. Ez nem akadályoz meg abban, hogy próbálkozzak, de határozottan a lista végén áll a kipróbálandó termékek között.
NYX liquid suede folyékony rúzs
A kedvenc folyékony rúzs formulám. Hihetetlenül tartós, könnyű vele dolgozni és nagyon kényelmes. Bár arra figyelni kell, hogy a száraz ajkakkal nem jön ki a legjobban, így is nagyon megbízható termékekről van szó, és megfelelő előkészületekkel akár az egész napot kibírják. Nekem a kedvenc árnyalatomon 17 óra sem fogott ki (evés, ivás mellett és egy sötét piros árnyalatról van szó, szóval elég feltűnő lett volna, ha szökésnek indul).
  • Cherry skies ~ A kedvenc piros rúzsom, megvan a teljes kiszerelése is. Általában sötét színeknél szeretek kísérletezni, viszont ez a termék annyira jó, hogy már most eldöntöttem, hogy újra fogom venni, ha elfogy. Illetve azt is eldöntöttem, hogy jövőre megpróbálom elhasználni a sajátomat, mielőtt túlságosan megöregedne, és nagyon izgatott vagyok miatta, mert tényleg imádom ezt a terméket...Ezért vettem meg a "sima" ajakrúzs verzióját is, és most, hogy itt van ez az édes picike darab, nem kell aggódnom egy darabig az új vásárlása miatt sem. :)
  • Soft spoken ~ Ez egy gyönyörű "sötétbarnás" nude árnyalat, és ha elfogy a kicsi, biztosan megfogom venni a nagyot is, ugyanis akármennyire nem "természetes" az ajkaimon, EZ a tökéletes nude számomra. Olyannyira, hogy itthon van egy másik ajakkrémem, aminek azonos a színe ezzel (annyi, hogy ennek a formulája sokkal tartósabb, és sokkal kényelmesebb, szóval ha elfogynak, EZT fogom megvenni, nem azt). Amióta kibontottam az összes szemsminkemet ehhez igazítom, ami nem nehéz, mert három olyan palettában vagyok nyakig, amik remekül kijönnek ezzel a termékkel, de kicsit már kezd bűntudatom lenni, hogy túl gyorsan el fogom használni. De nem tehetek róla, annyira kényelmes, és tartós, és olyan jól áll rajtam, olyan jó érzés jó minőségű, jól kinéző termékeket használni! (Oké, a jól áll rajtamon lehet, hogy a kívülállók kétségbe vonnák, de nekem nagyon tetszik magamon!)
  • Sandstorm ~ Ez az árnyalat nagyon emlékeztet Abu Dhabira, és ugyanúgy használhatatlannak tűnik számomra sajnos. Túl világos, túl barna, és valahogy ez a tónus üti a bőrömét. Egyáltalán nem izgat, de talán lesz olyan smink, ami mellett tudom viselni. Addig meg kiélvezem a többi árnyalatot. :)
  • Tea & cookies ~ Egy mályvás, rózsaszínes nude, de így felpróbálás nélkül azt mondanám, hogy ő még belefér a mindennapjaimba is. Azt nem mondom, hogy izgalmas árnyalat, de őszintén meglep, hogy nincs belőle itthon is, mert egy unalmas, praktikus színnek tűnik.
  • Kitten heels ~ Ez a szín lesz a végzetem. Mint tudjátok, a kedvenc színem a piros, és hatalmas mennyiségű piros rúzsom volt valamikor. A nagy szelektálásokban az összes élénk piros rúzsom távozott. És nagyon szerettem volna egy élénk piros rúzst. De EZ még nekem is komfortzónán kívül esik. A szín gyönyörű, amint megláttam egyből beleszerettem, csodálatos, erős, energikus, magabiztos, csupa pozitív jelző jutott róla eszembe, azt mondanám, ő a tökéletes élénkpiros árnyalat, még akkor is, ha nem rúzsokban gondolkodunk. És teljesen beleszerettem. De a nagy kontrasztokat leginkább sötét, mély és fáradt színekkel szoktam tartani, nem élénkekkel, és akármilyen gyönyörű ez az árnyalat és akármennyire beleszerettem, tudom magamról, hogy túl élénk számomra és valószínűleg nem állna jól. Ami borzasztóan szomorú, mert évek óta nem fogtam ilyen csodás piros rúzst a kezemben. A hajszínemet okolom az egészért. Visszatértem a jól bevált vörös (és fekete) színeimhez, és a sötét, mély árnyalatokhoz ez az élénk, erőteljes szín nem megy. Ha teljesen fekete lenne a hajam, vagy szőke, vagy zöld (ami lesz is még valamikor, csak rá kéne vennem magam, hogy kiszenvedjük a hajamból), akkor gondolkodás nélkül bevállalnám, mert ránézek és olyan élettel telinek érzem magam már attól is, hogy el nem tudom képzelni, mi lenne, ha magamra is kenném. Szerintem a plafonról kellene leszedni kb. De ebbe az összhatásba, amit mostanában tolok sajnos nem fér bele sehogy se - igyekszem bevállalós lenni, mert a kreativitáshoz hozzátartozik a határok feszegetése, de a diszharmónia nem ennek a kérdése, és tudom, hogy nem érezném jól magam benne (ha nem bírom kivárni a hajszín váltást, minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy így is működésre bírjam, de sajnos ezt egyelőre nem látom). :(
NYX matt ajakrúzs
Klasszikus rúzst még sose próbáltam a NYX-től, egyik termékcsaládból sem, szóval ez a legizgalmasabb újdonság a kupacomban, egyáltalán nem tudom, mire számítsak.

  • Natural ~ Nagyon szép, természetes árnyalat, amint elhasználom a saját természetes árnyalatú rúzsomat, őt fogom előkapni. Első ránézésre úgy tűnik, hogy nem lesz túl világos és remekül ki fog jönni a bőrömmel.
  • Whipped caviar ~ Még egy nagyon természetes, használhatónak tűnő árnyalat. És hozzá hasonló is van az elhasználandó kupacomon, szóval szintén utánpótlásnak fogom befogni.
  • Siren ~ Ezzel a színnel szemeztem még külön is, egy sötét, lilás-bordó árnyalatról van szó. Az utóbbi időkben eltávolodtam a hasonló színektől, mert a hajszínem sose tette lehetővé őket, de most, hogy itt van úgy érzem, jól ki fogunk jönni. Mármint...semmi hasonlóm nincs, és ez is egyike azoknak az árnyalatoknak, amiből legalább 4-től meg kellett válnom a szelektálások folyamán, szóval valószínűleg élvezni fogom a használatát.
  • Alabama ~ Ez egy sötét, fáradt piros. A legtöbb itthoni piros rúzsom ehhez hasonló árnyalatú, ugyanis ezeket a pirosakat kedvelem a legjobban magamon. Bár ez általában azt jelentené, hogy "nem kell még egy", igazán örülök, hogy a kedvenc árnyalatomon is letesztelhetem a termék minőségét - így biztosan nem fog eltéríteni egy esetleg kevésbé passzoló szín.
  • Perfect red ~ Ez egy élénkebb piros árnyalat, és amikor arról beszélek, hogy élénk pirosra vágyok, ez a legélénkebb, amit be tudok kényelmesen vállalni. Nagyon szép színe van, és semmi hasonló nincs a készletemben, szóval nagyon várom, hogy kibontsam őt is - nem akkora a szerelem, mint a Kitten heels árnyalat, de legalább lesz egy használható élénk pirosam is!
NYX buttergloss szájfény
Ez a termékcsalád teljesen túl van a komfortzónámon. Egyáltalán nem szeretem a szájfényeket, összesen két darab van belőlük a készletemben, és őszintén gondolkodom, hogy azoktól is meg kellene válnom. Ettől függetlenül ki fogom próbálni őket - illetve néhányat már ki is próbáltam - ugyanis az egyik legkedveltebb terméke a márkának, és én igyekszem megújult nyitottsággal állni a szájfényekhez is. Az állaguk eléggé sűrű, ragacsos, de nem folynak le az ajkaimról, és nem annyira kényelmetlenek, mint amire számítottam. Ettől függetlenül valószínűleg nem lesznek a kedvenc termékeim, de nem túlságosan zavaróak, így nem fog problémát okozni, hogy beiktassam őket néhány sminkembe. :)
  • Angel food cake ~ Gyönyörű, teljes fedésű mályvás árnyalat. Bár az én ízlésemnek túl rózsaszín, nagyon jól mutat rajtam, és a színénél nagyobb probléma, hogy az én ízlésemnek túl "szájfény", így nem hiszem, hogy kritizálnom kellene a színét. Nyilván a tartóssága nem túl jó, hiszen csak egy szájfény, de nagyon kényelmes viselet ahhoz képest, és szerintem tavasszal lesz bőven lehetőségem érte nyúlni.
  • Praline ~ Ez egy barnás nude árnyalat, barnább, mint amit szeretnék, de az ajkaimra felvíve egész természetes hatása van így is, szóval ezért nem haragszom rá. Amiért viszont igen, hogy egyáltalán nem egyenletes a fedése, és meg kell küzdenem vele, hogy ne legyen foltos és vállalhatóan nézzen ki. Ez egy olyan árnyalat volt, amitől tartottam, és nem igazán látom, hogy érte nyúlnék egy rúzs helyett magamtól, de alapvetően nem egy rossz termék, és talán barnás rúzsok felett még működhet is.
  • Tiramisu ~ Ez valamivel természetesebb mályvás árnyalat az AFC-hez képest (emlékeztek a régi szép időkre, amikor ez egy zenekar rövidítése volt, nem pedig egy szájfényé?), de még nem kentem fel, hogy hogy néz ki rajtam. Látatlanban azt mondanám, hogy olyan lesz, mintha ott se lenne.
  • Madeleine ~ Ez pedig egy nagyon természetes, barnás nude árnyalat, amit szintén nem próbáltam ki, mert igyekeztem a nagyon ritka szájfény hordásomat az "intenzívebb" színekre használni. Szerintem ő se lesz túl feltűnő az ajkaimon, szóval egyelőre nem érzem a késztetést, hogy kibontsam.
Itt van az én csodálatos kis rúzs utánpótlásom, a kevésbé csodálatos rúzsomnak...Igen, tényleg annyira jó minőségű ez a termék, hogy kétszer is kiadjak érte 3300 forintot, hogy egy normálisan használható példányom legyen belőle...Sajnos az enyém szerencsétlen alakjának köszönhetően nem fért bele a múltkori bejegyzésbe, de így, hogy szereztem egy újat is, majd pótlom. :)
Ez pedig a Cherry skies kollekcióm. Nem emlékszem, hogy írtam-e róluk, de azt hiszem épp itt lenne az ideje, ha eddig nem tettem volna. (Majd visszanézem a bejegyzéseket.)
A folyékony verzióról ITT olvashattok, a másikat még nem volt lehetőségem kipróbálni sajnos.
A két Budapest árnyalatom...Alig várom, hogy kicsit közelebbről is "megismerjem" őket! :)
Ez pedig a két Copenhagen, itt már kicsit eltér a tubus színe is, de annyira nem feltűnő a különbség, kíváncsi leszek rájuk, hogy felkenve milyenek.
Az első kis pár itt a Monte Carlo árnyalat, és mint láthatjátok már a tubusok is teljesen más színűek. A második páros a Cannes, és őszintén szólva nude árnyalatoknál nem igazán könnyű megállapítani használat közben a különbséget, szóval az a minimális eltérés a tubuson valszeg nem fog problémát okozni.

Szóval ők az én kicsikéim - néhányuk szó szerint - reményeim szerint a jövő évben valamennyiükkel megismerkedem közelebbről is, már nagyon izgatott vagyok, és biztos vagyok benne, hogy szórakoztató évem lesz...Ennyi különleges és különböző és új színnel nem fogok unatkozni! :)

Ti miket vettetek mostanában? Hány rúzsotok van? :O
Kellemes hetet mindenkinek! :)





2 megjegyzés:

  1. Gyakorlatilag semmit se vettem, könyveket kaptam, de semmi szépségápolási cuccot nem.
    A NYX az imádom kategória nálam, van itthon elfekvőben egy-kettő. A soft matte ajakkrémekből volt egy Transylvania, ami piszok rosszul fedett, viszont beleszerettem a San Paulóba, amire képeken fújoltam, de élőben nagyszerű nekem.
    Nemrég selejteztem le a rúzsaimat, mert sok volt, de alig használtam valamelyiket. Amelyik még jó volt, az ment barátnőknek, amelyik nem, az a kukába.
    De szép kis gyűjtemény. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az SML-ekre mondják, hogy a sötétebb színek elég foltoskák...Transylvaniáról ezért mondtam le végül, de a Copenhagen sem sokkal világosabb, kíváncsi leszek. :/

      Egyébként már készültem is egy adaggal a következő teszthez belőlük! :D
      Képek megvannak, vázlat megvan, csak időm nem volt (vizsgaidőszak), hogy végre megírjam a bejegyzést...februárban tervezem a "nagy pótlást", nagyon izgatott vagyok...:)

      Törlés

Mondd el véleményedet, vagy tedd fel kérdésedet! :)