2015. október 16., péntek

Maybelline Great Lash Blackest Black szempillaspirál (teszt)

Sziasztok! :)

Bár az októbert hivatalosan (majdnem) kineveztem kultúr-hónapnak - lévén, hogy a nagy sminkmentességben többnyire irodalomról, zenékről hoztam/hozok bejegyzéseket - úgy gondoltam, hogy ezt a klasszikust is mindenképp szeretném megmutatni Nektek...
Aki sminkel - és esetleg régebb óta teszi ezt - minden bizonnyal ismeri a Maybelline klasszikusát...a legtöbb tininek első spirálja volt, és rengeteg felnőttnek jó barátja, hosszú évtizedek óta már...Fénykorában minden (akkor) sminkelő ember kezében megfordult már ez a spirál...Kedvező árral, és jó teljesítmény ígéretével édesgette magához a nőket...
Sajnos én kicsit későn "nőttem fel" hozzá, ugyanis amikorra én sminkelni kezdtem, addigra kicsit (nagyon) tágult a választék...A drogériák tele voltak olcsóbbnál olcsóbb (de ígéretesnek tűnő) spirálokkal, így nekem már nem sikerült első spirálként kipipálnom...Amikor még kevesebb márka volt, kisebb konkurencia, akkor nem volt nehéz győznie, de nagyon érdekelt, mit is tud, és kíváncsi voltam, helyt áll-e még a mai felhozatalban is a kicsike...Viszont így még csak "tini" spirálként se volt lehetőségem hozzájutni...Igazából kamaszkoromban a minél olcsóbb, annál jobb elven próbáltam az olcsó termékek közül kihorgászni a jobban funkcionálókat...ilyen márkákra, hogy "maybelline", vagy egyáltalán bármilyen közép árkategóriás drogériás márka, inkább nem is néztem - manapság inkább veszek ilyet, mint több olcsóbbat, de azért a kedvenc (maxfactor) spirálomra még így se költenék több, mint négyezer forintot...majd kuponos napokon, ha éppen nem lesz spirálom...
Egyébként ez a termék nem túl drága, olyan 1400 Ft körüli ára van, és 12,5 ml festéket kapunk érte, ami valljuk be: egyáltalán nem rossz ár/mennyiség arány...:)
A csomagolása nagyon "fiatalos"...bohókás, színes, a polcot messzebbről nézve nagyon kirí a sok "komoly" és elegáns társa közül...Figyelem felkeltő - bár a Maybelline spirálok nagy részének egyébként imádni valóan szép csomagolása van (kivéve A spirálomat tőlük, az még véletlenül se néz ki jól...de a minőség, az minőség...:D) - és szinte kéri, hogy "engem vigyél el"...
A keféje (formáját és felépítését tekintve) teljesen átlagos spirál kefe, viszont amikor először kihúztam a csomagolásból nagyon megijedtem: az átlagosnál jóval kisebb, vékony keféje van...Ez egyrészt nagyon jó, mert az alsó pillasort így tökéletesen ki lehet festeni, anélkül, hogy összekennénk a bőrünket is, másrészt komoly kétségeim voltak afelől, hogy a felső pillákon is jól használható a termék...Szerencsére hamar eloszlatta a kétségeimet, nagyon egyszerű használni, szépen elér minden szempillát, és mivel kicsi, még fél kómásan bal kézzel se szoktam felkenni a szemhéjamra .
A festék szaga szerintem teljesen "normális" spirál szag, kicsit se zavaró...Az állaga viszont elég...fura...nem sűrű, vagy ragacsos, de nem is híg, és igazából kicsit "szárazabb" szerintem, mint a szempillafestékek lenni szoktak...
Egy rétegben igazából kicsit semmilyen hatást érünk el (ha létezik "my lips but better" rúzs, akkor ez amolyan "my lashes but better" szempillaspirál hatását kelti), de könnyen építhető, és több réteg után egy nagyon szép, minden napi látvány tárulhat a szemünk elé...Kicsit dúsít, kicsit megemel, szépen színez és egyáltalán nem csomósít...Nem érünk el "hű" hatást, de nagyon szerethető végeredményt kapunk...:)
nélküle (csodás árnyékos kép, néha nem jók a fények és néha érzékeny rá a fényképező :()
rétegezve
szintén, csak itt is probléma volt a fényképezővel
A festék a szemhéjról száradás után könnyedén eltávolítható, az én mulasztásom annak köszönhető, hogy mindig a legelső használatot örökítem meg - tehát általában indulás előtt szenvedek még a fényképezéssel is, így gyakran esélye nincs megszáradni a festéknek mire fotózom, és a "felesleget" csak közvetlenül indulás előtt tüntetem el...
Egyébként gyorsan szárad, nem lehet felpislogni a szemhéjunkra...:)
Viszont a tartóssága az...Mondjuk nem akarom lehúzni, mert amúgy teljesen átlagos a tartóssága, peregni nem szokott, nagyjából fél nap után elkezd kopni, illetve találhatunk belőle a szemráncokban is picit - nem folyik el látványosan, de azért odébb megy...És a szeles illetve párás időt nagyon nem bírja...Egyébként nem irritál - szerintem, amióta nem sminkelem a szememet, azóta minden nap estére bedagad, bepirosodik, és iszonyatosan fáj, éget, szúr, viszket, és könnyezik, de ez nem a spirál hibája...az a spirál hibája, hogy ilyenkor általában nagyon gyorsan eltűnik a pilláimról, és szemalatti karikának álcázza magát...

Összességében nem ígért se vízállóságot, se tartósságot, se göndörséget, se hosszúságot, se dússágot, se műszempillahatást, se tökéletes intenzitást, se semmi ilyesmit, szóval teszi, amit tennie kell...Egy teljesen átlagos spirál, amit egyszer szerintem érdemes mindenkinek kipróbálnia (kivéve azoknak, akik hétköznapokra is a műszempillahatást kedvelik).
És a saját kérdésemre válaszolva: igen is kiérdemli a helyet még a mai spirálok között is a minőség-ár-mennyiség szentháromságában "tökéletesen" teljesít, és a maga kis átlagossága teszi csodálatos termékké...

Bátran ajánlom mindenkinek, bár én nem hiszem, hogy újra fogom venni - egy darabig - mert nyughatatlan vagyok, és szeretnék minél több terméket megismerni, mielőtt elkötelezném magamat (a tökéletes vízálló spirált már megtaláltam a Maybelline-nek köszönhetően :)), de látok rá némi esélyt, hogyha nem is az állandó társam lesz, de még vissza fog térni hozzám később is...Illetve nagyon szeretem használni reggelente, mikor sietek, mert nem kell lehúzni a végét (mint a Rimmel spirálomét, amitől általában nyakig festékes leszek, mert mindig belenyúlok a lehúzott festékbe xD).

Ti hogy álltok a klasszikusokkal? Melyik az a sminktermék/kozmetikum, ami évtizedek óta a nők hű társa, és esetleg ti is évek óta kitartotok mellette? Ezt a spirált próbáltátok már? :)
További szép napot mindenkinek! :)

2015. október 9., péntek

Déry Tibor - Niki (Egy kutya története)

"[...]Tudjuk, hogy az éji sötétség és magány durván feszegeti a megpendített idegeket, s a csendből soha nem volt hangokat hasít ki, a semmiből rémképeket gyúr.[...]"

Sziasztok!
A mai bejegyzésben a címben említett műről lesz szó...Rövid bevezetésként annyit szeretnék elmondani, hogy az írónak én eddig csak költeményeit ismertem, és - szégyenszemre - nem tudtam, hogy írt is...Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy időhiányában a mi tanulmányainkból teljesen kimaradt Déry, sajátos érdeklődésem miatt jutottam csak el a verseihez is, és nem is igazán találkoztam a műveivel könyvesboltokban - antikváriumokban meg csak vállalhatatlan állapotban lévő, és eléggé túlárazott darabokat láttam...De Tipegő Zombi blogján belefutottam ebbe a műbe, és nem volt kérdés, azonnal kívánságlistára raktam, ott könnyen beszerezhetőnek tűnt - illetve tippeket is kaptam, hogy merre nézzek szét, amit innen is köszönök, még egyszer! :)
Most kivételesen a küllemmel kezdenék, ugyanis ez egy tipikus egy délutános kis olvasmány terjedelmét tekintve...Viszont ez senkit ne tévesszen meg, ugyanis tartalmilag ennél bőven több időt vesz igénybe a könyv befogadása...
"A kisregénynek keretet adó
kutyatörténetben az 1950-es évek
eseményei elevenednek meg.
A művet sok iskola kötelező
olvasmányként ajánlja,
mert a megindító történetből
a kisebb gyerekek is megismerhetik
és átélhetik a hazai közelmúlt
tragikus eseményeit."

És én megint a fülszöveggel fogok vitázni - mint oly gyakran megesett már, hogy belekötöttem...Először is: akármilyen mesés formában, kedves kiskutyák szőrébe bújtatva próbáljuk eladni a történetet, attól a "kisebb gyerekek" nem fogják jobban érteni...Eleve szerintem az ilyen dolgokról, ha csak beszél az ember, vagy megtanulja, nem értheti...Egyszerűen nem lehet azt érezni, amit azok éreztek, akiknek a családtagjait erőszakkal elvitték látszólag ok nélkül, akik vártak szeretteikre úgy, hogy csak reménykedni tudtak abban, hogy egyáltalán életben vannak még...Ezt az állandó bizonytalanságot, akármennyire jól ír valaki, akármilyen jól tudja átadni, nem lehet úgy érezni, ahogy azok érezték, akik benne éltek...Számunkra ezek csak rémtörténetek, az akkor és ott élők számára viszont a valóság volt...Átélésről nem is beszélve...Plusz elég "hiányosnak" is tekinthető a mű, mert csak ezt a várakozást, és elhurcolást tárja elénk, de azért nem erről szólt az egész '50-es évek...szóval a fülszöveg megint nem jött össze nekem...

Máskülönben a mű tényleg fantasztikus eszközöket sorakoztat fel az olvasó "ellen", hogy belerángassa az akkori világba, és kísérőként egy iszonyatosan édes kiskutyát tesz mellénk...A lelki leépülést és a fizikait olyan szép párhuzamba fogja, hogy már majdnem én is belebetegedtem...ahogy leírja, ahogy fokozatosan épül le az addig egészséges és erőteljes élőlény...ahogy a várakozásban egyre inkább eluralkodik a reménytelenség, de a hűséges szív nem hagyja kipusztulni a reményt...a hiány, ahogy tönkreteszi és szinte ellehetetleníti őket, a veszteségek, amiket megélnek...és az, hogy még az örömteli viszontlátás se feltétlen örömteli...
Tényleg fantasztikus példája a hűségnek, odaadásnak, ragaszkodásnak, az asszony részéről a kitartásnak, a kutya részéről a lemondásnak...Viszont bármennyire szép az eszme, mint a könyv végződése is mutatja: lehet néha érdemesebb...elengedni a dolgokat, és tovább lépni...legalábbis lemondás helyett, ha kitartóak vagyunk, és elég erősek, hogy kitartsunk, akkor nem adhatjuk fel...viszont ha erre nem vagyunk képesek, akkor el kell engedni...(utóbbihoz némi önzéssel kell kompenzálni az erő hiányát...nem sokkal, csak annyit kell hozzátenni belőle, amennyi hiányzik a kitartáshoz szükséges erőhöz...)

És kicsit tárgyilagosabban: úgy vettem kézbe a könyvet, hogy tudtam mi lesz a vége...ha egy ilyen témájú könyvet vesz az ember a kezébe, nem lehet NEM TUDNI, hogy hogyan fog végződni...Ha mégsem sejtjük, akkor viszont az író fokozatosan belevezet minket, sőt szinte tol maga előtt, hogy ne hátráljunk meg...éppen ezért hősiesen bevallom: az utolsó négy oldalt csak egy hónappal később olvastam el...az első 134-hez egy délután kellett...viszont az utolsó néhányhoz olyan lelkierő, ami több, mint 130 oldalnyi ILYEN után nem feltétlen van meg az emberben...Egyszerűen úgy éreztem, hogy bármilyen egyenes út vezetett a végkifejlethez, én nem álltam készen, hogy odaérjek...

Egyébként valahogy ironikus, hogy a szerettünk, akihez önmagunk által kötjük magunkat, milyen gyorsan képes a pusztulásunkat okozni (köszönöm szépen Schopenhauernek, hogy sikerült egy ilyen nehezen értelmezhető mondatot írni)...Akit magunk mellé választunk, mert úgy érezzük, hogy megment minket - akár saját magunktól is - menedéket ad (nem feltétlen fizikálisat, akár lelkit is)...ha nem vágjuk el időben a hozzájuk kötő szálakat, és készülünk a földet érésre, akkor ha maguktól szakadnak (esetleg a másik fél vágja el őket, bár itt ez egyáltalán nem volt szándékos), a földet érés akár halálos is lehet...Bár meglehet, hogy túléljük a zuhanást is, akkor viszont a megvilágosodásba döglünk bele...amíg csak egy rémálom a hiány addig fel lehet belőle még ébredni, kellemetlen lesz, de nem valós...viszont ha a valóság, és mi ezt elfogadjuk, nem akarunk - vagy nem tudunk - változtatni rajta...akkor menthetetlenek vagyunk...pont, mint Niki...
Annyi, hogy a körülmények változhatnak, és ha kedvezőbb a helyzet, és mi még nem ismertük el valóságként ezt a hiányt, akkor újra szövögethetjük a szálakat...illetve ha a szerelem/szeretet igazán erős, akkor ezek a szálak csak megnyúlni tudnak, elszakadni nem...így is érhetünk a padlóra kellemetlenül is, de lesz, aki idővel visszaránt minket...
Majd egyszer talán megértem, hogy miért van az, hogy aki a MINDENT jelenti valakinek, az hogy semmizheti ki teljesen őt...
Szóval rövid tanulság: inkább harcoljunk, és essünk el (vagy győzzünk veszteségek árán), minthogy megássuk saját sírunkat...(Ez a bekezdés egy az egyben Schopenhauernek köszönhető, miatta gondolkodok ilyen "irányban", szóval úgy döntöttem, hogy írok arról is bejegyzést...bár egy filozófiai könyvről nem hiszem, hogy túl összeszedett bejegyzést lehet írni - illetve nekem van egy három oldalas szövegem belőle - de lehet kiemelek pár elgondolkodtató idézetet, vagy valamit, ami megfogott...vagy valami hasonló...még nem született meg a gondolat, csak a terv...:))

És egy kis összegzés a könyvhöz: ajánlom mindenkinek...nem tudom meghatározni, hogy pontosan kinek, mert mindenkit kötött már valami valakihez...és ezek az emberek mind kivétel nélkül értékelni tudják a könyv szereplőinek egymáshoz fűződő viszonyát - szerintem...

Ti ismeritek Déry munkásságát? Szeretitek? :)