2019. november 29., péntek

Pink Panda rendelés

Sziasztok! :)

Úgy tűnik már elkezdtem a "félévvégicsúszást"...Most, hogy van némi szociális életem, és RENGETEG tanulnivalóm nehezebb mindent összehangolni...Elkezdtem a készülést a nyelvvizsgára is, szóval határidőtől határidőig rohanok, és bár az 50+ könyvet elértem, még nem lendültem bele annyira a szakdolgozat írásba, hogy ne okozzon élvezetet az olvasás, így pihenés címszóval hamarabb nyúlok könyvekért, mint a számítógépért....
Sajnos viszont a sok határidő azzal is jár, hogy nem igazán van időm sminkelni, ami igazán szomorú, mert mostanában tényleg kezdtem nagyon jól érezni magam velük...(amit nem győzök hangsúlyozni)

Tudom, tudom, kezdenek elszaporodni a sminkvásárlások, de úgy gondoltam, ezúttal releváns lehet egy ilyen bejegyzés is - és legyünk őszinték, régen gondoltam így, mert többnyire olyan dolgokat hoztam haza, amikre A) szükségem volt vagy B) nem volt szükségem, de állatkísérletes termék helyettesítésére szántam.

Viszont ilyen izgatott rég voltam már sminkek miatt! Az elmúlt pár évben megromlott a kapcsolatunk - mint írtam már jó párszor az elmúlt három évben - viszont most az egyensúly után újra úgy érzem, minden helyre állhat közöttünk! Mint az előző bejegyzésben láttátok sokkal jobb a helyzet, mint volt, és sok vegán termék is beköltözött hozzám, ami külön öröm. :)


Essünk túl a hasznos dolgon kezdetnek...Megvettem az essence i <3 extreme vízálló szempillaspirálját, mert a Maybelline Rocket óta keresek egy használható vízálló szempillaspirált - eddig még nem sikerült meglelnem. Az essence spirálokat nagyon régóta dicsérik, és szégyenszemre én még semmit sem próbáltam az i <3 extreme vonalról, pedig elég régóta piacon vannak...Az utóbbi idők pozitív essence tapasztalatainak köszönhetően úgy éreztem, itt az idő, hogy esélyt adjak a kicsikének, és megnézzük, mire megyünk egymással...


A Makeup Obsession London's Calling palettája kevésbé hasznos vásár volt...de a Clash-re emlékeztetett, nem volt még soha semmim a márkától, és a színeket elnézve egy tökéletes, mindennapi paletta lehet. Kartoncsomagolásban van, nagyon jó minőségűnek tűnik, bár az enyémnek a sarkát odaverték valamihez, így a doboz (és maga a paletta) is sérült...szerencsére a szemfestékek nem látták nagy kárát a dolognak, csupán a csillámos Crown pergett kicsit ki a pan-ből. Bár most éppen két "új" (számomra) paletta közelebbi megismerésén dolgozom, nem bírtam ki, hogy ne másszak bele nyakig - és ezt már nagyon rég írtam le, vagy egyáltalán gondoltam, szóval igazán jó érzés. Peta igazoltan vegán termék. :)
Mivel nem tudom, mennyire lenne releváns külön bejegyzést készítenem róla, mert fogalmam nincs, mikor jelent meg - őszintén unalmasnak tartom a sok "limitált" sminkterméket meg az új megjelenéseket, ha nem Halloween, akkor nem érdekel az újdonság, csak azért, mert "új", így a bejegyzés végére "rejtek" a türelmeseknek egy mini összefoglalót róla képekkel! :)


Viszont amiért az egész rendelést elkezdtem, az a Revolution chilled with cannabis sativa palettája...Egyébként a paletta csomagolása nem tetszik, mert a sok lila-rózsaszín-barack a leveleken egyáltalán nem illik a paletta színtémájához, de ez mellékes, mivel valszeg csak öreg vagyok hozzá, és nem esik le, hogy mekkora poén ez a minta, meg amúgy sem érdekelhetne kevésbé a cannabis téma akárhonnan is megközelítve (lazulás, egészségügy, bőrápolás, nem érdekel)...Szóval...a paletta színei leginkább a zöld-barna vonalon mozognak, amiből elég sok van itthon, első körben úgy áttekertem a paletta felett, mintha nem is létezne...mert...tényleg rengeteg ilyen színem van itthon, és nem egy "feltűnő" paletta...Viszont aztán láttam egy színmintás képet róla...és beleszerettem...Tudjátok...három év után először éreztem inspirációt sminkelésre...Mármint nem olyan csinálok valamit, hogy csináljak valamit inspirációt, hanem rengeteg különböző szemsmink jelent meg a lelki szemeim előtt, a paletta különböző árnyalatai szépen összeálltak, és a sok különböző kinézet mellett konkrétan megjelent előttem az a smink is, amit N esküvőjén fogok viselni...Nagyon rég volt olyan, hogy ránéztem egy palettára, és a színek összeálltak sminkekké, olyan még régebben, hogy rengeteg különböző sminkké...És...az inspirációért fizetni kell...Valószínűleg a fejemben lévő sminkek nagy részét KIS MÓDOSÍTÁSOKKAL itthon is meglévő palettákból is ki tudom küzdeni, de az olyan "meh" lett volna, ez meg izgalmas és inspiráló...és szegény szunnyadó kis fantáziácskámat végre valami képes volt felkölteni, ezért meg megéri fizetni...És ismételten: Peta igazoltan vegán termék...és már-már lemondtam róla, hogy valaha (újra) ilyen izgatott legyek egy sminkterméket meglátva...:D


És ezúttal is szereztem egy Mystery bag-et, mert miért ne, ha már úgyis vásároltam? Ebben volt egy...hát tulajdonképpen, fogalmam nincs, hogy mi ez...A legjobb tippem, hogy csomagot összekötni jó lesz...?
Aztán a Revolution Cheek kit is bekerült a csomagba, Take a breather árnyalatban. És végre egyszer izgatott vagyok arctermék miatt is...Az egyik highlighter a palettában ugyanolyan színű, mint az egyik kedvenc highlighterem, és a többi színt is szívesen a fejemre kenném, hogy megnézzem milyenek...miért ne?! Peta igazoltan vegán termék.
Az utolsó termék pedig a Revolution Reloaded Iconic 3.0 paletta, aminek a színei ijesztően hasonlítanak - szinte megegyeznek - a Redemption paletta "Iconic 3" színeivel...Szóval most feltett szándékom, hogy összehasonlítsam őket egymással...Ebben 15 árnyalat van, abban csak 12 (és tudjátok, arról mondta mindenki, hogy a Naked 3 dupe-ja, bár engem ez a dupe-téma sem különösebben érdekel...legyünk őszinték ez az egész sminkvilág nem érdekel, csak jól akarom érezni magam a sminkjeimmel...függetlenül attól, hogy most épp trendik-e vagy sem), de még első ránézésre nem leltem mind a 12-nek megfelelő árnyalatot itt...Az egyforma színeket minőségük alapján is össze akarom hasonlítani, mert...végre a bennem lakozó tesztelgető-hasonlítgató is feltámadt...Mindkettőt ajándékba kaptam, nem vettem őket, így bűntudat nélkül járhatok az ügy végére...;)

És az ígért "miniteszt":
megint sikerült jól forgatnom a telefonon a képet...bocsi...:'D

itt véletlenül tényleg jól tartottam a telefont, hihetetlen...
Mint a mellékelt ábra mutatja, a pigmentáltsággal nincs gond, egyedül a második szín (Tea) halványabb a kelleténél, de szinte egyezik a Sleek Storm palettájából a "Calm before the storm" árnyalattal, amit MINDEN szemsminkemhez használtam, és már olyan kevés van belőle, hogy nem is tudom kiszedni a pan-ből...Nem tudom, hogy direkt halvány, vagy nem elég jó minőségű, de ezzel a pigmentáltsággal pont a tökéletes satírozó szín számomra, szóval ha kívülállóként gyengének is tűnhet, nekem az egyik kedvenc színem a palettából...
A másik nagyon nagy pozitív csalódás, és a második kedvenc színem az a felső sor negyedik színe (Rebel), aminek elképesztően jó, krémes állaga van, csodálatosan rásimul a bőrre és egyáltalán nem peregnek a csillámok...Ellenben a legelső árnyalattal (Crown), ami bár nagyon szép, hajlamos potyogni. A második sor második színe (Royalty) is szép fényes árnyalat, de rengeteg hasonlóm van, így az nem különösebben piszkálta a fantáziámat...Ezen a hármon kívül minden szín matt, és a második sor első árnyalata (Corgi) az egyik kedvenc színem úgy általában MINDEN palettában, mert mályvás, kicsit szürkés, és ősszel minden sminkembe igyekszem belecsempészni belőle (nem nehéz, mert van egy majdnem ugyanilyen árnyalatom mono szemfestékben is, és több palettában is van hasonló). A második sor harmadik árnyalata (Hyde Park) egy tökéletes "természetes" zöld (ne kérdezzétek xD), a mellette lévővel (Underground) együtt remekül kiemelik a barna szememet - már majdnem kedvelem a szemszínemet is...Az első sor harmadik színe (Kensington) egy pirosas, korall árnyalat, ami szép, tényleg nagyon szép, de legalább öt nagyon hasonló színem van, a sorban az utolsó (Earl grey) pedig szintén nagyon szép, de mégiscsak egy sötét barna; szóval azt hiszem ezzel eljutottunk a paletta LEGUNALMASABB színeihez...A második sor utolsó árnyalata (Regal) meg egy egész elviselhető kék árnyalat - nem kedvelem a kéket - rossz szavam nem lenne rá, magamon is kedvelem, de nem igazán izgat ő sem...
A termékek egyébként nagyon puhák, nekem a porolással csak az arany esetében volt gondom, egyébként szépen egyenletesen felvihetők, intenzívek, szépen elsatírozhatók, DE sajnos az árnyalatokat összedolgozni lehetetlen...Oké, türelmetlen is vagyok, de nekem valahogy a színek nem akartak egymásba folyni...A tartósságuk megfelelő: 4-6 órát kibírnak megfelelő előkészületekkel (emlékeztető: mimikai ráncok, olajosodásra hajlamos, rejtett szemhéj), ami ha nem is kiemelkedő, teljesen elfogadható teljesítmény egy nagyjából 3000 forintos palettától.

Szóval ez az én kis péntek esti tanulás halogatós kupackám...
Kellemes hétvégét mindenkinek! :)

Ui.: le kell szoknom arról, hogy a vázlatoknál a címben jelzem, ha nem tettem még képet a bejegyzésbe, mert mindig elfelejtem kitörölni, mielőtt megosztom a bejegyzést...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mondd el véleményedet, vagy tedd fel kérdésedet! :)