2019. november 14., csütörtök

"Nagy rúzsteszt"

Sziasztok! :)

Most kicsit visszanyúlok a gyökerekhez, bár ezúttal nem az egész rúzskollekciómat, hanem néhány - számomra - újdonságot szeretnék megmutatni nektek...Tiszteletbeli említést érdemel a LOV Lipaffair rúzsom "Guilty conscience" árnyalatban, ami 6 órán keresztül tart, csodálatos intenzív színe van, nagyon kényelmes viselet, szórakoztató, mágneses kupakja van, és a legelső használatnál szétment az egész...Azóta próbáltam összeolvasztgatni, megmenteni, de nem sikerült...Kész kínszenvedés használni is és gusztustalanul néz ki, szóval nem igazán akarom mutogatni, de higgyétek el, teljesen megéri beszerezni ezeket a rúzsokat - a körülményességük ellenére is - hiszen nagyon jó minőségűek...

Ma öt darab termékről lesz szó, és mivel továbbra is telefonnal kell dolgoznom, mert mindig elfelejtek elemeket venni a fényképezőmbe (elég válogatós a drága, egyem meg), kénytelenek lesztek a telefonos próbálkozásaimmal megelégedni. Mielőtt belekezdenék: a fényképeket egyszerre készítettem el egymás után, így nagyjából a harmadik terméknél a szám már nagyon ki volt, így esetleg kevésbé mutat jól rajta a többi, de így volt időm, igyekeztem...

Egy kis TOP3 GYIK, mielőtt elkezdjük:

  1. Miért vágsz ilyen aggodalmas képet?
    A képek szerdán készültek, péntekre van időpontom a kozmetikushoz, és a szemöldököm most épp "aggódó" formát választott magának...Ehhez kapcsolódik az is, hogy nem ÉN rajzoltam felemásra őket, hanem most éppen így nőttek/hullottak, és a rajzolással csak egyenletesebbé tettem az egészet (jep, tényleg...láttátok volna előtte). És nem, tényleg nem vonogatom a fél szemöldökömet - sajnos nem tudom ugyanis...az arcizmaim sosem engedelmeskednek, csak egyszerre mindkettőt tudom felvonni, pedig nagyon gyakran érzem úgy, hogy elég lenne, ha egyszerre csak egy szaladna fel, de szerencsére vannak hangulatjelek (ez az egyik leggyakrabban használt hangulat jelem xD)
  2. Hol a hajad?
    Le van nőve, be kellene festeni, és úgy ítéltem meg, hogy még mindig jobb nem látni a hajamat, mintha a lenövést látnátok...Egyébként most egész hosszú hajam van - az államig ér - és ha lenne időm, mennék a fodrászhoz egy vágásra...Persze, ha lenne rá idő, be lenne festve is...ez ilyen.
  3. Egyáltalán miért látjuk a fejedet?!
    Mint mondtam: nincs kamerám, amivel a már megszokott macro képeket készítettem a tesztekhez, és a telefonom macroja nem hajlandó oda fókuszálni, ahova én akarom...Az egész egy kínszenvedés volt, ezért úgy gondoltam, ezúttal az egész fejemet látni fogjátok.


A termékek, amikről szó lesz:
- essence draw the line instant colour automata ajakkontúr ceruza (07, undress my lips)
- essence ultra last instant colour ajakrúzs (07, undress my lips)
- Sleek true colour matte ajakrúzs (795, russian roulette)
- NYX lip lingerie folyékony ajakrúzs (20, french maid)
- NYX liquid suede metallic matte krémes ajakrúzs (39, modern maven)
Szóval ez lenne a kupackám, amikről beszélni fogok. Teljesen véletlenül egész őszies színeket válogattam össze, így ősz végére...Igaz én egész évben ilyen színeket hordok, szóval nem kéne ennek olyan meglepőnek lenni.
A bal szélső folt a Modern maven, mellette a French maid látható; a három egymás alatti pedig (fentről lefele): Undress my lips ajakkontúr, Undress my lips ajakrúzs (egyébként látszik, hogy a két árnyalat nem egyezik meg teljesen) és végül Russian roulette.

Ha szeretnétek megnézni közelebbről is a termékeket, olvassatok tovább. ;)


Essence*
Nagyon rég nézelődtem őszinte érdeklődéssel az essence háza táján, a szokásos (olcsó) szemöldökceruzámat mindig elhozom, illetve onnan töltögetem (olcsón) a körömlakk készletemet, mert ezekre a dolgokra nem igazán vannak nagy igényeim, de a sminkjeiket valamiért kerültem...amikor én...12 évvel ezelőtt elkezdtem sminkelni, természetesen ez volt az egyetlen számomra is hozzáférhető opció, TERMÉSZETESEN szülői anyagi hozzájárulással, és tök jól elvoltam a termékeikkel...Aztán repültek az évek, és "ciki" lett ilyesmit használni...valamiért az a tévhit terjengett "beauty-körökben", hogy az embernek tovább kell lépnie, és nem lehet tíz évig essence termékeken élni, mert hát nincs fejlődés, meg BLABLABLA...több okból sem értek egyet...Egyrészt: az essence termékei messzemenően jobb minőségűek, mint egy évtizede voltak, másrészt: egyáltalán nem attól lesz egy termék jó, hogy drága...Utáltam a The Balm palettámat több, mint 12 ezerért, a NYX palettám 10 ezerért olyan pocsék, hogy egy 1800 forintos Revolution paletta leveri minden szempontból...A clinique ikonikus chubby stickje (amit szerencsére zsákbamacskának kaptam), meg egyenesen rosszabb, mint egy 300 forintos színezett ajakápoló (és nem csak hidratálás szempontjából)...Sokat költöttem/költök sminkekre, és ha valami igazán jó, azt megéri megfizetni...de ez a sznobizmus, taszító...nem attól lesz egy termék jó, hogy drága és szép a neve, igenis vannak olcsó, kitűnő minőségű termékek...megalkuvás nélkül is (például a hatalmas kedvenc Sleek palettáim, vagy a NYX vinyl liquid linere, vagy a NYX liquid suede ajakrúzsa - 17 órát RAJTAM maradnak úgy, hogy borzasztó a szemhéjam, és eszek meg minden, minek költenék sokat, ha 3000 alatt ilyen dolgokat lehet kapni?!). Szóval a lényeg, nagyon kíváncsivá váltam az essence rúzsaira...A zöldek katasztrófák voltak, de csak nem hagyott nyugodni, ki akartam próbálni ezt a formulát is...és jól tettem...Szóval az egymáshoz illő ajakkontúrt és ajakrúzst is megvettem...Mivel az én bőröm nagyon világos, ezek a "nude" termékek valószínűleg rajtam elég sötétnek hatnak - döntsétek el ti a képek alapján, ha a minőség engedi, nem riadok vissza az erős színektől amúgy sem.

~ draw the line instant colour automata ajakceruza (07, undress my lips)
A kupakot leszámítva a termék színéhez nagyon hasonló a csomagolás színe, így igazán egyszerű megtalálni a többi ajakkontúr között, ezenkívül még egy kis faragót is rejtettek a végébe, ami szintén nagyon praktikus, bár én soha nem használom. Nagyon precízen lehet vele dolgozni, kellemes állaga van, szépen siklik az ajkakon, nagyon jól pigmentált. Akár egész ajak kitöltésére (képen) is alkalmas, viszont a szárazak részekbe beleül. Ha megszáradt, akkor szinte olyan, mintha semmi nem lenne az ember ajkán, egyáltalán nem érezni, nem szárít, nem ragad, és ami a legfontosabb: nem fogja meg a poharat, kézfejet, zsepit, akármit, ami hozzáér. 2-3 óra után vettem csak észre, hogy kopni kezdett, bár evésnél/ivásnál a szám belső részénél nagyon csúnyán, feltűnően lekopott egyből...Rúzs alá/mellé, csak kontúrnak, mindenképp javaslom, azonban önmagában teljes ajakra nem ez a legjobb választás.

~ ultra last instant colour ajakrúzs (07, undress my lips)
Természetesen a hozzáillő rúzst is megvettem, általában a kettőt együtt szoktam használni (a képen külön használtam a rúzst). A rúzs önmagában elmászkál az ajkamról. Egyébként nagyon szépen pigmentált, nagyon szépen, egyenletesen fed, de végig nehézkes, ragacsos érzetet hagy az ajkon...Ha "megszáradt" sem szárít, illetve lassan, és alig feltűnően kopik csak...Egy 4 órácskát óvatos ivással is kibír önmagában is akár, és száradás után már nem csúszik el se - csak felvitelnél kell figyelni rá, hogy időben leszedjük a szökésnek indult festéket. Igazából nem számítottam rá, hogy ennyire kényelmes, és ennyire "tartós" lesz, szerintem teljesen megéri az árát, sokkal jobban teljesített rajtam, mint a lovely folyékony rúzsom, ami állítólag nagyon jó, csak rajtam nem működik, és ha nem is erősebb színeknél, de természetes árnyalatoknál szerintem érdemes esélyt adni az essence-nek is. :)

Sleek
~ true colour matte ajakrúzs (795, russian roulette)
Ezt a pillanatot kell megragadnom, hogy bevalljam: az összes képen önmagukban találhatóak a termékek...Sajnos a Sleek csodás piros rúzsának lett volna szüksége ajakkontúrra is. Maga a termék nagyon kényelmes állagú, nem szárít, nem ragacsos, nem nehézkes, szinte olyan, mintha nem is lenne semmi az ajkakon. Nagyon szépen pigmentált, egyenletesen fed, igazán kényelmes viselet, DE sajnos ajakkontúr nélkül a szám széleinél és belsejénél enyhén kopik - attól, hogy az alsó és felső ajkam összeér. Egyébként precízen lehet vele dolgozni, de a tartósságával nem vagyok túlságosan elégedett...Bár csúszkálni nem csúszkál, foltosan kopik, ami egy ilyen intenzív árnyalatnál elég feltűnő. Egy színben passzoló ajakkontúr ceruzával azonban nyerhetünk magunknak némi időt...Egyébként az ajkat enyhén megszínezi, szóval még ha teljesen lekopna is egy enyhe pír maradna a helyén, de mivel nagyon feltűnően kopik, nem gondolom, hogy bárki megvárná ezt a részt újrakenés nélkül. Azt mondanám, hogy bár jó termék, és természetesebb színnél érdemes lehet neki esélyt adni, ilyen erős színnél talán inkább másik márkánál kellene szétnézni - kivéve, ha valami fotózásra vagy hasonlóra kell csak. De nap közbeni/bulis használathoz nem elég tartós.

NYX
A NYX folyékony ajakrúzsai között sok kedvencem van, többek között a Soft matte lipcream Budapest árnyalata, ami egy tökéletes, természetes burgundi szín, és nagyon kényelmes; vagy a Liquid suede Cherry skies árnyalata, ami szintén nagyon kényelmes, és 17 órát is kibír az ajkakon...Ezúttal azonban két másik formulát hoztam nektek.

~ lip lingerie folyékony ajakrúzs (20, french maid)
Ez a termék vékony rétegben nagyon kényelmes viselet, egyáltalán nem szárít teljes száradást követően se, szinte belesimul az ajkakba, csodálatos, szatén finishe van (vagyis matt, de nem teljesen matt). Nem ragad, nem fog, és nem kopik evés/ivás hatására sem, viszont az apró ráncokba és száraz részekbe beleül. AZONBAN sajnos nem a legegyszerűbb egyenletesen eloszlatni, és a második réteg (az ajkamon két réteg van) egy száraz, maszkszerű valamivé szárad az ajkon. Ez elég kényelmetlen, és nagyon lassan is szárad le, végig húzódik a bőröm alatta. Persze két rétegben is borzasztóan tartós, de én javasolnám inkább a türelmes eldolgozást egy rétegnél, ugyanis az egy gyönyörű, tartós, kényelmes ajakszínné szárad csak. Az állaga egyébként kellemes, engem kicsit emlékeztet a SML-ek "habszerű" formulájára, viszont sokkal tartósabb annál. Érdemes lehet úgy használni, mint a Max Factor lipfinity folyékony rúzsait, hogy néha az ember átmegy rajtuk egy réteg színtelen ajakápolóval, és akkor nem lesz gond - egyébként a piercingem szára sem dörzsöli le az alatta lévő terméket, ami hatalmas plusz pont, és a kicsit körülményes felvitel ellenére is javaslom a terméket.

~ liquid suede metallic matte krémes ajakrúzs (39, modern maven)
a kis fehér izé az asztalon a vattakorong, amivel levakartam az előző rúzst és ezt is...csak az előnézetnél tűnt fel, hogy ott maradt...hopszika
Az összes közül ezzel vagyok a legkevésbé elégedett. Foltosan fed, szárít, száraz, húzódik az ajkon, beleül a ráncokba és száraz részekbe, a csillámok kellemetlenek, és nagyjából két óra elteltével ivás nélkül is elkezdett leperegni a szám belsejénél illetve a piercingem szára alatt a termék. Állaga valamivel nehézkesebb, mint írtam: az egyenletes eloszlatás elég problémás. Érdemes alá egy színben közelálló ajakkontúrt használni, úgy talán kevésbé szárít, és kevésbé feltűnő a gyors kopása is. Talán ennek az állaga áll a legközelebb a MF lipfinity-jéhez, ami, és olyasmi kicsit, mintha festékkel kenegetnénk magunkat. A szaga borzasztó, nem tudom, miért, biztosan nem romlott a termék, frissen bontottam ki. Sok jó rúzsa van a NYX-nek, de ez nem tartozik közéjük.

Szóval ez lett volna a modern verziója a "nagy rúzstesztnek", remélem hasznos volt.
Ti mostanában milyen rúzsokat használtok? :)
("Utóirat": emlékeztek, hogy pár poszttal ezelőtt írtam, hogy rejtőzködöm? Tanuljatok a mestertől: a rejtőzködés legjobb módja, ha kiteszitek a fejetek az internetre, ahol MINDENKI láthatja...:D)

* A Müllerben láttam őket még hétvégén (árat nem figyeltem), de a honlapon nem találtam róluk információt. A sajátjaimat most ősszel vettem, teljes áron, nem tudom, hogy azóta kifuttatták-e őket, mert sajnos mostanában nem igazán követem szemmel a változtatásaikat, de ha leárazva le tudtok rá csapni, akkor csak sokkal jobban jártok, mint én, szóval tartsátok nyitva a szemetek...:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mondd el véleményedet, vagy tedd fel kérdésedet! :)