2021. szeptember 16., csütörtök

NYX Suede matte ajakrúzsok (teszt+színminta)

 Sziasztok!

Valamiért abban a tévhitben ringatom magam, hogy a rúzsok az "én dolgaim". A blog "előző életében" igen fontos szerepe volt a rúzsteszteknek (meg a szőrtelenítő teszteknek és ha nem lennék egy lusta disznó meg több időm lenne, szívesen bemutatnám a Phillips villogós szőrtelnítő készülékét is, de nehéz valaminek úgy a hosszú távú hatásairól írni, hogy még egyszer sem használtam :'D), és igazán kedveltem is őket, úgyhogy azt hiszem ez lesz a következő olyan dolog, amit visszahozok. A színminták készítését gyakorolnom kell (a már említett új telefonnal technikai problémákba is ütköztem kicsit), de biztos vagyok benne, hogy belejövök majd - ha azt vesszük, hogy a fényképezőgépem (amivel a blogra csináltam a képeket) lassan 12 éves lesz és megapixelekben is el van maradva, azt mondanám, hogy még a "kevésbé jó minőségű képei" is jobbak ennek a telefonnak, mint neki voltak. Egyébként a fényképezőgép még megvan, működik, jól van, csupán hasznát nem veszem túl sokat. Először egy viszonylag egyhangú teszt bejegyzéssel jövök, amiben egy adott termékcsaládnak több tagját fogom bemutatni, de tervben van egy összehasonlító bejegyzés is, amiben három "generációnyi" rúzsnak a tagjait tervezem bemutatni. Problémát okozhat a tény, hogy a "legidősebb" generáció rúzsától már vagy 5 éve megváltam, így annál csak a blogról "eltüntetett" bejegyzésemre építhetek - ami rendkívül érdekes lesz egy hét évvel ezelőtti bejegyzésre építeni, még azon is gondolkodom, hogy újra megosztom az eredeti dátummal, és hivatkozást teszek a teszt bejegyzésembe...szerintetek az működhet, vagy nagyon fura lenne? Át kell még gondolnom, de a mai bejegyzésben csupa "újdonság" található, a szónak annak az értelmében, hogy ezek a termékek még nem szerepeltek a blogon...A piacon évek óta jelen vannak, de legyünk őszinték, sosem tudtam időben reagálni semmire (lehet ez is változni fog, mert tervben van egy ÚJ kiadásnak a levadászása is, amiről viszonylag időben tudnék írni, de sajnos azok a rúzsok még nincsenek a birtokomban, csak a kívánságlistámon).

Na most, hogy megint mindenről beszéltem, csak arról nem, amiről a bejegyzést készítem, áttérhetünk a címben szereplő termékekre. Az én készletemben hat darab van, az egyik kedvenc, ha nem A kedvenc "klasszikus" rúzsformulám.

Balról jobbra: Spicy; Girl, bye; Shake that money; Soft spoken; Cherry skies; Vintage
Kezdjük az általános információkkal és a csomagolással. A hivatalos NYX weboldal alapján összesen 35 színben elérhető, amik között a nude, a sötét és extrémebb árnyalatok is helyet kaptak. 3,5 g terméket kapunk olyan 3000 Ft körüli áron (attól függ, honnan szerezzük be), és szintén a weboldal alapján vegán formulát használnak.
félárnyékban
A termékek állaga enyhén púderes, de nagyon kényelmesen siklanak az ajkakon, szépen pigmentáltak, egy rétegben is egyenletes, intenzív színt kapunk, a végeredmény gyönyörű szatén-matt. A viselésük igazán kellemes érzetet hagy, még hosszú távon se vettem észre, hogy különösebben szárítanák az ajkaimat. A tartósságuk kiemelkedően jó klasszikus ajakrúzshoz képest. Mindent megfognak, de egyáltalán nem másznak el az ajkakról. A legtöbb árnyalat kopása is egyenletes (a képen látható piros meg a zöld elég foltosan kopik mondjuk), és könnyen javítható igény esetén.
napfényben
És most jöjjön a legszórakoztatóbb rész, amikor megpróbálom elmagyarázni, hogy melyik szín milyen, mert szerintem totál nem értek a színekhez, és néha elég viccesen írom körül a színeket (tudom, hogy mindenkinek hiányzott már :P).
SPICY ~ Ez egy kicsit mélyebb, kékes beütésű piros, számomra valószínűleg ő a legkényelmesebb piros, amit a mindennapokban viselni tudok.
GIRL, BYE ~ Ez egy nagyon mély, sötét, lilás bordó. Szerintem szintén tökéletes hétköznapi árnyalat lehet, főleg ősszel - bár engem nem zavarna az év többi részében sem hétköznapra.
SHAKE THAT MONEY ~ Ez egy sötét, mocsárzöld(szerű?) árnyalat, szerintem egy nagyon jól hordható szín. A saját életemben ezt valószínűleg "természetes zöld rúzsnak" nevezném, mert ha jó lenne a tartóssága és nem foltosodna, én simán hordanám a hétköznapokban is. (Mondjuk most épp élénkzöld a hajam*, amit szintén hordok a hétköznapokban, szóval...)
SOFT SPOKEN ~ Ez egy barnás-mályvás nude, ami egyrészt számomra a tökéletes nude árnyalat, másrészt ez az egyetlen a listán, ami TÉNYLEG természetes. Van folyékony verziója is, ami szintén hihetetlenül jól néz ki.
CHERRY SKIES ~ Na most kapaszkodjatok, mert ez egy olyan gondolatmenet lesz, amit még lehet, hogy én se értek...Ez egy sötét, rózsaszínes pirosból lett mélybordó árnyalat - vagy valami hasonló, tökéletes mindennapokra, a folyékony verzióját tavaly használtam el.
VINTAGE ~ Ez egy sötét, barnás bordó, szintén megtalálható az árnyalat a folyékony verzióban is, és szintén tökéletes a mindennapokra ősszel (az év többi részében nekem azt hiszem túl barnás lenne már).

Ti használjátok bármelyik árnyalatát a termékcsaládnak? Melyik a kedvencetek?

*Muszáj mindig kiemelnem, mert a sötét vörös haj és sötét rúzsok egy stílus, de az élénk hajjal élénkebb színekre is megnyílik a világ, és nehezebb az egyébként viselt sötét árnyalataimat is rendszeresen használni - nem illenek egymáshoz, illetve még nem jöttem rá, hogy tudnám őket összepárosítani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mondd el véleményedet, vagy tedd fel kérdésedet! :)