2021. november 17., szerda

Catrice vegan collagen ajakrúzsok (teszt+színminta)

Üdv mindenki!

Ma egy kivételesen nem túl régi sminkterméket fogok bemutatni - értsétek úgy, hogy szinte újdonságnak számítanak. Az utóbbi időkben rengeteg olyan tartalommal találkoztam, ahol olyan klasszikus rúzsokat dicsértek, amik nem mattok. Én imádom a rúzsokat, de nekem a rúzsoknál mindig a tartósság a legfontosabb, ezért kedvelem inkább a folyékony verziókat, illetve a nagy kedvencek a matt termékek. Az összes fajta sminkből a matt termékeket kedvelem...alapozó, púder, szemfesték, rúzs, kontúr, pirosító, ha nem highlighter, akkor matt KELL. Viszont annyi ilyen videót és bejegyzést láttam, hogy ez az újrakenegetés a rúzsozáshoz tartozik, meg mennyivel kényelmesebbek ezek a termékek az ajkaknak, hogy muszáj volt szétnéznem, hogy mit adnak nem teljesen mattban. Az utóbbi időben sokat betegeskedtem (vagyis hosszan - több, mint öt hét volt, foggyulladástól homloküreggyulladásig jutottam ez alatt az idő alatt), és ebben az időszakban úgy tűnt, hogy a betegség (a láz és hőemelkedés) szinte kiszippantja az összes hidratáltságot belőlem...Akármennyit ittam, akármennyi kézkrémet használtam, a jobb kezemen például rendes nagy sebek vannak a szárazságtól (ironikus módon a bal "swatcholós" kézfejem pont a swatchok miatt nem száradt ki annyira, ugyanis rengeteg olajos lemosót használtam, így pont az a rész maradt meg használhatóan, amelyiken a színmintákat csinálom...lehet el kellene kezdenem olajjal kenegetni a másik kezemet, mert ezen már a kézkrém se segít). Ez a nagy "kiszáradtság" meg ahhoz vezetett, hogy egyrészt hidratálóra hidratálót és még több hidratálót halmozok, másrészt sokkal fontosabb lett az ajakápolás is...Az utóbbi időkben több ezer forintot költöttem különböző ajakápoló kencékre, hogy megmenekítsem az ajkamat (ugyanakkor a matt folyékony rúzsokról nem mondtam le, de nagyjából szinten tudom tartani így is az ajkaimat). Na mindegy...a lényeg, hogy úgy döntöttem nyitok a klasszikus rúzsok nem túl tartós verziói felé is. A vegán kollagén vonalra is azért esett a választásom, amiért az "ajakdúsító" termékekre szokott: bízom benne, hogy eléggé egyenletessé teszik az ajkaimat, hogy ne mutasson rosszul a rúzs rajtuk. 

A csomagolásuk nagyon jól néz ki, de már korábban is használták a demi matt rúzsaiknál (amikből szintén volt nekem és utáltam), viszont mostanában elkezdték azt csinálni, hogy a kis matricát, amin a termékinformáció van a kupak és a rúzsalja találkozására is ráragasztják...Szerintem ez egy nagyon jó ötlet ugyanis így biztosak lehetünk benne, hogy előttünk senki nem nyitotta ki a terméket, és még csak nincs is szükség több szemét előállítására, mert ezek a kis címkék amúgy is rajta voltak a termékeken eddig is (egyébként az essence is ezt csinálja).
A termékek alján a rúzs színével megegyező matricán tüntetik fel a rúzs nevét illetve az árnyalat számát. Nekem négy darabom van: 020, be beautiful (világos, barnás barackos nude); 030, be fearless (barnás nude); 040, be strong (mályvás nude); 090, be elegant ("természetes" bogyós bordó - nagyon emlékeztet a régi nagy kedvenc essence rúzsomra az árnyalata amúgy).
balról jobbra: 020, 030, 040, 090
A termékek állaga nagyon fura SZÁMOMRA. Kicsit púderesek, de nagyon szépen siklanak, és mégis foltosan fednek. Ajakkontúr nem szükséges hozzájuk, nem másznak le egyáltalán az ajkakról, precízen lehet dolgozni velük. Építeni nagyon szépen lehet őket, illetve a remek pigmentáltságuk ellenére nagyon finoman is lehet velük bánni, hogy csak enyhe színt adjanak az ajkaknak. A viseletük szörnyen kényelmes, és nagyon jól mutatnak az ajkakon, a finishük szatén, de inkább a fényesebb oldalra billennek (ismétlem: matt rúzsokhoz vagyok szokva, a szaténmattól ezek távolállnak, de fényes rúzsok között szerintme nagyon visszafogottak). A tartósságuk meglepően jó, ha az ember nem csinál semmit, négy órán keresztül is fentmarad, evés, ivás, maszkviselés mellett 1-2 órát bír ki, viszont nagyon szépen, egyenletesen kopik, és nagyon egyszerű javítani. Mindig kopik: nem ül bele a ráncokba, nem folyik le, csak kopik. Természetesen közben mindent megfog.

félárnyékban, balról jobbra: 020, 030, 040, 090

napfényben, balról jobbra: 020, 030, 040, 090

Összességében nagyon kényelmes rúzsokról van szó, javaslom a terméket mindenkinek, de én továbbra is az extrém matt rúzsokra szavazok. Tök jó mondjuk, hogy egy kicsit pihenhet az ajkam ezzel a termékkel, de mint kiderült én inkább kedvelem a rúzsok kinézetét, mint a felvitelét.

Ti próbáltátok ezt a termékcsaládot? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mondd el véleményedet, vagy tedd fel kérdésedet! :)