2020. március 30., hétfő

Essence shine last & go körömlakk (absolute pure; fame fatal)

Sziasztok! :)

Ma egy körömlakkról fogok írni. Őszintén bevallom, azt hittem, már nem gyártják, ezért nem írtam még róla, pedig az elmúlt időszakban többször is használtam már (mint egyetlen fényes piros körömlakkot). A fényképet sem frissen készítettem, addigra már túl voltam egy takarításon, bár ez nem sokat ártott a lakknak, gondoltam szólok előre.
Illetve, aminek semmi köze ehhez a bejegyzéshez: ez egy bűntudat bejegyzés, mert nem sikerült időben elkészítenem a könyveset, és nem fogom "megúszni", de biztosan csúszni fog, mert nincs elég időm annyit (és olyat) írni. "Spoiler": sikerült elérnem az első negyed évre a 15 könyvemet, a többihez türelmetek kérem! ;)

Az áldozatok

A körömlakk a legtöbb drogériában beszerezhető, bár a pontos árát most nem tudom megmondani - én akciósan vettem, Müller szombaton, a Krémmánia alapján 450 Ft - kimondottan jó árban van és 8 ml terméket kapunk. A csomagolása nagyon praktikus: a kupak színe megegyezik a benne található lakk színével, így igazán egyszerű megtalálni egy nagyobb kollekció esetén is a megfelelő színt. Egyébként szerintem ez az új forma valamivel elegánsabb, komolyabb külsőt kölcsönöz a lakkoknak, mint az előzőek, de ez természetesen nem fontos, csak tetszik az üvegcse is, jó ránézni. Az ecset mérete közepes, nagyon kényelmesen lehet használni, nem csíkoz, egyenletesen fed, nem buborékosodik. A termékek állaga kicsit hígabb, mint az ideális lenne, de ez nem zavaró, csak a szárítás időt hosszabbítja meg - így is a közepes felső határán mozog a száradási idő.

3 nap után

Az absolute pure esetében egy réteggel is csodálatos, magasfényű körmöket kapunk, én ezt fedőlakként szoktam használni, nagyjából minden (nem matt) körömlakkomra. Kopni kopik, de megóvja a színes körömlakkot attól, hogy a könyvek papírján kössenek ki - ami örök problémám. Erről nem készítettem képet, mert nem szoktam (külön) áttetsző körömlakkot használni - annak ellenére, hogy egy idősebb rokontól már megkaptam többször is, hogy a férfiak jobban szeretik az áttetsző, rövid körmöket, mint a hosszú, erős színű karmokat. Ha hallgattam volna rá, most lenne képem nektek! ;)
A fame fatalnál, bár nagyon szépen, egyenletesen terül a lakk, minimum három réteg kell, hogy teljes fedést érjünk el a körömvégeken is - bár látni fogjátok, az én körmeim elég hosszúak, kisebb körmöknél elég a két réteg is, valószínűleg. Gyönyörű, magasfényű piros. A tartósságot is ezen a lakkon tudom mérni leginkább...pattogni nem pattog egyáltalán, bár néhány nap után (hajmosás, takarítás, autó takarítás, és rengeteg "nyuszipopóvakarás" után) minimális kopást láttam a körömvégeken. Most éppen hat napja van fent, és még mindig csak annyi kopás látszik rajta, ez messziről nem is feltűnő, csak ha közelről, direkt nézegeti az ember, akkor látszik - ezt is megmutatom, mert szerintem érdemes megnézni.

6 nap után

Összességében nagyon elégedett vagyok a termékkel, nagyon jó ára van, nagyon jó minősége, és nagyon szép színei vannak, bár én csak "alapszínek" feltöltésére használtam, mert nem igazán van szükségem körömlakkra, és nem igazán van köztük annyira különleges szín, ami nélkül úgy érzem, nem tudnék élni.

Kellemes hetet mindenkinek! :)

Utólagos szerkesztés: 9 nap után még mindig nincs lepattanva semmi, a legvége icipicit kopott, de csak azon a körmömön látszik, amelyikbe belevágtam késsel - mert én már csak ilyen ügyes vagyok.

2 megjegyzés:

  1. Évek után most január óta ismét én lakkozom a körmeimet, és kemény három darab büszke tulajdonosa vagyok, egyszerűen ez a világ nem vonz, hogy mintákat rajzoljak, vagy ilyesmi. Én Moyra lakkal "dolgozom", nekem az vált be, két hete viselem most (ma akarom leszedni), és még csak itt-ott pattant fel. Nem bírta a negyedik zsemleadag begyúrását.
    A tiednek viszont szép színe van. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Moyra lakkokat én is kedveltem - már csak a fekete van meg tőlük, és az is a végét járja - viszont nálunk nem kaphatóak (Pestről jöttek az enyémek).
      A mattító fedőlakkjuk a kedvencem volt (az elfogyott),
      Trend it up-pal lett pótolva (ami lehet, soha nem fog elfogyni, sokkal kevesebbet lakkozok mint régen).

      Mondjuk így is több lakkom van, mint amire szükségem lenne, szóval lehet nem is baj, ha nem csábulok el a színkínálatukra...Elég a koponyás üvegcsékre elcsábulni...:D

      Törlés

Mondd el véleményedet, vagy tedd fel kérdésedet! :)