2016. szeptember 14., szerda

Szeptemberi Pixibag (2016)

Sziasztok! :)

A mai bejegyzésben a szeptemberi Pixibag-ről lesz szó, általában nem hozom el ennyire korán az ilyesmit, szóval aki még nem kapta meg, az ne lessen! ;)

Viszont mielőtt belekezdek egy kis személyes: úgy be vagyok táblázva december elejéig, hogy azt se tudom, hol áll a fejem, kimerült vagyok, kezdem feladni az életem összeszervezését, és még ki nem mondott határidők is lebegnek a fejem felett - ami kicsit még jobban megnehezíti a dolgokat - igazából nem tudom, hogy ez mennyire érinti majd a blogot, de valószínűleg el fognak szaporodni az olyan mondatok, amiknek az elejének semmi köze nincs a végéhez, a közepe pedig semmilyen módon nem kapcsolható egyikhez se - általában személyes kommunikációnál is mondat végén néha vissza kell kérdeznem, hogy mit mondtam? Szóval nézzétek el nekem...(Ha minden jól megy utólag azt mondhatom, hogy megérte az energia- és időbefektetést, de most a helyzetből még nem tudom kívülállóként szemlélni a dolgot.)

A mostani neszeszer az egyik (ha nem A) kedvencem az eddigiek közül! Fekete és nyulas és vicces és fekete és még nyulas is...Amint megláttam, beleszerettem...Tökéletesen szimbolizálja, hogy én hogy szoktam érezni magam beteges napjaimon (vagyis amikor beteg vagyok, kb dupla annyi erőfeszítést kell tennem, hogy emberien nézzek ki, így ez egy egészen reális képet alkot rólam xD).
Szóval teljesen elbűvölt a kis szütyő, nagyon kíváncsian vártam, mit rejthet...
~ Dove illuminating nourishment sampon és balzsam -> A dove termékeiért nem igazán rajongok...Vagyis szeretem a tusfürdőiket, és a dezodorjaikat, de alapjáraton nem hoznak izgalomba az újításaik, sose érzem úgy, hogy innovatív formulák vagy ötletek jönnének elő...és azt se szeretem, ha valaki sampont vesz nekem...az én hajam, én ismerem, és nem tudom...Nem szeretek sampont kapni...Ennek ellenére ki fogom őket próbálni, mert ha már itt vannak elhasználom (a niveát is használom, ami a márciusi bag-ben volt talán).
~ essence illatosított papír körömreszelő (cseresznye) -> Előre szögezzük le: imádom ezeket a reszelőket, olcsóak, relatíve tartósak, finom az illatuk, jól reszelnek, múltkor hármat vettem belőle...Viszont talán az egyik utolsó dolog, amit látni szerettem volna a bag-ben...igénytelen hatást kelt, mintha kéne még egy márka, dobjunk be egy reszelőt, mindenki reszeli a körmét, nem? DE! Ez mekkora ötlet!...nem...nem az...nem jó ötlet...
~ C-THRU Charming love natural spray -> Még mindig nem tudom, hogy mi is pontosan az a natural spray, parfüm/dezodor/valami...De nagyon finom az illata, színben passzol a szobámhoz (és a tavaly novemberi BU-hoz), és ez volt az első olyan termék, aminél felcsillant a szemem, hogy végre valami izgalmasat is kaptam...Nagyon kíváncsi vagyok, hogy rajtam hogy fog kijönni az illata! :)
~ Nivea 3 az 1-ben ápoló micellás kendő -> Nos egyrészt ez egy szörnyen fantáziátlan választás volt, másrészt, fogytán van az arctisztító kendőm, szóval nagyon örülök, hogy kaptam újat, így nem kell átmennem a város túlsó felébe, hogy vegyek - mert nem mindegy, hogy mennyit adunk ki érte - kíváncsian várom, hogy hogy fog teljesíteni nálam, őszintén szólva azért van néhány elvárásom vele szemben (vagyis az, hogy szedje le a sminkem).
~ Caosept kéz- és bőrfertőtlenítő gél -> Sajnos pont nemrég vettem kézfertőtlenítőt, máskülönben nagyon izgatott vagyok emiatt is, nem fogom megkezdeni, amíg a mások nem fogy el, de utána biztosan jól fog jönni. Nagyon hasznos termék, mivel nálam az ősz az iskola mellett a tömegközlekedést is jelenti, biztosan jó barátom lesz. :)
~ Jimjams hidratáló kézkrém -> Lusta vagyok kézkrémezni, a TBS kézkrémjei az abszolút kedvenceim, innentől ez egy teljesen felesleges dolog volt...Mondjuk el fogom használni idővel, de nem érzem úgy, hogy most azonnal ki kell próbálnom...

Összességében - és most lehet mindenki negatívnak fog tartani és pixigrincsnek - nem éreztem a csodát...Kétségkívül szörnyen hasznos, kihasználható, praktikus termékeket kaptunk...De ha átgondolom, hogy 4500 forintot fizettem ezért...nem érzem azt, hogy megérte...Az eddigi csomagokban mindig volt egy kis "varázslat", mindig volt valami olyan termék, amiért azt mondtam, hogyha a többi nem is válna be, ezért már megérte...vagy úgy néztem a termékeket, hogy de jó, mikor próbálhatom már ki...Ez a csomag egyszerűen - nagy levegő - GYENGE lett...iszonyatosan...

Nektek hogy tetszik? :)
További szép estét! :)

2 megjegyzés:

  1. Még szülinapomra kaptam C-Thru parfümöt, A Black Beauty nevűt, én személy szerint imádom. Ha nem lenne ciki, fürdenék benne. :) Kíváncsi lennék ennek az illatára.
    Az enyémre az van írva amúgy, hogy dezodor.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos képen keresztül nem lehet megszagolni, de lehet érdemes megnezni, őszi illata van szerintem...:)

      Nem tudom mi a különbség ez és a rendes dezodor spre között...

      Törlés

Mondd el véleményedet, vagy tedd fel kérdésedet! :)