2017. május 31., szerda

Májusi zsákmányok

Sziasztok!

Mára hoztam még egy bejegyzést, ugyanis ha az embernek rossz a kedve vásárol...és...hát én is elég sokat vásároltam, mint az előző bejegyzésemből láthattátok nem igazán volt túl kellemes hónapom. De úgy gondoltam, nem akarom negatívan zárni, viszont jó pár órányi rákészülés kellett a dologra, ugyanis hatalmas bevásárlást csináltam, és rengeteg írni valóm van mindenről. Tehát készüljetek, giga hosszú szerzeményes bejegyzés következik...A bejegyzésben szereplő dolgokon kívül a hónapban volt még egy Pixibagem is, amiről ITT olvashattok...és hogy azonkívül mik kerültek hozzám? Ruhák, sminkek, szépségápolási termékek, könyvek, "egyéb", szóval elég "tartalmas" hónapom volt vásárlás szempontjából. Ismételten a képekről lemaradó dolgokkal kezdeném még, ugyanis vettünk vagy...20 pár bokazoknit? Lehet többet, nem tudom, a lényeg, hogy nagyon sok zoknit, amiket nem fényképeztem le, mert minek? Az árakat nem írom le, egyrészt mert tudom, hogy túlköltöttem és nem akarom látni, másrészt mert minden kedvezményes volt, és semmi haszna nincs elmondanom, hogy a Joy-napokon mennyibe került valami, ha amúgy sokkal drágábban lehet csak megvásárolni az adott dolgot. Ami nagyon le volt árazva, azt azért odaírom, illetve az árkedvezményeket se hagyom ki, de most nem lesz konkrét lista, hogy mi mennyi.

Az első kupac a The Body Shop kupac. Megrendeltem a "kedvences" csomagot, mert lejött belőle 50% és unokatesóm megvette és azt mondta jó, és én már tavaly is lebeszéltem róla magam, mert minek? De most...nem tudtam ellenállni. A csomag tartalma volt a képen is látható vászontatyó, ami szerintem nagyon jól néz ki, és nagyon szeretem az ilyen szatyrokat - bár ez pont kisebb fajta - mindig ilyennel járok vásárolni (vagyis ennél nagyobbal), tartósabb és többször felhasználható, mint a nejlonzacskók. A TBS termékek ugyebár teljesen vegetáriánusok, illetve ebben a csomagban az argánolajos testradír kivételével minden vegán is. Egyébként már használgattam ezt a testradírt, és bár maga a termék elképesztően jó és hatékony, számomra az illata túl mű, túl erőszakos. De ha megszagoljátok a boltban, és nem zavar, csak ajánlani tudom, ugyanis nagyon szépen leszedi az elhalt hámsejteket, sokkal hatékonyabb, mint a TBS cukorradírjai (sokkal durvább szemcséik vannak, és nem olvad olyan könnyen), a hidratálása is remek, viszont olajos érzetet hagy a bőrön, így ráöltözni nem lehet rögtön. A fuji green tea testvajnak CCC szaga van, amikor megszagoltam az első reakcióm az volt, hogy "eehw"...és még mindig az. Nagyon jól hidratál, bár nekem ez a gyengébb kategóriába esik, ugyanis nem szívódik be teljesen, hanem réteget képez a bőrömön, illetve az illata számomra nem jött be. A shea vajas tusfürdő remek termék, krémes, jól habzik, jól tisztít, kellemesen hidratál, jó érzés vele zuhanyozni, DE eléggé maszkulin illata van, ami nem feltétlen előnyös egy ilyen tartós illatnál. Egyébként kedvelem, de szeretek testápolót használni utána, hogy elmenjen az illata - testápoló nélkül is jól hidratálna. A moringa kézkrém kívánságlistás egy ideje, de mivel nagyon sok kézkrémem van megkezdve és szinte sose kézkrémezek, ezt még nem bontottam ki. A teszterre építve egy gyorsan beszívódó, könnyed, mégis nagyon jól hidratáló, kellemes illatú termékről van szó. Az e-vitaminos arckrémet már említettem az arcápolási rutinom szerves részeként, nagyon kedvelem, és nagyon örülök, hogy lett egy nagyobb kiszerelésem belőle, bár nyárra kicsit túl sok lenne, szóval most más arckrémeket fogok használni egy darabig. A drops of youth szérumból (7 ml) már van egy itthon, de még nem használtam, így erről nem tudok semmit mondani. A himalaya agyagmaszk minta (feltételezem minta) pedig még szintén érintetlen.
Az Yves Rocher lesz az én bűnös szenvedélyem, azt hiszem. Vettem egy testpermetet, barackos rozmaringos, ugyanolyan, mint bármelyik testpermet, bár számomra a rozmaring túl erős benne. Egyébként egy frissítő, hűsítő, kellemes nyári termék. Az érzékeny bőrre való arctisztítót extra kedvezményesen 250 forintért vettük, ez egy kis harminc ml-es kiszerelés csak, még nem próbáltam ki, de ha elfogy az egyik arctisztítóm, meglesem, hogy milyen. A 360° szempillaspirál (noir) ajándék volt a vásárlás mellé, illetve a karkötőt is ajándékba kaptuk.
A hónapot a hatalmas DM bevásárlások jellemezték, ugyanis ötszörös pontot kapunk a Balea termékek után, nekem meg elég hosszú Balea-listám van még mindig (nem sikerült mindent megvenni), ennek ellenére a legnagyobb sikeremnek a Treacle moon that vanilla moment tusfürdőjét tartom. A márka vegán ezt a tusfürdőt meg már elég régóta szaglászom. Most le volt árazva 1200 forintra, amiből kuponnal lejött 300 Ft (-25%) ÉS aztán még egy végösszegi -10% kupont is felhasználtunk, így nagyjából 810 Ft lett az eredetileg 1700 forintos tusfürdő. Az Original source tusfürdőt a Tescoban vettük, mert a Müllerben minden kinézett kincset sikerült otthagynom (majd kuponnal :D), ez a málnás vaníliás tusfürdő, engem eperpudingra emlékeztet az illata. A termék vegán (ami vegán, az szükségszerűen állatkísérletmentes is, ugyanis a Vegan Society pecsétet nem viselhetnék az ilyen termékek, ha állatkísérlethez lenne közük, ezt talán már írtam is, de most jutott eszembe, hogy ha mégsem, akkor itt is fel kéne tüntetnem), újrahasznosított csomagolásban van és nagyon jó minőségű maga az anyag is. Kellemes a használata, bár engem nem hidratál, a habzásával problémám nem volt, jó az állaga, kellemesen tisztít, és vannak azok a napok, amiknek ez a fénypontja - pl a legutóbbi vizsganapomon ez volt a napom fénypontja. A balea golden shine testpermet egy aranyos kis semmiség a Baleától, az illata mangós-barackos, nagyon kellemesen frissít, szép fényt ad a bőrnek, a csillámai nem zavaróak, nem szúrnak, nem peregnek, nagyon fel tudja dobni az embert...viszont az enyém nem permetez, hanem köpköd, így muszáj elkennem a lötyit, és ennek következtében a csillám nagy része a tenyeremen köt ki...Ennek ellenére szórakoztató kis terméknek tartom, abszolút megfizethető, és nagyon aranyos. A Balea 2in1 frissítő mattító sminkfixáló spray szintén egy olyan dolog, amire semmi szükségem nem volt, semmi haszna sincs, de jól esik felfrissíteni vele az arcomat nap közben. A sminkkel semmit se csinál, smink nélkül szépen mattít, és kellemes az illata és még vegán is. A hajra való dolgokat azért vettem meg, mert ha végre rendben lesz a hajam - most nagyon nincs - szeretnék kicsit jobban odafigyelni. Az egyenesítő spray az ugye az állandó küzdelmemben az egyenes hajért remek társ lesz, a mangós-kókuszos hajdúsító púdert nem tudom mióta kergetem, annyira kíváncsi vagyok ezekre a porokra, de amíg nem teszik szép csomagolásba, finom illattal, és írják rá, hogy limitált, addig nem kellett (szintén vegán termék). A cukorspray-t pedig őszintén szólva csak azért vettem meg, mert cuki a csomagolása és cukorillata van...ilyen egy tudatos vásárló, nem? De hé, legalább vegán! (Egyébként lusta napokra szánom, ugyanis eleve göndörödik a hajam, így legalább az illata jó lesz, ha már a külseje nem tetszik.)
A Balea fekete fátyolmaszkja azért kellett, mert fekete...Utálom a fátyolmaszkokat, de az aktív szenet szeretem, meg fekete is, így gondoltam kipróbálom: meglepően jó élmény volt, nincs olyan gusztustalan állaga, mint a fátyolmaszkoknak általában, bár hatása sincs, szóval lehet szórakozni veszek még belőle, mivel vegán, nem igazán érzek miatta bűntudatot, de maga a termék nem vált be. A gránátalma és gojibogyó színvédő sampon azért kellett, mert szeretnék egy színvédő samponos posztot (még egyet), és amúgy se lehet ellenállni semminek, ami gránátalmás. Az alverde 5in1 szájvizet újravettem, ez a harmadik flakonom belőle, kedvező az ára, frissít, és vegán. A lime-alma arctisztító kendő se tartalmaz állati eredetű összetevőket, az enyém elfogyott itthon, ezért gondoltam kipróbálom ezt - még nem jutottam el addig. A jessa intimtörlőkendője nagyon barátságos árú, nagyon praktikus termék, viszont engem irritál, és szerintem egy ilyen terméknél a legkisebb irritáció is elfogadhatatlan.
Ha valaki kijön egy új megfizethető árú smink vonallal, nyilván elsők közt kell lennem, aki az állvány közelébe férkőzik...és most is ez történt, nem olyan régen a DM egy "új" sminkmárkát (Trend it up - ismerős lehet a hajas cuccaik közül) vezetett be, és vidékiként valszeg jóval később kerültek kihelyezésre a mi boltjainkban ezek, vagy nem tudom, de május közepe fele fedeztem csak fel az állványt. Tele volt csupa-csupa kinccsel, minden teszter ott volt még, és nagyon izgatott voltam...de végignézve az állványon kicsit elszomorodtam...olyan...UNALMAS. Ne értsetek félre, csodálatos termékek voltak kirakva, bár a színválaszték elég gyenge (nekem nem igazán jön be ez a "természetes" vonal, és ezen termékek közt, ami véletlenül élénkebb volt - pl piros - az annyira elütött a bőrömtől, hogy nem is tudom körbeírni szavakkal). A lényeg az, hogy mint valaki, akinek annyi sminkje van, ami legalább 50 másik embernek is bőven elég lenne, nem igazán találtam érdekesnek a felhozatalt...Ha valamire még vágyok, az inkább valami extrém dolog, mert a hordható sminkkészletem az elég nagy, és fel akarom használni, amit csak lehet. Viszont új márka, és én nem fogok kihagyni egy új márkát, a rúzsokat szeretem, legyen rúzs...Nem túl sok bizalommal fordultam a rúzsok felé, vagy húsz percig álltam ott és még mindig semminél nem éreztem úgy, hogy nem tudok nélküle élni...Így úgy döntöttem, hogy veszek néhány természetes rúzst, mert az úgysincs sok, és szerintem a természetes rúzsok amúgy is unalmasak, szóval sose fordult még elő, hogy ránéztem egy természetes rúzsra, és azt mondtam "ez nekem kell"...És ha már úgyis "kényszervásárlok", akkor olyat veszek, amit amúgy tényleg soha meg se néztem volna. A szájkontúr ceruzák és az ajakrúzsok számai egyeznek, ami szerintem remek, ugyanis nem kell csomót keresgélni, nekem a matte 430-as ajakrúzs és az azonos árnyalatú ajakkontúrceruzára esett a választásom, ezek mályvás színek, és ezek voltak az egyetlenek, amikre azt mondtam, hogy talán még hordani is fogom őket. A másik termék pedig a velvet sense ajakrúzstoll (?) volt, amit megvettem, ezt a 010-es legvilágosabb árnyalatban. A többi ajakra való terméknek a megoldása egyáltalán nem hozott izgalomba, és a színek se, és biztos öregszem, hogy már kényszerből vásárolok rúzst...Ezekről nem szeretnék most semmit írni, elég gyakran használom őket, hogy minél hamarabb elkészülhessen a teszt, de ha nem tesztfázisban lennének, nem hiszem, hogy értük nyúlnék...túl természetesek. A lényeg, hogy hamarosan jön egy teszt. :D
A balea bye bye unicorn tusfürdőjét azóta várom, amióta megláttam a német oldalon, hogy megjelent. Mivel lemaradtam a Regenbogenről, és szeretem a felhő és szivárvány illatot, mindenképp akartam egyet belőle...Egy csomó boltban voltam, és sehol nem volt, mindenki szivárvány illatú akart lenni...Aztán végre megleltem az egyik DM-ben, mint kiderült nem csak a Balea tusfürdőknél, hanem a GYEREKSORON is volt belőle kitéve, és előbbinél nem találtam, teljesen véletlenül kerültem a gyereksorra, és ott leltem meg...A termék vegán, és most már meg kell szagolnom egy felhőcskét, hogy kiderítsem átvertek-e ezzel a tusfürdővel! Ugyanis szegény jobb oldali dínó nem hazudott: mellette láthatjátok az unikornist a Treacle moon wild cherry magic kézkrémén, ami kicsit sűrűbb, lassabban beszívódó, de egész kellemesen ápoló kézkrém, ez már Joy-napi szerzemény volt, és innentől a kövi néhány kép is az lesz, tehát a végösszegi Müller 20%-ot levonták innen is. Egyébként a márka még mindig vegán, és még mindig rajongok azokért a kis szövegekért a dobozon! A Balea mit liebe mályva illatú hidratáló kréme nagyon szép dobozban van, és nagyon jó az illata és nagyon jól hidratál is. Mivel elfogyott az átlátszó körömlakkom, az essence the gel absolute pure lakkjára esett a választásom, ha már úgyis akciósan adják. Őszintén szólva nem igazán vált be eddig, de átlátszó, legközelebb mást veszek, nem különösebben zavar.
Amióta kiadta az essence ezeket a palettákat, azóta szemezek velük, mindig megállapítom, hogy mennyire jók, aztán mindig otthagyom őket, mert üres palettát minek vegyek? Aztán volt egy limitált kiadású gyöngyös kiadás, és amikor megláttam, rögtön oda kellett mennem megfogni, megrázni, hogy aztán visszatehessem...és ezt eljátszottam kétszer, aztán harmadszor mikor a Rossmannban voltunk, anya már unta, hogy mindig megtaperolom, hogy milyen izgalmas, aztán otthagyom és azt mondta inkább megveszi nekem, mert úgyis akarni fogom hónapok múlva is és zavarni fog, hogy itthagytam...Szóval...boldog gyereknapot nekem, imádom ezeket a palettákat...Tíz percig tudom a gyöngyöket gurígatni benne úgy, hogy nem unom meg - igen, vizsgaidőszak van, annyira megnyugtató nézni, ahogy a sok színes kis bigyó gurul. Természetesen kellett venni bele valamit, szóval a Müllerben a végösszegi kuponnal szereztem néhány bele való dolgot: egy fixáló púdert (fix it baby), egy highlightert (let it glow) illetve egy szatén-matt szemfestéket (mauvie-time). A púdert még nem próbáltam, a highlighter szép, de nem igazán az a fajta, amit én kedvelek...Inkább természetes fényt ad, de aki valami "boooooooooom"-ra vágyik, annak nem javaslom. A szemfesték pedig csodálatos kiegészítője bármilyen sminknek, és nagyon sokat nyúltam érte. Az állaga mindkettőnek jó, könnyű velük dolgozni, a tartósságuk is teljesen rendben van, igazából ezekről szerintem még fogok írni bővebben is, meg színmintát mutatni, meg ilyesmi. Az Alverde púder (01, naturelle) vegán és kuponnal vettem, nem ezért indultam, de sose hagynék ki egy akciós vegán terméket, szóval miután nem volt, amit kerestem, úgy döntöttem, meglesem mi vegán, és fél áron veszek valamit...Az alverde rúzsok már lejáratták magukat nálam, és a rúzsokon kívül a púdereket szeretem nagyon - de elég sok van belőle, így ha valami nem "különleges", akkor nem veszem meg...
Így néz ki üresen a kisebb paletta, és sajnos szétszórt vagyok, szóval nem készült kép a "berendezett" palettáról.
És a kis lakók...Természetesen szeretnék még több kis terméket szerezni, de most csak azért kellettek ezek a dolgok, hogy valamit tudjak a palettába rakni, szükségem nem volt rájuk, de ezek szerintem elég gyorsan elhasználható termékek...vagyis abban az értelemben, hogy gyakran fogok szívesen hozzájuk nyúlni.
A Joy-napokon a Müllerben kissé elszaladt velem az a sokat emlegetett pacika, mikor a dezodor sorra értem...A fújós dezodorok nálam nagyon gyorsan elfogynak, ugyanis ha itthon vagyok, sose nehezítem a bőrömet golyós dezodorokkal - annyira nem bízok bennük, hogy utcán is rájuk bízzam magam - és mivel most jön a nyár, úgy érzem elég sokat fogok ilyen dezodorokat használni. A választásom a "rendes méretű" CV gránátalmás dezodorára (150 ml) esett illetve az Aveo vanilla kiss (200 ml) dezodorára, viszont egy gránátalmás Aveo compressed (75 ml) és egy mini Aveo fresh&clean (50 ml) is velem jött. Utóbbi kettő azért, mert rengeteg dolgot hordok a táskámban - de tényleg, olyan nehéz, sose akarja senki megfogni, amíg cipőt kötök vagy ilyesmi xD - és így legalább ennyivel "kevesebb" dolog lesz benne, illetve esetemben ennyivel több mást pakolhatok bele. Egyébként a minit már használtam, nagyon jól gátolja az izzadást, finom az illata, és nagyon jó, hogy feltűnés nélkül ki tudom vinni a táskámból a mosdóba felfrissülni. :D
Vettem két Body&Soul testpermetet is, mert testpermetből sose elég...ezeket még Glamour-napokon néztem ki, de akkor nagyon siettem, így nem volt időm beszerezni őket - most meg a Catrice ombre rúzsait nem tudtam megvenni, pedig azokat is G-napok óta szerettem volna megszerezni AKCIÓSAN. Nagyon frissítő, kellemes illatuk van, és nagyon kedvelem ezeket a termékeket, most a gránátalmás verziót nyúzom éppen. :D
Két Naturland teát is vettünk az egyiket a menstruációs panaszok enyhítésére - a kedvetlenséget meg ilyesmit enyhíti - a másik pedig Tőzegáfonya...A tőzegáfonya kitűnő felfázásra és menstruációs panaszokra is, de az egyetlen oka, hogy megvettem az, hogy a DM megnyitáskor kaptam belőle egy mintát (egy filtert), és annyira ízlett, hogy muszáj volt többet szereznem...Szóval ha hisztek a gyógynövényekben, felfázásra és menstruációs görcsökre biztos jó, de ha szeretitek az áfonya ízű teát, akkor is remek választás...Aztán két Himalaya herbals fogkrémet is szereztem, az egyik a sensi-relief (és konkrétan ezt mutattam a fejápolós posztban) a másik pedig egy complete care. Ezekre is volt kupon, és a másodikat csak azért vettem, mert eleve nagyobb kiszerelés ugyanannyiért, és még ha a kedvezmény is lejön belőle, nagyon megéri. Ezek a termékek vegetáriánusok.
A Veet sensitive precision készüléket én az arcomra vettem, mert a szemöldök borotva nem vált be, egy elemmel, védőfejjel és egy aranyos kis zsákocskával érkezik a termék...Bikinivonalra és arcra javasolják, egyébként egy kis fejű elektromos borotva, és nagyon hatékony szemöldökre...50% kedvezménnyel vettem, így csak 4000 Forint volt, de nagyon régóta szemezek hasonló jellegű készülékekkel, és bár a Veet nem állatkísérletmentes és tisztában vagyok vele, hogy őket támogattam (annak ellenére, hogy maga a készülék sokat nem árthatott állatnak, mert max szőrtelen lett tőle, de irritációt biztosan nem okozott...szoktak nyírni emberek állatokat), egy ilyen készülék sok-sok évig elég, szóval számomra egyszeri beruházásnak számít, és nem az extra tartós termékeken akarok első sorban spórolni...
A das gesunde plus vegánok és vegetáriánusok számára kifejlesztett étrendkiegészítő nagyon olcsó volt, én meg kíváncsi vagyok. Amúgy is szoktam vitamint szedni, így viszont speciálisan a szervezetem igényeit kielégítő vitaminokat tudom pótolni - ugyanis akármennyire lehet hús és állati eredetű fehérjék nélkül élni, ezeket a tápanyagokat valahonnan pótolni kell...ez természetesen lehetséges étrendkiegészítő nélkül is, de őszintén szólva akármennyire igyekszem, nem tudok teljesen egészségesen étkezni, nem tudok eléggé figyelni rá, nincs elég időm rá sose, így sose adnám fel a vitaminjaimat - sokkal egyszerűbb, mint egészségesen étkezni, bár mint mondtam: igyekszem...És ha már mindenképp kell valami vitamin, sokkal szívesebben szedném ezt, mint a Supradynt...Vettünk két Biointimo hastapaszt, ez menstruációs fájdalomra van, majd lesz egy átfogó bejegyzés a témában, addig nem szeretnék túl sokat írni róla, de megbízható termék, vegyétek. És két 70 darabos ebelin vattakorongot is szereztem, mivel teljesen ki volt fosztva a vattakorong rész...Nálam gyorsan fogy a vattakorong, szóval ezek se bírják sokáig, de nem volt nagyobb kiszerelés sajnos.
A nivea care krémminta a Joy magazinban volt, a Lancome visionnare minta pedig egy rejtélyes névtelen borítékban jött. A hivatalos levélkével, hogy próbáljam ki, írjak véleményt, örülnek, hogy érdeklődöm - bár őszintén szólva nem emlékszem, hogy érdeklődtem volna...de elhasználtam, majd az elfogyottas bejegyzésben elmondom a véleményem róla, minden esetre örülök, hogy kipróbálhattam.
Újravettem az Alverde iszapos arctonikját, mert az enyém elfogyott, egyelőre úgy érzem, hogy megtaláltam az (új és vegán) igazit - bár lehet lesz még némi közöm az előző igazihoz, mert túlságosan ragaszkodó típus vagyok (illetve a bőröm túlságosan ragaszkodó, nem szeretnék ilyen gyorsan szakítani). Kíváncsi vagyok, hanyadik üvegnél mondja azt a bőröm, hogy szünetet akar, egyelőre teljesen elégedett vagyok.
Megvetettem anyával a Veres Ildikó által írt Hiány és létteljesség című kötetet. Veres Ildikó tanít engem, és vele voltunk órapótláson a múzeumban, és én voltam a felelős. Pénzt gyűjtöttem, és megrendeltük a könyvet a múzeumnak, és amint lesz időm, beleírom az előre egyeztetett szöveget, és beviszem a múzeumba...Nem ez a lényeg, a lényeg, hogy úgy gondoltam, ha már úgyis rendelek egyet, rendelek egyet magamnak is, mert miért ne? Vagyis...a filozófia két legfontosabb kérdése talán a lét és nemlét, és ez a kötet kimondottan szimpatikus megközelítésből vizsgálja a dolgokat - és egyébként jó érzés olyan köteteket olvasni, amikhez olyan embereknek van köze, akik tanítanak, ugyanis ha valahol "elakadsz", biztosan lesz egy ember, akitől megkérdezheted, hogy merre tovább...Eredetileg több kötetre is vadásztam/vadászok, de ez most új volt, és pont útba esett...szóval ezzel kezdtem a hobbiszintű gyűjtögetést...
Most volt az az időszak, amikor nagyon vágytam könyvekre...Rám mindig hullámokban tör rám, hogy éppen mi az, ami nélkül nem tudok élni...most a könyvek voltak...Szerencsére 30% kedvezmény volt a Szukits oldalán a Stephen King könyvekre, így a régóta vágyott Álom doktort is megrendeltem. Ami helyett elküldték a puhafedeles verziót...ami olcsóbb is és ronda is - a színes háttér előtt repkedő sperma-kanál-medálok (értem én, hogy mi akar lenni, de nem egészen vagyok benne biztos, hogy úgy néz ki xD) nem igazán nyerték el a tetszésemet...Másfél hétig nem válaszoltak az e-mailemre, hogy cserét szeretnék, szóval írtam a Facebookon, hogy örülnék, ha megadnának telefonszámot VAGY válaszolnának az e-mailre, mire egy tök bunkó emberke felhívott, és kb én voltam a rossz, amiért elcserélték a megrendelésemet...Igazán kellemetlen beszélgetés volt, de másnap a kezemben volt a megrendelt példány, és imádom a borítót...Most épp negyedszerre nekiültem a Ragyogásnak, szóval egy darabig nem fogom ezt elolvasni, de olyan szép a borító, és kemény fedeles, és van benne egy piros szalagkönyvjelző...Megrendeltem a 100könyv kiadásból a Tortúrát, nagyon régóta szemeztem ezzel is, de aztán láttam, hogy ennek a sorozatnak a keretein belül újra fogják nyomni, szóval végül nem antikvár darabot vettem. A King-Hill könyvet csak azért vettem meg, mert nagyon olcsó volt, és fogalmam se volt mi van benne, de olcsó és Kinget szeretem, Hill is rendben van, és kíváncsi vagyok, mit csinált a kettő együtt...hát...majd írok róla, maradjunk ennyiben. :D
Megvettem a három Lovecraft összest, még a válogatás kötetre fáj a fogam, de így is 14 ezer volt a rendelés - ezek 50% kedvezménnyel lettek az enyémek - szóval majd legközelebb...Lovecraftot mindig angolul olvastam csak, utálom a fordításokat, de az írót kimondottan alulértékeltnek tartom, szóval úgy gondoltam, hogy meglesem a fordításokat is, illetve legalább egy képnyi reklámot csinálok...meg majd amint rájövök, hogy hogy tudok ilyen jellegű kötetekről írni, írok is róluk....plusz, ha elolvastam őket...Az eredetinek rajongója voltam. :)
A borzasztóan sikerült H&M rendelés után a boltban 20% kedvezménnyel megvettem álmaim sportmelltartóját (xs-es méretben)...nagyon jól néz ki, és most elmondom nektek is, hogy miért akartam annyira, mivel egyáltalán nem mozgok sokat, és egyáltalán nem vagyok az a méret, akinek plusz támasztékra lenne szüksége sport közben. DE utálom, hogy nyáron a sok - gyönyörű - műszálas és csipkés melltartó ráég a bőrömre, néha alig bírom leszedni magamról, ezzel szemben a sportmelltartók légáteresztőek, sokkal jobban szellőznek, és lehet, ha ez lesz rajtam, akkor nap végén le tudom venni a melltartót, anélkül, hogy a vele érintkező bőrfelületet is letépném...Ez úgy mellesleg nagyon hasonlít egy "rendes" melltartóra, tehát messziről, főleg ruha alatt meg nem lehet mondani, hogy nem normális melltartó, és szerintem ez egy jó ötlet volt, anya szerint viszont hülyeség, és nem véletlenül nem gondolt senki erre előttem...hát...döntsétek el ti, nekem mindenesetre lett végre egy melltartóm, ami nem válik eggyé a bőrömmel nap végére. :D
Illetve lett hosszú szárú sport nadrágom is, mert ami nekem van, az háromnegyedes, de könnyen barnulok, és képzeljétek el azt a csodás lábszárat az első rövid gatyás napnál, ami térdtől felfele áttetsző, alatta meg barna...jobb szeretek egységesen fehér maradni, de valamit szeretnék mozogni, az itthoni melegítő alsóim meg életveszélyesek (lógnak, kinyúltak, lyukasak, kicsit szégyellem leírni is, de itthonra nem mindegy? xD). A legnagyobb igyekezetem ellenére se jött rám az xs-es, és az s-es is nagyon nehezen, ami aggasztó, ugyanis a térdemnél eláll, és túl hosszú, és amúgy szűk...ha vékony vagy és alacsony, de van egy kis feneked, lehetetlen nadrágot venni.
És lett új bikinim is, bár utálom a strandokat, és az embereket, és a napfényt, de úgy megtetszett a színe...meg a mintája...Sajnos nem volt a méretemben így, eggyel nagyobbat vettem (felsőt), de ez se áll el, annyi, hogy kicsit szorosabbra kell kötnöm a nyakát. Az alsó s-es, és alig jött rám, viszont az M-es másfélszer akkora volt, mint az S-es, szóval úgy döntöttem, hogy majd kinyúlik rajtam, legalább nem esik le rólam, nem mondom, hogy életem fürdőruha vására volt, mert gyakorlatilag nem jó egyik méret se tökéletesen, de rám jön, rajtam marad és jól néz ki...xD
Egyébként a Facebookon van H&M kupon JÚNIUS 4-ig, amit felmutatva a vásárlás összegétől függő kedvezményt kaphattok, ITT a kép és az információk.

Ti miket vettetek mostanában? Ezek közül ismertek/használtok valamit? Mire vagytok a legkíváncsibbak - azokon kívül, amikre írtam, hogy készül már a teszt? :D
További szép napot! :)

8 megjegyzés:

  1. Azta *_* sok csodaszép minden :D
    Az Álom doktor szuper, habár a Ragyogást nem múlta felül. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit elfogult vagyok, szóval számomra a legtöbb King regény elbujhat mögötte...
      De megjelenés óta várom, hogy olvashassam...:D
      Szóval már akkor is jó lesz, ha nem annyira jó, mert végre elolvashattam. :)

      Törlés
    2. Amúgy remek, meg szuper folytatása a Ragyogásnak, de na :D

      Törlés
    3. Igen, megertem...a Ragyogás, az Ragyogás...kíváncsi leszek rá. :)

      Törlés
  2. Az a jó pár könyv jöhetne ide is. Főleg a Lovecraft. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elvileg most is nagy leárazások vannak a Szukits oldalán, érdemes lehet szetnezni...Én nyilvánvaló okokból inkább kerülöm az oldalt...bár egy vesével is lehet élni...hmm...:D

      Törlés
  3. A sport melltartót teljesen megértem :D Én is átváltottam rá,ahogy bejöttek ezek a fülledt meleg idők,mert én se viselek el semmit ilyenkor :D A könyveket én is elfogadnám amúgy :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, ha van, aki egyetért velem...akkor már egy JÓ ötletről van szó...:D

      Ismétlem: érdemes lehet szétnézni a leárazáson, hátha ott is ott vannak...:D

      Törlés

Mondd el véleményedet, vagy tedd fel kérdésedet! :)