2017. május 31., szerda

Életem apró pillanatai (10)

Sziasztok! :D

Úgy döntöttem, visszahozom ezt a bejegyzés sorozatot...másfél évvel ezelőtt abbahagytam, mert...fogalmam nincs miért igazából, de most eszembe jutott, hogy hiányzik, így a fantasztikus májusommal újraindultunk...yaaay. :D
Igazából, ha két szóban kéne összefoglalnom a hónapomat, azt mondanám "szar volt"...szóval egyáltalán nem lesz szórakoztató olvasmány. Sajnálom, biztatásul: nem a ti életetek, nem nektek kell ezekkel a dolgokkal valamit kezdenetek! :D (Csakhogy pozitívak legyünk.)

10 perc alatt annyit indexeltem, amennyit egész életemben soha, mert háromszor kellett körbemennem az egyik városrészt (miskolciaknak: Bulgárföld), ahol úgy mellesleg a külső sávban túrják az utat...négyszer mentem el összesen a munkások mellett, de tuti nem néztek hülyének.

Amikor nénikéd vezeti anyukád kocsiját. Az övében rossz a fék, mikor picit megnyomta anyáét, akkor meg majdnem befejelte a kormányt...élmény volt, de legalább már nem fél annyira, ha mögötte megyek - volt egy elég...gyorsan rájuk kanyarodtam, és pár centire álltam meg tőlük húzásom, ami az ő kocsijukkal úgy nézett volna ki, hogy ötvennel letarolja az előtte állót...
Ha már kocsi, N megszerezte a jogsiját, és most fogja megvenni az első kocsiját, és nagyjából olyan izgatott vagyok, mintha én venném meg az első kocsimat...Annyira örültem neki, hogy sikerült. *-*

Volt egy új háziállatom...egy légy...három napig mindenhova követett, ott zümmögött ahol voltam, ha leültem, akkor mászkált mellettem a falon...Szörnyen barátságos, de lomha jószágnak tűnt...egészen megkedveltem...aztán egyik reggel arra keltem, hogy ott van elpusztulva a földön az ágy mellett...Úgy sajnáltam szegénykét, magamban már elneveztem Albertnek...
Másnap beengedtem egy másik legyet, de tíz percen belül megszökött tőlem...most egy ronda nagy molylepkém van, amit nem tudok kikergetni...Illetve utána lett még egy legyem...

Nem lett meg a nyelvvizsgám. Nem lepődtem meg, tudtam, hogy rossz lesz, de a százalékokat meglátni azért elég sokkoló volt...kemény 33%-ot sikerült összekaparnom - ennél azért többre számítottam...Októberben megint megyek.

Hogyan kell rossz híreket közölni?
Apa besétál a szobába.
Anya: nincs telefontokom...
Én: nekem meg nyelvvizsgán
...mindenki nevet...
...amíg apa vissza nem kérdez, hogy min...Amikor anya megismételte, mit mondtam rögtön elkomorodott az arca..."Nem lett meg?"...éés így történt az, hogy még az addiginál is szarabbul éreztem magam, pedig egész este nem tudtam tanulni az eredmény megtudása miatt...Az összes életkedvem elment...

A felemelő érzés, amikor reggel hatkor mész aludni, felkelsz fél nyolckor, és nem bírsz ébren maradni, ezért visszaalszol kilencig...Imádom az utolsó hetet...szerencsére N éjszakás volt, így szórakoztatott reggelig...
Aznap találkoztam nagyon jó barátommal és a feleségével, hogy még a baba előtt is lássam őket azért, nagyjából olyan voltam, mint egy zombi, de nagyon örültem, hogy látom őket...
Este tízre pedig mentem névnapozni...
...mégis kinek kell alvás? Egyáltalán: mi az az alvás?! O.o

Amikor szó szerint nem bírod jobbra fordítani a fejed, mert nem működik az izmod, és picit jobbra nézni is nagyon fáj...

Amikor legjobb barátod hetek óta nem válaszol, és kezd gyanús lenni, hogy nincs mit mondania...
És nem ez az egyetlen veszélybe került kapcsolatom a hónapra, de nehéz zombikkal tárgyalni, és én is az vagyok, szóval abban reménykedem, hogy kialusszuk mind, és aztán megoldjuk.

Amikor rájössz, hogy a DM active beauty magazinja a legértelmesebb "női" magazin, amit olvastál...vannak benne értelmes cikkek...úgy meglepődtem.

Amikor végre van időd, és leülsz, hogy bejegyzést írj egy könyvről, de két szónál többre nem jutsz...Akármennyire szeretnék bejegyzést írni Alex Flinn Beastly A szörnyszívű című könyvéről, az egyetlen gondolat, amit hozzá tudok fűzni: klisés szar. Elképesztően utálom a vörös pöttyös könyveket...sablonszereplők, hisztik, nyál...és ez se volt kivétel...egyszerűen nem tudtam bejegyzést írni, mert ennyiből állna az egész. De legalább a borító szép...Még a Tizenhárom okom voltról is írtam, pedig az pocsék volt, ez azért annál jobb...de nem érzem úgy, hogy megéri az időt, amíg leírom, hogy mennyi minden rossz benne...(A szintén nem tetsző King könyvről azért írok, ahhoz több megosztani való gondolatom van...)

Amikor kinézel valamit, és nagy nehezen lebeszéled magad róla - idén is - de unokatesód mondja anyukádnak, hogy megvette és milyen jó...
...és így kell elkölteni három havi ösztöndíjadat egy hónap alatt.

Amikor hétfőn bemész ingyen, tárlatvezetéssel a múzeumba órapótlásra...(Tudjátok, hétfőnként zárva van a múzeum...)

Öngyilkos lett egy óra társam. Januárban még együtt vizsgáztunk, együtt álltunk a terem előtt, és vártuk, hogy mikor engednek már be, aztán egyszerre jutottunk be (szóbelire) és vártuk, hogy mikor engednek már ki...Annyira hihetetlen. Annyira szomorú. Annyira bűntudatom van, hogy fel se tűnt, hogy ekkora a baj. Annyira minden rendben volt - vagyis...az öngyilkosság okához képest...amiről majd talán később egy témában passzoló posztban. Most még fel kell dolgoznom...

És hét hét kórházban, gépeken vegetálás után meghalt nagyapám is. Már csak egy nagymamám maradt a nagyszüleim közül, és nem igazán tett jót a kapcsolatomnak az idővel. Alapjáraton hiszek abban, hogy a halál a vége a dolgoknak...Ha létezik lélek, ami tovább él, a "valós" (nevezzük most így) világban már nem jelenik meg, és mi amúgy is a lelkek testi kiterjedését ismerjük meg. Éppen ezért gondolom, hogy mindig azok a legszerencsétlenebbek, akik itt maradtak, és akiknek fel kell dolgozniuk a hiányt (más kérdés, hogy van vallás, ami jó néhány embert megnyugtat, hisz Isten mellett biztonságban van a szerettünk, na én nem vagyok vallásos, sőt még csak teista sem, egy agnosztikus ateistával még esetleg kiegyezek, de inkább az ateizmust mondanám, szóval nekem ez a megnyugvás kimarad az életemből). Az élet amúgy is megy tovább, senkit nem fog érdekelni, hogy mi történt, amíg te élsz, addig a te munkádnak el kell lenni végezve, sok esetben talán nem is emberként vagy a többiek számára, hanem a munkád elvégzőjeként. Az utóbbi időkben eléggé rosszban vagyok az idővel, félek az időtől, és attól, hogy elvesztem a szeretteimet...Illetve a balesetektől is félek...alig merek a kocsiba ülni, legszívesebben bezárnék mindenkit, magammal együtt, a biztonságos házban, ahol nincs annyi idióta, aki elüthet, vagy beléd mehet...és nem azért, mert nem akarok meghalni - ha meghaltam, nekem már mindegy, bár nyilván nem akarok meghalni - de nem akarom itt hagyni a családomat nélkülem, és azt se akarom, hogy ők hagyjanak itt...Ami jobban átgondolva elég betegesen hangzik, ismerősöm nem szenvedett mostanában balesetet, de azt hiszem mind elgondolkodunk a halálon, és az életünkön, ha egy hozzátartozónk, vagy hozzánk közel álló személy eltávozik. Illetve nálam szakmai ártalom is, hiszen miközben próbálunk rájönni, hogy mi az élet értelme - vagy egyáltalán van-e neki, vagy egyáltalán mi az, hogy "van" (létezni) - elkerülhetetlenül belebotlunk a halál problémájába, ami elvágja a létezésünket...Viszont egy dolgot nem bántam meg: hogy nem mentem be meglátogatni a kórházba. Azt hittem bűntudatom lesz. Mikor másik nagypapám haldoklott, ő is kórházban volt, és amikor már "tudta", hogy meg fog halni, behívott, hogy el tudjon köszönni tőlem (meg amúgy mindenkit behívott, és elmondta, hogy mivel mit csináljunk, a kutyájának milyen gazdi kell, mit hol találunk, kinek szóljunk majd, meg ilyenek) - egyébként pont az általános iskolai ballagásom előtt halt meg. Bementem, elmondta, hol a boríték, amiben ott a pénz a ballagásomra - amire ő már nem tud eljönni - és vegyek belőle egy szép ékszert magamnak (amit amúgy nem tudtam neki megmutatni, bár akkor mikor mondta még azt hittem, hogy el tudom vinni neki is, hogy megnézze mire ment a pénze). A lényeg az, hogy a legutolsó emlékem arról a nagyapámról, hogy mi a folyosó végén jártunk már, és az egész szint rengett attól, hogy üvölt fájdalmában...Ezzel szemben a legutolsó emlékem erről a nagyapámról, hogy még a saját lábán áll - bár már a falnak dőlve, mert nem bír állni - és bizonygatja nagyanyámnak, hogy semmi baja, majd lefekszik, ha elmentünk. (Végül megvártuk, amíg lefeküdt, hogy nehogy elessen, vagy ilyesmi, mert azért voltam náluk, hogy elvigyem mamát egyik rokonunk szülinapjára, tehát egyedül lett volna, így nem mertük otthagyni.)

Mint kiderült, a DPD futárok nincsenek tisztában vele, hogy munkaidőben az emberek...DOLGOZNAK...hihetetlen, mi?
Miután nem sikerült elérnie - konferencián voltam reggeltől - fél háromkor visszaküldte a csomagomat...FÉL HÁROMKOR...hatig van kiszállítás...Csak miatta hagytam ott a konferenciát (nyolcig lett volna, háromnegyed négyre hazaértem, és már vissza se mentem a fogadásra, mert annyira kivoltam...vagyis...fáradt vagyok, fáj mindenem, és elég egyértelműen szar időszakom van, ha a fentebbiekből nem jött volna át)...A fél három, még akkor is korai, ha négyig van kiszállítás - másfél óra - de így, hogy hatig, azt hiszem felháborító...Nyilván, ha rendelek valamit, azt azért teszem, mert KELL nekem (kivételesen olyan ruhákat rendeltünk, amikre szükségünk volt és 20% kedvezmény lejött belőle, csomó pénzt spóroltunk)...tehát nyilván át akarom venni...ráadásul egy 17 ezres csomagról volt szó így is...Szóval negyed óra zenehallgatás után kaptam egy ügyfél szolgálatost, aki nagyon kedves volt, és segítőkész, de a csomagomat már elvitték vissza, így nem tudta felém fordítani...elnézést kért a kellemetlenségekért, bár az elnézéstől csomagom nem lett...de tudom, hogy nem az ő hibája, és végülis még majdhogynem az én hibám is, mert mit képzelek magamról, hogy rendelek valamit, amikor nem ülök egész nap az ablakban, hogy mikor jön a csomagom...Egyébként a legtöbb DPD futárt már ismerem, és volt rá példa, hogy anyának vitték egyből a csomagot, és meg se próbáltak velem egyeztetni, hogy itthon vagyok-e...és igazából azt is megértem, hogy nem ért el és leadta...de komolyan fél háromkor visszaküldenek egy csomagot? Nap közepén? Miért nem este, vagy következő munkanapon ürítik ki a raktárat? Sokkal logikusabb lenne...és nagyon bosszant...és nem csak az, hogy nem lett meg a csomagom, nem is az, hogy negyed órát vártam az ügyfélszolgálatra (nagyon jól dolgozhatnak, ha ennyien telefonálnak xD), hanem az, hogy olyan korán vissza is passzolták a csomagot...De elmentettem a számát, borravalót nem fog kapni - mint mondtam, ismerem a legtöbb futárt már, és általában ha nem is érnek el egyikünket se, nap végéig viszik a csomagot és valahol lecsaphatunk rá még...na ezt még nem...de nem is leszünk jóban. (Következő héten megvettem mindent, amit akartam ugyanígy kedvezményesen, neki meg volt egy potya fuvara...azt hiszem, én jártam jól végül.)

Voltam egy konferencián, "A nők jelenléte és szerepe a magyar protestáns szellemiségben" címet viselte az előadás sorozat, és eredetileg akartam jelentkezni előadónak is, csak a jelentkezési határidő idejében még nem volt biztos se az, hogy mikor lesz, se az, hogy mikor megyek nyelvvizsgázni, így végül nem jelentkeztem...amit egyébként nagyon bánok már, mert remek lehetőség lett volna kicsit "bedolgozni magam"...Vagyis ez hülyén hangzik, de a bölcsészeknek be kell dolgozniuk magukat, és ezt előadásokkal tudják megtenni, idővel látni fogják, hogy jé ez ott volt a nem tudom hol, és sose árt az ilyesmi...De így is úgy érzem, hogy túlvállaltam magam, és biztos vagyok benne, hogy nem tudtam volna lelkiismeretesen felkészülni - és ez az egyetlen érv a "nem baj, hogy nem jelentkeztem" dolog mellett...Egyébként nagyon szívesen mentem volna így is...De így legalább a péntek-szombatomat ott töltöttem, és rengeteg érdekes előadást láthattam, ha én nem is szerepeltem az előadók között...Nem hiszem, hogy a közeljövőben lesz hasonló lehetőségem, ami szintén nagyon bánt - de mint mondtam, az utóbbi időkben ritka szar passzban vagyok, így igazából már sokat nem rontott a helyzeten ez se...

Nagyon kevés időm van szegény nyúlra...és sajnos mindig rág, mar, és erőszakolja a karomat az első találkozásnál, és mire lenyugodna, és abbahagyná a bőröm lenyúzását, addigra mindig mennem kell dolgomra...ez is nagyon bánt, úgy szeretnék több időt tölteni vele...

Ha a temetés utáni második napra két vizsgát veszel fel, az tuti siker - főleg, ha nálatok tartják a tort...

Amikor a rosszabbra számítottál vizsgád ötös lesz és a jobbra számítottál vizsgádat három napig nézegeted, hogy vajon újra kell-e menned. (Nem kell, nem buktatott meg.)

Mikor hónapokig szenved a telefonod, kapsz egy "buta" póttelefont (okostelefon, de nagyon túlárazott amúgy, azt az egy forintot se érte meg, amiért az előfizuhoz apa vette, ki nem állhatom, nem lehet normálisan kezelni, semmire nem tudom használni amire nekem kéne - én telefonról tanulok, előadást szerkesztek meg ilyesmi, ez a szar meg az e-mail fiókomat se bírja szinkronizálni...samsung galaxy j3 amúgy, óvakodjatok vele...összehasonlítottam online, sokkal rosszabb pontokat kapott, mint a négy éves telefonom...egyedül a kamerája jó, meg be tudom kapcsolni xD).
Aztán mikor feladtad a barátkozást vele, és szólsz apudnak, hogy visszaadod a telefont...
...és kikapcsol a régi telefonod...
...ÖRÖKRE...
(Majdnem megsirattam, ez a telefon volt a kedvencem, tökéletes volt, mindenre jó volt, amire kellett, és most itt maradtam ezzel a bénasággal...amire anya mindig azt mondja, hogy drága volt, nem béna az...és igen, drága volt, de amennyiért hirdetik, annyit nem ér...mondom, még az egy forint is sok volt érte - szó szerint egy forint volt...úgy bele vagyok betegedve, nem bírom megszokni, még írni se lehet rajta normálisan. Majd ha alkalmasabb lesz, beszélek velük, hogy kéne új, előfizetésesek vagyunk, bár az új előfizetés is kitolás velem, de apának jobban megéri, szóval jó az úgy - most nyilván van nagyobb gondjuk nekik is, meg igazából szeptemberig nincs szükségem használható telefonra, hívni tudok ezen, a Facebook működik, e-mailt meg majd nézek itthon gondolom, úgyis csak a tanárok miatt volt fontos a két óránkénti mail ellenőrzés. De kétlem, hogy egy szorgalmi időszakot végig tudnék tolni vele, túlságosan a telefonomra vagyok utalva év közben - ami borzasztóan hangzik, de egy csomó nyomtatást és cipekedést megspórolhatok egy jó telefonnal. És ez még csak nem is arról szól, hogy mennyire ragaszkodok egy szaros telefonhoz, de a hónap katasztrófa volt, annyi minden negatívan jött ki, és még a telefonom is bedöglött, tudjátok ez az utolsó utáni csepp dolog.)

Másfél hete beteg vagyok, torokfájás levegőtlenség, képzelhetitek, hogy élveztem a szóbeli vizsgákat - főleg, mikor kettő volt egymás után...

És valami becsípődött a bal karomban, szóval folyamatosan zsibbad ha lógatom fáj, nem tudok normálisan emelni és komoly erőfeszítést okoz, hogy valamit megtartsak - megemelni még csak-csak, de nem elejteni igazi kihívás. (Illetve úgy elfordítani a nyakam, hogy ne hasítson fájdalom a karomba.)

És részemről vége itt a hónapnak...Lehet, hogy rám omlik a ház, de nem érdekel, én most lezárom a májust, és a következő 13 óra már nem számít.
Nektek hogy telt a hónap? :)

2 megjegyzés:

  1. A május amolyan „semmire sem volt időm” hónap volt. Kábé hazajöttem és aludtam. Vörös pöttyösből van jó (bár most gondolkodóba estem, amire gondolok, az vörös-e?!), viszont én is hasonlóan vagyok egy-két posztom kapcsán. Két szó, és snitt. De ez majd változik, csak túl kell lendülni a holtponton.
    Gyűjtöd a háziállatokat. Sebaj, én is. Csak én a poloskákkal, pókokkal és az ismeretlen többi bogárral játszom ugyanezt. Reggelre valaki mindig meghal közülük… kivéve a pókok… ők tartják magukat.
    A halálesetek kapcsán, őszinte részvétem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy tűnik ez egy ilyen idotlen hónap volt...:/
      Amúgy én is várom a holtponton túlt, de szerencsére sok dolog van, amiről írni akarok - és tudok...a vörös meg a szivárvány pötty nagyon nem megy nálam. ..de van külön bíbor pöttyös is...mindig keverem őket , azt tudom, hogy nem kedvelem a kiadót általában . :D
      Egyébként szegények...az ember meg nem győzi összeszedegetni őket...:/

      És köszönöm.

      Törlés

Mondd el véleményedet, vagy tedd fel kérdésedet! :)