2017. január 19., csütörtök

"Újévi fogadalmam"

Sziasztok!

"Hosszú" hallgatás után ismét itt...Az elmúlt két hét hatalmas hajtás volt, a vizsgaidőszak az az időszak, amikor az ember csak azért nem hal meg, mert nincs rá ideje...Szóval sajnálom, hogy eltűntem, igazából kicsit szükségem volt rá, mert a sok tanulás mellett igazán szerettem volna körbejárni ezt a témát, és így, hogy a net ezen részét nem látogattam talán "nyugodtabban" átgondolhattam, hogy mit akarok. :)

A témára térve...nem szoktam új évi fogadalmakat tenni, néha próbálkozok, de csak azért, mert rendkívül szórakoztatónak tartom a listák írását...Olyan jó érzés rájuk nézni, rendszerezettebbnek láttatja az ember életét...
VISZONT! Idén más a helyzet...idén fogadalmat teszek...vagyis nem teszek fogadalmat a szó klasszikus értelmében, ugyanis mindenki tudja, hogy a fogadalmak csak arra jók, hogy megszegd őket...Én viszont elhatározásra jutottam, és véletlenül ez eléggé az év elején történt ahhoz, hogy újévi fogadalomnak nevezhessem...Egy nagyjából tíz éves tervről van szó, hogy mennyi valósul meg, majd kiderül, nincs kizárva, hogy már itt se leszek, mire sikerül befejeznem. 
Öt éven belül állatkísérletmentessé, tíz éven belül vegánná óhajtok avanzsálni...Sokan egyből lemondanak a dolgaikról, mindent kidobálnak, de én (csaknem) mindent megtartok, és folyamatként képzelem el a dolgot...Mi értelme kidobni valamit, amiért lehet leégették egy rágcsáló bőrét nekünk? Szóval az első lépés, hogy sminkek terén próbálom visszafogni magamat, illetve, ha az megy (a Maybelline vízálló rocket spirálja tökéletes, abból még lehet becsúszik egy, mert gyenge vagyok), akkor neki állok a szépségápolásnak is. Már a januári zsákmányaim mutatni fogják, hogy elbuktam (nem hittem, hogy egy gyertyákat forgalmazó céget is ellenőrizni kéne, de majd belejövök)...Illetve a kedvenc márkám a Nivea, és mint mondtam csak a második lépés lesz a szépségápolás, mert a sminkekbe sokkal többet ölök, és a kettő egyszerre nem megy (megpróbálom, de már most tudom, hogy nem fog menni, mert nem akarok egyből elvágni mindent, én nem így zárom le a dolgokat, a bőröm egészségét is szem előtt akarom tartani, és neki szüksége van "időre"). Ha ezt kitapasztaltam, akkor kezdek el fokozatosan a teljesen állati összetevőmentes dolgok felé húzódni - igazából ez az életmódomat sokban nem fogja befolyásolni, mert nem fogok azért lemondani a tejről, hogy vegánnak bélyegezhessenek (biológiai ismereteimre alapozva a házi tehén akkor is tejel, mikor nincs borja, ergo nem a borjú elől vesszük el a tejet, és a tehén nem tudná magát megfejni, és valószínűleg állatkínzás lenne fejetlenül hagyni - aki ért a biológiához, javítson ki, ha tévedek).

Nem igazán van támogatója a dolgoknak, az egyik legjobb barátom azt mondta, ha szóba fog még állni velem, tuti agyonvág, mert már a vegetarianizmusom is hülyeség - tegyük hozzá, hogy másfél éve nagyon jó barátok voltunk már, mikor megtudta, hogy vegetáriánus vagyok (nem szoktam tagadni, magamtól nem megyek emberekhez megbökdösni őket, hogy hé...figyu...gyilkos vagy, hogy húst eszel, én vega vagyok, de beszéltünk róla), a reakciója egyszerűen fantasztikus volt..."Nem néztem ki belőled, te nem szoktál valamit csak azért csinálni, mert a többiek mást csinálnak." Ez igaz...viszont lehetnek elveim, a többiektől függetlenül...Vagyis...lehet, hogy egyezik, vagy ellentmond a véleményem a többség gondolkodásával, sose úgy gondolkodom, hogy most a többiek mit gondolnak - úgy mellesleg egyre nagyobb "divatja" van a veganizmusnak, szóval csodálom, hogy nem jutott el oda a beszélgetés, hogy most éppen bedarált a gépszíj...erre jók a barátok...Anya szerint csak bogaras vagyok...*igen, az, mivel a leggyakoribb piros színezék döglött porlasztott bogarakból készült, még szép, hogy bogaras vagyok, a piros a kedvenc színem!* (de mint mondtam, egyelőre ezzel nem tudok mit kezdeni, nagyjából "újra kell tanulnom" mindent)

Akárhogy is...hosszú évek óta érlelődik bennem a gondolat...de ez egy elég komoly döntés...több, mint 19 éve nem eszek húst, pusztán azért mert szeretem az állatokat, és nem szükségszerű megölnünk őket, hogy fehérjéhez jussunk (vannak remek póttermékek, plusz tejtermékeket fogyasztok, mindegy), viszont valahogy könnyű volt szemet hunyni az állatkísérletek felett...Ha bárki megkérdezte volna, hogy helyesnek tartom az állatkísérleteket, rávágom, hogy "nem...miért kínozzunk állatokat azért, hogy mi "szebbek" legyünk" - szebbnek lenni ÍGY nem szükségszerű, vannak alternatívák (félreértések elkerülése végett tisztában vagyok a gyógyszeripari állatkísérletekkel, viszont ha szívelégedetlenséged van, és nem kapsz gyógyszert meghalsz, ha nem használsz Állatkísérletesmárkanév sminkeket, semmi bajod nem lesz - valószínűleg én se tudnék gyógyszerek nélkül élni, vannak helyzetek, amikor muszáj, és azért az elsődleges cél mindig az életben maradás)...Viszont sose figyeltem, hogy melyik márka végez kísérleteket, melyik nem...elvakult voltam...Ha megláttam egy piros rúzst, akkor csak a rúzst láttam, hogy milyen gyönyörű, és mennyire jól érezném magam vele, és mennyire elvarázsol - szó szerint elvarázsolt...(Az hogy hány kolóniányi tetűt kellett kiirtani ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű kármint tudjanak belekeverni a rúzsba más kérdés, ezzel még nem tudok mit kezdeni.)
Az utóbbi időkben viszont egyre nehezebb elhallgattatni a vészcsengőt...Amikor a kedvenc spirálomat használom, nem az jut eszembe, hogy most megváltom a világot, mert ha savas eső jön és lemarja az arcomat is a szempilláim tökéletesek maradnak; hanem az, hogy vajon hány ártatlan kisemlős vakult meg, mire ez a spirál létrejöhetett? És mindig visszatérnek ezek a gondolatok...és nem tudom elviselni...nem bírok magammal élni úgy, hogy a tetteimmel nem támogatom a gondolataimat, úgy érzem meghasonlottam önmagammal, és ki kell törnöm belőle...nem volt nehéz, amíg nem tudtam, mi hova megy, boldog tudatlanság...
Tovább nehezít a dolgon, hogy amióta Kisszaros megvan (két nyulat elástunk két hónap alatt tavaly nyáron azért, szóval rányomta erre a bélyegét - nagyjából az imádlak, és szálasával szedegetem a füvet neked és az egyél nyugodtan purhabot között van a kapcsolatunk; értve ez alatt azt, hogy nagyon megsértődik, ha elhúzom a faltól, és nem hagyom, hogy kirágja a purhabot, ezért néha ráhagyom, jobb a béke) azóta nagyon sokszor megfordul a fejemben, hogy mennyire megviselne, ha rajta kísérleteznék ki bizonyos termékeim összetevőit - tudom, senki nem fogja ellopni, hogy ilyesmit tegyen, de nyulakon is kísérleteznek...És nem tudom elviselni a gondolatot, hogy támogassak valamit, ami akár az én nyulamnak is árthatna (amit egyébként igen, tenyésztőtől hoztunk, de mivel színhibás valószínűleg vacsora lett volna belőle - a színhibás állat a selejt a tenyésztőknél, ami iszonyatosan durva megfogalmazás, lévén, hogy érző kis élőlényekről van szó). Szóval ez odáig fajult, hogy ha a pici szemecskéibe nézek, akkor nem az üres tekintetét látom (úgy tud bambulni, az valami elképesztő, csak néz ki a fejéből, és muszog, és fel se fogja a külvilágot se, csak van magának, de nagyon aranyos), és nem is a csillogó kíváncsiságot (amit általában harapás követ, mert nem elég megnézni és megszagolni a dolgokat, az a biztos, ha megkóstolja), nem is azt az örömöt, hogy végre van ott valaki és rágni valót kap (néha ez csak a pulcsid, de akkor is), hanem azt, hogy hány állatkának nem lehet már a szemébe nézni, mert megvakult, vagy elpusztult azért, hogy mi szemfestékes bőr alól nézhessünk a világba...

Imádok sminkelni, nem tudnék - nem akarok - nélküle élni...és nem is fogok...viszont most gyakorlatilag azt, amit szeretek, ami kiszakít a hétköznapokból, ami feldobja a napjaimat kínzásnak érzem...tudom, hogy a bűntudatom kínoz, nem a termékek, de utálom az egészet...és itt nem azzal van a baj, hogy valamit szerettem, most már utálom, hanem azzal, hogy valami, ami még most is rengeteg örömöt tudna okozni, fájdalmat hoz csak...És ez egy olyan dolog, amiben az ember választhat...És én élvezni szeretném a sminkelést...

Rengeteg márkával kapcsolatban bizonytalan vagyok még, nem tudok biztosan dönteni olyan dolgokról, amik valamilyen módon kapcsolódnak az állatkísérletekhez, de nem tesztelik se a kész terméket, se az összetevőket állatokon - se harmadik féltől nem fogadnak el ilyen összetevőt...nem tudom elítélni az ilyeneket, nem a smink hibája, hogy kié az alvállalat...Vannak márkák, amikről könnyebben lemondok, így ha azok kerülnek kétes helyzetbe, simán "tiltólistára" teszem, de a márkák, amiket kedvelek és ilyen helyzetben vannak valószínűleg felmentést kapnak. Illetve mint mondtam sok dolog mellett kitartok egyelőre, mert nincs lehetőségem lecserélni mindent egyből, nem feltétlen tudom mi tesz jót a bőrömnek és mi nem, szóval egyesével szeretném leváltani a megszokott és bevált termékeket...ez azt fogja jelenteni, hogy továbbra is veszek dolgokat, amiket "nem kéne", de a bőrömnek időre van szüksége minden új dolog elfogadására (márkán belüli váltásnál is átmenet kell), így egy-egy termék leváltásával szeretnék majd haladni...Egyébként is a sminkeket könnyebb pótolni, mint egy jól bevált arc- vagy testápolási terméket...

Ahogy ez a blogot érinti...igyekszem úgy csinálni, hogy semennyiben ne érintse, rengeteg nem állatkísérletmentes tesztnek a vázlata van a gépen, és azokat meg fogom osztani (amint megírtam őket), ugyanúgy, mint amúgy tenném...Nem fogom azt mondani, hogy rossz, csak azért mert kísérleteztek állatokon, viszont ennek fényében nem fogom javasolni őket, vagyis nem akarom minden ilyen bejegyzés végére odaírni, hogy ha titeket nem zavar, vegyétek nyugodtan...
És tudom rengetegen rendkívül offenzívnek találják, ha valakinek a véleménye eltér a sajátjuktól, ezért általában (mint azt vegetáriánusként is hallottam), felmerül bennük az, hogy valaki csak azért csinálja, hogy "jobb legyen" náluk - ami szerintem egyfajta kisebbségi komplexus miatt alakul ki az emberekben egyébként, mert a vegetáriánus, vegán, állatkísérletmentes, nagyonzöld, állatvédő, vagy bármi ilyesmi nem azért "csinálja", hogy másokat bosszantson (lehet, hogy van, aki igen, de az egyszerűen idióta, nem vegán vagy vegetáriánus)...Ez most nagyjából olyan, mintha én nem osztanék meg egy új gyertyát, mert azt a Glade gyártotta, és a Glade tesztel állatokon, és hahóóó...én olyan ügyike vagyok, hogy rögtön leszoktam róla. Nem, nem tettem...Viszont ha már itt járunk: vettem egy jó kis illatgyertyát, hónap végén a többi szerzeményemmel együtt megmutatom. :D
Nem fogok mentegetőzni...se bocsánatot kérni...Egyrészt, mert a blogomon vagytok, ha ezt olvassátok, a blogom a saját gondolataimat tartalmazza, és nem fogom a saját blogomon a saját gondolataimat cenzúrázni...
Másrészt, semmi ártó szándék nincs bennem, ha titeket nem érint érzékenyen a téma, hát nem érint érzékenyen, nem fogok ott állni mindenki mögött és bökdösni, hogy "gyilkos vagy"...ENGEM zavar, ÉN változtatni akarok, és ÉN változtatni fogok az ÉN életemben, véletlenül se beleszólva másokéba.

Nem a sminkjei alapján ítélem meg az embereket, ha valakit itt kritizálni lehet, az én vagyok, és ezt majd a következő képek is mutatják...illetve az egész bejegyzés azt bizonyítja, hogy évekig (lassan 9 éve sminkelek) valami olyat támogattam, amit megvetek...A felső kupacon minden képen az általam "károsnak" ítélt termékeim vannak, az alsó sorban pedig a felmentést kapók...Ezek egyébként hónapokkal korábban készültek, ugyanis hónapok óta gondolkodom rajta, hogy miképp tudnám ezt a dolgot közzétenni, és elkezdeni...És ha jártatok erre az elmúlt pár hónapban, láthattátok, hogy elég sok olyan terméket vettem, amit már nem lett volna szabad...bár azok még nincsenek a képeken. (Utólag az összes drogériás saját márkás terméket felmentettem, bár a képen károsnak ítéltem meg őket információ hiányában...továbbra sincs biztos forrásom, de az EU tiltja az ilyesmit, és az európai drogériák biztosan nem árusítanak máshol, így feltételezem, teljesen rendben vannak.)

A közeljövőben igyekszem rendszeresebb lenni, bár a házunk épp egy halálcsapda; egy rossz lépés, és az emeletről a pincéig zuhansz, vagy magadra rántasz néhány raklapot, és néha a net sem elérhető, illetve a hatalmas mocsok és zaj se igazán segít bármi produktív dologban...

Hát ennyi lettem volna mára...Szurkoljatok! ;)
Szép napot! :)

(És természetesen várom a véleményeket az állatkísérletmentes "életmód" témában...Vagy akár a vegetarianizmus, veganizmus témában is. :))

4 megjegyzés:

  1. Sok sikert! :)
    Én még mindig nem döntöttem el, hányadán állok a dologgal. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mennyire mélyen meghatnak az állatok érzései, mert igazából nem. Erre nagyon jó magyarázatom van, de mivel az ember olyan, aki mindent kiforgat és csak azt hall meg, amit akar, ezért nem nagyon hirdetem a saját elveimet. Én inkább ilyen ősemberes hitben vagyok, "haszon nélkül nem ölünk". Szóval igazad van abban, hogy orvosságok esetében elkerülhetetlen, de túl lehet élni kencék nélkül. Jó gondolat volt, megjegyzem. :)

    Azt viszont mindenképp meg fogom csinálni, hogy nyáron, amikor minden kencém egy helyen lesz, akkor szétcsoportosítom őket, hogy lássam milyenek az arányok, hátha az kell, hogy döntsek. Bár én úgy gondolom, hogy nem nagyon vannak nekem állatkísérletes dolgaim. Kivéve a NYX. Abból elég sok van, és amióta L'Oreal felvásárolta, nem nyomják rá a nyuszis képet a termékekre, hiába maga a NYX mentes, úgyhogy hivatalos a dolog. De nem tudnék lemondani erről a márkáról. :/ Emiatt is szimpatikus, hogy több éves tervet készítettél a dolognak, nem egyből váltottál. Az is szép, de emberibb, bár is önmagaddal szemben. Ha ez így érthető. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :)
      A "terv" muszáj volt, mert ragaszkodó vagyok, sok pénzem áll mindenben, és kétlem, hogy a bőröm örülne, ha egyik napról a másikra mindent lecserélnék...Mondjuk már most elkezdtem állatkísérletmentes és vegán termékeket is próbálgatni, de vannak olyan kategóriák, amikkel még nagyon hadilábon állok, így egyelőre ugyanúgy melléveszem a "sima" szépségápolási termékeket - és igen, ugyanúgy támogatom a cégeket, de ezt már csak úgy fogom fel, hogy a saját szervezetemet "támogatom" vele. Plusz amíg itthon élek, nem változtathatom meg a háztartási dolgokat se, és néhány kozmetikumot is "közösen" használunk, azokba se nyúlhatok bele.

      Egyébként nagyon szívesen látnék róla bejegyzést, ha nem is váltasz! Kíváncsi vagyok arra is - nem csak a kollekciós bejegyzéseket kedvelem, hanem az átválogatósat is. :D

      A Peta emlékeim szerint kiállt a The Body Shop mellett (ami szintén a L'oréal tulajdonában van egy ideje), innentől a NYX nálam a mentes kategóriába esik - ha támogatjuk a "gonosz" anya cég "jó" gyerekét, hátha az anyacég tanul belőle (a Peta hivatalos álláspontja is hasonló a TBS-sel, nekem a NYX és TBS meg egy kategória)...Problémás viszont az Alverde, amit olyan gyárban gyártják, aminek a tulajdonosának gyógyszergyára van (bár nekem ez nem jelent semmit, mert az, hogy az unokatesója a tulajnak ismer valakit akinek az ükanyjának a kutyájának a második gazdájának a huga tesztel, az nem jelent semmit).
      Illetve a L'occitane-től elvették a nyusziját, viszont ők aktívan harcolnak az alternatív tesztelési módszerek kínai elterjesztéséért (árusítanak Kínában, ahol kötelező az állatteszt), szóval szerintem egy ilyen céget is megérhet támogatni, nem nyuszis, de harcol a "nyuszikért", és náluk kimondottan tudom, hogy csak a hatóság végez kísérleteket, nem maga a cég (a L'oreál ellenben kimondottan kegyetlen kísérletezgető hírében áll, és mégis megmaradt alatta a TBS illetve a NYX).

      http://www.peta.org/living/beauty/nyx-cosmetics-remains-cruelty-free/
      -> itt a Peta állása a NYX-ről, tavalyi cikk, de ha változás lett volna, nem ez lenne az utolsó cikk róla. :)

      Törlés
  2. Szerintem a vegetarianiuzmus, veganizmus egy érdekes filozófiai vitatéma, amikor „unatkozom”, akkor szoktam az ismerősömet kiakasztani vele. Nem állok egyik pártján sem, viszont megértem, ha valaki így dönt, így neked is azt mondom, hajrá! :)
    Az állatkísérleteket nem szeretem – bár, amit először leírtam, mint hozzáfűzendő gondolat, töröltem, mert nem volt p.c.
    Nem gondolom, hogy a fent leírtak miatt szabadkoznod kellene. Te érzed, neked mi a jó, mivel jössz önmagaddal egyensúlyba, ezt pedig, valaki vagy megszokja vagy nem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy érdekes módon nekem azt anya jobban fogadta, mint ezt - nagyon kicsi voltam és nagyon makacs és azt hitte kinövöm. :D

      Nagyon értelmes ismerősöm közölte, hogy minden ilyesmi csak azt az üzenetet küldi, hogy 'jobb akarok lenni mindenkinél' - szerintem inkább gondoskodást jelent, de felkészültem erre is, illetve el akartam előre vágni ott a témát. Így én nem is igazán tudok érdemben vitázni se róla - vagyis személyesen, neten meg nem biztos, hogy érdemes elkezdeni. (És irónia nélkül, ő az egyik legértelmesebb ismerősöm...szóval örülhetsz, hogy vakakinek az 'agyára tudsz menni'. :))

      Törlés

Mondd el véleményedet, vagy tedd fel kérdésedet! :)