2016. október 18., kedd

Makeup revolution amazing szájfény ~ natural pink

Sziasztok!

A mai bejegyzésben ismét teszt lesz, most, hogy beindult a félév igyekszem minél több teszttel jönni, ugyanis ezek megírása sokkal kisebb kapacitást igényel részemről...Vagyis...össze kell szednem a gondolataimat, de igazából csak korábbi vázlatokat kell frissítenem, kipótolnom képekkel és egy kis szöveggel, és nagyban megkönnyíti a dolgomat, ha már tudom mit akarok írni, csak mondatokat kell belőle gyúrnom...
A csomagolása maga teljesen átlagos, a kupak jól zár, semmit nem tudok róla mondani. 2,5 ml terméket kapunk a rajta lévő felirat alapján, amit vagy elnyomtak, vagy elég kis mennyiség.
Az aplikátor a klasszikus szivacsos dolog, kényelmesen használható, bár nagyon kevés terméket vesz fel, többször újra kell mártani.

A termék iszonyatosan nyúlik és ragad, és gusztustalan. Tudom, eleve nem szeretem a szájfényeket, ennek meg szájfényhez képest is undorító állaga van, egyszerűen iszonyodtam tőle, ahogy hozzám ért...
Ajkakon nagyjából semmi színe nincs, tartóssága szintén nincs, viszont beül a legkisebb ráncokba is - mint a képen láthatjátok - mászik, csúszik, és ragad...

Az az igazság, hogy az illatán kívül semmi pozitívat nem tudok róla mondani, számomra ez a termék gusztustalan és használhatatlan...ajándék volt rendeléshez, így annyira nem zavar, de akkor is.

Nektek mennyire vált be? Szeretitek a szájfényeket?
További szép napot! :)

6 megjegyzés:

  1. Érdekesen tudok asszociálni. Tudod, mi jutott eszembe?
    Az a Batman-jelenet, amikor Robin megcsókolja Méregcsókot, aztán lehúzza magáról a gumiszájat. :)
    Nekem van szájfényem, nekem semmi bajom nincs velük, igaz, ezt még nem használtam... ezek után szerintem nem is fogom. :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez igazából nem gumiszáj, hanem vanília illatú romlott ragasztó...xD

      Dee...most előttem is újra játszódott a Batman részlet, és lehet van benne valami.:D

      Törlés
  2. Régen szinte csak szájfényt használtam,de az utóbbi két-három évben áttértem a rúzsokra és már el sem tudom képzelni, hogy valami ragacsos-nagyon csillogó dolog kerüljön a számra. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a Rimmel stay glossy szájfényét nagyon szerettem/szeretem...Már kivonták szerintem a kedvenc árnyalatomat, de az volt az egyetlen drága (2000 Ft volt, mikor bejött "frissen") szájfény próbálkozásom, és igazából abból bármikor elfogadnék még többet...Azonkívül is voltak oké szájfények, meg amiket kedveltem, de ez a borzasztó kategória akkor is - amúgy is rúzsos vagyok, idejét nem tudom mikor használtam utoljára szájfényt (vagyis ezt használgattam, de csak a tesztelés miatt, nem "magamtól").

      Törlés
  3. Atyaég, ha belegondolok, hogy anno én is milyen nagy szájfény kedvelő voltam, most meg már alig használok ilyen terméket :D Ez sem győzött meg, nem is értem miért csinálják ilyen lehetetlen állagúra őket :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért voltak jó szájfények is a piacon...:D
      És biztos vannak is - és ez biztosan nem az, ahogy vettem ki az aplikátort, mindig ilyen ragacsos, nyúlós, nyálkás valamiként jött ki...o.O
      (Engem kicsit talán a csiga nyálkára emlékeztet, és teljes mértékben undorodom a puhatestűektől és férgektől, szóval lehet ez nyomta rá a bélyeget a szájfény állaga és köztem lévő kapcsolatra is. :/)

      Törlés

Mondd el véleményedet, vagy tedd fel kérdésedet! :)