2015. október 14., szerda

Schopenhauer ~ Szerelem, élet, halál

Sziasztok! :)

(A címben említett mű blogon közzétehetőségével meggyűlt a bajom...Nem regény, vagy novella, hanem eszmefuttatás, amiről elég hosszú és komoly beszélgetéseket lehet folytatni, de nem hinném, hogy érdemes az ilyesmibe írott formában kezdeni...Akár csak egy-egy gondolat kifejtése is oldalakba telne, így ezt az ötletet elvetettem...Viszont mindenképp szerettem volna valamilyen formában írni róla, egyrészt azért, mert "végig szenvedtem", és hiszek benne, hogy minden könyvvel többek leszünk, és szeretném megosztani másokkal, hogy ez a könyv mit tett hozzám pluszba; másrészt mert voltak olyan gondolatok benne, amik átvitték a gyakorlatba előbbi feltevésemet: igenis voltak olyan aprócska részletecskék, amik nagyon megfogtak, és amiket valamilyen formában én is továbbítani szerettem volna...Természetesen annak semmi értelme nem lenne, ha írnék két sort, hogy mindenki olvassa el a könyvet - amúgy se haragszom senkire annyira, hogy ilyet kívánjak neki - valószínűleg senki nem is hallgatna rám...Szóval ezek után úgy gondoltam, hogy a számomra érdekes részeket kell kicsipegetnem belőle, és elhintenem a blogon...:))

Elöljáróban elmondanám, hogy nem igazán szeretem Schopenhauert (valószínűleg mondtam már párszor), egyszerűen nem tudok egyet érteni vele...és annak ellenére, hogy "olvasmányos" a műve (talán az ilyen filozófusokat csúfolták a kortársak irodalmárnak?) elég nehezen feldolgozható volt...Vagyis igazából nem a gondolatmenettel vagy az írás stílussal volt gond, hanem azzal, hogy töményen, és sokat az ember nyakába zúdított hirtelen...Legszívesebben három mondatonként belekötöttem volna - mondjuk ez határozottan pozitív dolog, mert így tényleg elgondolkodtatja az embert, és szinte kényszeríti, hogy állást foglaljon bizonyos elméleteknél.
Szóval úgy gondoltam, hogy szeretnék egy kis hasznot is húzni a mű elolvasásából, ugyanis azon túl, hogy rengeteget foglalkoztam vele, és továbbra se sikerült megszeretnem a "pesszimizmus filozófusát", vannak olyan gondolatfoszlányai, amik ragályosak...Vagyis...amikor az ember napokig azon gondolkodik még olvasás után, hogy ő hogy értelmezi, és hogy tudna helyet szorítani a saját életében a gondolatmeneteknek, és még magyarázatot is találni vél néhány korábbi eseményre, az minden kétséget kizáróan egy sikertörténet a gondolkodónak - életében javarészt Hegel árnyékában munkálkodott, viszont utólag elismerik, és valamilyen szinten szerintem ez is sikernek számít...
Nagyjából úgy állhatok hozzá, mint ő a nőkhöz...Nem szeretem kicsit se, mégis minden tiszteletem az övé, ugyanis két évszázadon (jó, ebben most nem vagyok biztos, nem igazán megy a számolás, de az biztos, hogy a 18.-19. században élt) keresztül megmaradtak aktuálisnak a gondolatai...Jó, egy kicsi formálás rájuk fér, ugyanis azóta komoly mozgalmak voltak a női jogoknak a kivívására, szóval talán már nem annyira egyoldalú a párválasztás se, de alapjaiba véve teljesen jól átemelhető a "mai világba" is...(A hasonlathoz a magyarázat: nőgyűlölő volt, viszont tisztelte őket, és meggyőződése volt, hogy az anyától öröklődik az értelem...)

A mostani bejegyzésben tehát néhány gondolatát emelném ki - ígérem, tényleg csak párat, és azok is inkább a "szerelem" részre vonatkoznak (a szaporodásról szóló eszmefuttatásai - bár erősen kapcsolódnak a szerelemről szólóakhoz - túl zsibbasztóak, nem szeretnék senkit elijeszteni)...olyan gondolatokat, amik engem nagyon megfogtak /mint már párszor kiemeltem a bejegyzésben/, és a következő pár napban nem tudtam elvonatkoztatni tőlük, már-már erőszakosan harcoltak helyet MINDEN gondolatom között maguknak...Nem tervezek arról írni, hogy rám milyen hatást gyakoroltak, vagy én hogy értelmeztem őket, vagy ilyesmi (ezen már túl voltam egy teljesen másik könyvről szóló bejegyzésben), csupán szeretném, ha mások is megismerhetnék ezeket a gondolatfoszlányokat - illetve valahol remélem, hogy nem vagyok teljesen földönkívüli, és akár negatív, akár pozitív értelemben, de másokra is hatással van...:)
Sajnos/szerencsére (?) hermeneutika órám nincs (gyakorlati filozófia van helyette), így csak a különböző órákon összeszedett információk segítettek hozzá, hogy sikeresen értelmezhessem a művet...Ugyanis a mű értelmezéséhez a legszükségesebb dolog, hogy teljesen előítéletek nélkül álljunk hozzájuk - na már most, ez épp az ellenkezője annak, mint ahogy én hozzákezdtem...

Csak a formalitás végett előre leszögezném, hogy minden "idézet" (nekem erről a szóról valamiért már csak a lebutított és rosszul átvett közhelyek jutnak eszembe) a fentebb említett könyvből lett kiemelve, egészen pontosan "A nemi szerelem metafizikája" című fejezetből (és milyen hálás lettem volna, ha elég lett volna ezt az egy fejezetet elolvasnom, előtte az állatok és emberek szaporodási szokásait hasonlítgatta egymáshoz, nagyjából hetven oldalon keresztül). Most, hogy a forrás megjelölésen túl vagyunk, jöhet az a néhány gondolatmagocska, ami megfelelő táptalajt lelt az én gondolataim között, és amiket napokon keresztül gondoztam, hogy aztán túlnőjön rajtam...Egyébként eredeti szövegkörnyezetükből kiragadva ezek a gondolatok kicsit úgy tűnnek, mintha az író a saját érvei ellen dolgozna, ugyanis lényegében szerinte a szerelem is csak nemi ösztön.

"[...] És ha Rochefoucauld mégis azt hiszi, hogy a szenvedélyes szerelemmel úgy van az ember, mint a kísértetekkel, mindenki emlegeti, de senki sem látta; hasonlóképpen Lichtenberg is 'a szerelem hatalmáról' írt értekezésében e szenvedély valódiságát és természetszerűségét tagadja, úgy ez nagy tévedés. [...]"

"[...] De megerősíti a tapasztalat is, habár nem a mindennapi, hogy ami rendszerint csak eleven, de még fékezhető hajlamként lép föl, bizonyos körülmények közt oly szenvedéllyé válhatik, mely hevességre minden más szenvedélyt meghalad, s aztán minden tekintetet mellőz, minden akadályt hihetetlen erővel és kitartással legyőz, s az ember a kielégítéséért habozás nélkül hajlandó életét kockáztatni, sőt ha a kielégítés állandóan lehetetlen, kész azt magától el is vetni. [...]"

"[...] Még nagyobb azonban azoknak a száma, akiket e szenvedély az őrültek házába visz. [...]"

"[...] nem értem, hogy akik kölcsönös szerelmükről bizonyosak lévén, ennek élvezetében a legnagyobb üdvösséget remélik, miért nem vonják ki magukat inkább egy végső elhatározással minden egyéb kapcsolat alól, s tűrnek el minden bajt, semhogy éltükkel együtt oly boldogságról is lemondjanak, amelynél nagyobbat nem is gondolhatnak. [...]"

"[...]Ha mármost azt a fontos szerepet tekintjük, melyet a nemi szerelem játszik minden fokán és árnyéklatában, nemcsak drámákban és regényekben, hanem az igazi világban is; hol az élethez való szeretet után a legerősebb és legtevékenyebb ösztönnek mutatkozik, az emberiség fiatalabb részének erejét és fele részben gondolatait is folyton elfoglalja, kártékony hatást gyakorol, a legfontosabb dolgokat óránkint félbeszakítja, sokszor a legnagyobb elméket is zavarba ejti egy időre, az államférfiak és tudósok kutatásai közé nem röstell ringyrongyával háborítólag közbelépni, szerelmes levélkéit és hajfürtöcskéit még miniszteri tárcákba és filozófiai kéziratokba is be tudja csúsztatni, azonfölül mindennap a legbonyolultabb s legkellemetlenebb ügybajokat támasztja, legbecsesebb viszonyokat föloldja, a legerősebb kötelékeket széttépi, némelykor életet vagy egészséget, máskor vagyont, rangot és boldogságot kér áldozatul, sőt aki idáig becsületes volt, azt lelkiismeretlenné, aki idáig hű volt, árulóvá teszi, tehát egészen ellenséges démonként lép föl, aki mindent iparkodik fölforgatni, összezavarni, fölhányni - akkor az ember önkéntelen is fölkiált: Mire való a lárma, minek a sürgölődés, forgolódás, az aggódás és rettegés?[...]"

"[... ]A kedves iránti gyűlölet, mely ilyenkor lobot vet, némelykor annyira megy, hogy meggyilkolja őt, azután magát.[...]"

"[...] Miért függ tehát a szerelmes oly teljes odaadással a kiválasztottjának tekintetén; s miért kész neki mindent föláldozni? - Mert halhatatlan része ez, mely utána kívánkozik; minden egyéb után pedig mindig csak halandó része. [...]"

"[...] az élet zsibongó sokaságába tekintünk, látjuk, hogy mindenki az élet nyomorával és fáradalmával vesződik; s minden erejét megfeszíti, hogy végtelen szükségleteit kielégítse, és a sokalakú szenvedéseket elhárítsa magától anélkül azonban, hogy ennek fejében egyebet remélhetne, mint éppen e zaklatott egyéni lét ideig-óráig való fönntartását. A zsibongás és tolongás közepette pedig látjuk, mint találkozik sóvárogva két szerelmesnek tekintete:  - de miért oly titkosan és félénken és lopva? - Mert e szerelmesek az árulók, kik titkon arra törnek, hogy mind e bajt és nyomorúságot örökössé tegyék, holott ez különben hamaros véget érne; azt akarják ők meghiúsítani úgy, ahogy a hozzájok hasonlók azelőtt meghiúsították. [...]"

Hát...kérem szépen...ez lenne a szerelem?

Előbbi költői kérdésemen túl két viszonylag eltérő témában érdekelne most a véleményetek...
Először is: Ti hogy álltok Schopenhauer gondolatmenetéhez?
Másodszor: Ti egy ilyen jellegű könyvet hogyan dolgoznátok fel egy (alapjáraton egészen más témákkal - is - foglalkozó) blogon?

Köszönöm a figyelmet, és a kitartást azoknak, akik végig olvasták a bejegyzést! :)
Mindenkinek szép napot! :)

(Legvégül őszintén bevallom: gondolkodtam, hogy még a poszt végére azért beszúrok valami fárasztó viccet, hogy ne higgye senki azt, hogy elraboltak az idegenek, és átmosták az agyamat - igen, tudom, meglepő, tudok hangulatjelek nélkül is bejegyzést írni, valahogy ilyen komoly témához nem illett volna SZERINTEM a dolog - de aztán rájöttem, hogy nem kell ide...)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mondd el véleményedet, vagy tedd fel kérdésedet! :)