2015. október 29., csütörtök

Ősz

Gondolatok az Őszről

Bár már gyakran írtam róla, általában nem így...sose ismertem ennyire...Mindig is szerettem, sejtelmes volt, titokzatos, és varázslatosan szép...Hívogatott, de makacsul ellenálltam, hisz tudtam - mindenki tudja - hogy Ő csak azért van itt, hogy szépségével megbabonázzon minket, és feltűnés nélkül átadhassa a terepet az elmúlásnak...Elbűvöl, aztán sunyin odalopja a Telet...ami szintén gyönyörű és nyugodt, és őszinte...nem próbál szépségével megvezetni, hanem teljes valójában szép, és ígéretéhez hűen megajándékoz minket a megújulás lehetőségével...

Ma volt időm szétnézni...
Általában rohanok, és késésben vagyok, és gyakran el is kések, nincs időm, elveszem magamtól az időt, nem hagyom magamnak, hogy időm legyen megállni nézelődni...Szomorú dolog, főleg, hogy a mai felismerésem után átgondoltam, hogy hányszor gázoltam bele úgy a világba, hogy igazából esélyt se adtam magamnak, hogy megnézzem mi vesz körül...
Viszont ma hazafele megálltam...nem kellett már sietnem...a házunk nem tud lábat növeszteni, és elszaladni előlem...
Kinyitottam a szemem...úgy igazán...a lelki szemeimet is...teljes nyitottsággal szemléltem a világot...és láttam...tényleg láttam...és beleszerettem...
Ez volt az egyik leggyönyörűbb dolog, amit valaha láttam...az Őszt láttam...teljes pompájában...Eszményi volt, gyönyörű volt, szép volt (ennél lentebb nem fokozom már), teljesen átjárt, letaglózott...
Szabad voltam! A kötelességek és elvárások és időtlenség világában...
Kiléptem az életemből...elfelejtettem, ki vagyok, hol vagyok, mit csinálok, én is Ősz lettem, teljesen eggyé váltunk...Valami érthetetlen melegség járt át, jól esett, minden érzékszervem érzékelte szépségét...A látvány, a hangok, az a jeges illat, az a kellemes idő, eggyé olvadtak bennem és velem...
Természetesen nem tartott sokáig, sőt csak pár pillanat volt, és felváltotta az, hogy nincs kivel megosztanom az Őszt...Sajnáltam, hogy az emberek elrohannak mellette, átlépnek vagy átsétálnak rajta, és nem veszik észre milyen csodálatos...
Mindenki futja a saját köreit, megy és megy és megy...és nincs idejük...rohannak, késésben vannak...nem feltétlen külső kényszer, vagy a Főnök hívása készteti őket, gyakran már belső: nem tudják hova tartanak, és igazából nem is tartanak sehova...csak mennek, és mennek, és mennek, és nem haladnak, nem jutnak sehova...Iszonyatos tempót diktálnak maguknak csak azért, hogy aztán ugyanott lehessenek, miközben győzködik magukat, hogy mozgásban vannak, és előrébb jutottak...

Aztán hazaértem, kicsit még sajnáltam az embereket, hogy mindig menniük, és menekülniük kell valami megmagyarázhatatlan dolog elől, esetleg önmaguk elől...saját farkukat kergető kutyákként futkostak lelki szemeim előtt...
Bekapcsoltam a gépet, visszazártam magam a saját börtönömbe, odabilincseltem magam a gépemhez...a biztonságos szobában, ahol nincsenek emberek...se természet: a falak felfogták az Őszt, ő nem jöhetett be velem, idebent már csak magam voltam...és a gondolataim...
És akkor írt egyik legjobb barátom. (Egy kis magyarázat: ő tényleg ír, és költ, és nagyjából rajongója vagyok...és nem azért, mert a barátom, és a "barátság" kifejezés kötelez arra, hogy úgy tegyek, mint akinek tetszik, amit csinál...hanem TETSZIK, amit csinál...Mindig van egy-egy gondolata, ami megfog, teljesen magába tud szippantani a legtöbb verse, még akkor is, ha az egész csak egy szürreális katyvasz...szeretek belesüllyedni ebbe a trutyiba...)
Bár semmi köze nem volt a mai napomhoz az irományának, az egyik gondolatocskájáról eszembe jutott az Ősz...eszembe jutott, hogy megálltam, eszembe jutott, hogy kinyitottam a szemem, eszembe jutott minden, amit láttam és éreztem, eszembe jutott, hogy kizártam...És mintha az Ősz tudta volna, hogy Rá gondolok éppen...beférkőzött a gondolataim közé, és ha csak enyhébben is, de újra átjárt a melegség...
Örültem, hogy Velem van...
Örültem az Ősznek...

2 megjegyzés:

Mondd el véleményedet, vagy tedd fel kérdésedet! :)