2015. július 5., vasárnap

Egy nehéz döntés

Sziasztok! :)

A mai poszt teljesen személyes/lelkizős/nyavalygós/nem tudom milyenes iromány lesz, szóval, ha a blog ezen része nem érdekel, kattintsatok a kis 'x'-re a jobb felső sarokban...
Ígérem lassan lesz teszt is, de most erre a posztra nagyon szükségem volt...
Eredetileg ezt a posztot nem akartam megírni, de mivel túl sok dolog gyülemlett fel bennem a témában, gondoltam mégis neki ülök, hogy kiírjam magamból...kicsit hátha megkönnyebbülök, és ha elbizonytalanodok a döntésem helyességében, a blog majd emlékeztet...

Nagyon régóta minden vágyam lelépni Miskolcról...egyszerűen nem bírom elviselni a várost...az embereket...nem tudom mit...Amikor közelgett a gimi vége, gondoltam itt a lehetőség, a minél hamarabb eljött, itt hagyom a francba a várost...Legjobb barátom a fővárosban folytatja tanulmányait, rengeteg haverom lépett le még korábban is, szóval nem egy teljesen idegen helyre csöppennék...És egyébként is eleinte féltem, hogy az a barátság rámenne a távolságra, de vele már beszéltem, és valószínűleg jóval erősebb a kapcsolatunk, lehet elhidegül, de megszakadni nem fog...
Persze, ez komoly döntés...nem egy olcsó dolog, és nem feltétlen anyáék kárára kell innen elmenekülnöm, hiszen ők itt is folyton támogattak...

De...nem is olyan régen (konkrétan fél éve szerintem...vagy valamivel több, mint fél éve) egy olyan ember sétált ki az életemből, akinél tudtam - és magamban meg is fogadtam - hogyha ő "elhagy", akkor én tényleg végeztem az egész várossal...tudjátok...ez olyasmi volt (illetve az ő barátsága), mint egy utolsó és egyetlen szálacska, ami még itt tart...
Elszakadt...
...amikor úgy gondoltam, hogy már nem fog soha szóba állni velem...felerősödött bennem a "lelépni Miskolcról" gondolat...szóval makacsul, és szociális életemet feláldozva (meg az idegrendszerem maradékát is) minden energiámat és időmet arra szántam, hogy lehetőségem legyen rá...

Aztán lett volna...teljesen nyitott volt a lehetőség: egy alacsony pontszámú, és szinte biztos szakot választottam az ELTÉn...
Aztán beszélgettem emberekkel...és "egyedül" is megtaláltam a helyemet a világban...rájöttem, hogy én bölcsésznek készültem, és nekem mégis a szabadbölcsészeten van a helyem...a sorrend változtatást igazából nem akartam eszközölni, ugyanis felvesznek az eleve kinézett szakra, onnan átvetetem magam, ha nem vált be, és helyben vagyok: NEM MISKOLCON...
Ebbe így bele is nyugodtam volna...

DE elkezdett motoszkálni valami az agyamban: sok mindent félbe hagyok...Mindig úgy csináltam mindent, hogy csak az alapokat akartam elérni, minél több dologból, hogyha döntök, hogy melyik az, amivel hosszabb távon is foglalkozni akarok, akkor legyen mire építenem...Több hangszer, és az angol tanulása is ennek az áldozata lett.
...
Amikor tudatosult bennem, hogy nem csak "hiszem", hogy nem fog velem szóba állni többet, hanem konkrétan tényleg BIZTOSAN nem fog velem szóba állni...akkor valami megváltozott...
A makacs bizonyosságot, hogy nekem mindenképp el kell tűnnöm felváltotta a kételkedés, és az, hogy lehet maradnom kéne, mert ha maradok LEHET, hogy jóvá tudom tenni a dolgokat...
Annyi mindent félbe hagytam, az ő barátsága sokkal többet ér, mintsem veszni hagyjam...ha elköltözök esélyem sincs, és olyan, mintha le is mondtam volna róla...
...ha maradok, ugyanúgy nincs esélyem, de itt a remény, hogy még rendbe tehetem...

Persze rengetegszer átgondoltam, rengeteg pro és kontra volt a maradás és a távolság oldalán is, kiegyenlítettek voltak teljesen...ez volt az a tény (vagyis sokkal inkább az ebbe vetett reményem), ami elbillentette a mérleget...

Nagyon kicsi a lehetősége, hogy sikerülni fog...
Ha sikerül, akkor öt év alatt megerősödhet annyira a barátságunk, hogy nyugodt szívvel utazzak már fel, ki fogja bírni, illetve, ha itt leszek, nem fog látványosan átnézni rajtam (mint most teszi), és még össze is futhatunk akár...
Ha nem sikerül - ez valószínűbb - ÉS én végleg feladom a reményt (az, hogy ő elküld az teljesen biztos, de kitartó leszek, és harcolni fogok, és zaklatni fogom, ha kell), akkor az első adandó alkalommal leléptem, és tényleg végeztem...Elbúcsúzok tőle és anyáékon és N-en kívül a várostól is...

Persze ez a búcsú nem feltétlen lesz végleges - illetve amerre mostanában sajnos halad a város állapota, elég valószínű, hogy végleges lesz - csak térre és időre lesz szükségem, hogy feldolgozzak mindent, és felépítsem újra a saját kis életecskémet - egy másik városban...tapasztalatokat gyűjtsek, meg ilyenek, aztán visszatérve hasznos tagja legyek az én kis városkámnak...

De ez még jóval odébb van...egyelőre csak annyit tudok, hogy maradok, és minél gyorsabban megpróbálom elvarrni az itteni szálakat, hogyha duzzogásból tényleg menekülőre fogom, akkor legalább ne kelljen semmit nyitva hagynom, és lezárt lehessen életem miskolci szakasza...

Akik elolvasták, azoknak köszönöm a figyelmet, és kellemes éjszakát kívánok! :)
Illetve akik nem olvasták el, csak a végére csatlakoztak be, azoknak is kellemes éjszakát kívánok! :)

8 megjegyzés:

  1. Átérzem a fájdalmadat. Nekem is sokáig jöttek mentek az emberek az életembe és mindegyikhez csak én ragaszkodtam (legalábbis így utólag ez jön le)
    Viszont: miért maradnál? Miért várnál? Mért akarnál te mindent jóvá tenni,ha ő egyszerűen kisétált az életedből? Mért te futnál utána? Ha neki fontos lennél,akkor keresne és nem lépett volna csak úgy le.
    Én megértem a barátságok,kapcsolatok fontosságát, de úgy érzem,hogy emiatt kihagyni az adódó lehetőséget (jelen esetben az elköltözést a városból,új élet kipróbálása, új iskola kezdés,stb) gyerekes ostobaság. S ezzel nem téged akarlak bírálni,csak szerintem jobb ha most térsz észhez,mert később meg azért vered majd a fejed a falba mert nem lépted meg amit lehetett volna.
    Én is ragaszkodom és szeretem a meglévő kapcsolataimat,de ha valaki átnéz rajtam és keresztbe szarik,akkor nehogy már én mondjak le mindenről, nehogymár én adjak fel mindent,csak azért,hogy fussak egy olyan személy után akit már nem érdeklem. Voltak ilyen emberek az életembe,akik megtették ezt. Ebből nekem totálisan szépen és világosan lejön,hogy nem értem ezeknek az embereknek semmit se,ha simán elsétáltak és átnéznek rajtam. Akkor én mért törném magam? Az elején még oké,de ha sokáig nem javul a kapcsolatom ezekkel az emberekkel,akkor megette a fene.
    S ugyanezt mondom neked is. Nem éri meg szerintem lemondani mindenről és maradni- csak hogy egy érdektelen emberrel jóba legyél. Akinek fontos vagy az úgyis marad, akinek nem,azoknak a feje tetején is táncolhatsz se fognak érdeklődni. Sajnos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy elolvastad, és a véleményed...:)
      Vagyis tényleg jó tanács...és a jövőben valószínűleg igyekszem is ehhez tartani magam, vagy beiktatni az életembe...És ezért is írtam le - illetve mondtam el barátnőmnek - mert az ilyen kósza ötleteim általában kimondva/leírva szoktak akkora hülyeségnek tűnni, amekkorák valóban...tehát ilyenkor szoktam rájönni, hogy ami a fejemben jó volt, az megvalósíthatatlan vagy ostobaság...

      Viszont ismételném a posztot író magamat: kiegyenlített volt teljesen a "verseny", ettől teljesen függetlenül fogalmam nem volt hogy lenne jobb...csak ez billentette a mérleget...
      Ha rég lett volna, valószínűleg lemondok róla teljesen, de úgy érzem, hogy a vállalhatatlan elmúlt fél év ellenére még van lehetőségem jóvá tenni...illetve az ő egyik legjobb barátja és "N" is ezt mondta...
      Egyébként szerintem se akar rosszban lenni velem, csak büszke, és megsértődött rám...(ha abból indulok ki, hogy ő néha rosszabb volt nálam is, akkor én már rég megfojthattam volna őt a nagy duzzogásomban)

      Ha ez nem jön be, akkor meg tényleg lelépek...Szerencsére az egyetem választás nem feltétlen végleges...még az is lehet, hogy egy teljesen más szakot választok idő közben...:)
      (És szerencsére azok a barátaim, akikkel kölcsönös a barátságunk, azok a sok-sok kilométer ellenére is "mellettem" lesznek.:) - vagyis azok a barátaim, akik tényleg barátaim, és nem olyan barát, mint a fentebb említett)

      Törlés
    2. Ha megsértődött valamin az illető,akkor beszéljétek meg. Nem jók az ilyen gyerekes viselkedések,hogy akkor átnézek rajtad,meg elvonulok,meg nem vagyunk többet barátok. Vannak nehézségek egy kapcsolaton belül (akár baráti,akár párkapcsolat),de elvileg az embernek képesnek kellene lennie arra,hogy ezeket kezelje.

      Ha viszont az illető ezek után se hajlandó semmire,akkor hagyd. Teljesen felesleges ott gubbasztanod és öreg korodig várni,hátha mégis szóba áll veled. Elpazarolsz egy csomó lehetőséget egy jelentéktelen ember miatt (és azért mondom,hogy jelentéktelen,mert ha szeretne akkor nem így viselkedne).

      Mindenesetre nem akarok beleokoskodni,csak szerintem hülyeség emiatt nem elköltözni meg kipróbálni új iskolát és új életet.

      Törlés
    3. Az első felében, hogy én mennyire egyetértek...mintha végig hallgattad volna a hisztit, amit levágott...először nem óhajtott meghallgatni, aztán jött hallgatni, hogy mit mondok legjobb barátomnak, akit amúgy se szeret, és ott duzzogott, hogy neki bezzeg nem mondtam, most meg kibeszélem...(mondjuk őt az ismerőseim 90%-a nem kedveli kb)

      És igen, ezután a kommented után tűnik totális hülyeségnek a sorrend változtatás...:/
      Azért valahol mélyen még mindig remélem, hogy az intuícióm most is pozitív irányba fog vezetni...vagyis vezérelni...(a negatív megérzések mindig bejönnek, pozitívak nem szoktak lenni, de ez most remélem pozitív lesz...)

      Törlés
    4. Hát most így ahogy leírtad a dolgokat -hogy meg se hallgat,majd megsértődik,hogy kibeszéled :D - baromira de baromira nevetséges és gyerekes viselkedés a részéről. Nem tudom ki ez,de én tuti menekülnék tőle,mert pontosan az ilyen emberek húzták le valamikor az én életemet is- mert nekem is mindig fontosabb volt a másik mint saját magam,de azért figyelj,egy továbbtanulásnál nehogy már egy ennyire labilis személyiség fontosabb legyen.
      Szánalmas ez a fajta viselkedés,mert ha már veszed a fáradtságot,hogy megbeszéled vele,akkor minimum hogy meghallgat és nem neki áll utána még feljebb.
      Őszinte leszek: én nem is akarnám,hogy egy ilyen embert tudjak a barátaim körébe- már bocsánat. Mert mi lesz ha netán kibékültök? Lehet pár hónap múlva megint eljátssza. Nekem volt egy jó barátnőm,aki szintén ilyen agybajos volt, és csinált olyanokat,amiken csak lestem: például volt olyan,hogy jól elszórakoztunk egész nap,másnap reggel a buszmegállóba mikor mentünk suliba nem szólt hozzám. Basszus... ez wtf? S azóta se tudom mi volt ez és mért tette. Sokáig futottam utána,de persze nem mondott soha semmit ,és egy idő után keresztbe szartam az egészet és új életet kezdtem nélküle.
      Neked is inkább azt kéne végig gondolni,hogy szükséged van e erre.

      Törlés
    5. Csak az a baj, hogy a haveri társaság teljesen közös, és kb mozdulni se tudok, hogy ne fussak bele...ilyen szempontból azért szükséges lenne legalább annyira jóban lennünk, hogy ne érezze mindenki más is a kellemetlen légkört...meg nekem valami érthetetlen okból - akármennyire duzzog és játssza a sértődöttet - fontos... Főleg, hogy szerintem ez is olyasmi hiszti lesz, mint a múltkori...Ha komolyan gondolná szerintem már lejárató kampányba kezdett volna ellenem...
      Ha utóbbi tényleg így van, akkor (vissza)szerzek egy barátot...ha nem...hát... Akkor ő volt az utolsó, aki után mentem...vagyis onnantól teljesen életbe lép az, amit Te írtál először...(illetve amit Tipego Zombi írt lentebb)

      Törlés
  2. Az életem megtanított arra, hogy nem helyezem a döntéseimet mások kezébe. Még úgy sem, hogy ők fontos szerepet játszanak benne. Azért nem, mert az emberek jönnek, mennek. Aki marad, az mindenképpen marad, aki megy, annak meg mindegy, hol vagyok, menni fog.
    Másik, sok dolgot én is félbe hagytam. Némelyik érdektelenségbe fulladt, mást gyávaságból nem léptem meg. De amit igazán akarok csinálni, attól hat lóval sem tudnának eltántorítani.
    Ha van lehetőséged, akkor azt ragadd meg. De magad miatt tegyed, és ne azért, mert mi van akkor, ha. Csak akkor dönts szerintem az utóbbi mellett, ha nem csak azt érzed, hogy te akarod jóvá tenni,hanem akkor, ha azt érzed, ő is. Mert ha ez egyoldalú, akkor az is marad.
    Mindenesetre, nem kritika volt, és kitartást ehhez az egészhez!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a gondolatokat! (És a jó kívánságot! :))
      Az a baj, hogy itt bizonytalan voltam - nem csak miatta, de azért egy költözés nem egy spontán döntés, azt át kell mindenképp gondolni - ha tudtam volna mit akarok, vagy tudtam volna, hogy tényleg el akarok menni (és nem csak kimenekülni a közegből, mert szerintem ebben az lett volna valamilyen: menekülés valami elől - vagyis menekülés innen), akkor engem senki nem fog meg itt...
      Sajnos makacsul tudok ragaszkodni a döntéseimhez...de itt most nem volt döntés...Van (volt) egy olyan megérzésem, hogy ha maradok, tudok tenni a dologért...és egy olyan, ha meg se próbálom, bűntudatom lesz...a bűntudatot meg nem tudtam volna itt hagyni...

      De még most se vagyok biztos a jó döntésben, de reménykedem, hogy ez lesz az...
      ...ha nem ez volt, akkor kimaxolom ezt, és az első (következő) adandó alkalommal lépek le.

      Törlés

Mondd el véleményedet, vagy tedd fel kérdésedet! :)