2015. február 25., szerda

Februári zsákmányok

Sziasztok! :)
Ismételten új időszámítás kezdődött a blogon zsákmányügyileg...Ezzel már próbálkoztam tavaly januárban, de nem nagyon működött...és igazából...most se jött egészen össze, ugyanis már voltam egy nagyobb bevásárlótúrán február elején (poszt), de most megint megpróbálkozok a gyűjtögetéssel...Pedig sok olyan dolog került hozzám, amiket alig bírtam már kivárni, hogy megmutathassam itt, de most ennek is eljött az ideje...:)

Először is: februárban volt (van) a(z egyik) névnapom (igazából kicsit fura, mert eddig csak egy volt most meg van egy most és egy ősszel...), tehát kaptam egy adag ajándékot...Anyáéktól ugye az Epica koncertet kaptam, de azért itthon is megünnepeltük egy hamburgeres-shake-es estével, és kaptam egy adag csokit is...:)
(Egyébként apukám barátja is hozott nekem megint csokit, de azt nem fényképeztem le, mert gyorsabban elfogyott...:P)
a hamburgerem nem élte meg a fotózást...:(
Aztán Eilith drága Velencében karneválozott egyet, és sikeresen túlélte, hazajött, sőt a blogra is visszatért, és még névnapi ajándékot is onnan kaptam...*-*
(Még egyszer köszönöm szépen, gyönyörű!!! ^^)
Persze a csodás maszk mellé (amin tudatosan rajta "felejtette" a címkét - tisztára, mint a tavalyi Télapóm és Jézuskám, csak azok az árát is rajta hagyták...szóval Eilith fél munkát végzett...xD) finom csokik is jöttek, amik nem bizonyultak hosszú életűnek - viszont a maszk csodálatos dísze a polcomnak...:3

N-től kaptam egy csomó harapást és marást...Pontosabban felmentem hozzájuk játszani a hörcsögével és a bátyja deguival, és azok a kis édes (emberevő) szőrcsimbókok úgy szétrágtak és karmoltak, még az egyik körmöm is behorpadt...(Igen ez viccesen hangzik, de tényleg olyan erősen bírnak harapni...csupa vér és karcolás volt utána a karom...és az ujjam...de annyira kis cukik, egyszerűen nem lehet rájuk haragudni...*-*)
De azért kaptam "igazi" ajándékot is, bár mivel sokkal a névnapom után mentem fel, szó szerint meglepetés volt, mert én már el is felejtettem, hogy egyáltalán volt névnapom - mivel családi okokból a családdal nem tudtuk megünnepelni, így sokkal gyorsabban elmúlnak az ünnepek, de majd úgyis pótoljuk...
fényviszonyokért bocsi :(
A kispárnácska mágneses...Egyébként iszonyatosan aranyos és vicces (és szerintem ez volt a bosszúja a szülinapi ajándékáért...xD), de nem nagyon tudtam, hogy hova tehetném...Aztán a sok keresgélés után rájöttem, hogy az ágyam feletti rész mágnesezhető (az új ágyamnak nem ilyen puha karfája - pontosabban fejfája - van, hanem egy fém csík, de én mindig azt hittem, hogy műanyag), szóval most az én kis plüss kupacom felett foglalta el a helyét...:)
A virág játék/dísz, nem tudom mi ez...hát az...vicces történet...Neki is van ilyenje és az övé mozog a fényre (elvileg az enyémnek is kéne, csak sajnos nagyon borongós az idő, és nem tudom amúgy se ablak közelbe tenni egyelőre :( - át akarom rendezni a polcaimat, mert a könyveim se férnek már el), szóval hazaértem első dolgom az volt, hogy teszteljem, működik-e az enyém...Az eredmény: fél órán keresztül szórakoztam azzal, hogy a lámpás végű esernyőmmel táncoltattam a virágot (rohadt nagy amúgy, tényleg táncol! :D), szóval engem aznap estére már elvesztettek...Talán erre mondják azt, hogy olcsó játék hülye gyerekeknek, de olyan jót szórakoztam vele...x'D
Kaptam egy csokit is melléjük, de szégyenszemre a virág annyira lekötött, hogy aznap már fel se bontottam - természetesen mára már a csomagolását is elnyelte a kinti kuka, valamint a szelektív papírgyűjtő dobozom...:D

Na most következzenek azok, amiket én vettem, és közülük is a leghasznosabb dolgok: a hajfestékek...
Ezeket igazából ma vettem, már nagyon rám férne a hajfestés (illetve a vágás, de megint növesztem érettségire), és a boltban már csak ez a két darab volt ezekből a színekből (vagyis én hoztam el az utolsókat...mintha engem vártak volna:))...A kallos glow hajfestékek a kedvenceim, ugyanis 350-400 forint között mozognak (ezek négyszáz forintba kerültek), a tartósságuk kitűnő, nem roncsolják a hajamat (látványosan - eddig ennél "egészségesebb" hajfestékkel még nem volt dolgom), és az ő színkínálatukban találtam meg a számomra tökéletes vöröst...Név szerint ők az 566-os ibolya vörös és a 100-as fekete (a kékes feketét nem szeretem, és amúgy is csodás és intenzív színe van ennek is...).

Volt nekem a hónapban egy PinkPanda rendelésem is...
Ez igazából nem egészen konkrétan tervezett volt...Ugyanis egy olyan paletta miatt indítottam a rendelést, amit sokáig meg se akartam venni (úgy jártam vele, mint a Vintage Romance palettával a Sleektől, hamarosan írok róla...:)), de limitált, és lépten-nyomon belebotlottam egy-egy sminkbe, ami vele készült, úgyhogy megnéztem a swatchokat, és végül a vásárlása mellett döntöttem...de önmagában még nem érte volna el a rendelés minimum költségét, szóval betettem egy rég kinézett rúzst mellé...Aztán átgondoltam, és rájöttem, hogy a rúzs árából KÉT csodás szemhéjpúder is jöhetne velem haza, és mivel pont pár nappal előtte írtak, hogy készleten van az általam kinézett árnyalat, szegény rúzst lecseréltem rá (amúgy is 69 rúzsom van...vagy 70...most hirtelen nem is tudom >.<)...Egyébként megint volt ajándékos lehetőség is, de erre majd kitérek ott...Tehát ők lennének azok:
A két makeuprevolution mono (névszerint Envy és Eden) csodálatosan pigmentált zöld színek...Tökéletesen kiegészítik a Sleek Garden of Eden palettáját, sőt van amelyik árnyalat szinte egyezik - a benne található csillámok tónusát leszámítva - a monokkal...Egyébként eszméletlenek ezek a szemhéjpúderek...nem szoktam szeretni a mono szemhéjpúdereket, de ez az első találkozásunkkor (ami az Insomnia volt, hamarosan róla is írok) meggyőzött, és abszolút szerelem volt...szinte tökéletesek...:)
A márka "GIVE THEM NIGHTMARES" palettája volt az, amiben egyáltalán nem voltam biztos...de végül annyi jót hallottam róla, hogy csak beszereztem...a színek csodásak (őszintén szólva rosszabbra számítottam), három szín kivételével mindet szívesen fogom használni szerintem (azt a hármat meg kell szoknom még, utána szerintem velük se lesz bajom), a csomagolása pedig eszméletlenül hangulatos...De komolyan...ez a papír doboz nagyon sejtelmes, és szép, és hű...Amúgy hat matt szín és 12 fényes árnyalat található benne, kinyitott állapotban sajnos nem volt lehetőségem megörökíteni az iszonyatos (képen is látható) fényviszonyok miatt...
Az utolsó termék volt az ajándék...Igazából egyik ajándék se tetszett "otthagyhatatlanul", de minőségpróbának gondoltam beszerzem a körömlakkot...Amikor kinyitottam a csomagot nem hittem a szememnek: a lakk üvege még véletlenül se hasonlít a márka által forgalmazott lakkokéra...oké, ezen túl lendültem, bár elég fura volt, hogy egy képet se leltem, amin ilyen üvegben van körömlakk...aztán a színe: elméletben ez a 'find true love' árnyalat, ami egy pirosas-bordós lakk...ennyire vak én se lehetek, próbáltam régebbi kiadásokat keresni, de ez a lakk nemlétezőnek bizonyult...Szóval megnéztem a kínálatot, és kisebb nyomozásba kezdtem, hogy mi lehet ez, és miért így néz ki...Az új csomagolással leltem egy árnyalatot, amely teljesen megegyezett ezzel, szóval még aznap megtudtam, hogy az én kis átnevezett rút kacsám nem más, mint a True Blue nevet viselő lakkocska (a nevére kattintva láthatjátok a tesztet róla, mert ő egy ilyen nyomozás után igencsak felkeltette az érdeklődésemet, de mint láthatjátok ott se túl jók a fényviszonyok, a tükrömnek és néhány kisebb lámpának köszönhetem csak, hogy el tudtam kapni a színét is)...

Aztán a hónapban volt egy avon rendelésem is, ahol egészen visszafogtam magamat...Ennél valamivel több dolgot akartam rendelni, és még lett is volna rá keret, de aztán úgy gondoltam, hogy a fentebb említett szemfestékeimmel kéne először eleget foglalkoznom - meg amúgy is rendesen összegyűltek és sajnos akármennyit használom őket, nem tudom az összeset teljesen kihasználni...ezért váratnak magukra a csoki tesztek is...
Az első termék planet spa család sleep serenity balzsamja (?), ami kamilla és levendula kivonatot tartalmaz, és elméletileg ha a pulzáló pontokra kenünk belőle elalvás előtt (pl csukló), akkor jobban fogunk aludni...lehet beszerzem a párnapermetet is, sok reményt nem fűzök hozzá, de egy próbát megér - meg a nyugtató/hangulatjavító teákkal együtt csak sikerül már végre aludnom, főleg, hogy magnézium-b6 vitamin kúrára fogtam magamat (nem magneb6, csak a hatóanyag ugyanaz)...
A mini ecsetszett igazából a képen se fogott meg, iszonyatosan gagyi, műanyag szára van...de fekete-piros (legjobb párosítás), és nincs rúzsecsetem, új púderecsetet akarok venni, és szemhéjpúderecsetből sose elég, és amúgy is első tapogatásra a sörte nem bizonyult olyan rossznak...Szóval ennek ellenére be fogok még vásárolni ecsetekből (igen, az avontól is), de egyelőre ez kielégítette az ecsetigényemet..Tartalmaz egy pirosítóecsetet, amit én púderecsetnek fogok használni; egy szemhéjpúder aplikátort, amit sajnos minden szempontból borzasztónak találok, kényelmetlen használni, pedig nincs bajom az ilyen szivacsos dolgokkal se általában; egy szemhéjpúderecsetet, ami bár nagyon eltér a másik avonosomtól, nem tűnik egyáltalán rossznak; rúzsecsetet, amire régóta vágytam, mert vannak olyan állagú rúzsaim, amiket egyszerűen lehetetlen szépen elkenni...
Aztán ha már rúzsokról van szó, az avon márciusra is előrukkolt egy újabb vonallal, az Ultra Beauty elnevezésűvel, ahonnan én hosszas gondolkodás után, swatchok nélkül a frisky red árnyalatnak szavaztam bizalmat...még fogalmam nincs milyen, szóval egyelőre mást nem is tennék hozzá...
Az utolsó termék szerintem a kép legmeghökkentőbb darabja: egy újabb quattro vándorolt hozzám, méghozzá a Vintage Amnesia elnevezésű...Valamelyik nap átrendeztem a szemfestékes dobozomat, és nagyon egyhangúnak találtam: nem volt egy szép rózsaszín szemfestékem se...vagyis halvány rózsaszínek igen, meg olyanok, amik tele vannak csillámokkal, vagy olyanok, amik teljesen nude-ok, de olyan igazi, dögös rózsaszínem nincs (nem is biztos, hogy jól állna mondjuk xD), tehát gondoltam átmeneti rózsaszín vágyamat ezzel a palettával enyhítem (meg aztán egy másikkal is valamikor, kinéztem még egy szépet...:3), ugyanis ezek olyan színek, amiket biztosan el fogok használni - ellenben a dögös pinkkel, amit valszeg nézegetnék, hogy jaj de szép, jaj de szép, de az életben nem kenném magamra...

Szóval ezek lennének az én februári szerzeményeim. :)
Ti a hónapban miket szereztetek? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mondd el véleményedet, vagy tedd fel kérdésedet! :)