2014. december 20., szombat

Életjel, szerzemények, tervek, stb.

Sziasztok! :)
Tudom, hogy az elmúlt pár hétben el voltam tűnve - illetve a blogos jelenlétem kimerült a többiek blogjainak olvasgatásában...Ennek szörnyen egyszerű oka van, az utóbbi heteket a "meghalni sincs időm, kedvem és energiám" jellemezte...ez egy ilyen év...rengeteg a külön tanár, rengeteg a készülés, de túl vagyok a szalagavatón! És most, hogy végre pihenhetnék, jön a Karácsony...az se arról ismert, hogy az ember ki tudja magát pihenni...ez már egy ilyen év...Éppen ezért arra gondoltam, hogy az év végéig (a sok megkezdett poszt ellenére, amiből egyet konkrétan szeptember óta írok...>.<) kicsit takarékra teszem magamat...Van egy megkezdett tag-em is, amihez mindent befotóztam, nem felejtettem el, és nem tervezem félbehagyni, viszont az utolsó pár adag képet valszeg már csak jövőre teszem ki...mondjuk legalább szép évkezdésem lesz, nem úgy, mint a múltkor, amikor egy elfogytak bejegyzéssel kezdtem...Ha már itt járunk, megújulnak majd ezek a posztok is, mikor visszatérek: csak az elfogyott dekorkozmetikai termékek dobozai (valamint amikről úgy érzem mindenképp említést kell tennem) lesznek láthatóak benne, ugyanis ha folyton minden üres dobozt elteszek, akkor tele lesz a szekrényem szeméttel, ugyanis sajnos/szerencsére (természetvédelmileg/anyagilag) elég gyorsan elhasználom a kencéimet - nyilván a sminkeket nem, ezért választottam őket, meg azért, mert kevesebb helyett foglalnak is...Igazából szerintem ennyi elég lesz bevezetőnek, nem szeretném nagyon húzni az időt, ha útközben eszembe jut még valami úgyis megírom mini "híres" posztokban...:)
A mai posztom egy HATALMAAAAS zsákmányos bejegyzés lesz, ugyanis ha összevonnám a Karácsonnyal az túl sok lenne, főleg, hogy ezeknek a termékeknek a nagy része elég régóta nálam van - nem is tudom, hogy nem írtam meg még ezt a bejegyzést; valamint az is összevonás-tiltó ok, hogy már így se nagyon emlékszem mindenre, hogy mikor került hozzám (hogy miért arra igen :P) szóval nem akarom már az időt húzni - és amúgy is szerintem értelmesebb poszt befejezésére én ma már képtelen vagyok, de holnaptól szünet, és természetesen most betegszek le...xD
Igazából annyi csodás dolgot kaptam/vettem az elmúlt két hónapban (és annyi mindent kellett "elrejtenem" a nyilvánosság elől az ajándékozások miatt), hogy nem is tudom melyikkel kezdjem, ugyanis nem tudok kiemelni egyet se közülük, hogy ez a kedvencem - bizonyos dolgoknál erre részletesebben is kitérek majd...:)
A mai posztot úgy fogjátok fel, mint egy last minute "mit vegyek a barátnőmnek karácsonyra" ötlettárat...(én is szerdán mentem még anyáéknak ajándékot venni...xD).

Azért, hogy egy kicsi Karácsonyi hangulatot ide is hozzak, egyből a Karácsonyi ajándékaimmal kezdeném...minden évben "osztály mikulásozunk", és most engem a padtársam (aki 13 éve az osztálytársam, és ebből úgy 8-at mellettem ült, de amúgy haverom is xD) húzott, szóval végre behajthattam rajta a basszushúrt...Valamint néhány barátnőnkkel is szoktuk egymást ajándékozni, és most is kaptam egy csomagocskát...tele csokival...meg csodálatos fürdőgolyókkal (ezeket komolyan bűn elhasználni, inkább dísznek kéne őket megtartani, vagy nem tudom, olyan szépek...)...valamint egy iszonyatosan édes kerámia szarvassal, aminek ilyen puha "szőrös" testecskéje van (és én elneveztem Vodkás Szarvasnak, ugyanis hülyén vigyorog és keresztbe áll a szeme...xD), eszméletlenül cuki egyébként, már el is foglalta a helyét a polcomon...:)
Egyébként a bal oldali ajándéktasak iszonyatosan szép, a jobb oldali meg szintén nagyon aranyos (gyönyörű bordó színe van)...Ja és, ugye hogy illik Vodkás Szarvasra a neve? :D

És a Karácsonyi készülődés akadályozói ellen is van néhány szerzemény...Mi ronthatja el az ünnepeket? A túlzott stressz és a hirtelen lebetegedés...Mondjuk a hatásosságukról még nem tudok nyilatkozni (mostanában nagyon idegbeteg vagyok, szeretnék egy hetet elfalazva mindenkitől...pihenni akarok végre...anélkül, hogy akárki piszkálna vagy egyáltalán hozzám szólna...és nem nem vagyok antiszociális /annyira? xD/, csak nagyon kimerült idegileg...)
Szóval a két Herbária tea mintegy megoldásként került hozzám - bár szerintem itt már ez édes kevés...
A Pannonhalmi Laudes teakeverék egy megfázás elleni gyógytea...Mivel valami nyavalyám van (remélhetően csak megfázás, bár szerintem kialakulóban lévő influenza inkább), így ki kell próbálni ezt is...Igazából anya kapta, de ő nagyon nem szereti a gyógyteákat (meg az erős teákat, én mindig erősen főzöm le őket...xD), ezért nekem adta - hátha megússza a sok gyógyszer vásárlást is és meggyógyulok magamtól...Egyébként fekete bodzavirágot, csipkerózsa áltermést, hársfavirágzatot, málnalevelet, borsmentalevelet és orbáncfű virágos hajtást tartalmaz...
A másik egy orvosi citromfűlevéltea, ami feszültség, nyugtalanság, ingerlékenység és gyomorproblémák kezelésére jó, valamint a herpeszvírust is enyhíti (vagyis a tüneteit), ha külsőleg használjuk...szóval igazi kis multifunkciós tea...Igazából lassan el fog fogyni (330 Ft volt a DM-ben, 25 filteres), de a listámon már egy nyugtató keverék tea van pótlására (abban is van citromfű, de sok más gyógynövény is van benne...)

Elég hosszú bejegyzés lett, akit érdekel a vége, az olvasson tovább! :)




Aztán folytatom a könyvekkel...Valamikor réges-régen volt egy olyan lehetőség az Alexandra online oldalán, hogy az Európa kiadó könyvei 40%-os kedvezménnyel keresték új gazdáikat...na most...Stephen King bácsi könyvei az Európa kiadó gondozásában kerülnek piciny-kis hazánkban forgalomba (és egyébként Orwell 1984 könyvét kiadták egy eszméletlen borítóval, de szerintem én majd a gagyi diákkönyvtáras-szétesős verziót veszem meg...xD)...Innentől egyértelmű volt, hogy megkezdem roppant veszélyes kalandomat az Alexandra birodalmában, az Európa kiadó köteteire szűkített kereséssel...Tele is pakoltam virtuális kosaramat minden jóval (a legtöbb könyvet már nem forgalmazzák, amire King bácsitól vágyok, szóval másodkézből fogom őket beszerezni, tehát ez már pozitív dolog volt, hogy ennyi mindent leltem), vigyázva arra, hogy nehogy véletlenül túllépjek a rendelésre szánt összeg keretén...De ekkor hirtelen rám támadt a gonosz EZKELLNEKEM érzés, mikor rányomtam a továbbléptető nyilacskára, és kosaram tartalmát távozásra bírta...az érzés mögött a hatalmas, 5800 forintról 3480-ra leértékelt A búra alatt állt...(Na ne már...komolyan...ilyen olcsón megszerezni AZT a könyvet?! Hülye leszek otthagyni, inkább szelektáltam a kosaram tartalmát, minthogy lemondjak róla...mert amúgy elég drága az eredeti ára...viszont vagy két hétig összefóliázva állt a szekrényemen és akárhányszor láttam megöleltem - ez biztosan nem normális, de úgy örülök, hogy ilyen "olcsón" hozzájutottam.)
Na de ki az, aki túlélte ezt a támadást? Ugyanis volt egy, aki magára maradt, elvesztette társait, de a sötétségben bizalomgerjesztően tovább RAGYOGOTT, a kétségek szürke ködjén átfénylett, és egyszerűen tudtam, hogy ezt a társamat nem száműzhetem...Így került hozzá A ragyogás...(Mondtam már biztos, hogy nekem meg volt egy régebbi kiadásban, és az eltűnt...most viszont újra kiadták - a második rész megjelenése miatt - és az új borító az nagyon béna volt...viszont kinéztem egy régebbi kiadást, ami sejtelmes, szép borítóval rendelkezik, és gondoltam, ha nem találom meg, megveszem...persze nagyon reménykedtem benne, hogy megtalálom, nem akartam újat, és a régi borítója amúgy is jobb volt szerintem - történet szempontjából mindegy mondjuk -, viszont leértékelve 1700 forint körüli áron nem tudtam már otthagyni...ennél olcsóbban úgyse tudtam volna beszerezni - kivéve, ha meglelem az enyémet, bár nagyon remélem már nem lesz meg -, így nem is volt kérdés, hogy Ő marad.)
Gyönyörűek a borítók is, A búra alatt esetében el se tudtam dönteni, hogy milyen szögből fotózzam le - a képre végül még fóliában került rá, de miután leszedtem tényleg nem tudtam megállítani egymás mellett normálisan őket, szóval szerintem jól döntöttem...:D

Következőként a "drogériás" zsákmányokat szeretném megmutatni, ami igazából mindenhonnan származik, de ha ezt mondom se tűnne fel senkinek (a kínálatot nézve), hogy honnan vannak a dolgok...
A garnier color naturals intenzív fekete árnyalata egy életmentő volt számomra - mint már írtam a jól sikerült hajfestős posztban írtam...Érte vasárnap délután ugrottak el a szüleim, hogy valami emberek közé vállalható színt csaljunk ki a hajamból (ha már itt járunk már megint két hete kellett volna hajat festeni, de mivel kicsit betegeskedek, valahogy sose volt rá alkalom)...Egyébként egy fantasztikus termék, és csak azért van itt a doboza, mert megígértem, hogy a következő szerzeményes posztban megemlékezek róla...Szóval nagyon pozitív élmény volt ez a termék, majd jelentkezek a teszttel is...:)
A fabulon tini tonik SOS tonikként került hozzám anno, bár nem olyan jó, mint a kedvenc avonosom, de azért nem rossz termék, árban sokkal jobb, és könnyebb beszerezni is (bármikor el tudok ugrani érte a boltba), a DM-ben 599-ért lehet hozzájutni, ha valakit érdekel...
Az ebelin vattakorong hatalmas kedvencem, nagyon régóta érte nyúlok már a bevásárlásokkor, simán üti a niveát, olcsó (ez a 140 darabos csak 599 Ft), és nem esik szét (sajnos sok vattakorong így foszlik, vagy nem tudom mit csinál, de rengeteg apró fehér szösz ragad az ember arcára tőlük)...
Az alverde színezett ajakkrémje az előbb felsorolt hasznos dolgokkal ellentétben egy abszolút bűnözős dolog...nagyon rossz napom volt (mostanában nagyon nehezen viselem az embereket, ha tehetném befalaznám magam, és mindenki hagyjon békén), és ha rossz kedve van valakinek, vásárol, és mit vásárol Lívia, ha rossz kedvű...? ajakra való termékeket...Így került hozzám ezer forintért ez a termék...szeretem az alverde termékeket (vagyis nem sok mindent próbáltam tőlük, de azok beváltak), és egy rúzs se volt, ami olyan különleges lenne (annyi józan eszem maradt, hogy olyan terméket kerestem, ami szép, és különleges), de megakadt a szemem ezeken...Három szín volt, egy piros, egy lila és ez...az összes tesztert végigpróbáltam, és ez tűnt a legjobbnak (a piros nem volt elég pigmentált, a lila túl lila volt, ez olyan hordhatónak  tűnt - mondom én, hogy megvolt a józan eszem az impulzus vásárlás alatt is!), szóval ez jött velem...Itthon vettem észre, hogy az árnyalat neve Deep coral (30), és ez az a szín, amit én alapjáraton még névből is kerülök...szóval...kicsit voltak utólag kételyeim vele kapcsolatban, de amikor először kipróbáltam "élesben", akkor rájöttem, hogy feleslegesen aggódtam, és fantasztikus terméket kaptam - és amúgy imádom a csomagolást is, az illatát, az összetevőit, az egészet! -, a tesztje már várja is a közzétételt, már meg vannak a képek is (ajkas kép nem lesz, borzasztóan megviselte a betegség), meg már a vázlatok is készülnek, szóval hamarosan megmutatom nektek is. :)
A miss sporty fekete (80) lakkját a Télapó hozta nekem - és rajta hagyta az árát, szóval meg tudom nektek mondani, hogy a Müllerben 495 Ft-ra van leértékelve - és nagyon örültem neki...A fekete lakkjaimmal csak a gond van (csak matt feketém, homokhatású, és csillámos feketém van, valamint az essence feketéje - ami iszonyatosan gagyi minőségű...), szóval elég régóta akartam egy újat venni (meg kéne még egy szép fényes (csillám mentes) piros, és egy nude rózsaszín (de mivel nem szeretem a természetes színeket, nagyon válogatós vagyok köztük), de ez még várat magára, most örülök, hogy enyém lett ez a csodaszép lakkocska, és végre van fekete lakkom, és alig várom már, hogy ő is felkerüljön a körmeimre - valahogy a körömlakkozás is elmaradt mostanában, voltak fontosabb dolgaim...

Következőként az avon megrendelésem szeretném megmutatni (igazából még az októberi is itt van, de majd elmesélem, ha odajutok)...
Rögtön az elején bemutatom nektek Mr Frosty-t, az avon fűszeres almás habfürdőjét...Mivel nem szoktam fürdeni (zuhanykabinunk van, de egyébként rendszeresen tisztálkodok, ezt most hülyén fogalmaztam meg, bocsi...xD), így amikor megláttam a katalógusban kicsit szomorkodva néztem, hogy de jó azoknak, akik szoktak, mert milyen édes...Aztán eszembe jutott, hogy vannak barátnőim, akik szoktak fürdeni is (valamint gyakran rendelnek tőlem habfürdőket, szóval gondolom szeretnek otthon relaxálni a habokban), szóval rendeltem párat; Mrs Frosty is jött velem, meg vevő is kért tőlem ilyet, tehát elég sok hóemberke lett nálam ideiglenesen...A polcomra tettem őket, mert olyan cukik, legalább addig csodálhatom őket, amíg tovább nem adom a tulajdonosaiknak...Hát...szépek voltak a polcomon...de tényleg eszméletlen cukik voltak, négy napnyi nézegetés után úgy döntöttem, hogy 500 forintért még dísznek is jó, max tusfürdőnek használom el, vagy valami, de nekem kell ez a doboz, mert annyira aranyos...Szóval így került hozzám Mr Frosty 499-ért, decemberben és januárban 599.- ő is, és a párja is...(a poszt megírása után egyébként Mr Frosty elfoglalja méltó helyét az unicumos kutyám mellett - tudom, sok az alkoholista állat a szobámban, de az unicumos kutya az a lengyel kis hegyimentő plüssöm, a vodkás szarvas meg fentebb van megmagyarázva...:D)
Ez a bögre szett érdekes úton került hozzám...azért nincs a képen kibontva se, mert úgy voltam vele, hogy lehet elajándékozom...Egyébként egy piros és egy fehér (DIÓSGYŐR) szív alakú bögre van benne, amit ha összeillesztünk, akkor egy szívet alkotnak a mintájukból - na ezt értelmesen leírtam, de a képen látni szerintem...ezek a ráfestett szívek hő hatására változtatják a színüket (eszméletlen jó ötlet!!!), szóval elég különleges kis bögrécske...mondjuk magamtól biztosan nem veszem meg, de úgyis szeretek gyógyteázni (ha van időm és kedvem xD), szóval végül arra jutottam, hogy megtartom - úgyis használom...Úgy kerültek hozzám, hogy rendeltünk (volna) egy télies bögrét, de az elfogyott (vagyis teljesen, nem is lehet azóta se kapni), és az "okozott kellemetlenségekért" az avon ingyen kiküldte ezeket a bögréket...egyrészt ez szerintem nagyon rendes gesztus volt tőlük, másrészt aki téli mintás bögrét akar, az nem szíveset vesz...De a lényeg az, hogy nagyon meglepődtem, amikor a dobozban egy szívecskés doboz (a háttérben) volt, és nem tudtam hova tenni...nem rémlett, hogy akárki kért volna tőlem ilyen bögrét, és ha én rendelem arra emlékszek (meg azért annyira nem vagyok őrült, hogy egy ilyet megrendeljek...ha véletlenül megrendelném, akkor is biztosan nem felejteném el...xD)...Aztán vettem észre (a levélszemétben - utálom, hogy minden rendelés visszaigazolást, meg szállítási értesítést kidobál, annak ellenére, hogy felveszem címlistára  a feladókat...), hogy jött egy e-mail amiben elnézést kérnek, és informálnak arról, hogy ez a termék mi helyett jött...Eleinte nagyon bizonytalan voltam, hogy mi legyen a sorsa, de végül csak nálam maradt...
Az extra lasting tus (black) már nagyon nagyon nagyon régóta listás termék volt, de mindig sokalltam az árát, meg volt tusom, így nem éreztem szükségét...Azért néztem ki ezt a terméket, mert elvileg tartós, és ismerőseimnek nem okozott csalódást, valamint a számomra legideálisabb "ecsettel" rendelkezik...Sokkal jobban szeretem az ilyen szivacsos megoldást, mint a rendes ecsetet, de sajnos kevés folyékony tusnak van ilyene, így amikor megláttam, hogy ki fogják futtatni, egyből beszereztem egyet...Szerintem egy darabig még nem próbálom ki (megvárom, hogy legalább egy tusom elfogyjon - ami az ecsetük miatt nem biztos, hogy a közeljövőben lesz, mert még szemhéjpúderrel is jobban szeretek tusvonalat húzni, mint velük, na mindegy), de azért ilyen esetekben szerintem nem árt előre gondolkodni...:D
A stardust lakkok ijesztően hasonlítanak a tavalyi diamond kollekcióra (olyannyira, hogy három nekem már meglévő szín teljesen megegyezik három mostani színnel, csak a nevük más - másik címkét ragasztottak rá), de a feketét (black sequins) és az ezüstöt (silver crystals - és igazából elég erős lilás beütése van) nem tudtam kihagyni...Egyébként a képen látható, hogy az én ezüstömön nincsen matrica (nem elforgattam fényképezéshez, hanem tényleg nincs rajta a nevét jelző matrica...először nagyon meglepődtem, de mivel a belső értékek a fontosak - körömlakknál szerintem mindenki elismeri :P -, nem problémáztam ezen...megesik).
Alapozó ecsetre már jó ideje szükségem lenne, de amióta megvettem legújabb krémes-habállagú alapozómat (az avon luxe), azóta komolyabban foglalkoztam a tökéletes alapozó ecset keresésével (ami olcsó és használható), így esett a választásom erre, az egyszerű fekete, iszonyatosan kényelmes nyelű ecsetére...Mivel ez az első ecsetem, nem tudom mihez hasonlítani, nem tudom milyennek kell lennie az ecsetek idea világában, de számomra tökéletes...kényelmes, jó, nem volt olyan drága (bár ecset készletemet szerintem essence ecsetekkel fogom továbbra is feltölteni, mert annyira nem sminkelek komolyan, hogy túl sokat költsek az ecsetekre - és nem is szándékozom), és nekem tetszik, hogy egyszerű fekete a nyele is...:D

És a végére hagytam a (számomra) legizgalmasabb kupacot, ami nem más, mint az első két PinkPanda rendelésem!!! Nagyon izgatottan vártam a csomagokat, rengeteg jót hallottam/olvastam a webshopról, és mivel a MakeupRevolution és I<3Makeup termékeket még csak itt láttam (vagyis azok közül az oldalak közül, akik megbízhatónak voltak leírva más bloggerek/vloggerek által), gondoltam egye fene, kipróbálom én is...Az első rendelésemet költési határhoz ragaszkodva (690 forintos postaköltségre mentem) adtam le, és ironikus módon ezek közül csak a határ átlépő terméket mutatom meg nektek - csak az jött nekem, és volt egy olyan kód is, amivel három ingyen ajándékot lehetett igényelni, és gondoltam, ha már itt vagyok, vágjunk bele...az ingyen ajándékhoz meg kellett volna adni a kedvenc színemet, de én személyes okokból kifolyóan efelett teljesen átsiklottam, így egyedi elképzelések alapján érkezett a két meglepetés termék - de engem úgy is lefoglalt a választott :D...A második rendelésemet azért adtam le, mert egy kóddal pont ennek a két márkának a termékeire lehetett kedvezményt kapni, és mivel én eleve csak ezek miatt regisztráltam, gondoltam egy minimális költekezés még belefér (gondosan ügyeltem, hogy csak a minimális költési határt érjem el, a 990 forintos postaköltség úgyis rájön még, és amúgy se lett volna túl jó Karácsony előtt túlzásokba esni)...Sajnos ezzel a megrendeléssel megint kaptam egy kódot, amivel a rendelésemhez ajándékot kérhetnék, de ezzel most nem élhetek, ugyanis már csak pár terméket akarok venni, és ezeknek a fele nincs raktáron, így nem érné meg belevágni se...Egyébként nekem is nagyon pozitív tapasztalataim vannak a honlappal, meg a szállítás is gyors, a termékek is egyben és bebiztosítva értek ide, szóval nyugodt szívvel ajánlom bárkinek! :)
Rögtön a kupac egyik legcsodálatosabb tagjával kezdem, a makeup revolution Redemption palettájával, melynek árnyalata Romantic Smoked. Ezt a palettát régebben néztem ki, de nem volt készleten, így ő a második rendeléssel került hozzám...Amikor megkaptam az e-mailt, hogy érkezett ilyen paletta, egyből betettem a kosaramba, és vártam a következő kupacot, hogy rendelhessem...amikor jött a kód, akkor elég egyértelmű volt, hogy hozom ezt a terméket, hiszen az eredeti 1890 forintos árából lejött még 20%...Egyébként a színei valami csodálatosak, és leragasztva érkezett, tehát bombabiztosan bontatlan ( a rengeteg bubifóliáról nem is beszélve...:D), miután megkaptam konkrétan órákig nézegettem és gondolkodtam, hogy melyik színt mivel, hogy és hova tudnám majd alkalmazni, ugyanis számomra ő "nude" palettának számít (tudom, nem ez a helyes megnevezése, ugyanis ezek nem annyira természetes árnyalatok, de ez a legvisszafogottabb palettám - a sleek sunset palettája mellett). Őszintén szólva nem hittem, hogy engem valaha ilyen árnyalatok ennyire el fognak bűvölni, de tényleg eszméletlen szépek a színek - bár élesben még nem próbáltam őket...
Másodikként egy abszolút szerelem következik...Néha az asszociálós vásárlások ugyanis érzelmekre/állapotokra épülnek...Így jártam itt is...A második rendelésem folyamán a paletta mellett volt még egy biztos pontom (majd ezt is leírom), viszont rengeteg csodálatos mono szemhéjpúdert láttam, fel is került elég sok a listámra (a feketék hiába gyönyörűek, azokat nem írtam fel - ugyanis fekete szemhéjpúderem van...), nem nagyon tudtam először dönteni...Szóval úgy választottam, hogy legörgettem kicsit tempósabban a szemhéjpúdereken és, amin hirtelen megakad a szemem, azt választom...Ahogy gyorsan végiggörgettem egy csodálatos lilás-bordós-fényes iszonyatosan különleges árnyalaton akadt meg a szemem, ez nem más, mint az Insomnia nevezetű...kicsit ironikus, ugyanis több mint két hónapja megint nem alszok szinte semmit, reggel meg csak nyűglődök az ágyban (alvás címszóval, de folyamatos rémálmok gyötörnek, szóval inkább ébren maradok). Szóval az alvászavar még itt is üldöz engem? Én ezt egy jelnek vettem (a nevét, és azt, hogy a sok termék között ő fogott meg még gyors tekerésnél is), és a swatchokat nézegetve teljesen beleszerettem ebbe az árnyalatba...olyan különleges...690 Ft volt (-20%), és én egy monoért ennyit alapjáraton sajnálnék, de a márkának tényleg olyan színei vannak, hogy már csak értük is azt mondanám, hogy megéri...ez a szín meg...Igazából őt vártam a legizgatottabban az összes közül, és amikor kézbe vettem már tudtam, hogy TÖKÉLETESEN döntöttem...:D
Ez az amazing lipgloss (natural pink árnyalatban) egy ajándék volt az első vásárláshoz, nagyon szép rózsaszín, de egyáltalán nem vagyok szájfényes, és még nem találtam ki, hogy melyik rúzsomhoz tudom használni majd - pedig egyébként tényleg szép...Ő nem választott volt (hol választanék én szájfényt magamtól...), és nagyon meglepődtem, mikor az e-mailes értesítőben ott volt ez a termék, de ennek ellenére nagyon örültem neki is...egyrészt mert ajándék, másrészt mert vannak szép színű szájfények, és ha a minősége jó, akkor lehet mégis beruházok egyre még...:D
A következő termék egy fehér virágos kötött (?) karkötő, szintén ajándék volt...Amikor megláttam az volt az első gondolatom, hogy ez valami eszméletlenül bájos, és gyönyörű...Viszont nem hordok ékszereket...még fülbevalót se (aki látta már a fülemet, vagy olvasta már olyan posztomat, amiben testékszerekről volt szó, az gondolom most meglepődött)...de tényleg nem...kényelmetlen benne aludni, és mindig lusta vagyok betenni, de a piercingjeimet nem szoktam kiszedni, azoktól tudok aludni (kis összegzés: a jobb fülemben 9 lyuk van - ami amúgy egy /bal/szerencse számom -, ebből 8 mindig a fülemben van - a helixektől lefele -, de a legalsó /kis kori/ ékszer sosincs a fülemben, és egyébként ezen az oldalamon szoktam aludni /sose hiszik el, hogy kényelmes, pedig tényleg nem zavarnak egyáltalán...amíg friss volt nem bírtam ráfeküdni, de most már nincs gond/; a bal fülemben három fülbevaló van és három piercing /industrial, conch, tragus/ és csak a két felső fülbevalót hordom, azok éjjel is bent maradnak, de legalulra nemt eszek semmit)...A nyakláncok útban vannak, a csuklóm és az ujjam meg olyan vékony, hogy semmi se marad meg rajtuk...
A következő szerzeményem a makeup revolution kajalja black árnyalatban. Ez hatalmas öröm számomra, hogy hozzám került...Kinéztem a sleek kajal-ját, de amikor rendeltem, sose volt készleten a fekete, és mivel elég húzós a postaköltség (is, meg a termék se túl olcsó), önmagában nem rendeltem volna meg, amikor érkezett készletre...Ideiglenesen elkezdtem olcsóbb alternatívákat keresni, akkor találtam meg ezt a terméket (990 Ft, kb fele annyiba kerül, mint a sleek)...sajnos még mindig képzeletbeli kerettel vásárolok (mindig megadok magamnak egy költési határt rendeléseknél/vásárlásoknál, és azt semmiképp se lépem túl...), szóval már nem nagyon fért bele...Viszont az első rendelésemnél kidobta választhatónak...gondolkodás nélkül rákattintottam, hogy ez kell nekem...kicsit szégyelltem is magam, hogy meg se nézem a többi lehetőséget, szóval végignéztem mindent, elég sok ígéretes termék volt még ott, de egy pillanatra se bizonytalanodtam el, végig tudtam, hogy nekem ő KELL...Hiszen kinéztem egy drága terméket, leltem olcsóbb alternatívát, és elém dobták a lehetőséget, hogy ingyen elvihetem - ki az az ember, aki egy ilyennel nem él? Kezeket fel! :D (Egyébként nem tudom szavakba foglalni azt az örömöt és hálát, hogy hozzájuthattam ingyen ehhez a termékhez, annyira örültem neki...:))
A végére pedig két rúzs maradt, amik eszméletlen gyönyörűek, de sajnos a kupakjuk önálló életet él, és valamiért nagyon nem akarnak a terméken maradni...
A matt kiadásból a Divine árnyalat jött velem az első rendelés során...Igazából kellett még 600 forint a költési határhoz (ez a rúzs 690.-), és a sok gyönyörű szemhéjpúder között konkrétan elvesztem, nem tudtam választani közülük...ezért úgy döntöttem, hogy rúzst választok (úgyis rúzsmániám van, miért ne?! :D), de túl sok gyönyörű árnyalat volt...és túl sok rúzsom van...Kitaláltam, hogy olyat veszek, amit akár minden nap is hordhatok iskolában, de mivel nem szeretem a természetes színeket, nagyon kritikusan méregetem (ma már egyszer szerintem említettem is a körömlakkoknál), tehát sok órányi keresgélés (köszi Krii a türelmed, imádlak ^^ - szegény srác hallgatta végig, hogy órákon keresztül nem tudom eldönteni, milyen rúzst vegyek...ha véletlenül idetéved, és eljut eddig, amit kétlek, akkor legalább lássa, hogy megemlékezek róla ^^) után úgy döntöttem, hogy találomra bele klikkelek az oldalon valahova...így a Divine árnyalat került a kosaramba...azért utána még újabb fél óra egyeztetés jött, és rájöttem, hogy hasonlít egy már meglévő ajakkrémemre (essence hello autumn keep calm and go for a walk), amit nagyon szeretek, szóval meggyőztem magam, hogy tényleg kell nekem...Élőben eszméletlen szép színe van, de amikor nagy büszkén megmutattam anyának, hogy olcsón szép természetes rúzst vettem, közölte, hogy nekem a sötét bordók állnak jól, szerinte ez nem fog hozzám illeni (a rikítópirosra is ezt mondja, meg a korallra - és utóbbinál egyet is kell értsek vele)...Hát...néha nekem is vannak kétségeim, de nem az árnyalattal van a baj, hanem azzal, hogy teljesen természetes színe van...
Ezután a sikeres rúzsvásárlás után eldöntöttem, hogy nekem kell zöld rúzs (majd a stargazer zöld rúzsa még mindig listás), és láttam egy szépet az Atomic kollekcióban, szóval magamban megfogadtam, hogy következő rendelésnél jön velem az atomic serpent árnyalat...tehát második megrendelésemnél ez volt a másik biztos pont...:)


Na ez lett volna az én szép nagy őszi bevásárlós posztom, ha valami tetszik, írjatok a Jézuskának, hátha időben megkapja a leveletek, és becsempész egy-két dolgot a fa alá...:)
Viszont ha már túl vagytok ezen, akkor csak simán jó készülődést az ünnepekre! :)
(És ha bármelyik itt szereplő termékről van tapasztalatotok, osszátok meg velem, kíváncsian várom az összes véleményt! :))

2 megjegyzés:

  1. A fekete miss sporty lakk nálam csúnyán leszerepelt, de remélem neked jobban be fog válni. Az Avonos homoklakkokból a lilát megkaptam ajándékba, alig várom, hogy kipróbálhassam. A MUR-os ajakkencéket meg mihamarább szeretném látni teszt formájában :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na! :D Viseld egészséggel, én nagyon szeretem az avon ilyen lakkjait...:D
      A miss sporty lakkból nekem a régi kiadásból volt úgy 5-6 fekete (őket elhasználtam már), meg néhány másik szín is, azok beváltak...Erre kíváncsi leszek, mert ez valami újabb verzió és sajnos az ilyen változtatások mindig negatívak...(de úgy vagyok vele, hogy egyrészt ajándék volt - mondjuk az is érdekes kérdés, hogy miért árazták le ennyire -, másrészt az essence-nél rosszabb vagy a s-he-nél nem lehet úgyse...xD)

      Amúgy hidd el az a zöld nagyon birizgálja a fantáziámat, szerintem ő fog az új termékek közül a leghamarabb idekerülni...:D (bár most egy sleek palettát szeretnék feltölteni, mert tegnap kivételesen rendesen sminkeltem iskola előtt, és délután jöttem rá, hogy nem írtam még róla...vagyis belenéztem a tükörbe, hogy de gyönyörű, de tartós, ezt mindenkinek tudnia kell! és megnéztem a vázlatokat meg a közzétett bejegyzéseket, és semmi nyoma nincs a szerzeményes bejegyzésen kívül :( MÉG :))

      Törlés

Mondd el véleményedet, vagy tedd fel kérdésedet! :)